Nem rejtjeles üzenet
Írta: Mécs Gábor
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 681
másodközlés: megjelent a
Ahogyan én ismertem meg, lassan, mert jók vannak azért többen is. Általában hosszabb novellák kerültek elém és lustaságom, hanyagságom, néha idő, vagy türelemhiány okán „átléptem”. Egyszer, mert épp úgy hozta valami körülmény, elolvastam végig. Valahol már megírtam, hogy ha valami különlegesen mély hatásút olvasol, legyen az vers, vagy novella, vagy regény, utána nem lehet, nem szabad újba kezdeni.
Miért?
Mert átélted mindazt, amit leírtak, olvastál, éppen azért tudtad átélni, mert érint valahogy. Vagy fáj, vagy örülsz, katartikus élményed lett, azt pedig nem szabad elrontani....Majd máskor, majd később. Nyugovóra térhetsz egy időre.
Egervári Józsefnek leginkább novelláit ismerem, bár az „ismerem”, túlzásnak tűnik. Töredékét olvastam megjelentjeinek, de mindig ugyanazt az érzést kaptam. Kutatónak, életmű teljes ismerősének kellene lennem, hogy igaz-okosat tudnék mondani. Nem vagyok.
Verseiből is van bőven. Hozzám nem annyira közeliek, mint történetei novellákban. Ami biztos, állíthatom, hogy bármiről ír, bármilyen formában, az hatással van az olvasóra vagy így, vagy úgy. Az általam ismert mai magyar szerzők legelső sorában van. Vannak jó és szépírók, vannak történetek jól megírva, de mégis: termékenysége, képzeletvilága, világlátása, tapasztalata, nem utolsó sorban képzettsége azt kívánja, hogy megismertessem azokkal, akik még nem ismernék.
– Születésed tudom. Hátteredről, iskoláidról, foglalkozásodról nem találtam a neten semmit. Mondanál valamit magadról?
– Jászberényben születtem, munkásszülők első gyermekeként. Csak sportban voltam kiemelkedő korosztályomban, aztán tizennégy évesen az is véget ért, műkedvelő sportoló maradtam. Mindig átlagos polgári életet éltem, viszont „másodállásban gyakran randiztam” a művészetekkel. Nem volt mind sikeres. A ’80-as évek elején Jászberényben egy művészeti csoportban dolgoztam, akkor még azt hittem, hogy képzőművész leszek. 1987-ben felvételiztem a Képzőművészeti Főiskolára, pontosabban szólva, az egyhetes felvételi első napján én is megjelentem. Lehettünk vagy százan, és mint köztudott, húsz jelentkező nyerhetett felvételt. Körbenéztem és azt láttam, legalább harminc ifjú művészjelölt dolgozik a rajztáblák előtt, akik nagyságrendekkel jobban rajzolnak, mint én. Nap végén szépen összepakoltam a cuccomat, elmentem haza. Mindig a művészetek körül tébláboltam, sok izgalmas művésszel találkoztam, sok nagyon jó és sok pocsék emberrel. Mindtől tanultam valamit.
– Sok novelládat olvastam, egyik mellett sem lehet szó nélkül elmenni, szinte mindegyikben van mögöttes tartalom, amelyet az olvasónak magának kell értelmeznie. Hogyan kezdődött, honnan az írás tehetsége, hajlama?
– Szerencsém volt, az idők folyamán akadtak olyanok, akik segítettek, kíméletlenül elmondták, hogy miért nem jó, amit épp csinálok, mitől nem jó egy grafika, egy festmény, mitől döcög a vers, miért unalmas egy novella, miért nem szól jól egy akkord a gitáron. Igyekeztem megfogadni ezeket a jótanácsokat, bár nem sokra jutottam a fogadalmakkal. Tizenhét évig újságírással foglalkoztam, egy ceglédi közéleti hetilap publicistája voltam, a végén egy ideig főszerkesztője is, de több más lapban is jelentek meg riportok, interjúk, novellák a tollamból. Akkor tanultam meg elfogadható szinten írni, eligazodni a műfajok között. Az újságírás lényeglátásra nevelt. Szomorúan látom, hogy a mai elektronikus és papír alapú újságírás – persze, tisztelet a kevés kivételnek – morálisan milyen mély gödörbe zuhant, ahonnan képtelen kimászni. 2011-ben a politika beletenyerelt a hazai médiatérbe, nem gusztusosan, nem tisztességesen. Ma már látjuk, hogy mi volt a szándék, akkor még hadakoztunk ellene. Aztán egyik napról a másikra ott hagytam az újságot, 2013-tól – ez ne hangozzék nagyképűen – ismét visszatértem az irodalomhoz.
Harmincéves koromig szinte csak verseket írtam. Pocsék, nagyon rossz verseket, nem dobtam ki őket, de ha véletlenül a kezembe akad egy-egy darab., sokszor mosolyogva vagy elborzadva olvasom őket. Én is úgy kezdtem az írást, mint bárki más, középiskolában, állandóan szerelmes sihederként, ám ki tudja miért (én azt mondom, végzetes génhiba), az íráskényszer mai napig megmaradt. Megmagyarázhatatlan közlési vágy ez, pedig nem biztos, hogy nekem mindenről véleményt kellene alkotnom.
– A Facebookon van egy szerzői oldalad is Egervári József - versek, novellák és egyéb írások” címmel. Ez saját weboldalad. Miért volt erre szükség?
– Már régebben is volt egy önálló oldalam a Facebookon, de valakinek annyira „megtetszett”, hogy lenyúlta, nem fértem hozzá, el is tűnt a virtuális ködben. Tavaly gondoltam úgy, hogy ismét kellene egy hasonló. „Utánzom” a nagyokat, a marketing fontos, bár kevés időt fordítok rá, nem véletlen, hogy még nem annyira sikeres az oldal. 2020-ban „hagytam magam rábeszélni” egy saját blogra is, melynek Rejtjeles üzenet a címe. Elkészítették nekem (melyért mai napig hálával tartozom!), gyönyörű lett, szeretem, de mint említettem, másodállásban nagyon nehéz népszerűnek lenni, nincs rá sem elég idő, sem elég energia. Többet kellene írnom, de nehezen megy. Majd, ha nyugdíjas leszek. Ha megérem. Addig A Hetedik szerkesztőjeként igyekszem felzárkózni a kortárs irodalomhoz.
– Papíralapon szerepelsz bármilyen kiadványban?
– Nagyon sok antológiában, felsorolni sem tudom őket.
– Könyved nem jelent még meg?
– Épp tavaly évvégén a Magyar Elektronikus Könyvtár oldalán jelent meg egy apró kötet APRÓSÁGOK címmel. Nem tört ki forradalom érte, miatta, nagy általánosságban visszhangtalan maradt, pedig sok segítséget kaptam hozzá. Itt is köszönetet kell mondanom Horák Andrea Kankalin költőnek az alapos lektorálásért, valamint Pápay Eszter költőnek a megtisztelő ajánlásért. A többiek nevét csak fővesztés terhe mellett árulhatnám el. Talán egyszer nyomtatott köteten is szerepel majd a nevem, bár én nem tartozom az udvari „dalnokok” köréhez, így jelenleg nem sok esélyt látok rá.
– Különleges, kicsit disztópikus világ jelenik meg írásaidban. Mi ennek az oka?
– Nem nagyon tetszik nekem ez a mostani világ, talán már öreg vagyok hozzá. Oly sok információt zúdít rám minden nap, s ezeknek zöme általában negatív, hogy megrémít. Én egyébként is szolidáris embernek vallom magamat, az együttérzés, a segítség fontos számomra, ám azt látom most a világban, hogy az emberi értékek nem sokat számítanak, Mammon hatalma megdöbbentő, Justitia pedig rabláncon. Gyakran írok a kisemberekről, akik reménytelennek látszó küzdelmet folytatnak. Persze előfordulnak happy enddel végződő írásaim is. Ritkán.
„A világ gyönyörű és csúnya is, épp úgy, mint mi, emberek.” Egervári József
Facebook: https://www.facebook.com/jozsef.egervari.7
Facebook: https://www.facebook.com/Egervary
Blog: https://rejtjelesuzenet.blogspot.com
E-könyv: https://mek.oszk.hu/23700/23741/