MŰ/TÉT
A színpadi reflektorok fényei szökdécselnek a szétnyitható borotván, miközben egy mozdulattal előpattintom a pengét a markolatából. Mögöttem egy zenekar játszik, a színpad előtt punkok őrjöngnek. Veszett kutyák egy veszett világban. Alkohol és drogok mögé bújva. Anarchia mögé rejtőzve.
A nevemet ordítják. Hasíts, ordítják. Vért akarnak látni.
A magasba emelem a borotvát. A felkaromba hasítok vele. A padlóra vér hullik. Az egyik lábam felteszem egy hangfalra, rövid szoknyám alatt combomba vágok.
A zene gyorsul.
A szívverésem is.
Újabb vágásokat ejtek magamon. Széttárt karokkal állok a színpadon. Kezemben a vöröslő pengével, karomon és lábaimon megannyi vérző vágással.
Egy önmagát csonkító hülye picsa vagyok.
Egy önpusztító punk istennő vagyok.
De nálad talán jobb vagyok.
A Drabancz-kúriában a szokásos kép fogad. Drága festmények és barokkos falak, akár egy múzeum, az emberi szavakat drága tárgyak látványa pótolja.
– Hogy telt a hétvége? – kérdezi apám, miközben elsétálok a dolgozószobája előtt. Meg sem várja a válaszom. Elfordul. Folytatja a telefonbeszélgetést valamilyen üzleti ügyben.
Anyám a nappaliban Cosmopolitant olvasgat.
Én mostanság Bret Easton Ellis Amerikai pszichóját olvasom.
Anya előtt cosmopolitanos pohár, mellette gyógyszeres tubus. Valószínűleg észre sem vette, megjöttem. Mint egy szellem, úgy járok a házban. Vagy talán éppen anyám fakította magát szellemmé a drogokkal. Legyenek azok törvényesek vagy illegálisak.
Klaudia szobájából csacsogás hallatszódik. A nagynénje vagyok. Hét évvel idősebb nálam. Az apjával, a bátyámmal sohasem találkoztam. Kapitulált a családból még megszületésem előtt. Klaudia, amikor nem drogozik és fickókkal kefél, drogozik és nőkkel kefél.
A szobámban a dadusom vár. Ő az egyetlen, aki törődik velem. Ha ő nem lenne, már én sem lennék. Leveszem a hosszú ujjú felsőmet és a nadrágomat. Dadus nekilát, hogy lekezelje a sebeimet.
Mi a szép bőr titka?
Mi az élet értelme?
Kérdéseivel keresse fel AVON tanácsadóját.
– Miért kell ezt csinálnod, kicsim? – kérdezi. Könnycsepp gördül le az arcán. Valószínűleg a házban ő az egyetlen, aki képes sírni. Ezt becsülöm benne.
Ahhoz, hogy választ kapj, vissza kell mennünk az időben.
Két éve a mély depresszió állapotában tengődöm. Alig alszom, de a napjaimat legszívesebben ágyban tölteném. Esténként azzal altatom el magam, elképzelem, milyen lenne a temetésem. Hiányoznék-e valakinek? Ejtenének-e értem könnyeket? Kik lennének ott? A temetési szertartás közben apám valószínűleg üzleti telefonokat bonyolítana, Klaudia a ravatalozóban kefélne. Anyám azt sem tudná, hol van.
Jártam egy ideig terápiára, de nem használt. A gyógyszerek csak elhitetik, jobban vagy. Különben sem az én műfajom. Láttam, mit tettek anyámmal.
A többség nem érti, miért vagyok depressziós. Mindenem megvan, mondják, gazdag vagyok, mondják, az életben soha nem lesz gondom, mondják.
Egy nap hallottam egy brit katonatisztről, aki önszántából aláugrott egy hat lóerős katonai szekérnek. A lovak széttaposták, de ő azt mondta, ez a fájdalom semmi ahhoz képest, amit belül érez. Mániás depresszióban szenvedett.
Ez adta az ötletet a falcoláshoz.
Talán a fizikai fájdalom képes elnyomni a belső kínokat.
Ám semmi sem ilyen egyszerű. Hogy megértsd a dolgot, még visszább kell mennünk. Egészen két éves koromig.
Akárhogy estem el, akármimet is vertem be, soha nem sírtam. Ez hamar gyanús lett dadusnak. A végső lökést az adta, mikor a kis Drabancz Réka kacarászva tartotta kezét az égő gázrózsába.
– Veleszületett fájdalomérzéketlenség anhidrózissal – mondta az orvos.
A CIPA-ban szenvedők nem éreznek fájdalmat, sem a hőmérsékleti extremitásokat. Nem érezzük, ha lázasak vagyunk, nem vesszük észre, ha véletlenül megsérülünk. Nem érzünk orgazmust.
Ha nem lenne dadus, már halott lennék. Ő figyel rám. A szüleimnek nem szólt az állapotomról. Vagy talán szólt, de nem érdekli őket.
Minden este ellenőrzi, van-e sérülésem, netán betegségem, amit nem vettem észre. Szerencsére az orvosira járt. Csak éppen nem tudta befejezni. Nem volt pénze, hogy finanszírozza a költségeket.
Azóta is rendszeresen vagdosom magam, reménykedve, egyszer talán érezhetek fizikai fájdalmat, egyszer talán legyűrhetem vele a depressziómat.
Olykor csalónak érzem magam.
Megváltásra vágyom, de milyen mártír az, aki nem érzi a szögeket a csuklójában, a perzselő tüzet a bőrén? Nem érzi Isten szeretetét.
Amíg nem érzek fájdalmat, feltöltekezem a punkok, a kívülállók dühével.
A keresztények úgy tartják a szeretet a legerősebb érzelem a világon, mindent képes maga alá gyűrni. Baromság. A düh, ami erőt ad, mikor már minden más elbukott.
Kórházban ébredek. Testemet kötések fedik. Előző este tűz ütött ki a diszkóban, ahol fellépett az egyik punk zenekar. Úgy gondolták, látványos, ha a színpadon máglyát gyújtanak.
Az előadás látványos volt. A balesetfüggőknek látványos volt a tűz martalékává lett épület.
A balesetfüggőknek, akik örültek, végre élőben láthatnak egy katasztrófát.
A balesetfüggőknek, akik átlagemberek, családdal és unalmas munkával.
A balesetfüggőknek, akiknek ez maradt az egyetlen izgalom az életében.
A balesetfüggőknek, akik élvezettel állnak be a tömegbe egy halálos karambol vagy egy szívrohamot kapó ember körül.
A balesetfüggőknek, akik között talán te is ott szoktál lenni.
Bent rekedtem a lángoló diszkóban. Egy égő deszka alá ragadtam. A tömeg áttaposott rajtam. Hirtelen mindenkinek a saját élete lett a legfontosabb. Ennyit az egyenlőségről és testvériségről.
Persze nem fájt. A tűz szép lassan égette a testemet. Csak az égő hús szaga éreztette velem a helyzetet.
Anyám sírva jön be a kórterembe. – Istenem, kislányom, mi lett a gyönyörű hajaddal?
Diszkó tűz. Professzionális hajápolás – Önnek.
Mi a fényes és selymes haj fortélya?
Mi a hosszú élet titka?
A válaszokért keresse fel AVON tanácsadóját.
– Ne félj, kislányom – mondja. – Már szereztünk neked helyet a legjobb plasztikai sebésznél.
Testem 60%-a megégett. Ha nem lennék CIPA-s valószínűleg sokkot kaptam volna a fájdalomtól. Bőröm égett, hólyagos. Hasonlít depresszióban sülő lelkemhez.
A klinikán mindenfelé csinibabák sétafikálnak. Egymással beszélgetnek, bőszen mutogatják friss műtéteik nyomait.
Miért akar az ember mindig más lenni, mint aki? Miért kell nagyobb mell, dúsabb száj, fitosabb orr? Miért rejtjük mosoly mögé dühünket, vicsor mögé félelmünket? Miért hullajtunk könnyeket örömünkben?
Szemben velem egy nő olvas. Felfújatta ajkait. A seggéből vett zsírral töltötték fel, hogy még dúsabb legyen.
Szó szerint segget csinált a szájából.
A csávója szó szerint kinyalja a seggét, mikor megcsókolja.
A nő Maximát olvas.
Én mostanság Narcisszusz történetét olvasom.
A délceg fiúét, aki beleszeretett saját tükörképébe.
Itt a klinikán éppen az ellenkezője igaz. A nők belenéznek a tükörbe, és nem tetszik nekik, amit látnak. Ezért újra és újra a kés alá fekszenek, hogy kifacsart ideáljuknak megfeleljenek.
– Szánalmasak, nemde? Leülhetek?
Végignézek a nőn, aki valójában férfi. Fején szőke paróka, arca kifestve. A felszínes szemlélődőnek fel sem tűnhet, transzvesztita. Alakja sudár, hangja karcos, de nem túl férfias.
Intek neki, üljön le.
– Te vagy a tüzes lány, igaz? – kérdezi.
– Igen.
– Gyűlölöm azokat, akik olyan műtéteket végeztetnek magukon, amire semmi szükségük. Az a nő ott – mutatja – azért van itt, hogy kisebbítsen a mellén. Egy éve volt itt, hogy megnagyobbítsa. Állítólag a végén, már annyira görbén járt, mint Quasimodo, csak épp a púpja elől volt. És kettő volt belőle.
– Te miért vagy itt? – kérdezem.
– Szerintem te is tudod. Nővé akarom magam operáltatni.
– És ez nem tartozik a felesleges műtét kategóriába?
– Csak a testem férfi, belül nő vagyok. Egy születési rendellenesség, ami manapság már korrigálható. Egész életemben úgy éreztem magam, mint egy ártatlan halálraítélt. Olyan miatt szenvedek, amiről nem én tehetek.
– Isten?
– Vagy a genetika. Szerinted, ha Isten létezik, úgy értem, tényleg, és a saját képmására formált minket, miért kell feltétlenül férfinak lennie? Miért ne lehetne nő, vagy éppen egy hermafrodita bálvány.
– Szóval kapsz mellet, és a péniszed is átoperáltatod?
– Pontosan – mondja. – Tudtad, hogy Shakespeare társulatában, a női szerepeket is férfiak játszották?
– Ez az ókorban is így volt – mondom.
– Pontosan. Régen elfogadott volt a transzszexualitás, manapság miért nem?
– Az a munkájuk volt.
– És a munka fontosabb, mint az életem?
Elcsoszog előttünk a tizenhat éves lány, aki szilikon mellet csináltat magának. Fél, nem talál magának fiút.
– Tudtad, hogy Szondi Lipót pszichiáter azt vallotta, az ember genetikailag biszexuális? – kérdezi.
– Nem, nem tudtam – mondom. Miért mondja ezeket nekem? Bár nem zavar. Ő az egyetlen érdekes ember a Barbie baba kommandóban.
– Van egy elméletem: ha minden ember biszexuális lenne, megszűnnének a jogtalan előnyök az előző nemmel szemben. A férfiak hajlamosak megbocsájtani olyan dolgokat egy jó seggű csajnak, annak reményében, egyszer talán megfektethetik, amit egy férfitársától nem fogadnának el. És vice versa.
Elnevetem magam. – Ne haragudj – mondom. – Nem azon nevetek, amit mondtál. Több férfiasság van benned, mint hinnéd. Tudod, ők azok, akiknek mindig mindenről van egy elméletük.
Gondosan manikűrözött körme van. Formatervezésszerűen zselézett haja. Szoláriumbarna bőre. Mint egy alsónadrág reklámsegge. Ő Arnold, a plasztikai sebészem.
– Ne aggódj, Réka – mondja. – Szebb leszel, mint új korodban.
Felsorolja milyen változtatásokra lesz szükség, milyen műtétekre. Úgy beszél rólam, mintha egy ócska kocsi lennék, ami szervizre szorul.
Teljes átalakítás. Új kasztni a régi motorhoz. Ráncfelvarrás a bőrhuzathoz. A Trabant motorhoz BMW külső.
Bólogató hula baba a vezérműhöz.
– Én csak a régi arcomat akarom – mondom. – Semmi orrműtét vagy hasonló.
– Nem értelek. Itt az alkalom. Tönkrement a tested, most felturbózhatnád a kinézeted.
– Tönkre ment a testem? – kérdezem.
– Figyelj. Isten megteremtette az embert a saját képmására. De itt vagyok én, aki képes vagyok Isten akaratát valami szebbé tenni. Megváltoztatni az emberek sorsát. Ha úgy vesszük, kijavítom Isten hibáit. – Önelégült vigyor ül ki az arcára.
Narcisszusz jut eszembe.
Patrick Bateman jut eszembe.
Az jár a fejemben, nincs olyan, eleve elrendelés. Az embernek rá kell jönnie, alapvetően semmi. Egy húszsák. A tetteink és a döntésink tesznek azzá, akik vagyunk. De hogy valóban önmagunk lehessünk, ki kell törnünk a hétköznapiságból, a megszokások, hagyományok béklyójából. A fogyasztói társadalom elvárásaiból.
A ruha teszi az embert.
Az vagy, amit megeszel.
Turbózd fel a mobilod egész nyárra.
Dönts okosan.
Tanácsért keresse fel AVON tanácsadóját.
Egykor papokhoz jártunk gyónni, bölcsektől tanácsot kérni. Manapság a fodrászunkkal osztjuk meg titkainkat, problémáinkkal szépségápolási tanácsadónkat keressük fel.
Régen, ha gondunk volt, igyekeztünk megoldani. Manapság, ha beüt a baj, új frizurát csináltatunk.
Nincs többé korpa, csak gyönyörű haj.
Miért érzem mégis úgy, korpa közé keveredtem?
A kis Panni egy hete került a klinikára. A kis Panni szépségkirálynő volt. Rendszeres résztvevője a gyermekszépségversenyeknek, ahová öt éves kora óta hordta az anyja. Panni most hét éves.
Panni anyja a maga idejében szintén szépségkirálynő volt, de az idő őt sem kímélte. Így Pannit használta arra, hogy megvalósítsa álmait, észre sem véve, ezáltal saját gyermeke gyerekkorát rabolja el.
Panni azok közé tartozik, akiknél jogos a műtét. Anyjával autóbalesetet szenvedtek. A lány arca súlyosan torzult. Az orvosok megmondták, régi arcát már nem tudják rekonstruálni.
Anyja vezetés közben sminkelte magát, elveszítette az uralmat a jármű felett, nekihajtott egy reklámtáblának. Meghalt.
A plakáton ez állt: Mert megérdemled.
Szemben velem a lány, aki lábhosszabbítást kért, mert túl alacsonynak hitte magát Meglepetést olvas.
Én mostanság Oscar Wilde-tól Dorian Gray arcképét olvasom.
Dorian Gray, aki eladta a lelkét, hogy örökké fiatal maradjon. Sokan nem hisznek a szimbólumok erejében. Holott a lelkedet nem csupán a Sátánnak adhatod el. Eladhatod a pénznek, a politikának, a szépségnek. Egy reklámszerepnek egy fehérnemű katalógusban.
Adrival, a transzvesztitával és Pannival az egyik kanapén ülünk. Pannit és az én arcomat kötések fedik. Adri középen ül. Úgy nézünk ki, mint valami bizarr egyiptomi piramisrajz, középen egy hermafrodita bálvánnyal, mellette két fáraó múmiája.
A cicomázott nők nevetnek rajtunk. Azt hiszik, nem látjuk, de látjuk. Azt hiszik, nem vesszük észre botoxtól lebénult arcuk mögött a gúnyt.
A tévében felhangzik a reklámszöveg: Törődj magaddal.
Számukra mi szörnyetegek vagyunk. Nem azért vagyunk itt, hogy szebbek legyünk, hogy jobbak legyünk. Hogy feltuningolt versenyautók legyünk. Csupán vissza akarjuk kapni, ami elveszett. Panni a kislányos pofiját, én a bőröm 60%-át. Adri a vagináját, ami sohasem volt, de mindig is úgy érezte ott kell lennie.
– Nekem nem kell az arcom – mondja Panni. Sírni kezd. – Maradok csúnya, csak anyukámat akarom visszakapni.
Szegény kislány. Neki nem kell a szépség, csak az anyukáját akarja. A dolog iróniája, ha szépségéért cserébe visszakapná anyját, ő valószínűleg eltaszítaná magától torz gyermekét.
Ezt nem mondom ki. Van, amit jobb magunkban tartani.
Már csak néhány napot kell a klinikán töltenem. Még néhány nap kell, hogy regenerálódjon a bőröm. Hogy levehessék a kötéseket.
Éjszaka haláleset történt. Előttem tolják ki a letakart holttestet. Mielőtt tűnődni kezdenél, nem, nem egy szilikon implantátum durrant ki, nem egy szűzkurvát áldoztak fel a szépség oltárán.
A plasztikai sebészem az éjszaka folyamán saját magán akart arcműtétet elvégezni. Nem bízott senkiben, maga látott neki egy tükör előtt a műtétnek.
Narcisszusz jut eszembe.
Patrick Bateman jut eszembe.
Dorian Gray jut eszembe.
Magam elé képzelem, ahogy a makulátlan körmű, zselézett hajú, aranybarna ficsúr a tükör elé ül. Először a szemhéjplasztikával kezdi. Egy apró vágás a szemnél, a vért elektromos elszívóval tartja kordában. Fájdalomcsillapításnak etil-klorid sprayt és whiskyt használ. Belevág a húsosabb részekbe. Megremeg a keze. Rossz izmot vág meg. Sokkos állapotba kerül. Reggelre az arcáról félig leszedett szövetekből ömlő vértől elvérzik. A műtő tiszta marad. Az elektromos elszívó végzi a dolgát.
A doki maga akarta elvégezni a műtétet. Ő a szakmája legjobbja. Segíts magadon és Isten is megsegít. Talán Isten kihívásnak vette Arnold kijelentését, miszerint ő jobb nála.
A doki élt-halt a munkájáért.
A hordágyról kilóg a lába. Pedikűröshöz is járt.
Kilépek a klinika kapuján. Panni velem van. Dadus már kint vár minket. A kislánynak még sok műtéten kell átesnie, de olykor kijöhet az intézményből. Elintéztem, hogy dadus örökbe fogadhassa az árva lányt. Lassan felnövök, nincs már rá szükségem, de Panninak anya kell. Ő legalább annyira sérült, mint én vagyok. Tudom, dadusnál jó kezekben van. A pénzügyi részét én állom. Végre valami jóra is használhatom a Drabancz vagyont.
Kilépek a klinika kapuján. Visszanyertem szinte eredeti kinézetemet.
Milyen smink illik egy plasztikai műtét után?
Miért a bohócok és a komikusok szenvednek a legmélyebb depressziótól?
Amennyiben érdeklődne, keresse fel AVON tanácsadóját.
Befejeződtek a műtétek, újra a régi vagyok. Ideje ott folytatni, ahol félbehagytam.
Új külsőm szép jelmez rút lelkemnek, új vászon az új hegeknek.