Költő, író, műfordító - Beszélgetés Kaiser Lászlóval
Írta: Novák Imre
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 358
Költő, író, műfordító. Beszélgetés Kaiser Lászlóval
Kaiser László sokoldalú személyiség. Költő, író, szerkesztő, könyvkiadó, dramaturg, a művészet mindennapjainak robotosa, szerény szolgálója. Életeleme az irodalom, legyen az vers, novella, interjú, tanulmány, esszé, vagy előszó. Írásaiban intellektuális merészséggel fogalmaz a jelenről, szövegei tanúságtételek amellett, hogy a brutalitás ne nyomja el a szabad szellemet.
Pontosan fogalmaz. Jól bánik a nyelvvel, a magyarság nyelvi egységén alapuló lelki közösségért dolgozik: ez adja mondanivalója aranyfedezetét. Költőként, tanárként, szerkesztőként, kiadóvezetőként azt kutatja: meddig lehet boldogulni világlátásunkkal, s az emberi tartást segítő kultúra, különösen az irodalom mennyiben segít a szembenézésben, mennyire segít az eligazodásban.
Kaiser László
Ima
Úgy fut ki belőled a tévedés,
ahogy gyűlik a testben a szenvedés,
s ahogy gyűlik a léleknek kínja,
úgy lesz remény, hogy majdan jóváírja
mindazt, amit tettél vagy mulasztottál:
ő, akit talán vadul megátkoztál,
ő, aki neked így is megbocsát,
ha tisztuló szívben hozzá szól imád!
Lángok tüzek között
Lángomat ne bántsad,
kormozhat az így is,
tüzemet ne lohaszd,
elhalhat az így is.
Szívemre balzsamot
nem kérek, de adjál!
Lángok, tüzek között
nekem megmaradjál!
Kaiser László Budapesten született 1953-ban, az Újlipótvárosban. A Kresz Géza és az egykori Sziget utcai iskolákba járt általánosba, majd a Széchenyi István Gimnáziumban érettségizett 1971-ben. Első diplomáját Szegeden szerezte magyar–történelem szakon 1977-ben, majd az ELTÉ-n folytatta tanulmányait magyar szakon, illetve a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakán végzett 1983-ban.
Dolgozott segédmunkásként, majd könyvtárosként, aztán a veszprémi Petőfi Színház dramaturgja lett, innen került a Pannónia Filmstúdióba (későbbi nevén Videovox Stúdióba) szinkronlektornak. 1996 óta a saját maga által létrehozott Hungarovox Kiadó és Oktatási Stúdió vezetője, tanára. Mellette különféle lapok szerzője, szerkesztője, munkája elismeréseképpen több ösztöndíjat kapott. Kétszer is oklevéllel ismerték el verseit a balatonfüredi Salvatore Quasimodo költőversenyen. 2006-ban Olaszországban Brianza-díjjal tüntették ki a Baranyi Ferenc által olaszra fordított verseiért. Ugyanebben az évben Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjat kapott újságírói tevékenységéért, interjúköteteiért. Tagja a Magyar Írószövetségnek és számos irodalmi, kulturális szervezetnek.
– Kezdjük egy közelképpel; Ön Budapest egyik jelentős kulturális negyedében, az Újlipótvárosban nőtt fel, és hű maradt a kerülethez mindmáig: ott él, ahol született, a Radnóti Miklós utcában. Ez a világ is táplálja gondolatait. Mi kötődésének a magyarázata?
Mi tagadás, termékenyítő talaj, mély és heterogén hatásokkal. Ideköt a munkám, itt éltem meg a boldogságot, a csalódásokat. Otthon vagyok a Váci út és Lehel út környékén. Itt szinte mindenki ismer mindenkit, figyelemmel kísérjük egymás sorsát, még akkor is, ha már valaki elköltözött a város másik pontjára, vagy a világ végére. A múlt század második felében itt együtt éltek a háborút túlélt egykori középosztály megmaradt tagjai, az ötvenhatban külföldre menekült fiatalok szomorú szülei, és az ideköltöztetett gyári munkások, valamint a pártkáderek családjai. A gyerekek között nem volt különbség. A téren, az iskolában mindenki egyforma volt. A kalandos életutak, családi sorsok egymásba olvadtak a kereskedők, iparosok, kétkezi emberek, színészek, politikusok, írók világában. Ez adja a környék varázsát ma is. Személy szerint engem több szál is fűz a kerülethez. Ideköt a gyermekkorom, a munkám, szinte az egész életem. A kiadóm és a magániskolánk főhadiszállása is abban az épületben van, ahol lakunk, a már említett Radnóti utcában, az emeleten a lakás, a földszinten a munkahely. Még az írásaimban is sokszor köszön vissza a környék és a kerület, például több helyi alkotóval készítettem interjút. Egyébként 2006-ban jelent meg Tűz van, mami! című novelláskötetem, gyermekkorom 56-os emlékeit eleveníti fel, a gyermekszem és a gyermeki gondolkodás perspektívájából.
– Egy interjúban már elmesélte, hogy kik voltak tanítói, hová járt iskolába. Kire emlékszik jó szívvel, szívesen?
Hosszú a lista. Most csak annyit, hogy a Széchenyi Gimnáziumban, ahol középiskoláskodtam, több kitűnő tanárom volt, például Téglás János, aki történelmet tanított és Mikusi Imre, aki osztályfőnökünk volt. A szegedi Juhász Gyula tanárképző Főiskolán a történelem tanszék tanáraitól kaptam sokat, különösen Nagy István történésztől, tanszékvezetőtől, valamint az irodalomtörténész Grezsa Ferenctől (nála írtam szakdolgozatomat Németh Lászlóról) és a nyelvész Békési Imrétől.
Kaiser László
Kutya-macska barátság
Ez a kutya, ez a macska
barátok, barátok,
azt hiszik, hogy rajtuk nem fog
az átok, az átok.
Mert az átok mindörökre
megfogant, megfogant,
barátságot előbb-utóbb
megfonnyaszt, megroggyant.
Fonnyadt barát nem is barát:
áruló, áruló,
hűséget csak nézni tudja:
bámuló, bámuló.
Ne bízzon hát kutya, macska
egy másban, egymásban,
ne legyenek soha-soha
egy házban, egyházban!
Az egyetemről is számos nevet említhetnék, de most talán csak Tarján Tamásét, akivel többször közös munkába sodródtunk a későbbiekben is.
Nagyon rövid ideig jártam a Pázmány Péter Hittudományi Akadémiára, ahol Nyíri Tamás és Bolberitz Pál nyűgözött le. A Színművészetin tanított többek között Nádasdy Kálmán, Bacsó Péter, Osztovits Levente, Nemeskürty István, egyszerre tanultunk filmes és színházas tantárgyakat. Később kiadtam egy Nemeskürty-könyvet: ezzel háláltam meg remek óráit.
– Önnek számos kötete (novella, interjú, tanulmány, esszé) és több verseskötete látott napvilágot. A vers az emberi érzékenység és a szavak idilli találkozása az igazsággal, valósággal összeforrasztva. Ritka kincs, néha sokáig titokban megbújik. Önnél ez hogyan alakul?
1979-ben jelent meg először versem országos lapban, a Vigiliában. Azóta publikálok több műfajban, igazán komolyan véve a kilencvenes évek elejétől… Egyébként tizenöt kötetem jelent meg eddig, ebből négy verses, most készülök az ötödikre. Ami az írást, illetve versírást illeti: Hosszú készülődés, tépelődés és keresés előzi meg verseim megszületését, talán mert lassan írok és keveset. Lehetséges, lusta is vagyok, de szeretnék pontos lenni, nem szeretem a hebehurgya mondatokat. Tisztelem a nyilvánosság használatát a valóság bemutatására. Gondjainkat, élményeinket, bajainkat, keserűségeinket akarom kifejezni. Bűnre kiáltó című versemben írtam: „Lárma e korban mérge a dalnak is, így marad árván / dalnok is, népe is, így marad bátor a gyáva, a félénk, / így marad jóra kevésnek a gyatra barátja a gyarló. / Álmom a csönd, az a béke előtti, a bűnre kiáltó.” Keresés, halál, értéktelenség, az emberi evidenciák megtagadása, rosszkedv, depresszió benne van a levegőben, mert baj van: sokszor a „semmibe fut az összes gondolat” az „Isten nélküli égbolt alatt”. S ha így van, és ha változtatni kellene, hadd idézzem Németh Lászlót, aki azt mondta, az ember úgy használ legjobban a világnak, ha rendbe jön önmagával. Hát ebben segíthet a kultúra, az irodalom… Magunkért, ám mégsem csak magunkért, sőt… Egyik versemben írtam: „Összes ajtómat kitárom, / torlasz teljesebb nem lehet, átütik falát gyermekek, angyalok és buldózerek. / Összes ajtómat kitárom, és szabad az út befelé: / utolsó ajtó kilincse / tékozlásé vagy Istené –”
– 1985-től szinkronlektor lett a Pannónia Filmstúdióban. Hogyan érezte magát a szinkronizálás világában?
Előtte a veszprémi Petőfi Színházban dolgoztam dramaturgként. Pestre akartam jönni, lehetőség adódott, hogy a Pannónia Filmstúdióhoz, későbbi nevén Videovox Stúdióhoz kerüljek. Szinkronlektorként kezdtem, aztán művészeti vezetőként dolgoztam. Nem volt haszontalan időszak, hogy megint Németh Lászlót idézzem, nagy „emberfaunát” ismertem meg itt, nem beszélve a rengeteg film megtekintésétől, a sorozatoktól és nindzsafilmektől a művészfilmekig.
– 1996-ban egy nagyot gondolt. Magáncéget hozott létre Hungarovox Kiadó és Oktatási Stúdió néven. A pályamódosítás szinte kínálta magát, hogy az addigi tanulmányait, kapcsolatait, munkahelyi tapasztalatait felhasználva valami változatosabba fogjon bele. Mi jellemzi a Hungarovox Kiadót és Oktatási Stúdiót?
A Hungarovox Kiadó és Oktatási Stúdió 1996 óta működik. Közel 400 könyvet adtunk ki eddig, főként az élő magyar irodalom köréből. Csoóri Sándortól Baranyi Ferencen, Nemeskürty Istvánon, Temesi Ferencen át Pomogáts Béláig, Czigány Györgyig, a pályakezdő fiatal íróktól Madarász Imre neves italianistán át az olasz irodalomig. Egyébként a szerzők 10-15 %-a kerületi lakos.
Az indulásnál biztosan tudtam, a kultúra az a terület, ami igazán érdekel, és azon belül az oktatás, a könyv, a szerkesztés, a fordítás, a szinkron és a színészet. Az Oktatási Stúdió filmszövegfordító (szinkrondramaturg), műfordító, könyvszerkesztő, íráskészség-fejlesztő és szinkronszínész tanfolyamokat működtet.
– Az Oktatási Stúdió népes tanári karral rendelkezik, hogyan választja ki a tanárokat? Kik tanítanak az önök stúdiójában?
A Hungarovoxnál természetesen az tanít, aki tudja a szakmát, aki nagyon-nagyon tudja a mesterségét és gyakorolja is: országosan ismert művészek és szakemberek. És persze jó tanárok. Nálunk ez alapvető feltétel, nem mehetünk bele kétes helyzetekbe, nem csalódhatnak a diákjaink. Mindegyik tanfolyamunkhoz mondok neveket, amelyekből látható, hogy neves szakembereket alkalmazunk. A filmszövegfordító tanfolyamunkat Kálmán Judit vezeti. Ő ültette magyar nyelvre például a Dallast és a Vészhelyzetet is. Profi próza- és drámafordító is. A műfordító tanfolyamon Szappanos Gábor nevét emelem ki, kiváló műfordító és prózaíró. A kétéves szinkronszínész-tanfolyamon – többek között – Dallos Szilvia, Végh Péter színművész, Gali László színházrendező, Dinnyés József énekes és zeneszerző, Somló Andrea, Lestár Ágnes, Varga T. József szinkronrendező tanít, nálunk a Radnóti utcában, illetve különféle szinkronműtermekben. A könyvszerkesztő tanfolyamon én magam is sokat tanítok, s persze számos könyves kolléga: Burány Tamás nyomdamérnök, Kemény András szerkesztő, kiadóvezető. Az íróiskolán vagy inkább íráskészség-fejlesztő tanfolyamunkon számos ismert költő, író (Szappanos Gábor, Novák Valentin, Payer Imre) oktat, igen sok az írásbeli gyakorlat. Az írás félig szakma, félig titok, mondják, mi a szakmát tanítjuk, a titok nehéz ügy…
Kaiser László
Összes ajtómat kitárom
Összes ajtómat kitárom,
torlasz teljesebb nem lehet,
átütik falát gyermekek,
angyalok és buldózerek.
Összes ajtómat kitárom,
és szabad az út befelé:
utolsó ajtó kilincse
tékozlásé vagy Istené –
Szeretnénk azt is megtanítani: nem elég, hogy igaz valami, aztán éhen halunk, vagy a működésünk lényege a meggazdagodás, közben erkölcstelenné válunk. Az a jó, ha valami egyszerre igaz és működőképes. Tudjuk a mesterséget, képezzük magunkat, és próbáljunk megélni belőle (ha sikerül). Ha először, netán másodszor nem sikerül valami (például munka, publikálás), nem kell megsértődni, de nem kell megalázkodni sem, menni kell, és tenni a dolgunkat. Ha valaki megszerezte a tudást, és valóban van benne elhivatottság, és nem egy éven belül akar ismertté válni, netán meggazdagodni, akkor előbb-utóbb labdába rúg a kulturális területen is.
– Mi adja a Hungarovox Kiadó sajátos arculatát?
Talán elsősorban a kiadó és a szerzők közötti kapcsolat jellege. A Hungarovox Bt. rövidítés – ahogy magam szoktam félig tréfásan említeni – baráti társaságra utal, akik együttes erővel, akarattal küzdenek a kiválasztott közös ügyért. Nem csak munkakapcsolat fűz össze engem a szerzőkkel, hanem sokukkal komoly barátság is. Másrészről, ez a kiadó úgy próbál hozzátenni a magyar irodalmi élethez, hogy a névválasztáshoz híven – Hungarovox, azaz magyar hang – kortárs, elsősorban hazai szerzők műveit publikálja, akár élő klasszikus, akár elsőkötetes a szerző. A „hazai” jelző pedig egészen szűk értelemben is igaz, hiszen számos költő, író, aki nálunk publikál, szorosan kötődik a XIII. kerülethez, mint például Baranyi Ferenc, Nemeskürty István, vagy éppen Reményik László, a nem látó író, aki több könyvben foglalkozott a fogyatékkal élők nehéz sorsával, erőt adva nem csupán nekik, hanem mindenkinek…
– Ön a kultúra napszámosa, ír, szerkeszt, kiad. Milyennek látja a könyvek sorsát?
Sajnálatos tény, de ez igaz, hogy világszerte egyre kevesebbet olvasnak az emberek. Ezt mutatják a statisztikák is. Ez elsősorban a vizuális kultúra előretörésének köszönhető. Kényelmesek lettünk. Van televízió, van számítógép. A legtöbben úgy gondolják, hogy szellemi igényüket mindez kielégíti. Egy ember átlagosan naponta négy órát televíziózik, és mindössze 10-15 percet olvas, itt nem a számítógépes információgyűjtésre gondolok. Az arányok ilyen mértékű eltolódásának azonban lesznek következményei.
– Milyen következményekre gondol?
Az ember készen kap egy képi világot, nem kell gondolkozni, elképzelni, nem kell összefüggéseket keresni. Márpedig ezek nélkül nem tekinthető teljes értékű embernek senki. Emberi voltunkhoz hozzátartozik, hogy képesek legyünk logikai összefüggéseket felállítani, tudjunk kommunikálni írásban, szóban egyaránt. Az irodalom segít teljes értékű emberré válni. Ez az út a teljesség felé, hiszen az olvasás nem csak arról szól, hogy felütünk egy könyvet és végigolvasunk egy történetet. A könyvek tanítanak minket. Tanítanak arra, hogy lehet eligazodni a világban, miként kell konfliktusokat kezelni. A legtöbb könyv alakít élet- és világszemléletünkön. Könnyen belátható, ha bárkinek az életéből ez kimarad, szegényebb lesz a személyisége. Megragad a kizárólag materiális értékrend világában, kereskedelmi szempontból könnyen manipulálható, fogyasztói embernek.
– Mi lehetne a megoldás?
Érezhető, hogy rossz irányba mozog a világ. Czakó Gábor említette egy tévébeszélgetésben, hogy – akár tudjuk, akár nem – szinte a III. világháború folyik: a pénzdiktátum és a munka között. Ehhez már én teszem hozzá, hogy értékes életrecept és a talmiság között. Mit lehet tenni? Sokat is, keveset is. De tenni kell a gesztusoktól a mindennapi életen át a kultúra rendszeres „fogyasztásáig”. Biztos, hogy kiemelten fontos. Az embereket vissza kellene vezetni a könyvekhez, vagyis az igazi kultúrához. Ehhez persze akár segítségül hívható a modern technika valamennyi vívmánya is. A televízió, számítógép által kínált lehetőségekkel élve népszerűsíteni lehetne a nemes irodalmat, a különböző művészeteket, a kultúrát.
– Hogyan telik egy napja?
Változó. Van, hogy egész nap rohangálok, van, hogy egész nap csak ülök és szervezek, olvasok, netán írok. Azt szoktam mondani: az élet alapvetően szervezés és rangsorolás. Akármilyen zsúfoltan vagyok: írásra, olvasásra, a másik emberre és nem utolsósorban gimnazista lányomra, Helgára mindig van időm!
– Melyik kiadványára büszke?
Mindegyikre! És minden szerzőre. De ha valamit ki kellene emelnem, azok inkább a vonulatok. Költészetre ínséges időnkben nagyon sok verseskönyvet jelentettünk meg. Örülök az olaszos vonulatnak, néha viccesen Italovoxnak hívnak minket, a sok olasz témájú kötet miatt. Külön öröm a Hungarovox antológia, amelyben a végzős műfordítók és íróiskolások elfogadott vizsgamunkáját zártuk könyvfedél közé.
– Hogyan sikerül támogatást szerezni a könyvekhez?
Mindenfajta kulturális vállalkozás lavírozni próbál a vágyak és az anyagi lehetőségek között, jó, ha futja reklámra is. És persze olykor támogatót is kell szerezni. A Hungarovoxnál van olyan könyv, ami önerőből jelenik meg, és van, ami pályázati pénzből. Rendszeresen pályázunk, a Nemzeti Kulturális Alapnál, önkormányzatoknál. Szükség van erre a zsarnoki statisztikai mutatók miatt, vagyis tény, hogy Magyarországon a könyvek összességét tekintve a szépirodalom mindössze 16-18%. Nem sok.
Kaiser László
Irodalom
Ha összefutok egy írótársammal
– mesélte tollforgató barátom –
arról ejtünk szót:
ki hol publikál?
S aztán kérdésem
végtelenül egyszerű:
ha folyóirat
hová temeted
új írásodat?
Erre mondom én:
igaz
halotti csend
a művek körül
temetőben a művek
de legalább vannak
ahogy a könyvek is
s azok legalább kripták
Így a kiadáshoz, a megjelentetéshez a kapcsolatrendszeren, a támogatáson kívül szükség van a magániskola hátterére, és arra, hogy a szervezésen túl egy-egy munkát olykor magam végezzek el, néha „beszállok” a szerkesztésbe, korrektúrázásba, a borítókat pedig feleségem, Pereszlényi Helga tervezi.
– Hogyan látja a jövőt, vállalkozása jövőjét? Itt nem csupán a cégre, írói munkáira is gondolok…
Közhely, de igaz: munka és munka. Elmenni görcs nélkül, tisztességesen a lehetőségek végső határáig. Csak így van remény, nekünk, egyénnek, közösségnek egyaránt. Ahogy Kérés nélkül című versemben írtam:
„Ez még a mélycsend-éjszaka,
hajnal előtti ébredés,
álomba nincsen visszaút,
mert törtet a fény: rész-egész.
Hálós fényből fényözön lesz,
s új nap mint álom ránk zuhan,
taszít és vonz, kérés nélkül
adj erőt nekünk, adj, Uram!”