Írta: -- ismeretlen szerző vagy duplikált művek
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 289
A Miskolci utca és az Erzsébet királyné útja sarkánál, a villamosmegállóval szemközt a cipész vagy fél éve lehúzta a rolót. A műhely melletti Mészáros borozó már korábban kapitulált. Nem tudom, a két eset között van-e összefüggés. A cipészmester, mikor még praktizált – a kiírás szerint -, egyórás ebédszüneteket engedélyezett magának, e pihenőidőt kivétel nélkül Mészároséknál töltötte el.
Ahogyan az erdőben a levelek színeváltozása, a városban, e betondzsungelben a málló vakolatok és a bedeszkázott üzlethelyiségek jelzik az idő múlását.
Vajon mi okozza a kis boltok halódását? A piaci verseny? Az áruházak nagyobb kínálata? Miért nem beszélünk sosem az emberi tényezőről?
A kis boltok szűkebb, meghittebb terek. A kiszolgálás általában közvetlenebb. A kisbolt az utolsó mentsvár, ha az utolsó pillanatban elfogy a zsír, a só, elfelejtettünk kenyeret venni, vagy kiég az izzó.
Emlékszem, apám sosem az újságoshoz, hanem „A Péterhez” ment a napilapokért. Péter bácsi több mint negyven éven át szolgálta ki az olvasókat a Dagály utca és a Váci út sarkán. Legyen szó akár képes magazinról, vagy rejtvényújságról, egyetlen vásárló sem maradt hoppon. Anyai nagymamám, mikor már Óbudán élt, régi lakásunkban, a Lajos utcában, a szemközti ház árkádsorába járt bevásárolni. A Tóbiáshoz. Főiskolás éveimet szintén Óbudán koptattam, gyakran egy-két napot a nagyinál töltöttem. Én persze a Tóbiással szomszédos Anikó boltjába jártam, mivel ott kaptam barna sört.
Időzzünk még egy kicsit Óbudán. Gyerekkoromban, amikor bevásárolni indultunk, a Lajos utcából a Perc utcán haladtunk el az egykori Goldberger gyár és a zeneiskola udvara között. Ezután a Magyar Lajos utcához érkeztünk (ma Kiskorona utca), ahol a panelházsor tartóoszlopai között valóságos mesterségek utcája volt elrejtve.
Működött itt cipész, kulcsmásoló, sütöde – gyakran megálltam az ajtónál az édeskésillatok miatt – végül nem hagyhatom ki a kedvencemet, a trafikot.
A nyolcvanas években a trafikok rendszerint „dohány-és ajándékbolt” néven csalogatták a vevőket. A dohány egyáltalán nem érdekelt, az ajándék annál inkább. Ez utóbbi ugyanis a játék katonák és matchboxok tömkelegét jelentette, valamint a képeslap méretű fotókat külföldi zenészekről, filmsztárokról (idény szerint hol a Star Wars szereplői, hol pedig Sandokan, vagy Terence Hill és Bud Spencer képei voltak kelendőbbek). Továbbá ne feledkezzünk meg a bűvös kockáról, a Bábel toronyról és a „Két karikáról”! E logikai játékok státusszimbólumnak minősültek. Akárcsak a cowboy-kalap a műanyag hatlövetűvel, és a seriff csillaggal. A trafikos néni nevére már nem emlékszem, de ő kedvelt engem. A Donald Kacsás rágóból mindig félretett nekem, hiszen akkoriban az volt a menő.
A Perc utca és a Magyar Lajos utca találkozásánál még ma is áll a mini-üzletkomplexum. A közérttel szemben önkiszolgáló étterem állt, amely presszóként is működött. Egy „falikútból” tetszőleges mennyiségben lehetett elvitelre vásárolni a kólát.
Az étterem mögött a zöldséges volt a következő közösségi színtér, ahol a helybeli háziasszonyok elsősorban a főzés fortélyairól folytattak hosszas eszmecseréket. Pista bácsi, az egyik eladó élénken megmaradt emlékeimben, mivel hasonlított a zöld királyhoz, és egy kissé a tök felsőhöz, azaz Tell Vilmoshoz is. Egyszer véletlenül megríkatott, amikor szeretetteljesen átölelt, és kalapácsujjaival kiszorította belőlem a szuszt. Persze én kaptam a letolást, miért nem szóltam Pista bácsinak, hogy fáj!
Így utólag, kétféle boltost vélek megkülönböztetni: az egyikük, aki az árun kívül valami pluszt akar adni a vásárlóknak, ismervén a lelkivilágukat. A másik pedig, aki el akar bújni a világ elől.
De térjünk vissza az eredeti kérdéshez: miért ölheti meg a pláza a kis boltokat? A nagyobb választék, a fény és a csillogás miatt? Nem egészen. A plázában nem kell megnyílnunk senkinek és semminek. Észrevétlenül feloldódhatunk a biztonságos, pusztán fogyasztani vágyó tömegben. És megkapunk mindent, ami trendi. Részletre, hitelre, bármi áron…