Király
Írta: Bozóky Balázs
Közzétéve 3 hete
Megtekintések száma: 268
Király
Király Tamás divattervező emlékére
Az első igazán meleg, napos, kellemes tavaszi nap volt Nörrebróban 2013-ban. Koppenhágában hirtelen annyira jó idő lett, hogy le is pattantam a biciklimről, kikötöttem egy póznához, és beültem a bicikliút mellett található helyre, a Castro bárba. Ez egy étterem és bár volt a Nörreport állomás mellett. Dániában szokatlan volt ez a korai tavasz. Rendeltem egy eszpresszót és egy pohár hideg vizet. Korai lett volna még sörözni. Lubickoltam a nap melegében. Fürödtem a tavaszi fűszeres fuvallatokban. A madarak zenéje pedig a legmogorvább öregurakat is mosolyra csábította. Néztem az elsuhanó biciklistákat. Teltek a percek, de nekem megállt az idő mert élveztem a pillanatot, és belefeledkeztem. Kevergettem a kávémat és játszottam a jégkockákkal a pohárban.
Aztán nagyot fordult velem hirtelen a világ. SMS-t kaptam a nővéremtől. Fura volt, mert sosem szokott SMS-t írni. Azt írta, hogy nézzem meg a postafiókomat. Megnéztem. A tűző nap hirtelen kő hideggé vált. Az emberek elmosódtak, a szellő nem fújt már tovább, a madarak is elhallgattak. Nem igazán értettem, hogy mi zajlik le bennem és körülöttem. Kerek szemekkel bámultam a cikket. A cikket budapesti barátom tragikus haláláról.
Először azt hittem, hogy csak egy vicc ez az egész, valami oktalan áprilisi tréfa. De aztán az ismerőseim elkezdték kifejezni a részvéteiket üzenetek formájában, és egyre valóságosabbá kezdett válni a helyzet. Emese is írt. Pedig ő sohasem szokott. Mialatt egyre több hírportálon találtam rá a leadekben közölt szörnyű eseményre, könnycsepp csorgott végig az arcomon.
Nem tudtam igazán sírni. Valamilyen fajta megmagyarázhatatlan nyugalom járta át a szívemet. Erősen rád gondoltam. Olyan volt, mintha azt mondtad volna, hogy minden rendben van. Minden rendben lesz. Haza tekertem. Lementem a boltba és vettem egy üveg vodkát meg egy doboz cigarettát. A legolcsóbb vodkát és a legerősebb cigarettát választottam. Meleg volt. Minden látogatásom alkalmával, amikor otthon, Budapesten jártam, vodkát kértél. Amikor még otthon éltem: kávét és tejet, olykor papírt vagy dohányt. Bármennyire is akartam volna venni valami drágább löttyöt, mindig lebeszéltél róla az éjjel-nappaliban.
Ezért esett a választásom a vodkára azon a napon is, halálod napján. Az elsötétített szobában régi képeket nézegettem a neten, és videókat a divatbemutatókról, interjúkat, születésnapi köszöntőket. Nem volt más választásom. Fogtam egy papírlapot és írni kezdtem. Ki akartam írni magamból a bánatomat.
1.
Eltelt fél év. Szarabb hely lett nélküled Budapest. Erre akkor jöttem rá igazán, amikor először jártam otthon télen, és már nem tudtam elmenni hozzád a Baross utcába beszámolni a történésekről, kalandokról, életem alakulásáról, és már te sem tudtad megmutatni nekem, hogy milyen ruhákat kreáltál legutoljára, ki mit rontott el, ki mit csinált jól, milyen projektek várhatók, melyik divattervező mit lopott tőled, mit találtál a kínai piacon. Nem láthattam a békád, a Buddha szobrod, az agyon használt CD lejátszód, a tükrös magassarkú cipőt, és soha de soha többé nem mosogathattuk el erőltetett menetben a kávéscsészéket a konyha UV fényében sem. Senki sem rohangált az utcán fekete ingben, frissen borotválva, senki sem szitkozódott rekedtes hangon káromkodva új munkatársakkal. Tyúkokkal. Az adrenalin mindig a legváratlanabb helyzetekben borította el a vénáidat olyankor, a bemutató előtt. A nagy nevek, nagy szavak érdekesen takarták el kajla lelkedet, de ezeket főleg riportereknek és ismeretlen embereknek hangoztattad, akiknek magyaráztad a bizonyítványodat a gangon. A lakáson kívül gyermek voltál. A falak trónra emeltek odabent. Steini mesélte, hogy Izlandon is bemondta a híradó, hogy meghaltál. Tudod, ő volt az a srác, aki elég bátor volt ahhoz, hogy felpróbálja az aranyhalas akváriumból átalakított sisakot, amit nem tudott utána lehúzni a fejéről. Továbbá az ő nővére fogadott először örökbe gyermeket Reykjavíkban Izlandon leszbikusként a párjával, és a mai napig emlékszik rá, milyen jól estek neki dícsérő szavaid a bátorságához. Marci elvitte valami illegális buliba is az erdőbe, ahol speedet csempésztek a kólájába, megtanult magyarul, és hazavitette magát egy újpesti taxissal. Talán aznap este kopasztották meg valami görögös nevű bárban is a Kálvin térnél, ahol megfogott két mellet.
2.
Valamelyik nap megláttam egy könyvesboltban a vállfás könyvet a Ferenciek terénél, amit valamelyik modelled összeollózott halálod után. Olvastam. Felszínes, de a fotók jók. Piró fotói Párizsból - legyünk őszinték - ott vannak a szeren. Jellemtelen figurák vállalhatatlan megélhetési celebek gyűltek köréd halálodkor és akartak szerepelni az ingyen jött kicsi reflektorfényben. Ez a vállfás dolog a világ legnagyobb baromsága: Soha, semmilyen körülmények között nem volt ilyen giccses ízlésed, hamvaidat mindig is egy olasz kisváros porában akartad szétszóratni halálod után.
3.
A Kultiplexben voltunk. Az egy hely volt ahová sokat jártunk tizenöt - húsz éve. Ott ismerkedtünk meg. Marcinak megtetszett a csíkos terítő, és segítettél neki elcsenni azt. Próbáltalak lebeszélni benneteket róla, de aztán falaztam nektek. Függöny lett belőle valahol a Városmajorban. Az este után ettünk egy erőlevest nálad. Kiderült, hogy szomszédok vagyunk. Én a 44-ben, te a 43-ban laktál. Páratlan, páros. Sötét, de valahogy mégis világos volt a lakásod. Második emelet, gangos ház, saroklakás, nyolcadik kerület, az egyetlen ablakod egy tűzfalra nézett. Igaz, abból lehetett látni a Szabadság-szobrot is ha tiszta volt az idő egy kis résen át. Büszkén mutogattad minden újonnan érkezettnek. Mindig megakadt a szemem a fekete-fehér fotókon a falon az előszobában. Főleg azon a félmeztelen nő fotóján akinek nagyon szép mellei voltak, és valami háló volt kifeszítve a testére. Szép nők, érdekes ruhák, izgalmas hangulatok. Mindig lelkesen mesélted a tárgyak történetét. A konyhaszekrényét, a tűzhely mellé kiakasztott zászlóét. A plafonra aggatott ruhák közönségként bámultak minket, ahogy a kis tér palotává változott a mesék és történetek díszeként. Azt hiszem, akkoriban fejezted be a toalett kidekorálását is. Tetszettek a népies fekete motívumok, a szakrális agancs, és az a fajta luxus amit egy törlőkendő és egy wc papír legtökéletesebb szögben való egymásra helyezése okozhat. Feljött a nap, ittunk még egy kávét a Múzeum cukrászdában majd haza ballagtunk. Rokon lelkek nem búcsúznak, mert tudják, ha akarják ha nem, találkoznak még. Kísértés. Kis értés. Kis sértés.
4.
A könyvtárban ültem. Két nap volt még hátra a huszonkettedik születésnapomig. Csörgött a telefonom. Te voltál. Azt mondtad, nagy meglepetésed van a számomra. Megkérdezted, mit csinálok aznap este. Mondtam, semmit. – Jó, akkor lenne kedved fellépni egy showban? – kérdezted. – Divatmegsemmisítő kommandó a neve – folytattad. Arról szól a történet, hogy le kell vágnod egy beépített ember nyakkendőjét, és ijesztegetni kell őket két másik lány társaságában – magyaráztad. Persze, hogy igent mondtam. Valahol az Árpád-hídnál volt a rendezvény. Egy menő divattervező bemutatója előtt léptünk fel. Zoób Katié talán. Sok híres ember, színész is megjelent. Eléggé hozzád nem illő volt a társaság. Felszínes, unalmas, bárgyú újgazdagok. Ezért összebarátkoztam a felszolgáló személyzettel. Emlékszem, le is basztál emiatt. Azt mondtad, hogy rossz fényt vet rád, hogy a modelled a személyzettel barátkozik. Rangon aluli. Aztán kiengesztelődtél, amikor megtudtad, hogy elhoztam magammal ajándékba tőlük két üveg finom és drága villányi bort. Igazán nem is voltál mérges. Minden rendezvény után összeültünk a 43-ban kiértékelni a dolgokat és megvitatni, hogy hogyan lehet tolerálni az intoleranciát. A szerb és az orosz modell lányok jöttek veled a születésnapomra. Gyönyörű lányok voltak. Zenéket hallgattunk, sokan voltak nálam. Megtanítottál nyakkendőt kötni. Valamiért elegáns voltam aznap este.
5.
Születésnapod volt. Már napok óta kijártál a szigetre nézni a Duna állását. Hihetetlenül jó helyet találtál a csücskében a Margit-szigetnek. Közeledett szeptember, de még mindig nem látszódott a szárazföld kitüremkedése a híd után. Aztán lelkesen mesélted, hogy kidugta a fejét. És végre teljesen leapadt a Duna. És ott voltunk a születésnapodon. Felgyújtottunk egy gitárt és a vízbe dobtuk. Megittunk egy vietnámi kígyópálinkát aminek az üvegében egy halott kígyó csavarodott. Nem volt semmi! Eltűntetek a Lukács-fürdőbe páran. Szokásotok volt kinyittatni a Lukácsot, valami ismerős volt az éjszakai portás, aki beengedett lubickolni benneteket. Én sose mentem.
6.
Nem akarok összefüggően írni. Én is emlékfoszlányokat toldozok össze egy körömvágóollóval és lesz belőle egy ruha. Egy könyv. Egy novella. Egy nekrológ. Egy mittudoménmi. Semmiképpen sem egy méltó sírkő vagy egy kopjafa. Egy szakadt rongy lesz ez, ami a szélben lobog a kedvenc olasz városod terén, egy kávézó teraszának csücskében. Ott, ahol szépen fújja a port és a hamvakat a szél. Emlékezésem zászlaja. Méltó emlék a méltatlan “vállfás könyv” után. Azt akarom, hogy kacagj fel odaát ha olvasod soraim, és adj erőt az emlékek visszanyeréséhez. Nem fogok önéletrajzot csatolni vagy tényfeltáró interjút közölni diadalittasan feleségeddel vagy fiaddal. Szellemi és testi migrációm 11 évvel később befejeződött. És tudd, hogy te is az egyike voltál azoknak, akik a hazát jelentették, jelentik nekem. Az otthont, családot, nemzetet, törzset, utcát, szomszédot. Kevesen voltak a barátaim közül akik iránt honvágyam volt. Nem voltatok, vagytok sokan, de vagytok! És ez számít! Csak ez.
7.
Lila ing és lila boa. Rég volt. Több mint húsz éve. Talán május volt. Hoztam neked egy lila inget Koppenhágából. Az volt a menő szín akkoriban. Olvastam valami buta kinti magazinban. Tetszett neked. Beakasztottad a többi közé. A belső szobába. Zajlott az élet és zajlott az este. A velem lévő lány kerek szemekkel figyelte minden mozdulatomat és odaadtad nekünk a lila boát. Én kértem el. Csináltunk egy közös fotót. Az egyetlen közös kép ami megmaradt rólunk. Utáltad ha fotózkodunk. Később Piró kamerája előtt Párizsban már nem voltál szégyellős. Igaz az külhonban volt. Aztán elmentünk. A lányt meztelenre vetkőztettem és csak azt a lila boát tekertem a nyakára. Szexi volt. Hófehér bőre volt amin csodálatosan mutattak a mély lila színű tollak. A Mária utcai lakás palotává alakult és királylánnyá változott az ébenfekete hajú lány. Szépek voltunk és részegek amikor ránk sütött a napfény reggel az ágyban meztelenül. Reggel visszavittem a boát a Barossba, egy sarokkal odébb laktál, és vissza kértem a lila inget. Nem kellett volna. Utólag megbántam. Savanyú arccal kávét főztél nekem. Hogy lehet egy ajándékot visszakérni? – Részeg voltam – mondtam. Csak kölcsönbe akartam adni. Szarul éreztem magam amiatt, hogy visszakaptam. Ajándék volt. Talán így lázadtam az ellen, hogy te is visszakérted azt a kurva boát. Talán így lázadtam az ellen, hogy nem itthon élek hanem az átkozott Dániában és hamarosan indul a repülőgépem vissza Skandináviába. Hát megkaptad. Kicsit kevesebb toll volt már rajta, de visszakaptad. Az inget aztán kidobtam. Nem tetszett a színe. Buzisnak találtam.
8.
A történetek és a gondolatok az estékről és a nőkről és a rengeteg beszélgetésünkről kavarognak a fejemben. Fogy a vodka. Verset írok, hogy tisztázzam a gondolataimat. De azok talán csak jobban összekeverednek. Posztoltam is a Facebook oldaladra, furán néz ki a sok siránkozós bejegyzés mellett, de sok lájkot kap. Sokan érzik fontosnak, hogy ott hagyjanak az oldaladon egy mondatot vagy egy képet. Megosztják a versem, kommentelik, beszélnek róla. Nem akartam siránkozós verset írni, de végül sikerült. A vége azért reménnyel teli. Na mindegy, döntse el az olvasó, én addig hozok egy pohár vizet magamnak, mert tömény a vodka így magában.
Szomszéd /in memoriam K.T./
Az elfojtott vágy foszlánya
nyakadra fonódott pirkadatkor.
A megannyi est ezüstös bogara
zavartan ciripel most még valahol.
Búslakodik a világ a hálón,
én nem találok szavakat, csak érzek.
Emlékszek, amikor az Andrássy úton
ballagtunk mint két hontalan idegen.
Talán nélküled most nem lennék itt.
Tüzesen mart belém a nap, mikor olvastam a hírt.
Te mondtad először, hogy maradjak kint.
Te mondtad utoljára, hogy jöjjek megint.
Emlékszem, egyszer egy ázott galamb
szállt a párkányra a tűzfal előtt.
Bekukkantott, elázva mint én voltam,
azt mondtad, még sosem járt madár ott azelőtt.
Kávé, meztelen nők, elérhetetlen szépségek,
nyári szellő, árnyék, szoknyák,
mind–mind itt vannak most velem,
s kastéllyá válik parányi szobám.
9.
A szüleim elváltak. A 18. születésnapomon jelentette be édesanyám, hogy „próba különélés” végett elköltözik. Elfújtam a gyertyát a gyümölcsös túrós tortámon azon a november végi estén a konyhában és próbáltam örülni a cédés, kétkazettás SHARP márkájú lejátszónak, de közben megtört bennem valami. Élesen nyilalt a szívembe a fájdalom. Apám felkelt a zöld fotelből, de vissza is ült rá a tévé elé ami után lehajtott egy pálinkát. Szerintem nem vette komolyan anyámat.
Nagyjából két évre rá kezdtem átjárni a szomszédba hozzád. Talán ez volt a szüleim válásának egyetlen pozitív hozadéka, hogy visszaköltöztünk anyámmal és nővéremmel a Baross utcába az első lakásunkba. Minden újra közel lett és nem kellett naponta kétszer végig bambulnom az Örs vezér tértől a 31-es buszon azt a vargabetűt a vidéki hangulatú átkozott 16. kerületben. Újra a 8-ban éltem tehát, ahol születtem. Sokszor vittem kaját neked. Emlékszem akkoriban kávéra és cigarettára is alig jutott. Nővérem sokszor lecseszett emiatt. Akkoriban rendszeresen borjúmájpástétomot készített amit én notóriusan vittem fel neked. Nagy adag volt, tápláló, és könnyen lehetett fogyasztani. Egyszer két modellel állítottam haza, hogy el tudjuk vinni a kocsonyát, amit anyám gondosan elkészített. Töltött káposztát is sokszor vittem. A nővérem nem örült neki. Ételek. Emlékszem, amikor megismerkedtünk legelőször erőlevest készítettél nekünk. Hagyomány is lett ebből az erőlevesezésből azután. Baromira egyszerű kaja volt, és mindig jól esett. Amikor Krakkóból hazastoppoltunk akkor is erőlevest főztünk Marcival Pjotr lakásán ami előtt elindultunk volna Budapest felé. Tradíció lett belőle.
10.
Szilveszter. Emese letérdel előtted. Nem is előtted térdelt le, hanem egy ruhád előtt. Dehát a ruhakölteményeid te magad voltál. Sok már a vodka azt hiszem. A történetre nem emlékszem pontosan, csak arra, hogy vicces volt, ahogy meggyónta bűneit az egyik ruhád előtt. Pedig nem is volt a modelled. Bár minden egyes emberre lehetséges modellként tekintettél. Olyan voltál mint egy gyermek. Érzékenységed gyermeki szinten mozgott bezárva egy felnőtt testbe. Talán azon az estén szorult bele izlandi barátom, Steini feje is a béka akváriumába, nem tudom. Újra töltök a poharamba de nem emlékszem.
11.
Menjünk Csepelre! - mondtad. A zöldség-lopás Csepelen régi hagyomány volt.
Felvetted a lopós pólódat, csíkos volt azt hiszem, és előkotortad a buszjegyet a ‘80-as évekből amit mindig magadnál hordtál ha blicceltél. A hátuljára rá volt írva, hogy bármeddig érvényes, ha még sosem volt kilyukasztva, ezért bátran vitted magaddal és féltve őrizgetted két évtizeden át. Csináltam rólad egy fotót a padlizsán mezőn. Vicces volt! Olyan volt a hajad mintha te is egy nagy padlizsán lettél volna. Remekül működött a csíkos álruha.
12.
A szertartásos kávéfőzések és a cigarettatekerés. Már nem láttál jól. vagy remegett a kezed nem emlékszem, de mindig megkértél, hogy segítsek cigarettát sodorni neked. A dohányra nem emlékszem amit szívtál. Piros volt a zacskója. Olcsó volt. Órát viseltél, erre pontosan emlékszem. Mindig fontosnak érezted, hogy időben érkezz meg valahová. Szeretted a meglepetéseket, és ha minél több nemzetiségű a társaság. Imádtad amikor külföldi vendégeket hoztam a Barossba. Szeretted ha vannak nálad. A legjobb talán a magányosok karácsonya volt, amit szenteste rendeztél, és azok jöttek át akik egyedül voltak, vagy nem érezték jól magukat a csonka családban, mint én. Állandóan alkottál, az éjjel-nappaliban is inspirálódtál az áruk formája láttán. Kattogott az agyad. Nyughatatlanul kerested a tökéletest, amiről pontosan tudtad, hogy nem létezik. Szarul éltél de sosem panaszkodtál. Szó nélkül hoztam mindig tejet, kávét, ami tellett. A lakásodban a nappaliban nem voltak személyes tárgyak. Azokat bent tartogattad a hálóban. Folyamatosan át akartad rendezni a lakást, és szépítetted, mint egy műtermet. A ruhák körülölelték az egész teret, karnison lógtak a fal mellett végig. Vettél egy kínai lámpát a piacon, több fénnyel tudott játszani, mint egy gyerek, olyan lelkesen mutattad. Talán én is lassan már zöld fényeket látok.
Fogy a vodka. Az utolsó adagot töltöm most már ki a pohárba. 12 pohár csúszott le, mint amennyi szám van az óralapon. Hittél a számmisztikában.
Ennyi volt. Lehunyom a szemem, elképzelem a konyhádat, ahova láthatatlan filccel írod a csempére a teendőket, és azok neonfényben jelennek csak meg. Lehúzom az utolsó kortyot. Kicsit szédülök.
Nem tudom mi lett azzal a körmeneti zászlóval ami a konyhádban lógott, talán azt is elvitte az az állat aki kicsinált.
Isten veled! Remélem, amire én is oda kerülük ahol most vagy, addigra varrsz nekem is egy ruhát!
A vodkás üveg teljesen kiürült az első igazán meleg, napos, kellemes tavaszi napon Nörrebróban 2013-ban és kirázott a hideg.