Kimondani a kimondhatatlant
Írta: Marton Virág
Közzétéve 1 hete
Megtekintések száma: 69
Kimondani a kimondhatatlant
Spoilerveszélyre felhívom a figyelmet, felkavaró témák kerülnek kivesézésre. Erős idegzettel ajánlott a tovább olvasás.
Nekünk, alkotóknak óriási a felelősségünk. Újabban diskurzus nyílt arról több helyen is, hogy miként kéne ábrázolni a társadalomban tabunak számító témákat, mint a bántalmazás, nemi erőszak, családon belüli bántalmazás, külső zaklatás (iskolai bullying, mobbing), meddig terjed a szerző felelőssége abban, hogy az alkotását miként aposztrofálják?
A fiú c. dráma előadásán jártam Dunaújvárosban 2025.01.26-án, a Bartók Kamaraszínház társulata vitte színpadra.
Zeller drámája mély és felkavaró problémákat boncolgat, és bár épp csak a felszínét érinti a kérdéskörnek, arra tökéletes, hogy az emberekben felkeltse a beszélgetés iránti érdeklődést. Nézzük a történetet: adott egy tizenéves, súlyos depresszióval küzdő fiú, szuicid spirálban tengődve a szülei válását követő két év leforgásában.
A fiú kap egy elfoglalt, érzelmileg elérhetetlen édesapát, aki még a saját traumáit sem dolgozta fel. Egy új feleség, egy egészen kicsi kisöcsi, még babakocsiban tologatják. Az anyuka egy napon kétségbeesve állít be a volt férje új otthonába. Elmondása szerint a fiú két hónapja nem jár iskolába, megváltozott, hangulat-ingadozásai már-már veszélyesség benyomását sejtetik. Retteg a gyerekétől. „Pokollá teszi az életét”.
Első kérdés, ami felmerült bennem, de Zeller nem mélyül bele nagyon, szóval a rendezőt sem bántom ezért a megoldásért: Miért nem merül fel az intézményben, hogy hamarabb tájékoztassa, keresse a szülőt? Miért csak a kicsapási szándéknál kezdenek el egyáltalán bármit tenni?
Érdeklődve szemléltem a cselekmény kibontakozását: édesapa bedobja az ötletet, hogy költözzön hozzá a fia, úgyis beszéltek erről, és a gyerek szinte könyörög, hogy ezt lépjék meg. Jó. Az új feleség, berzenkedve belemegy. Nem kedveli láthatóan a kamasz Nicolas-t, a dühkitöréseitől, a fura zárkózott „művészlélek” viselkedésétől frász kerülgeti. És ennek hangot is ad. Hol nyíltan, hol burkoltan próbálja adagolni a férjnek, amit lát. És ő látja jól. A fiú új iskolába kerül, de az első nap után megint inkább a parkban sétikál… ha kérdezik otthon, nem történt semmi, vagy notóriusan hazudozik arról, hogy merre járt, milyen barátai vannak, jók-e a jegyei, hogy sikerült a próbaérettségi. Egy alkalommal azt is felajánlja, hogy vigyázzon a csecsemő kisöccsére, mozduljanak ki nyugodtan a szülők.
Nicolas érzi, hogy nincs elfogadva. Nincs jövőképe, senki sem szereti valójában, de ki nem mondja senki a darab során. Pedig ott lapul a szomorú igazság. És kést ragad. A lelki fájdalmat, a szorongást, hogy mintha kettévágták volna – anya és apa között rekedve, az új feleséggel elfogadtatni magát sem egyszerű, pokoljárás neki – ezzel próbálja enyhíteni. Nem tagadom, nem tudtam erős maradni. A témában hasonlóan érintetten borzasztó volt végig néznem azt, amit láttam. És miért? Zseniálisan működött a színészi játék. Az agyam folyamatosan pörgött a darab közben.
„Anyád szeret.” Ezt sulykolják a gyerekbe, helyettesítse mindenki személyre szabottan a törvényes gondviselőre, de a lényeg: nem. Nincs ez mindig így. Nők és férfiak milliói vergődnek abban, hogy nem tudják kimondani: gyűlölik a gyereküket, nem is akarták igazából, de ez a társadalmi elvárás. Nem vagy nő per férfi, ha nincs gyereked, x márkájú kocsid, y fajta karriered, stb.… a szülők feszültek, ezt Nicolas érzi. A gyerekek érzik, és sokszor magukat hibáztatják a történtekért. „Miattam váltak el.”
Nicolas egy ponton megkérdezi a mostoháját, aki szerintem egész kellemes természetű, rosszabbul is járhatott volna, de azért ez a bicska bennem is kinyílt a darab közben. Ha tudta, hogy nős… akkor miért?
Ha tudta, hogy gyerekes családapa, miért? Miért nem szól a fáma a társadalmi verbális ütlegelésen túl a szeretői státusz kálváriájáról?
Az új feleséget apuka ugyanúgy hanyagolja, miközben arról papol, mennyire nem akar olyan lenni, mint a kedves nagyapa az ajándék vadászpuskával.
Nos. Egy alkalommal Nicolas borotvapengével esik magának, és az új feleség hívja ki rá, szerencsére még időben, a mentőket. A lábadozás folyamán szó esik arról, hogy Nicolast tartsák bent, megfelelő gyógyszerezéssel.
A hazavitel végezetes következményekkel jár. A darab úgy végződik, hogy apuka elképzeli, milyen lett volna, ha máshogy dönt. Gyötri a bűntudat, őrlődik.
Dicső Dániel rendezése apránként építi fel a cselekményt, egy perc nyugtunk sincs fellélegezni, végig ott a feszültség még a humorosabb pillanatokban is. A színészek összjátéka annyira valósághűvé tette az egészet, nem túlzok, nagyon sokan szorultak zsebkendőre a közönség soraiban.
Az külön plusz, hogy utána egy közös beszélgetésre is sor került, szakemberek bevonásával.
A darab kapcsán felmerülő kérdéseket magyarországi viszonylatban elemeztük, jelenlegi legfrissebb jogszabályokat érintettünk.
Itt is kiemelném, hogy mennyire fontos a díszlet jó használata. Minimalista díszlettel is el lehet érni ugyanazt a hatást, a kevesebb néha több, itt ez főleg érvényesült. Nem tudom, kinek ismeretes, de a magyar népi hagyományokban én találkoztam a színek jelentéstartományát vizsgáló néprajzi kutatással. A sárga, türkizes-kékes árnyalatok választása számomra meglepő. Egyből egy népdal ugrott be: „Három sárga kendőt veszek, ha felveszem, sárga leszek… sárga leszek, mint a halál…”
A kék pedig területenként változó, de a gyász, bánta színe is lehet. Meglepőden jól illett bele a darab alaphangulatába.
Marton Róbert kiválóan hozta a tekintélyelvű, érzelmileg ridegtartásban nevelő édesapát, a karrierorientált szemlélettel. Nem lehetett könnyű egy ilyen helyzetet életre hívni.
Györgyi Anna volt számomra az egyik elképesztő alakja a darabnak. Szó szerint sajnáltam a figurát, amit hozott. Amikor az ember maga is szülő, és ilyen cselekményt kell színpadra vinni… nekem ő adta meg a bátorságot, hogy én is merjek beszélni. Mi nők, nagyon kevésszer mondhatjuk ki ha valami bánt, de valahol ez a férfiakra is igaz. Csak más a toxikus szövegminta. A férfi ne sírjon, mert az nem férfias. Olyan, mint egy lány…
Mi meg azt kapjuk, hogy ne nyafogjunk, nekünk mindent is bírni kell. Hány nőt nyomtak el így generációkon keresztül.
Anna figurája maga is az Annie nevet viseli.
Csiby Gergely, bár kétszer annyi idős, mint a főszereplőnk, Nicolas, mégis el tudtam hinni a karakterét. A teljesítmény alatti nyomás, a szülőknek megfelelni képtelenség, az önmagunkban való hit hiánya… a kilátástalanság. Olyan mimikákkal, gesztusokkal hozta a kis, magányos, kiközösített kamaszfiút, akit senki nem ért meg és pláne meg nem hallgat… amire nincsenek szavak.
Ha még valaha lesz bátorságom újra megnézni ezt a darabot, csakis ebben a szereposztásban.
Zárszónak annyit, hogy köszönöm azt a nehéz de felszabadító élményt, amit az előadással adtak. Erről a kérdésről fontos beszélni, hogy mi a felelősségünk egymás iránt, mi mit tehetünk, ha a környezetünkben bántalmazást tapasztalunk, vagy ha mi magunk vagyunk olyan helyzetben, fontos, hogy merjünk segítséget kérni. A mentális egészség a kamaszok körében a legrosszabb arányú, Európai viszonylatban is sajnos igencsak a statisztikák élmezőnyében. Nem vagy egyedül! Merd kinyújtani a kezed, valaki fog segíteni! Én vagyok erre az élő bizonyíték. Három öngyilkossági kísérletet is túléltem. Te ne menj el addig, hogy ártasz magadnak. Értékes vagy.
Az emberi élet érték.
Köszönöm kedves figyelmüket!
Ha Ön, vagy valamely ismerőse bajban van, az alábbi segélyvonal-elérhetőségeken kérhet
segítséget:
Általános segélyhívó: 112
Lelki Elsősegély Telefonszolgálat: 116-123
Kék Vonal Gyermek- és Ifjúsági Telefonszolgálat: 116-111
Ifjúsági Lelki Elsősegély: 137-00
DélUtán Telefonszolgálat: 06-80-200-866
Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat: 06-80-20-55-20
NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület) Segélyvonala: 06-80-505-101
Áldozatsegítő Vonal: 06-80-225-225
Zöldszám Anyáknak: 06-80-414-565