Keretező emberarchoz
Írta: Fábián József
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 237
Keretező emberarchoz
Minden egyes pökhendi, megélt sértésben önző semmisülésem tovább folytatódik s készít alattomos csapdát! Visszanézek mindig méla, megrepedt tükör-szilánkokba bújócskázó rettegőn is szomorú kisfiú-arc felé s szeretném megvédeni a bent rekedt, tartós félelmet is! Morgó gilisztaként akárki eltapossa sebzettségem határait; nem hátrálhatnék már meg soha! Vékony kis Júdás-holdszilánkok sebzik bőrömet, ha balzsamos holdfény kísértőn szobám börtön-falán megremeg! Elpihenve zaklatott, milliő sebből fetrengő, lyukas szívem a megtalálható boldogság két Mennyország-szemeiben!
Mély, hollótollú seprűnyél-pillákba jó volna még együtt megremegni s megriadt pagony-lelkem békét kuncsorogna csókok megváltásaiban! – Még szándékosan felnőttek között játszom a naiv bambát! Jó Hamletként az emberségre volnék csak kapható! Lelkem óhajtva sejtené könyörület s részvét adományait, még maradék-tartalék büszkeségem sem felejt! Meg kellene már tanulnia mindenkinek gazdag-szemekből csorgó-mézes árkok világítanak; folyamatosan ki-be csomagolom már szánalmas önmagam!
Kinti csürhe-zűrzavarban boldogulni csupán egészséges köldökzsinórral lehet, mely még egyre vissza-visszavár! Akárki láthat méla-boci szemekkel mertem bámulni emberfajtákat! Készen áll saját szamárbőr-figurám önmagamat mégsem árusíthatom ki! – Magamon át megszűröm a porszemcsék részleteit – nappali fényben is csupán csak akkor láthatnak, ha én akarom! Egyetlen cél maradhat csupán ismétlődő, sebző történésekben megőrizni az Ember jóságát!