Kép-telen történet Texasból
Írta: Pődör György
Közzétéve 1 hete
Megtekintések száma: 88
KÉP/TELEN TÖRTÉNET TEXASBÓL
interjú John Bordassal
John Bordas verseivel egy népszerű irodalmi portálon találkoztam először. Érdekes alkotásai és aktivitása (szinte mindenkit elolvasott, véleményezett) hamar népszerűvé tették személyiségét. Irodalmi, történelmi, vallási ismeretei műveiben és hozzászólásaiban is visszatükröződtek. Lehetett velük vitatkozni, egyetérteni, továbbgondolni, csak egyet nem, közömbösnek maradni. Keveset tudtam életéről, irodalmi útjáról és kalandosnak hitt életéről itthontól Texasig.
Őt faggatom, hátha mások is kíváncsiak erre, nem csupán én.
1. Amennyit tudok Rólad az, hogy Bordács Jánosnak hívtak itthon, s Tokajban születtél a háború előtt. Gyermekkorodról, a szülőföldről talán sziluettnyi emlékeket őrizel magadban, s azok sem a legszebbek. Hogyan nőttél fel? Szüleid, rokonaid vagy idegenek neveltek? Mondanál ezekről néhány gondolatot az olvasóknak, hisz a gyermekkor élménye egész életre elkísér!
Jól tudod! Valóban Tokajban születtem még a háború vége előtt, miután a harcok elől menekülés közben, útban Nyíregyháza felé jöttem a világra. Így aztán Tokajról semmi emlékem nincs, csak egy pillanat volt az életemben, semmi több. Nyíregyházán nőttem fel, 12 éves koromig ott éltem, nagyapám élettársa „anyu” volt számomra, és aki annak ellenére, hogy nem volt „vér” rokon, tőle kaptam a szeretet csíráit, ami emberré formált. Értelmes gyereknek mondtak, magamtól tanultam meg írni és olvasni analfabéta rokonok közt. Hatéves koromban már könyvtárba jártam, mert más olvasási lehetőségem nem volt. Apámat nem ismertem, anyám (18 hónapos voltam akkor) Pestre ment szerencsét próbálni, így őt is talán négyszer, ha láttam 12 éves koromig. Nem hiányoztam nekik, pedig nagy szükségem lett volna Rájuk. Ezek a dolgok jobb családokban és valódi szülői házban sokat jelentenek a legfogékonyabb korban lévő gyermekeknek.
2. Pazony, ez a nyírségi község, a tanyavilág – vallomásod szerint – nagy hatással volt Rád ebben az időszakban. Mesélj nekünk, mit is jelentett számodra ez a kis nyírségi falu, hogyan kerültél oda, s pótolta-e az igazi „otthont”?
Én csak olvastam, hogy Nyírpazony mára nagyközség lett Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében. Az én gyermekkori emlékeimben tanyavilág volt, szegényes iskolával, óvodával és könyvtárral a központban. Az írástudatlan tanyasi emberek mit sem tudtak a bronzkori és honfoglalás kori történetéről. Élték a maguk egyszerű életét. Mégis Nyírpazony játszotta a legfontosabb szerepet gyerekkoromban, ott ismertem meg a magyar tanya emberséges világát, a magyar parasztember tisztességes mivoltát és az egész magyar valóságra gyakorolt eltörölhetetlen szerepét. A házinéni rokonai voltak hozzám olyan jók, hogy néhányszor elvittek magukkal nyaralni pár napra hozzájuk. Nos, ez az élmény számomra a legdrágább emlék lett, mert itt és akkor értettem meg, hogy a tisztesség, az etikus viselkedés a becsületes élet alapja. Ezt itt Amerikában sem felejtettem el.
3. A budapesti Madách gimnáziumba kerültél, nagyon jól tanultál, még országos tanulmányi versenyt is nyertél. Mesélj a gimnáziumi éveidről, tanáraidról és magáról a gimnáziumról!
Talán 12 éves lehettem, amikor anyám férjhez ment, és felhozott magához Pestre. Ez számomra nagy lelki megrázkódtatás volt minden vonatkozásban. Egy idegen férfi, s valójában még anyám is az volt. Ehhez jött a nagyvárosi környezet, új iskola, nem túlságosan barátságos gyerekek, így csak a tanulásba és a könyvekbe temetkezhettem. A Madách Imre Gimnázium tanulója lettem. Néhány érdekes emléket is őrzök ezekből az időkből: két évvel jártam Albert Flórián alatt, sokat fociztunk együtt, én is jó játékosnak számítottam, igaz, nem az ő szintjén. Koltai Róbert is oda járt, és még más „hírességek” is. Ki kell emelnem, hogy a gimnázium nagyon sokat jelentett számomra. Jó tanáraim voltak, szerettem őket, s ők szerettették meg velem az irodalmat és vele a költészetet is.
4. Gyermekkorodban már írtál, felvételt nyertél az ELTE magyar szakára, mégsem magyartanár lettél, mert a BME közlekedési szakára jártál. Hogyan és miért történt a váltás?
Ez egy bonyolult, s a kívülállók számára nehezen érthető történet. Ott kezdeném, hogy versekkel nagyon korán kapcsolatba kerültem. Még iskolás sem voltam, de olvastam folyékonyan. Írni az olvasással párhuzamosan kezdtem. Az Egri csillagokat írtam át versbe, s talán kétszáz lehetett a stanzák száma, évesen szinte, korán írni kezdtem, volt idő, amikor úgy gondoltam, hogy költő akarok lenni. Minden jól alakult ehhez, Országos tanulmányi versenyt nyertem, így felvételi nélkül bejutottam az ELTE magyar irodalom és művészettörténet szakára. Egy tragikus félreértés miatt otthagytam az ELTE padját, és a BME közlekedésgépész szakára iratkoztam be honvédségi ösztöndíjasként. Hogy mi is volt az a bizonyos félreértés? Ehhez röviden vissza kell lépnem pár évet: már szinte gyerekkoromtól kezdve hittem a reinkarnációban. Tudni kell, hogy november 9-én születtem, s akkor gyilkolták meg náci keretlegények Radnóti Miklóst. Élt bennem egy olvasott gondolat, hogy aki áldozatként hal meg, azonnali inkarnációra kerülhet. A sors hozta talán, hogy abban az időben egy dr. Ortutay Gyula családjához tartozó lánnyal jártam, így Ortutay Gyula olvasta pár versemet és azt mondta, hogy engem tart a Radnóti utáni korszak legjobb magyar költőjének. Annyira pánikba estem, mi lesz akkor, ha valóban én vagyok ő, és nem „hozom” az ő formáját, mint költő? Így történt, hogy akkor 56 évre „kiszálltam” az irodalom világából.
5.Hol jelentek meg verseid, és kik voltak személyes példaképeid?
Túl fiatal voltam. Abban az időben kerültem fel Budapestre, s csak ismerkedtem a fővárosi léttel. Kapcsolataim sem voltak szerkesztőségekkel, költőkkel. Ennek ellenére néhány versem jelent meg az Új Írás folyóiratban úgy 1962 táján, valamint az Élet és Irodalomban is jó pár darab. Tudom, ez nem sok nyomtatott vers, ami megjelent, de rengeteget írtam. Mostani énemmel ez a Radnóti "őrültség" igazán nevetségesnek látszik, de visszatekintve, 17-18 évesen még hiszékeny az ember. Nem tudom, hogyan alakulhatott volna irodalmi pályafutásom, de ez már lezárt IDŐ!
6. Honvédségi ösztöndíj, kiképző főtiszt, majd cégeknél osztályvezető, végül taxisofőr. Mások fordítva csinálták. 1978-ban Kalifornia, Denver, Texas majd Florida. Kalandos életút. Mesélj ezekről az időszakokról röviden!
Avatás után Szabadszállási Kiképző Központba kerültem kiképzőtisztnek. Pár évre rá előléptettek hadosztálykiképző főtisztté a kaposvári hadosztály kötelékébe. Onnan szereltem le, s az igazat megvallva, politikai nézeteim kényszerítettek erre. Nem szakadt meg a munkaviszonyom, könnyen elhelyezkedtem, s hamarosan a kaposvári AFIT egyik főnöke lettem, majd egy nagy építőipari vállalat szállítási osztályvezetője. Később Budapestre költöztünk, de itt már vezető állást nem kaptam többé. Talán az én hibám, talán utolért a hatalom keze, ki tudja! Taxisofőr lettem diplomával, nyelvekkel, de örültem, mert annyi pénzt sehol nem kerestem. 1978-ban disszidáltunk Kaliforniába, onnan Coloradóba költöztünk, végül Texasban kötöttünk ki. Érdekes volt az Új Világ minden szempontból, sokat tanultam az életről, az emberi szabadság és jogok mikéntjéről, továbbá megértettem, hogy nincs semmi ingyen, még a szabadságért is fizetni kell, sokszor akár az életünkkel is. Így elmondani egyszerűnek tűnik, de átélni nem volt könnyű. Addigi világomat megrostálta az élet, de megmaradtam magyarnak és embernek, ez a lényeg.
7. Ötvenhat éves irodalmi csönd belül, sem versírás, sem versolvasás. Nem lehetett könnyű ezt feldolgozni. Aztán elindul valami benned, és ontod a verseket. Szinte két-három naponta olvasok Tőled újakat. Mi történt?
Meseszerű a történet. Az ember Amerikában sem felejti el anyanyelvét, a ritmus- és rímérzék bennem lappangott, s maga a gyönyörű nyelv, a nagy magyar költők nyelve. Felkérésre 2019-ben egy szeretett rokon nyolcvanadik születésnapjára írtam egy köszöntőt! Eszembe ötlöttek az otthoni "falvédőkön" látható egyszerű rigmusok, s nekiláttam. Ekkor éreztem újra a költészet mágikus hatását, hogy valami, ami történt velem, nem lehetett puszta véletlen. Mintha egy gát szakadt volna át, özönlöttek a versek egymás után. Költői fejlődésem újra ugyanazokon a fokozatokon ment át, mint kezdetekkor.
8. Milyen témákról szeretsz írni, és milyen versformákkal dolgozol? Van-e kedvelt témaköröd?
Próbálkozásaim az élet minden területéről vett témákra kiterjedtek, s mivel magyar anyanyelven írok, a témák is általában magyarok. Minden versforma, ami élt bennem, lelkemben megszólalt, de végezetül az egyik kedvelt versformám a szonett lett. Nem annyira a Petrarca, sokkal inkább a Shakespeare és a Ronsard keveréke áll közel hozzám. Az is érdekes, hogy miért. Hallgattam dr. Papp Lajos tanár úr előadását és azt mondta, „aki 45 percnél hosszabb előadást tart, az más aljasságra is képes”. Ekkor gyúlt ki egy lámpa a fejemben: ha igazán jól és érthetően akarok kommunikálni az olvasókkal, akkor röviden és precízen kell kifejezni a legbonyolultabb gondolatokat is, és erre a szonett 14 sora legalkalmasabb. Verseim többsége spirituális témákat feszeget, de a természet és hát a szerelmes versek is napirenden vannak írásaimban.
9. Amerika nekünk távoli világ, túl az Óperencián. Hogyan látod az ottani és az itthoni irodalmi életet? És a politikát?
Az amerikai irodalmi élet hagyományosan regényközpontú, természetesen vannak költők is, de igazából nem jelentősek. Különösképpen nem a mostani generációk alkotásai, mert lassan mindent maga alá temet az alpári nyelvezet és a szándékosan futtatott és ünnepelt tehetségtelenség, aminek a nyomai otthon is láthatóak (sajnos). Amennyiben jellemezni akarnám az amerikai és a magyar költészet közti különbséget egy mondatban: egynéhány népszerű irodalmi portálon több költő és olvasó van, mint fél Amerikában! Terjednek az új izmusok, alkotási formák, s itt is hódít a slam poetry. A könyvkiadás sem költészetközpontú, inkább gazdasági és politikai bestsellerekre terjed ki. Sokan Amerikát a szabadság hazájának hiszik, de ez korántsem igaz. Főleg az utóbbi évtizedben változott sokat. Az, hogy az itteni világ milyen irányba mozdul el, jósolni nem lehet, de hamarosan kiderül, amikor beiktatják az „új” elnököt. Nincsenek illúzióim.
10. Írod, minden megjelenés számodra egy siker, nem dédelgetsz nagy terveket már. Mi ennek ellenére az ars poeticád?
Valóban igaz, nagy terveim már korom miatt sem lehetnek hosszú távúak.
Ezt „amerikásan” úgy mondják, hogy az én koromban már zöld banánt sem vesznek a boltban, hiszen mielőtt megsárgulna, lehet, hogy búcsút intek a világnak. Itt, „túl” az Óperencián, nem számíthatok irodalmi babérokra, mert verseket csak magyar nyelven írok. Odahaza amerikás magyarként, látom, elfogadnak és olvasnak. Annak örülök, ha sikerült egy-egy versemmel „felbolygatni” a méhkast! Úgy érzem, hogy a másfajta szemlélettel megírt életvers spirituális és etikai témákkal, elérte a célját. Idekint nincs szándékomban kötetet kiadni. Mostanra semmilyen hírnév nem lelkesít, hogy mutassam egóm. Talán ez is az én igazi ars poeticám!
Amíg a záró gondolatokon töröm a fejem, eszembe jut, milyen is a sors, milyen fintorokra képes az emberélet során. Megszületik egy ember, telve tehetséggel, növekedve szinte analfabéta környezetben, szülői támasz nélkül. Kitör korlátai közül, de bekerítik más korlátok, küzd, majd feladja egy szabad világ reményével. De lám, abban is csalódik végül! Nem őriz fényképeket sem az ó, sem az új hazából. Viszont a versek egykori világából visszajut oda, ahonnét indult: a versekhez. Véletlen ez, vagy egy megkésett szellemi reinkarnáció?
Döntse el a Kedves Olvasó!
John Bordas: Két kimondott szó között...
Vagyok a csend két kimondott szó között,
Gondolattalan lét a pillanatban.
Vagyok a mindenség ezer alakban,
S vagyok a semmi a hallgatás mögött.
Pillanat vagyok, s az örökös jelen,
Álomból felébredt tudat önmaga.
Az örökkévalóság pillanata.
Időtlenségben feloldott végtelen.
Vagyok a jelen, a jövő s a múltam,
Ismeretlenek nélküli egyenlet.
Akasa könyvébe írott lábjegyzet.
Vagyok a minden s a semmi összegyúrtan.
Kimondott szó: a fizikai élet,
Lám, két szó között mindez semmivé lett!
Leszek
Dalod leszek majd a szomorúságban,
álompilléd álmatlan éjjelen.
Napsugárkéve a virág porában,
s felkelő napod fáradt reggelen.
Mézillat leszek a virágos kertben,
friss kenyérillat őszi hajnalon.
Kereszted imára kulcsolt kezedben,
s megszentelt ima-stóla válladon.
Vagy reményed a reménytelenségben -
tán csillagfény viharos éjszakán.
Egy bárányfelhő az ég kék vizében
ábrándos, őszi késő délután.
Lábnyomod leszek a harmatos réten,
szikrázó hólepel nyár idején.
Ünnepi harangszó vasárnap délben,
s északi fény a déli féltekén.
Vagyok, mi lettem; szolgád s a szerelmed,
akiben mindig magad kerested!
A Teremtő monológja
erdők suttogása vagyok a szélben
nektár illata a nyíló virágban
a holnap reménye az éjszakában
s ima ereje összekulcsolt kézben
surranó patak csobogó sodrása
érett búzakalász kötött kévéje
templomok csendje s a kereszt békéje
s tenger hullámok zúgó morajlása
eső vagyok csendes májusi langyos
és dértől csípett szőlő aromája
gyermekét szülő anya sikoltása
megszentelt s megáldott kenyér magasztos
vagyok a bogár a madár a béka
kéklő messzeségben tündöklő bércek
fáradt öreg szívben emlékezések
s feltépett sebek véres martaléka
vagyok mjnt voltam most és mindörökkön
egy ártatlan gyermek ezen a földön
Látlak
Leszálló éjben szemed színét látom
Felkelő napban a hajad aranyát.
Dús jázmin bokorban tested illatát
S pipacsok rőt csókja fénylik a szádon.
Lágy szellő a kezed simogatása
A lépteidről álmodnak az őzek.
Mosolyodtól réten virágok nőnek
S könnyeid nyári harmat olvadása.
Hangodban hullámok csivitelését
Hallom,a parttal csacsogva játszanak.
Szádon suttogó szerelmes szép szavak
Idézik nyárestek vöröslő fényét.
Ahogy én látlak úgy nem láthat senki
Mert senki más így nem tudna szeretni.