KempinGerilla
Írta: Tépő Donát
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 262
KempinGerilla
A reggel hatos kopott, nyúzott kerekei egyre lassabban forognak a megálló feneke felé. Erre aztán a közeli olajfákról meg nyúlbokrokról folytonosan és kérlelhetetlenül feltörő kabócasikoly végre elhallgat. – Csak ilyenkor tudnak egy kicsit csendben maradni, meg hajnalban, amikor elalszanak - gondolja Lukka, miközben felszáll a járatra, hogy aztán megkezdje szokásos napi rutinját a kempingben. Minden reggel ugyanazzal a busszal indul munkába már vagy három éve, egészen pontosan azóta, hogy az anyja meghalt. Az ő helyét kapta meg a part egyik legnagyobb kempingkomplexumában, a környékbélihez képest busás fizetéssel, amit hiba lett volna nem elfogadni. Még az egyetemet is kénytelen volt abbahagyni emiatt, és átváltani levelezőre, ráadásul a kemping vezetősége igen lelkiismeretesen járt el, amikor kedvező feltételekkel felajánlott neki egy lakást is Zatonban, közvetlenül a kemping melletti településen. A parton dolgozók nagy része innen került ki, és ez meg is látszott az életszínvonalukon. A munka ugyan jórészt szezonális volt, így az év felében kénytelenek voltak más megélhetési forrás után nézni - nagyobb városokban munkát keresni, mint felszolgáló vagy takarítónő, esetleg a síszezonba felszerződni a hegyekbe bármilyen munkára, vagy beugrani kisegítőnek a Nin-i só-gyárba – de még így is jól fizetett. Lukka ebben az időszakban rendszerint szintén Nin-be szerződött a Kalt Surf versenyek meg az azt megelőző tréningek idejére, az év hátralévő napjait pedig otthon töltötte macskájával. Otthon. Üres otthon - végül nem fogadta el a kiutalt lakást, úgy gondolta, valamelyest még kötődnie kell a múltjához, hisz semmi más nem maradt neki azon a házon kívül, ahol felnőtt.
A busz ma reggel lassabban halad a kelleténél. A sofőr unottan fújtat ki a kisablakon a kora reggeli hőségben, a táj kopár aljnövényzetéből feléjük áramló földpárája pedig csakhamar Lukkát is álomba zötyköli. Mire kiérnek a falujából, homloka mögött már kakasoknak épít szögesdrótkerítést végig, egészen az alsó domboldal poros földútjáig, ahol a legközelebbi szomszéd lakik. Lepuriban csak pár tucat vakolatlan ház állt szétszórtan, ám annál több volt a kakas. A vadkakasok a hegyekből jöttek, évről évre többen, s mind bitangabbul. Lemészárolták a macskákat, megsebezték a kutyákat, és megdézsmálták a kertek tövébe ültetett peyote kaktuszokat. Passzióból, a győzelemért öltek.
A dombok tövében mindenki velük álmodik.
De Lukka hamarosan felriad. Izmai már ösztönösen érzik az eltelt időt, tudják, hogy menetrend szerint aktivizálniuk kell rostjaikat, így a lány épp a Zagrad irányát jelző táblánál tér magához. A tábláról rögtön az a városi legenda jut eszébe, miszerint a háború idején a szerbek egyszer véletlenül ezt a kis falut bombázták Zágráb helyett. Valami kezdő siheder zsoldos lehetett, aki benézte a városnevet, és letarolta a falu felét, köztük a helyi szerbeket is. Ha az apja még élne, mindezt tanusíthatná vagy megcáfolhatná, de a sors úgy akarta, hogy már az első között bukjon el a Nemzeti Gárda soraiból. A ZNG-sek annyit tudtak csak tenni, hogy leköltöztették őt anyja hasában a partvidékre, ahol nagyobb volt az esély a túlélésre. (Vajon élne még, ha Zagradban kapnak helyet?)
A busz elhagyja Smokovic-ot, és negyedórával később már a belső tengerparti utat szántja. A sárga rendszámos, keréktárcsáig feketére krómozott népkocsik ott parkolnak mindenütt az apartmanok fedezékében, a mini marketek és a fél mérföldenként felbukkanó gyümölcsárusok lövészárkaiban, állandó strandidőre ébredő szőke kislányok örömteljesen csillogó szemmel, kezükben matracok színzuhatagban - mindenki csak egyfajta életet tud élni. De az is bizonyos, hogy az emberre hatással van a hely, ahol él. Akik több hetet is eltöltenek itt a kempingben, már egészen biztosan érzik ezt a vége felé. Aztán lassan elkezdenek hazavágyódni a megszokott dobozvilágukba.
Mialatt átvágnak az utolsó falun, Lukka előveszi mobiltelefonját és letölti kedvenc könyvesboltja aktuális ajánlatát, melyet időközönként törzsvásárlói pontjaihoz kap ajándékba. Az olvasás az utóbbi időben kényszerű szokásává vált, minthogy nem igen volt kivel megosztania kevés szabadidejét a domboldal ritkára szőtt közösségében, ahol jóformán csak a háborút túlélt öregasszonyok laktak meg cserzett arcú hegyi munkások, akiknek durva és egyszerű jelleme a legapróbb kifinomultságot is nélkülözte. Olvas hát, ha teheti, műveli magát és azért szereti használni ezt a letöltő oldalt, mert a bónuszaikat mindig az ő ízléséhez igazítják. Az apró figyelmességek teremtenek talajt minden hosszú távú kapcsolatnak – gondolja, és az ablakon kitekintve látja, hogy már nem lesz ideje belekezdeni a novellába, melynek címe ezúttal ez volt: „Vérengzés a Száz Holdas Pagonyban”
A kemping főkapujánál kiszállva Lukka rámosolyog az őrbódé előtt álló férfiakra – jól ismerik már egymást, napról napra ugyanaz a mosoly, néha morcos, máskor kéjes – attól függ, hogyan végződött az előző este. Emlékek, melyeknek rabjai vagyunk, bezárnak minket a jövőbe – Lukka már gyermekkorában megtanulta elfalazni őket mind, mert hamar rájött, hogy, amíg látja őket, semmire sem megy önmagával. Így aztán mindig csak a megfelelő szerepeket játssza el az adott szituációban.
Besétál az öltözősoron és tucatnyi más nő társaságában elkezd vetkőzni. Ma sem bírja megállni, hogy ne vessen egy-egy lopott pillantást más testekre, pedig a szezon eleje óta már jól megnézhette őket mind, de folyton tükörképet kellett vonnia maga köré. Ha fel akarja venni a versenyt a többi lánnyal, akkor ismernie kell a képességeiket. Az idősebbek már nem számítottak, de így is nagy volt a szórás: telt, mégis feszes mellű, szép arcú horvát lányok, akikre csorog a holland férfinyál, s akik hiénák voltak mind – alig várták, hogy kifogjanak egy gazdag külföldit, aki elviszi innen őket fényesebb városokba. Amikor szeptember végére kiürülnek az utcák, bezárnak a bárok, elhal az övezet, és az utolsó német nyugdíjas konvojok is megindulnak, mindig marad néhány üres hely a reggeli buszon: lányok, akiknek sikerült. Nyaranta legalább kettő-három.
Egy ideig Lukka is hitt ebben, de a dolog nem is volt olyan egyszerű: az ide érkező turisták tömege jószerivel családostul jött, apuci meg legfeljebb félrebaszni volt hajlandó az üdülés hevében. Hiszen jó móka a nyaralás. A meleg és biszex párokkal sem lehetett mit kezdeni e téren - az ecsetfejű, felnyírt gizda fiúk már messziről világítottak a tömegben, és elvitték a szóba jöhető kuncsaftok felét - hiszen jó móka a nyaralás - így azonban minden turnusban csupán féltucatnyi szóba jöhető jelölt akadt, akikre aránytalanul sok környékbeli lány jutott. Tudvalévő, hogy az sem mindegy, a kemping melyik részén dolgozol, és milyen plusz munkákat kaphatsz az esti műszakosoknál lévő üresedés esetén. A prémium mobil házak környékére például jószerivel csak a kőgazdag németalföldiek telepedtek le fél nyarakra: böhöm nagy lakókocsikkal meg utánfutóval érkeztek, hozták magukkal motorjaikat, quad-jaikat meg egy rakás biciklit. Extra kiegészítőkkel rendelkeztek és keményen benne voltak a kemping bizniszben. A legújabb göncökkel voltak felszerelve, a legjobb minőségből: palackok, kerítések, merevítők, egyedi tartozékok, zárt kisteher-autónyi hordalék, vagy legalább is több megyényi kifosztott Decathlon áruház. A szemetesek véleménye szerint az idei győztes eddig a központi szaniter melletti soron álló monstre busz. Az átláthatatlan építményt háromemeletesre tippelik, de megfigyeléseik alapján egy komplett lovarda is elférne benne. Ezen a részen nagyon nehéz kifogni valakit, de ha mégis sikerül, az életre szóló főnyeremény. A többi sátorrész szintén lutri, ha csak a leghátsó, kietlen részeken táborozó parti-állatokat nem vesszük számításba – de azokkal nem sokra megy az ember. Csak azért jönnek, hogy minden pénzüket elverjék az elhagyatott partrészeken tartott illegális techno fesztiválokra. Az apartman házak környéke viszont jobb terep: zártabb a rendszer, városi mintázat, kevesebb a váratlanul felbukkanó holland kisgyerek valószínűsége, és sokkal inkább biztos, hogy valaki átutazóban megszáll itt egyedül, vagy a barátjával.
A műszak megkezdődik, Lukka a délelőtt folyamán bejárja az alsó szinteket a H szektor apartmanjainál. A szállásokat reggel kilencig kell elhagyni a távozóknak, így azokkal kezdenek Mariával, aztán még övé az A sor vége is délutánra. Itt az épp távol lévők, strandolók vagy kirándulók után takarítanak majd: mesekönyvek és gyerekjátékok, a konyhaasztalon hagyott laptop, az ágy mellé dobott fehérnemű, használt intim betétek és a tükörre tapadó fogpaszta. Addigra mindenhol lecsendesül a kockás törölközők rajzása, az alsó partmeder sima homokján már csak komótosan vándorolnak majd a bérelhető nyugágyak és napernyők, a nyurga holland lányok felveszik fekete szoknyájukat meg a fehér topjaikat az esti műsor előtt – idén ez a divat, meg a világítós cipő / vagy / és gördeszka. Naplementére félelemnek nyoma sincs az emberek arcán.
Lukka benyit a soron következő szoba ajtaján, a H16-os csendesen tárul, meg a látvány is: kopaszodó, széttetovált, negyvenes pasas ül magányosan a konyhaasztalnál és cigarettát sodor. Felnéz, szemében ott tükröződik nem csak az elmúlt hét, de az elmúlt évek keserűsége is: a belerakott idő és energia, az egyre csak fodrozódó álmok, melyek végül megromlanak, lejár a szavatossági idejük, a mérhetetlen türelem tumor-mezsgyéje, gyermeksikolyok, velőtrázó hisztéria, feleslegesen elhasznált szavak, és a mindig másodlagossá málló fájdalom. A szobából elvileg ma reggel távoztak már, ez a fickó mégis itt ül a nyaralási kellékektől megcsupaszított szobában: talán pont őrá vár, hogy elvigye innen más, fényesebb városokba, talán a dohányos zacskó és cigarettapapír mellett lévő egyetlen tárgy az asztalon az a kocsi kulcs, ami kinyitja majd új élte zárait. Talán az eddigi legnagyobb esélye.
Közelebb lép hát, legszebb mosolyába bújik, legvágyakozóbb tekintetét ölti – szemeit csillogásra állítja – tökéletes gazellacombjai még egy pillanatra megremegnek mielőtt megszólal:
- Tekernél nekem is egyet?