Karajos Gáspár Mituja
Írta: Pázmándi Péter Loránt
Közzétéve 11 hónapja
Megtekintések száma: 498
Karajos Gáspár mituja
Karajos Gáspár szép és gondtalannak ígérkező jövője tegnap végérvényesen szertefoszlott. Előző nap a járásbíróság arra kötelezte, hogy kapujáról az öt cég cégjelzéseit távolítsa el, miután ezen vállalkozások székhelyeit - amelyek a falu határában lévő portájára kerültek három hónappal ezelőtt bejegyzésre - azonnali hatállyal törölni rendelte. Mindezt valami színlelt szolgáltatási kontraktusra hivatkozva tette. Az ítéletben az eljáró bíróság arra is kötelezte, hogy az úgynevezett székhelyszolgáltatási jövedelmét vallja be az adóhatóságnak, és az ebből származott bevétele arányában fizessen meg összesen hatvanháromezer forint adót és huszonötezer forint eljárási illetéket.
Karajos Gáspár nem értette, hogy ő miféle szolgáltatásokat színlelt, hiszen mindent teljesített, amit tavaly decemberben a házában megjelent terepjáró autós kért tőle, aki valamilyen furcsa okból egy mérettel kisebb sötét öltönyt viselt. Engedte kerítésére felszerelni a fényes cégtáblákat, a krómacél postaládát, és amikor a küldött megérkezett, pontosan átadta a leveleket, amelyek számosan érkeztek az új postaládába. Sőt - ahogy azt meghagyták neki – senkinek nem nyitott kaput, amikor személyesen állított be hozzá bárki más, aki nem megbízója, vagy annak küldöttje. Mi több neki is csak akkor, amikor az eljött a postáért, és átadta kialkudott fizetését, a havi ötvenezer forintot kis címletekben. Mindezt teljesen őszintén, ahogy ott erre felszólították el is mondta a bírónak. Most mégis megbüntették, fizetnie kell! Ugyan azt is elmondta a vele igen kedvesen bánó bírónak, hogy ez a pénz már régen nincs meg neki, mert az elmúlt három téli hónapban elköltötte azt népes családja élelmezésére és kis vályogháza fűtésére. Ily módon tudták átvészelni a hosszú telet. Most már azt sem tudja miből fognak megélni, ha ezt a jó kis munkát is elveszik tőle.
Őszinte, feltáró vallomása ellenére is megfosztották megbízásától, sőt számára elképzelhetetlenül sok pénzre meg is büntették. Egyetlen lehetősége maradt immár, hogy felesége és három kiskorú lánya részére a betevő falatot valahogy megszerezze. Jelentkeznie kell a polgármesternél közmunkára.
Ezek a gondolatok és kényszerítő feladatok jártak a fejében, amikor hajnalban felkelt és a szobából halkan - hogy családja négy nő tagját édes álmukból fel ne ébressze -, szinte nesztelenül bújt ki feleségével közös takarójuk alól, és surrant át a konyhába. Néhány, még megmaradt fahasábbal tüzet hevített a parázsló sparheltban. Feltett egy lábos vizet, s míg az felforrt, rágyújtott az utolsó pakli egyik szál dohányára. A megmelegedett vízbe belemorzsolta az erdő szélén gyűjtött zsúrlófüvet, így készítve forró teát. Ez volt a reggelije. Kortyolgatva itta meg, majd sietős léptekkel indult a községházhoz, ahol gyülekezni szoktak naponta a közmunkára jelentkezők. Jó korán, hogy le ne maradjanak az aznapi köz érdekében végzendő fontos feladatokról.
Előtte már öten várakoztak a hivatal előtt, s csakhamar megjelent a falugondnok:
– Jó reggelt emberek, szerencséjük van, ma mindenki kap munkát. Négyen egy építkezésen dolgoznak, ketten kitisztítják a főút melletti árkot, levágják a gazt. Ki tudja használni a kaszálógépet?
– Én ismerem. Az új stadionban is ezzel kellett a pályaszéli mezsgyét nyírni – jelentkezett Gáspár.
– Szálljon be a kocsiba! – mutatott az épület előtt parkoló furgonra a gondnok. – Te is vele mégy! – jelölte ki a legfiatalabb suhancot. – A többiek mehetnek zulágerkedni az építkezésre. Ők is kocsira, szaporán!
Miután befejezte a rendelkezést, maga is beszállt a furgonba, amivel először egy kúriaszerű épület építkezéséhez hajtott, és leszállíttatta a zulágereket. Kezet fogott az ottani főnökkel, és intett a négyeknek, hogy kövessék munkavezetőjüket. Gáspárt és a suhancot kivitte a falu határába, ahol átadta nekik a benzines kaszát, és megmutatta, hogy aznap mit kell elvégezniük, majd közölte velük, hogy délután visszajön értük és ellenőrzi a teljesítményt. Akkor lesznek kifizetve, mert ő naponta perkál, de csak ha minden rendben lesz, ahogy meghagyta.
Gáspár egész nap meg sem állt. Csaknem ötszáz méternyi gazt vágott le étlen-szomjan, a fűkasza benzinmotorjának füstjét nyelve. Társa alig tudta követni, hogy a lenyírt zöldeket kigereblyézze a vízelvezető árokból, s boglyába gyűjtse a nyesedéket negyven-ötven méterenként. Gáspár végül még segített is neki a mezei rendrakásban. Három óra körül érkezett meg a furgon.
– Elégedett vagyok a munkátokkal. A mai napszámot megérdemlitek – szállt ki a kocsiból a falugondnok, és zsebéből egy nagy köteg pénzt kihalászva mindkettőjük kezébe leszámolt kétezerötszáz forintot. - Itt írjátok alá, mert ez a rend! És jöhettek holnap is.
A vezetőülés feletti napellenző mögül kivett egy nyomtatványt, és megmutatta hol kell aláírniuk. A nevük melletti sorba négyezer forint volt írva. Ezt látva Gáspár azt gondolta, a különbség bizonyára az adó, amit mindenkinek fizetnie kell, mert eszébe jutott a perében korábban eljáró bíró jótékony figyelmeztetése. Mindketten engedelmesen aláírtak, a fiú csak egy ikszet és egy ipszilont kalligrafált a megmutatott rubrikába.
Bepakoltak a furgon hátsó részébe. Gáspár orrát azonnal megcsapta az erős ételszag, amely az ott álló ételhordókból terjedt, amitől éhes gyomra ismételten nagyokat kordult.
A községháza felé mentükben elhaladtak az építkezés mellett is, ahol reggel a másik négy közmunkást letették. Gáspár emlékeiben úgy rémlett fel, hogy az a telek a polgármester saját tulajdona, meglehet nem is olyan régóta.
– Egész nap csak lótok-futok percnyi megállásom sincs – mutatott a volánt fél kézzel elengedve az építkezésre a gondnok. – Ezekért majd csak estefelé kell jönnöm. Egy taxis semmi hozzám képest. Napközben két falu öregjeinek szállítom az ingyen ebédet, kiporciózom nekik, csak meg nem terítem az asztalukat. Emellett titeket is szállítalak ide-oda, felvigyázom a munkálatokat. Naponta még ezen felül jönnek a vidd ide, vidd oda melók. Mindezt egyedül és persze fillérekért – nyúlt a műszerfalon oda-vissza csúszkáló pakli cigarettáért. Kihúzott egy szálat, szájába emelte és meggyújtotta. Majd Gáspárhoz fordult hátra, a füstszűrőt szorító ajkai között hetykén szólva:
– Te Gáspár, van neked egy szinte felnőtt lányod, nem akar az dolgozni, s némi pénzt keresni?
– Bizony jól jönne egy kis kereset neki is, de amióta kikerült az iskolából semmi munkát nem találunk neki. Mire gondol főnök?
– Hát, ha megbecsüli magát, akkor eljöhetne nekem segíteni a kajaszállításban, a kiporciózásban, s előtte délelőttönként még a konyhán is elkélne egy kis kézimunka – rebegte félig az útra, félig hátra sandítva. - Persze csak ha megbízható! Ő is kaphatna annyit, mint te az ároktisztításért. Küldd be, beszélek vele!
– Rendben főnök, nagyon rendes lány, otthon is sokat segít az asszonynak a háztartásban.
– Gyere holnap vele korán, meglátom, mit tehetek.
Hazafelé Gáspár még tett egy rövidke kitérőt a falu kocsmájába, ahol Vendel barátját is meghívta egy fröccsre, majd otthon átadta az asszonynak a megmaradt kétezret, hogy vásároljon be. Aznap lebbencsleves volt vacsorára, s kanalazás közben vidáman újságolta családjának, hogy holnaptól nem csak neki, nagylányuknak is lesz munkája, állandó keresete.
Hajnalban korán felébresztette a lányt, meghagyta neki, hogy takarosan öltözzön fel. Időben megjelentek a községháza előtt. Megkapták beosztásukat a jelentkezők, ki az építkezésre, ki a gyomtalanításra, ahová most Gáspárnak egyedül kellett mennie, mert a fiú – talán mert a tegnapi keresetét teljes egészében eldorbézolta éjszaka - nem jelent meg. Lányát beosztotta a közkonyhára a falugondnok, s megnyugtatta őt, hogy gondja lesz rá. Karajos Gáspár boldog volt, hogy a még csak tizenhat éves, minden téren tapasztalatlan gyermekét nem kell elengednie a közeli nagyvárosba - ahová a lány egyébként nagyon vágyott -, hogy dolgozhasson és segíthesse családját. Végre talált neki munkát helyben, az apja közelében. Mi több, kettőjük napi legalább ötezres keresetével biztosítva látja öttagú családjának megélhetését, s meglehet a két fiatalabb lányt ismét elküldheti a szomszédos városi iskolába. Kicsit még abban is reménykedett, hogy lánya akár több fizetést is kaphat, hiszen az ígéret szerint két munkát is elvégezhet, főz és szállít is! Egész nap az elégedettség érzésével dolgozott, még annál is gyorsabban, mint tegnap.
Égett a keze alatt a munka, s már délre teljesítette a kijelölt penzumot. S mert a motoros fűkaszálógéphez kimért üzemanyag is elfogyott, úgy gondolta, hogy az amúgy is nagyon elfoglalt falugondnoknak megspórol egy fuvart, és gyalog teszi meg az utat a faluközpontba.
Gondtalan, könnyű léptekkel vette az irányt célja felé az országút mezsgyéjén, vállán a fűkaszálógéppel, kezében a kiürült benzineskannával. A mai két keresetből talán pálinkával is meglepheti törzshelyükön Vendel barátját, s este akár csirkehús is kerülhet a család asztalára.
A falu határához közeledve az út szélén messziről megpillantotta a falugondnok furgonját, amely kissé megbillenve, félig az előző nap kitisztított vízelvezető árkon parkolt. Meggyorsította lépéseit. Már közeledve látta, hogy a jármű ablakai erősen be vannak párásodva. Odaérve elcsukló, rémült sikításokat hallott. Azonnal megismerte csitri lányának hangját, mert ugyanezt hallotta, amikor a tiszteletlen gyermeket néha-néha dühösen megkergette a portájukon.
Az autó szélvédőjéhez lépve lopva belesett. A kormányülésen lehúzott nadrággal egy férfi hátsót fedezett fel, s alatta egy erősen kapálódzó lány szétterpesztett lábait. Azonnal felismerte lánya bordó cipőit, talppal az ég felé. Már nem gondolkozott. Ledobva a fűkaszát és a kannát feltépte az ajtót, s egy erős karmozdulattal kirántotta a férfit az aszfaltra. Tekintete a lányáéval találkozott, mialatt kirángatta furgonból, abból a hihetetlen pózból. Ráordított:
– Takarodj haza, futás!
A lány - fehér köpönyegét visszaigazítva melléről altestére - azonnal futásnak eredt. A kirángatott falugondnok lendületből felkapta a földről a benzineskannát, és hátulról lesújtott a menekülőt tekintetével követő apára, az megtántorodott, de még látta, hogy a lánya már jó messzire elfutott. Megfordult, s a gondnok ekkor ismét lesújtott Gáspár fejére, aki ekkor összeesett és elájult.
Sötét éjszaka tért magához, a falutól kilométerekre, az általa aznap kitisztított árokban. A fejét elöntő vértől alig látott. Megpróbált felállni, de visszazuhant az árokba. Hanyatt fekve, csak résnyire nyíló szemein keresztül az augusztusi csillagos eget nézte. Arra gondolt, hogy biztosnak vélt munkájának és keresetének megint vége, ahogy a lányáénak is. Lassan, karjaira támaszkodva mégis feltápászkodott, szemgödreiből kitörölte az alvadt vért. Lábai lépésről lépésre, bicsaklósan engedelmeskedtek kitisztuló agya irányparancsának. Erősen dülöngélve indult haza a falu másik szélén lévő házába.
Remélte, maradt még valamennyi a tegnapi lebbencsből.