Karácsonyi anziksz
Írta: Ferenczfi-Faragó Eszter
Közzétéve 4 hónapja
Megtekintések száma: 187
Karácsonyi anziksz
Evőeszközt is hozzál, kiáltott utánam anyám,
hát persze, azt mindig elfelejtek, ha mégsem, nevetve azt kérdezik, ünnep van-e, de én
egyáltalán nem tartom nevetségesnek, hiszen most tényleg ünnep van, mégis
elfelejtettem, s ha anyám nem szól, nem hozok, belecsillan a feldíszített fáról a fény
könnyező szemembe, még ragyogóbbnak látom a fát,
érdekes,
amíg kislány voltam, milyen hatalmasnak tűntek a mindenkori karácsonyfák, apám
kijavított, amikor kirándultunk, úgy négy-öt éves lehettem,
karácsonyfa, kiáltottam,
Apa ráfelelt, ez fenyő,
nem értettem, miért karácsonyfa, ha a lakásban áll, miért fenyő, ha kinn, de nem
magyarázta meg, nyolc lehettem, mire rájöttem, mi a különbség,
a kü-lönb-ség szót sokáig ízlelgettem, a lányok és a fiúk között is van valami kü-
lönb-ség, ezért terítek én minden vasárnap és ünnepnap, nem a bátyám és az öcsém, ezt
így magyarázták, mert te lány vagy, és ebben ügyesebb, mint a fiúk, de lehet, hogy ez
nem igaz, mert most is elfelejtettem evőeszközöket hozni, pedig lány vagyok, a bátyám
hangosan kinevetett a karácsonyfa mellett állva, ezért gyűlt haragos könny a szemembe,
de senki sem vette észre,
öcsi a csomagok felé sandított, állította, nem éhes, jól lakott, Apa dühösen rávert
az asztalra, hogy ha nem eszi meg az ünnepi ételt, amivel Anya annyit fáradozott, nincs
ajándék sem,
mióta meghalt a Nagyi, nincs csengetés, úgy látszik, nem csak a Nagyit vitte el az
angyal, de a karácsonyi csengettyűt is, ami jelezte, hogy lehet ünnepelni, idén nem szólt
az ótannebaum, azt is a Nagyi tette fel mindig a lemezjátszóra,
de Apa nem szerette,
idén csendben ülünk az asztalnál, csak az öcsém hisztizik, hogy miért kell karácsonykor
is enni, amikor ő már ajándékot akarna bontogatni, különben is, milyen ünnep az, ahol
nincs zene, csak evés, szar karácsony, kiabálta bömbölve, Apa megint az asztalra csapott,
nincs ótannebaum, értsd meg, német zene, nem kell, de hát mindig azt hallgattuk a
Nagyival, amikor még volt igazi karácsonyunk, de most ez van, ha neked szar ez a
karácsony tannebaum nélkül, akkor nincs ajándék se,
a karácsonyfa állítás is német szokás, jövőre majd az sem lesz,
öcsi kirúgta a széket maga alól, gyűlöllek, kiabálta,
és mindannyiótokat gyűlöllek,
ti nem is vagytok igazi család,
miért a Nagyi halt meg, miért nem ti,
Anya a kezébe temette az arcát, nem akarta, hogy lássuk, sír, pedig én láttam, hogy
a zokogástól rázkódik a válla,
na, ezt jól elintézted, te kis hülye, ordította utána a bátyánk, és ő is felpattant a
székről és befutott a szobájába, hallottam, ahogy kattan a zár,
már csak hárman ültünk az ünnepre feldíszített asztal körül,
Apa,
Anya,
én,
csend volt, mindenki lehajtotta a fejét, én a terítő szegélyével játszottam,
Apa a mobilját piszkálgatta,
Anya egyszer csak felpattant, és lekapkodta a tányérokat, és kivitt mindent a konyhába,
hallottam, ahogy zörög a mosogatóban a piszkos edényekkel,
aztán Apa is kiment, felment a bátyámhoz az emeletre, halkan csukódott az ajtó,
ezért nem hallottam, mit beszélgetnek,
később Apa
az öcsémhez is be akart menni, de öcsi nem volt hajlandó apát beengedni,
gyűlöllek, gyűlöllek, ordibált kifelé a zárt ajtón, kisfiam, beszéljük meg, engedj be, de öcsi
nem engedte be apát továbbra sem, Apa dörömbölt, öcsi magából kikelve ordított, akkor
már Apa is ordított,
az egyik kinn,
a másik benn,
mi lent hallgattuk riadtan anyával,
aztán kattant a bátyám szobájának az ajtaja, kirontott a bátyám, beüvöltött az
öcsémnek, hogy nyisd ki, kis hülye, mert betöröm,
Apa lefogta a kezét, mert ha a bátyám bedühödik, irtóra megvadul, hiába szed rá
gyógyszert, egyszer apát is majdnem megölte, amikor Apa nem akarta elengedni este a
Béláékkel, mert a Béla kábszeres, és akkor a bátyám kimászott az ablakon, és már
majdnem elindult az Apa kocsijával, amikor Apa elcsípte, és kirángatta a kocsiból, rúgott,
harapott a bátyám, de akkor még az Apa erősebb volt, lefogta a bátyámat, aztán
egyszerre csak elernyedt az Apa kezében a testvérem, kifordult a szeme, aztán rángatózni
kezdett, és mentőt kellett hozzá hívni,
na, azóta kap a bátyám gyógyszert,
mondtam anyának, ha a Nagyi itt lenne, akkor nem lenne semmi baj, szorult tőle az egész
család, csak én nem, nekem mindig azt mondta, édes fiam, pedig hát lány vagyok, mert
amikor kezdett rosszabb állapotba kerülni, hozzánk költözött, és akkor is karácsony volt,
amikor elindult vásárolni, pedig minden zárva volt, archeimer, mondta a doktor,
és a Duna parton találták meg, a szatyrában krumpli volt, de nem volt meg a tárcája, iratai
sem voltak, estig lógtak a telefonon a szüleim, mire kiderült, hogy megtalálta egy
hajléktalan a Nagyit, és ő hívott hozzá mentőt is, mert látta, hogy a Nagyi nem csöves,
csak beteg,
Anya sírva hálálkodott a hajléktalannak, mert mentőt hívott a Nagyihoz, aki ekkor
már nagyon átfagyott a hidegben az otthonkájában, és a papucsában, sokáig nem
engedték haza a kórházból, mert Apa is, Anya is dolgoznak, nem tudnak a Nagyira
vigyázni, sokszor még ránk sem, értünk is a Nagyi járt mindig, amikor különóráink voltak,
na, akkor nem szólt először a tannebaum, meg a csengő, iszonyú csendes
karácsonyunk volt, mindenki azt játszotta, hogy örül, mert karácsony van, a szeretet
ünnepe, öcsi sem rohant mohón az ajándékáért, mint máskor, mindannyian Anya
tekintetét lestük, szabad-e örülni, amikor beteg az anyukája, és nem ünnepelhet velünk,
de
Anya mosolyt erőltett az arcára,
boldog karácsonyt, gyerekek, mondta, és koccintottak apával, de láttam, hogy
nagyon piros az arca, mint aki mindjárt sírni fog,
aztán átjött a szomszéd bácsi is, aki évek óta egyedül van, csak karácsonykor nem,
mert a karácsonyt mindig velünk ünnepli már évek óta,
és kérdezte, hogy van az Ilonka, addig nem tudtam, hogy a Nagyinak ilyen szép
neve van, és elnevettem magam, mert a szomszéd bácsi, aki gyerekkora óta ismeri a
Nagyit, azt mondta,
gyönyörű lányka volt a Nagyi,
a Nagyi lányka,
ezt olyan furcsa volt hallani, hogy nevetnem kellett,
de féltem,
kikapok,
mégsem tudtam abbahagyni a nevetést, mert elképzeltem a Nagyit ráncos arcú
kislányként pörgős szoknyában, amilyen az enyém is, de akkor szólt a telefon, és amikor
Apa letette, nem mondott semmit, némán átölelte anyát, és bevitte a hálószobájukba,
ahová nekünk tilos bemenni,
csak kívülről hallottuk Apa dörmögő hangját,
Anya felcsukló zokogását,
és a fán a díszek erősen ragyogtak, valahol a távolban petárda dörrent,
aztán láttam, hogy valaki tűzijátékot lövöldöz fel a sötét, szürke égboltra,
pedig még nincs is szilveszter,
sárga,
zöld,
vörös füst kavargott az égen,
és akkor egy picit elfelejtettem, hogy meghalt a Nagyi, olyan szép volt minden,
a karácsonyfa benn,
a színes füst kinn,
a kavargó hópelyhek,
és a szomszéd bácsi mesélni kezdett, hogy amikor ő még kisfiú volt, mennyire
irigyelte azokat a gyerekeket, akiknek volt karácsonyfája, mert nekik nem lehetett,
és aztán huncutul ránk kacsintott, és valamit kivett a zsebéből, ami olyan picike volt,
hogy nem láttuk, mi van a kezében, elkiáltotta magát, hogy boldog karácsonyt
gyerekek, és akkor már láttam, mi van a tenyerébe rejtve, mert már nem rejtegette,
hanem rázta,
egy aprócska csengettyű volt,
és csak rázta, rázta,
közben nyíltak a fenti szobák ajtajai,
hallottam, mert Apa még idén sem kente meg a zsanérokat, pedig már évek óta
ígéri Anyának,
és meglátta, hogy szalad le a bátyám rémült arccal,
aztán megláttam az öcsémet is, ő is szaladt lefelé a lépcsőn,
én becsuktam a szemem, és akkor megéreztem a Nagyi finom
illatát, azt a párfümöt, amit mindig használt, meg a húslevesét is, amit olyan
finoman tudott elkészíteni, mint senki más,
és hirtelen senki sem mert mozdulni, olyan lett a kép, mint amikor egy film
kimerevedik, a tesóim a lépcső utolsó fokán, Anya és Apa a fa mellett, csak a
szomszéd bácsi rázta a kis csengőjét, és közben potyogott a szeméből a könny,
és nagyon bántam, hogy hiába kérte éveken át, soha nem
szólítottam a Nagyit mamának.