Kanyargós utakon
Írta: Török Anna Karolina
Közzétéve 2 hete
Megtekintések száma: 56
Kanyargós utakon
A zsúfolt utcán, egy éjjel-nappali bolt előtt találkoztunk. Szándékosan nem kértem, hogy
jöjjön be az iskolába. A szemközti parkban ültünk le. Ránéztem. Amit láttam, tiszta tekintet,
sötét szemével egyenesen rám bámult, pimaszul, félelem nélkül. Első gondolatom, ostoba
agresszív kölyök, amilyen sok más társa, akivel dolgom akadt. Tudtam, felmért. Az idegenek
gyanakvásával szemlélt, akárcsak én őt.
Pár másodpercig tartott, amíg kialakítottuk láthatatlan stratégiánkat. Én, a pedagógus, ő
meg az, akit tanítanom kellene. Kissé koravén arcvonások, alacsony termetű, erős fiú.
Átmenetben van a felnőtt férfi és a tapasztalatlan gyermek között. Tapasztalatlan? Első
benyomásom már gyökeret vert, ő egy neveletlen utcagyerek, akit valaki idekényszerített, az
esti iskolába, de azért kíváncsiságom ébredezni kezdett, már csak azért is, hogy
bebizonyosodjon, előérzetem most sem csalt meg. Mekkorát tévedtem!
–Hogy hívnak?
– Melyiket mondjam?
– Miért, van több neved is?
– Kettő.
– Halljam!
– H. János, és K. János.
– Hogy lehet két neved? Mindenkinek csak egy neve van hivatalosan.
– Hivatalosan nekem is.
– Melyik az?
– A K. János.
– Elmondod, hogy is van ez a neveddel?
– Ha akarja… Szóval, amikor megszülettem, anyám H. Rozi volt, ezért én is H. lettem.
Aztán amikor elment, bekerültem a K. családba, a nagymama testvéréhez. Ott volt a Józsi,
akinek el kellett menni katonának, de nem akart sokáig ott maradni, ezért a nevére vett
engemet, aztán leszereltette magát. Akkor lettem K. János.
– És ő gondoskodott rólad, amikor anyád elhagyott?
– A csudát! Azt se tudom, ki az.
– Akkor, ki gondoskodott rólad?
– Hát… senki.
– Ne mondd, valaki csak etetett, mosdatott, meg ilyenek.
– Dehogyis, volt azoknak éppen elég bajuk. Amikor ettek, a tányérokban mindig maradt
valami. Mosdani, minek? Ők sem mosakodtak soha.
– Iskolába járattak, nem?
– Nyolc évesen kerültem először az iskolába. Kijöttek a gyámügytől emberek, és azt
mondták, megbüntetik őket, ha nem iratnak be a közeli iskolába.
– Más gyerek nem volt abban a családban, olyan, aki iskolába járt?
– Volt, de azok már nagyok voltak. Emezek a rokonok, akik befogadtak, meg már öregek
voltak, elfelejtették, hogy mikor kell egy gyereknek iskolába járni.
– Szóval, iskolába kerültél. Ki vette meg neked a könyveket, füzeteket?
– Senki. Volt valami használt könyv az iskolában, füzeteket kaptam a tanító nénitől.
– A gyerekek nem csúfoltak?
– Hát néha. Amikor azt hitték, hogy nem hallom.
– Mit mondtak?
– Hogy büdös vagyok, meg cigány. Pedig féltek tőlem, mert nagyobb voltam.
– A tanulás ment?
– Ja. Szerettem tanulni. Csak az volt a baj, hogy később kerültem be az iskolába, és
nagyon nehezen értettem meg, amit mondanak.
– Miért nem kérdezted meg, amit nem értettél?
– Megkérdeztem, de mindig azt mondták, hogy én nagy vagyok, nekem ezt már tudnom
kell. Az alsóban jó volt, de a felsőben már nem voltak olyan türelmesek a tanárok. Volt, aki
rám sem bírt nézni.
– Hogy érted ezt?
– Hát, hogy soha nem néztek a szemembe, ahogy maga.
– Na és hogyan feleltettek?
– Nem feleltem. Dolgozatot írtam.
– Mindig?
– Mindig. Csak a nevemet mondták, aztán kaptam egy papírt, lediktált három kérdést, és
kész.
– A család, tudta, hogy milyen tanuló vagy?
– Nem érdekelte őket.
– Nem buktál meg?
– De, hetedikben.
– Miért?
– Mert hirtelen felbukkant az apám, és hozzá kellett költöznöm. Az új iskolában meg
sokkal szigorúbbak voltak velem. Apám sem tudott segíteni.
– Mit szóltál, tetszett neked az apád?
– Nem ismertem, olyan volt, mint a többi cigányember.
– Meddig éltetek együtt?
– Egy évig.
– Mi történt, hol van most?
– A sitten, visszakerült.
– És most, mi van veled?
– Hát, nem szívesen beszélek erről.
– Megbízhatsz bennem.
– Na jó, szóval egyedül élek.
– Ezt nem mondod komolyan! Egyedül élsz tizenhat évesen?
– Igen, szeretném elvégezni a nyolcadikat, ha sikerül. Ha állami gondozásba kerülök,
végem van.
– Hogyan tudsz gondoskodni magadról? Előbb, utóbb kiderül, hogy egyedül vagy és akkor
nagykorúságig intézetbe kerülsz. Nem olyan rossz az…
– Na, ne etessen. Apám elmesélte mi volt az intézetben és a börtönben is, mert ő
mindkettőt megjárta. Én nem akarok ilyen életet.
– A rokonaidhoz is mehetnél.
– Akkor elveszik a lakást. Nem kell engem félteni. Tudok én magamra vigyázni, csak ne
tessék senkinek elmondani ezt.
– Rendben, de aggódom érted. A lakás költségeit hogyan fizeted ki? Nem félsz, hogy
kiköltöztetnek?
– Kifizetem.
– Miből?
– Ez, az én dolgom.
– A szomszédoknak nem gyanús, hogy egyedül maradtál?
– Nem vagyok egyedül. Van egy fogadott nagynéném.
– Ezt eddig nem mondtad. Mi az, hogy „fogadott”?
– Havi ötezerért rendszeresen látogat. Takarít, főz.
– Nagyon kajánul vigyorogsz. Hogyan tettél szert egy ilyen nagynénire?
– Sok a hajléktalan ember.
– Na, és miből telik neked mindenre? Ötezer forint, meg a rezsi, meg a megélhetésed?
– Van néhány barátom, akinek szívességet teszek, legyen ennyi elég.
– Úristen, te gyerek, nem egyenes úton jársz, azt tudod-e?
– Én járnék, de az egyenes út mindig elkanyarodik előlem.