Jegyzetek Bácsalmásra menet
Írta: Vitányi Iván
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 237
Jegyzetek Bácsalmásra menet
Naplójegyzet, 1992
No igen. Ismét itt ülök egy vonaton. Ezúttal nem Usztyi nád Lábem, nem is Köln, most Kiskunhalas - Baja. Az ablakon át beszűrődik a külvilág, a Jószefvárosi Pályaudvar romantikája.
Régóta foglalkoztat, honnan ered az a mindent átható barna ragacs, ami a vonatok minden porcikáját feltartóztathatatlanul bevonja. Nos rájöttem: Fékezéskor finom acélpor kopik le a féktuskó felületéről, majd a nedvesség hatására rozsdásodni kezd, és egyben folyamatos, vékony burokká áll össze. Erre aztán még jön a tetőről lefolyó rozsdalé, meg az ablakon kiömlő kitudja milyen eredetű folyadékok megmaradó, megszilárduló komponensei. Közelről megnézve érdekes rajzolatot adnak: minden kis vonal egy-egy csepp nyoma más-más szögben áll, aszerint, hogy a vonat sebessége, a szél sebessége, a kis gé (9,81m/s2), és egyéb fizikai paraméterek épp akkor és ott, a cseppenés pillanatában hogyan határozták meg. Érdekes tanuk ők. Lehet köztük olyan, amely talán egy tíz évvel ezelőtti Kinizsi sör nyomát őrzi hűségesen. Egy csepp Kinizsi sörét, Rétszilas és Dombóvár között egy májusi estén hatvan kilóméteres sebesség mellett, enyhe északkeleti szélben. (A vonat Rétszilas felé haladt.)
A kocsiban uralkodó fülledt, meleg, orrfacsaró klímát részben megszoktam - az ember alkalmazkodóképessége (már fizikailag) csodákra képes - részben kiszellőzött, ahogy a vonat ezzel a kellemes könnyed tempóval elcsörtetett idáig. Semmi sietség, semmi erőlködés, csak egyenletes, megnyugtató alapzaj. Ez a vonat nem megy gyorsan, viszont annál biztosabb, hogy ahogyan húsz éve itt döcögött, úgy húsz év múlva is itt fog, fittyet hányva a számítástechnika, az űrkutatás, valamint az Európába integrálódó piacgazdaság megannyi kihívására és eredményére.
Szóval a büdös meleg lassan hűvös vonatszaggá szelídült, és ahogy sötétedik kint, egyre kevesebb jelentősége lesz az ablak koszosságának.
A kinti szürkéskék, és a benti csupasz villanykörték fénye, meg a szolid tempójú, ám megátalkodott zakatolás, meg sustorgás álmossá, bágyadttá teszik az embert.
Nem vagyunk sokan ebben a kocsiban. Főleg öreg, sokat próbált, egyszerű emberek, az alkalomhoz illően, meg tőlük telhetően kissé kiöltözve.
Töpörödött parasztbácsi huncut szemekkel, és lapátfülekkel. (Nagy kópé lehetett valamikor.) Orra alatt őszes szőrpamacs. Kopottas drapp zakójához kicsit sötétebb, erősen trapéz fazonú szövetnadrágot vett fel. A zakó alatt szürke, V-kivágású pulóver. A szivarzsebben trafikos golyóstoll. Ráncos, eres, inas, tisztán is koszos kezeit összekulcsolva elelbóbiskolva néz kifelé a lapos semmire.
Odébb, srégen egy fiatal férfi. Lila pulóver, farmernadrág, aprókockás sál. Alszik. A könyöklőre könyököl, másik kezét lazán lógatja két lába között. Előtte nyitva lefordított könyv. Arra gondolt talán, hátha még felébred, és akkor olvasgat majd. Amúgy jóvágású, kerek arcú, hegyes orrú, férfiasan kopasz halántékú fickó. Gimiben sportolhatott, de mostanra már kezd egy kicsit hájasodni. Jólápolt fazon, csupa kifogástalan cuccban (hétköznap nyilván öltönyben jár). De van valami kérlelhetetlen magabiztosság a vonásaiban, főleg a szájában.
A vele szemben ülő urat nem látom, csak divatjamúlt zakóját, kerekded, húsos kezét, amint egy keresztrejtvényt és egy tollat szorongat. Fölötte a csomagtartón zöld műbőrtáska, újkorában is igen snassz lehetett.
...Megnéztem a pasast szemből. Őszes haj, piros arc, és hús hátán hús. A jobb napokat látott szürke zakó alatt élénk világoskék pulóver.
Alacsony, zömök, kopaszodó öreg cigány, nekem háttal. Csak akkor látom, ha nagy néha föláll. Kerek fej, mély ráncok, mélyen ülő ravasz szemek. Vékony, orr alatt fölkanyarodó, középen elválasztott rodolfóbajusz. Lestrapált szürke kabát.
Őszülő, svájcisapkás melós, komplett overálban : sötétkék kertésznadrág és kabát, kekiszínű pufajka. tompa, vastag orr. Arcán régmúlt feles kevertek emléke. Két lába között a földön nejloncekker fehér alapon piros és kék csíkokkal. Ő leszállt Szabadszálláson a mellette ülő sötétkék kabátos, kucsmás, esztékászemüvegessel együtt.
Igen molett hölgy, harminc - harmincöt év közötti. Adminisztrátor lehet, vagy valami efféle. Göndörített haj, festett száj, turcsi orr, toka. Lilásrózsaszín, barbiszínű kötött pulóver, bordó, rojtos kendő aranyszálas mintával. A fekete szoknya félelmetes méreteket rejt. (még ha rejtene!) Oszlopvastagságú lábak. Szinte kicsattan az egészségtől: arca pirospozsgás vérnyomásproblémák, stb. és jobbról is, balról is van mit fogni rajta. ...Biztos van, aki erre vágyik... Zöld lódenkabátot öltött, és leszállt Kiskörösön.
A sarokban fiatalember, úgy huszonöt éves. Bajszos. Szürke, kötött, mintás pulóver, valaha fekete kordnadrág. Bebújós félcipő fehér zoknival. (Nem az utolsó divat szerint.) Egy kék műbőr gitártok és egy fekete műanyag válltáska között ül. Fölötte a falon üveggel borított gyűrött fénykép. Keresztbetett lábán az ölében jegyzettömb, kezében mutatós, ezüst színű töltőtoll. Egész úton jegyzetel, időnként felpillantva. Olyankor elmélázva nyugtatja tekintetét egyik-másik utason.
Ez vagyok én...
* * *
Arra lettem figyelmes, hogy mostanában rengeteg gyönyörű lány van mindenfelé. Gondolkodtam, mi történhetett: Hirtelen szebbek lettek a lányok? (Ez is lehet, mert közeledik a tavasz...) Az is lehet, hogy a fiatal, (műegyetemista meg táncházas) lányok körében divatba jött az én ízlésem, és hirtelen elkezdtek úgy öltözködni, meg úgy kinézni, hogy tetsszenek nekem. Persze inkább az lehet, hogy öregedvén sokat feladtam a maximalizmusomból ezen a téren is. Más tekintetben eddig sem voltam maximalista. Tehát már kevesebbel is beérem. Már egész kevés, egy kis sugár, egy szikra elég ahhoz, hogy megdobogtassa a szívemet, és tócsává olvadjak a flaszteren, az Egyetem folyosóján, vagy klubok színpadán. Régebben csak feltartóztathatatlan, mindent elsöprő tűzvészek hatására voltam hajlandó szénné égni. (Az ilyenektől persze elég ügyesen megkíméltek mindig is). Lassan egy negyvenes, enyhén őszülő, kissé pocakos, nyálas pasas leszek, aki világoskék öltönyben és csíkos nyakkendőben teszi a szépet a sarki presszó festett-szőke, bögyös, festett körmű, miniszoknyás (lehetőleg sztreccs...) neccharisnyás, erősen dohányzó felszolgálóinak.
Persze lehet, hogy csak az történt, hogy újabban - ki tudja miért - mindenkiben a szépet veszem először észre. Meg nem csak a tökéletest vagyok hajlandó értékelni. Nem csak a potenciális véglegest. Azon már túl vagyok, bár ez most túl messzire vezetne, ha ezt a szálat is végigfejteném... Elég annyi, hogy nem olyan szemmel nézem őket, hogy melyik mennyire alkalmas a tökéletes szerelemre. Csak kellemes, múló hangulatokat, epizódokat keresek. Semmi célom nincs, csak állok mondjuk a büfében, és gyönyörködöm. Vagy egy kicsit követem úgy egy sarkot és figyelem a mozgását, szívom befelé az “auráját”.
Azt hiszem, valahogy a szatírok is így kezdik: Először talán csak gyönyörködnek, aztán követik. Először csak egy kicsit, aztán hazáig, aztán meg is ölik. Esetleg közben leharapják a kisujját, vagy temperával skótkockás mintát festenek a mellére. (és még ragozhatnám...).
De itt még nem tartok. Majd ha negyvenes, nyálas, kopaszodó fazon leszek, kék zakóban...
* * *
Mi tetszik nekem ezen a lányon? Kicsit gülü szemei vannak, orra inkább húsos, mint hegyes, a szája ferde, az egyik oldalon szélesebb, és ráadásul lefelé görbül. Ezenkívül van egy erőteljes vonal az orrától a szájáig (mindkét oldalon más), meg egy másik a szája sarkában, ami akkor jön elő, ha mosolyog. Mint a Szörényi Levente!
Amúgy jó alakja lehet: középmagas, “hosszúkás” alak. Farmernadrágja alól kilátszik fekete harisnyás bokája: szép, finom vonalak. A melleit a narancssárga pulóver csak sejteni engedi, de talán éppen ez az izgalmas benne. És a mozdulataiban van valami felszabadult magabiztosság, valami természetes nőiesség. Meg abban a ferde és felemás harcsamosolyában; valami önfeledt vidámság. Ugyanakkor a legörbülő száj és a karikás szem szomorúság benyomását keltik. Ez a kettősség érdekes, hogy ne mondjam: izgató.
Az arcát egyébként finom arányokkal szerkesztette meg valaki: az álla, a füle, az állkapcsa, a homloka, meg a fül fölött hátrafésült és fönt összefogott haja a frufruját alkotó pajkos tincsekkel együtt valami esztétikus harmóniát mutat.
Mindenkinek a szépségét két vektor jellemzi: az esztétikum és az erotika. A kettő persze nincs meg egymás nélkül, és igazán csak az eredmény fontos, a kettő eredője, a szépség. De van, aki az erotikusságával ragad meg, és olyan izgató, hogy az már szép (holott csúnya), és van aki fordítva. Meg van a kettő között mindenféle átmenet.
Ez tehát idáig az esztétika, ez idáig szép. De mi van azzal a szájjal, meg a bazedovos szemekkel, ahogy belebarmolták őket ebbe fennkölt harmóniába?
Nos, az már erotika : Ez gyönyörű!