Írásjelek éjszakája
Írta: Kazai Ágnes
Közzétéve 2 hónapja
Megtekintések száma: 463
Írásjelek éjszakája
A Magyar Nyelvművészeti Akadémia szakosztályai idén nyáron először rendezték meg az Írásjelek
éjszakáját. Mint közleményükben kifejtették, az elmúlt időszakban számtalan panasz érkezett
hozzájuk: az írásjelek helytelen alkalmazásukról és leginkább mellőzésükről számoltak be.
Az akadémia megalakulásakor zászlójára tűzte a mondatrészek elkülönítésére, a mondatok
tagolására, hangsúlyozásának és hanglejtésének jellegére utaló, központozási jelek társadalmi
elismertségének visszaállítását. „Célunk nem valamiféle múltba révedés, avítt, poros szabályok
erőltetése korunk nyelvezetébe” – hangsúlyozták az indítványozók – „mi csak szeretnénk
visszaadni az anyanyelvünk alapköveinek számító írásjelek korábbi becsületét”.
A felhívással egyidejűleg az akadémia nyilvánosságra hozta nemrég készült, reprezentatív
kutatásának eredményét. A felmérés szerint a megkérdezettek 88%-a ismeri az írásjeleket, de csak
alig több, mint 62%-uk állította, hogy alkalmazza is őket. A szakértők kijelentették, hogy a
használat helyességéről – kegyeleti okokból – inkább nem tesznek közzé adatokat. Aggasztónak
nevezték, hogy a lakosság közel 40%-a szerint semmi szükség nincs az írásjelekre. A Z generáció
tagjai ennél is tovább mentek: kétségbe vonták még a betűk használatának indokoltságát is.
Véleményük szerint emojikkal minden, fontosabb gondolat kifejezhető. A kutatási eredményeket
látva, a nyelvművészek elérkezettnek látták az időt a cselekvésre.
Az Írásjelek éjszakáját jelentős médiafigyelem kísérte, mivel a szervezők több influenszert és
youtubert is megnyertek az ügynek. Az előkészítés azonban nem volt problémamentes, a részt vevő
írásjelek nehezen tudtak megegyezni a helyszínben, a moderátor személyében és a szabályokban.
A kérdőjel megkérdőjelezte a kevésbé használt karakterek, így az idéző-, kötő-, záró- és
gondolatjelek vagy az aposztróf részvételének indokoltságát, arra hivatkozva, hogy ennyi fellépő
esetén senki nem tudja igazán kifejteni álláspontját. Meglátása szerint a rendezvényen csak azoknak
kellene bemutatkozniuk, akik a mindennapi nyelvhasználatban elérik az 5%-os arányt. Véleményét
a hivatkozottak hangos füttyszóval kísérték. A felkiáltójel felszólította az érintetteket, hogy
nyugodjanak le és tegyék félre nézeteltéréseiket. Csatlakozva hozzá, a pont is kérte a feleket, hogy
tegyenek végre pontot az eljárási szabályok végére.
Az esemény az írásjelek sorsolás szerinti bemutatkozásával folytatódott. A moderátor jelezte, hogy
e fordulóban a résztvevők nem kommentálhatják egymás megnyilvánulásait; a rendet azonban nem
sokáig tudta fenntartani.
Az első megszólalás joga a felkiáltójelet illette, aki nem kevesebbet állított, mint hogy ő a
legfontosabb írásjel a magyar nyelvben. Társai persze nem bírták ezt szó nélkül hagyni,
bekiabálással igyekeztek mondandóját meghekkelni. Agresszívnak, kirekesztőnek és a
parancsuralmi rendszer megtestesítőjének titulálták őkelmét. A megtámadott nem hagyta magát.
Hangsúlyozta, hogy használatával számtalan gondolatot, érzelmet is kifejezhetnek az emberek.
Vetélytársai ne ragadjanak le a felszólítómondatoknál, gondoljanak arra, hogy szerény személye a
meglepetés, óhaj-sóhaj, kívánság, vágy, felkiáltás vagy erőteljes kérés megjelölésére is szolgál! A
szerénységre utalásnál a nézőtér egy része fújolásban, mások nevetésben törtek ki.
A felkiáltójel figyelmét azonban nem sikerült elvonniuk, beszéde további részében társadalmi
hasznosságának adott hangot. Lehet kritizálni, ugyebár, a felszólító, parancsoló vagy tiltó funkciót,
de gondolják csak meg a szűklátókörűek, hogy hány ember életét mentették meg a tiltást kifejező
táblák a folyóknál, tavaknál, vasúti átjáróknál, hogy csak néhányat említsen. Ha valami baj történik,
a rendőrségre, tűzoltóságra, katonaságra számítunk, de hogy működnének e szervek parancsnokok –
bocsánat, parancsok – nélkül? Továbbmenve, van-e olyan felnőtt a világon, aki szerelmére
gondolva, ne suttogta volna az éjszakába: bárcsak itt lennél! „S hölgyeim” – kiáltott fel patetikusan
a felkiáltójel – „vallják be, hogy napi rendszerességgel használják a következő fordulatokat: Jaj, de
cuki kiskutya!, Jaj, de jó pasi! vagy Jaj, de szuper ruha!” A felkiáltójel még folytatta volna saját
méltatását, de az első körben számára biztosított időkeret lejárt.
A pont következett. Felfújta magát, hogy nagyobbnak látszódjon, és a „kicsi a bors, de erős”
fordulattal kezdte mondandóját. Ismertette a támogatói által megrendelt kutatás eredményét, amely
szerint az emberek többsége rajta kívül semmilyen más írásjelet nem használ. A kérdő-, felkiáltó- és
egyéb jelek kora lezárult, alkalmazásuk idejétmúlt. Az e-mailek, sms-ek, messenger- és más
üzenetek írásakor mindenki gyorsaságra törekszik, ki akarna különféle központozási jelekkel
bajlódni? A pont elég az írástudók és olvasók számára. Alkalmazásával időt, helyet, tintát és nem
kevés, felesleges kattintást lehet megspórolni. Míg a klaviatúrán a pontot egyetlen billentyű
lenyomásával elő lehet varázsolni, a többiekhez mindenféle shift vagy ctrl gombok egyidejű
érintése is szükséges. Ha pedig a kérdő- vagy felkiáltójel szívózna, nézzenek csak maguk alá, s látni
fogják, hogy egyikük sem áll meg a saját talpán.
Ekkor a kérdőjelnél elszakadt a cérna. A felkiáltójellel közösen talpalávalónak, talpnyalónak
nevezték a pontot, akinek helye nem véletlenül van a lábuk alatt. Az alattvalónak bélyegzett persze
nem hagyta magát. Állította, hogy a felszólító mondatok jelentős részében tökéletesen kiváltja a
felkiáltójelet, főleg, ha nem nyomatékos, csupán enyhe felszólítást, kérést vagy megengedést
akarnak kifejezni vele. A hangoskodó, felfuvalkodott írásjelek nem is léteznek nélküle, sőt, szerepe
elvitathatatlan a kettőspont, a pontosvessző vagy akár a három pont használatakor. A megszólítottak
buzgón helyeselve fejezték ki egyetértésüket.
Amíg a soron következő gondolatjel gondolkodni kezdett, hogyan is indítsa mondanivalóját, a
felkiáltójel váratlanul magához ragadta a szót. Emlékeztette a jelenlévőket, hogy szerepe nemcsak a
magyar nyelvben megkerülhetetlen, hanem a matematikában is, ahol a faktoriális jele. Hozzátette
nagyképűen, hogy e díszes társaságban bizonyára vannak olyanok, akik még nem is hallottak e
kifejezésről.
A kérdőjelnek több sem kellett: az előtte szóló szemére vetette, hogy merev, mint aki karót nyelt. A
válasz sem váratott sokáig magára, a megtámadott kampónak, horognak titulálta az előtte szólót, aki
még egy ilyen nemes vetélkedésre sem képes egyenes gerinccel érkezni.
A moderátor e percben kikapcsolta a veszekedők mikrofonját, majd – mivel a gondolatjel még
mindig saját gondolataival volt el foglalva, a zárójel pedig teljesen magába zárkózott – átadta a szót
a vesszőnek. A vessző közölte, hogy társaival ellentétben, nem folytat negatív kampányt, nem
ócsárolja a többieket, csak bemutatja saját magát, mint a legelterjedtebb központozási eszközt.
Formája sokszínűségét szolgálja, lehet egyenes, dőlt, de hasonlíthat egy kitömött fejű kilencesre is.
S ha már a kilencesnél tartunk, nemcsak a felkiáltójel dicsekedhet matematikai rokonsággal: talán a
tizedesvessző kissé közismertebb fogalom a traktoriálisnál vagy minél.
A vessző nem győzte alkalmazása változatosságát hangsúlyozni, amelynek teljes körű ismertetése
kitenne egy komplett magyar érettségit. Utalt a tagmondatok elválasztására, a mondatrészek,
szavak, sőt szórészek elkülönítésére. Ha a gondolat- és zárójelek sokáig nem állnak a talpukra, egy
nap arra eszmélnek majd, hogy ő-vesszősége teljes mértékben átveszi szerepüket, elvégre
használatával közbevetést is ki lehet fejezni.
Az Írásjelek éjszakája vegyes fogadtatásban részesült. A megkérdezettek többsége úgy nyilatkozott,
hogy a hallottak ellenére sem változtat eddigi nyelvhasználatán. A Z generáció tagjai – korábbi
véleményükkel összhangban – egy emojival (lefordított hüvelykujjal) üzentek az írásjeleknek, a
tanároknak és a szervezőknek egyaránt.
A nyelvművészek is megszólaltak az esemény után: ha valaki meg akarja érteni az írásjelek szerepét
és hasznosságát, olvassa újra és elemezze József Attila Két hexameter című versét!
„Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.”