In Memoriam Jagos István Róbert

Írta: Vincze Szabolcs


Közzétéve 1 éve

Megtekintések száma: 317





Meglehetősen nehéz, lélekmarcangoló kérésnek teszek eleget, mikor eme sorokat
írom.
Jagi… Egy ember, akit mindenki ismert, aki kicsit is jártas a kortárs líra hatalmas
csarnokában.

Jagos István Róbert 1974. március 26-án látta meg a Napvilágot Orosházán. Másfél éves
korától anyai nagyszülei nevelték Hódmezővásárhelyen, majd több alkalommal nevelőintézetbe
került. Ez úgy költészetére, mint lelkére örök billogot égetett.
Számos alkotása szól az elhagyatottságról, illetve a magányról. 15 éves korában kísérletezett először
versírással, majd 24 éves korára felhagyott a költészettel. Saját szavaival élve: „kiégett”.
Az 1998-2007 közt eltelt évekből alig pár verse maradt fenn, melyek közül néhány megjelent
nyomtatásban is, „Múló percek sínjein” című kötetében.
2007-ben kezdett el újra alkotni, egy súlyos lelki trauma után. Ekkortól kezdve lírai karrierje - kisebb
hullámvölgyektől eltekintve - folyamatosan felfelé szárnyalt.
Kedvenc költője, példaképe Ady Endre volt.
„Magamra húznám
a végső rezdüléseket
- az égő sorokat,
Váradot, Párizst,
a nőt kalapban,
őszben játszó
fekete zongorát.”
(Jagos István Róbert – Ady halotti maszkja (részlet))

2010-ben Kárász József díjat kapott vers, és próza kategóriában is,
2014-ben arany okleveles lett (Kárász József Irodalmi Kör),
majd 2017-ben a Verő László Díjra is érdemesnek tartották.

„Az új kor új embere nem olvas. Nem lát. Néz…”
(Vavyan Fable)
Bár jómagam maximálisan egyet kell, értsek Molnár Éva szavaival, ő ezen eszmét nem volt
hajlandó elfogadni, annak ellenére sem, hogy többször is „pofon vágta” az igazság.
Épp ezért mindent elkövetett - időt, energiát, s, ha kellett, pénzt nem kímélve - hogy
felkarolja, megismertesse a kortárs lírát az arra fogékony közönséggel.
Életcélja volt a művészetből, a kortárs lírából, a költészetből élni, csak azzal foglalkozni, amit
a világon mindennél jobban szeret.

Három önálló kötete jelent meg, emellett 22 antológiában szerepelt szerzőként.
Közeli barátságot ápolt többek közt Jónás Tamással, Zalán Tiborral, Dinnyés Józseffel is,
akiknek az általa arra érdemesnek tartott kortárs ismerőseit be is mutatta.
Emellett a Dél-Alföldi Művészeti Kör (DéeMKá) egyik alapítója, a hódmezővásárhelyi
Kárász Kör alelnöke, a Poet.hu lírai portál Művészeti vezetője volt.
Aktívan kivette részét a Tiszatáj, a Dokk.hu, illetve a Héttorony.hu, valamint más irodalmi
lapok életében, népszerűsítésében is.
Nívós kezdeményezésnek tekinthető a Kult-Óra, rádiós irodalmi magazin létrehozása, mely
először 2013-ban, a hódmezővásárhelyi Rádió X, majd a szegedi, online Civil Hang Stúdió
műsorában volt elérhető. Aztán, némi kihagyást követően 2016-2018-ban a Civil Hang
Stúdió ismét műsorára tűzte.
Számos irodalmi- és felolvasó est, kötetbemutató, illetve irodalmi találkozó szervezője,
házigazdája, aki nélkül ezek a kezdeményezések, mint ellobbanó szalmaláng, hamvaiba
fulladtak, illetve fulladnak napjainkban is.
Egyik olvasója így nyilatkozott róla:
„Ő a XXI. századi Juhász Gyula, punkosabb kiadásban. A versei zseniálisak, figyelemre
méltó a munkássága. Érdemes olvasni tőle, kemény témákról ír, szívből, lélekből. Csak
ajánlani tudom!”
A 2016-2017-es évadban a szegedi Pinceszínház színpadra vitte szíve egyik legnagyobb
vágyát, „Félresértett szavak” című színdarabját, melyben őszintén vall életéről, illetve
félelmeiről.
Két fiúgyermek apja.
„…de a legboldogabb egy buszmegállóban voltam
amikor felhívtál hogy apa leszek…”
(Jagos István Róbert – Boldogság (részlet))
Egy apa, aki soha nem nőtt fel igazán, lelkében megmaradt a kíváncsiság, a világ dolgaira
való rácsodálkozás, az őszinte érdeklődés, a gyermek.
Egy férfi, aki igyekezett mindenkit szeretni, és akit nagyon sokan szerettek, sőt, szeretnek a
mai napig.
Egy ember, aki nem csak a kortárs líra kiemelkedő alakja, hanem egy közvetlen, a végletekig
őszinte, nagyszerű barát volt. Az, aki a „Tesókám” megnevezést komolyan gondolta, s csak
azt tüntette ki vele, akit arra érdemesnek tartott.
Egy lélek, aki, bár észrevette az emberek sokszínűségét, különbözőségét, és mindenről volt
saját véleménye, mégis igyekezett maximálisan elfogadó és megértő lenni mindenkivel
szemben. Nemtől, kortól, vallástól, ideológiától, bőrszíntől, vagy bármi egyébtől függetlenül
is.

Egy költő, akinek hiánya hatalmas, gyógyíthatatlan, fájó fekélyt hagyott a kortárs líra sebzett
testén.

A 2017-es esztendő második felére egyre sötétebb fellegek gyülekeztek lelkében.
Addiktológiai problémái, melyeket soha nem titkolt, magánéleti válságba sodorták.
Válságba, melyet képtelen volt feldolgozni, ebből pedig súlyos, mély depresszió született.
Mivel irodalmi karrierje felfelé ívelt, rengeteg találkozó, lírai est érte egymást, s számos
felkérésnek kellett eleget tennie, betegségével nem igazán foglalkozott.
„Ölelj agyon, nem lesz semmi baj.” Énekeltük együtt újra és újra a „Naked Szesz” által
megzenésített versének refrénjét, közel minden rendezvényen.
Utolsó interjújában, 2018 januárjában a Drót című online magazinnak nyilatkozott nyíltan,
őszintén.
Ekkor már túl volt első suicid kísérletén.
„Meghaltam, majd visszajöttem” – fogalmazott, de közeli ismerősei, barátai sejtették, hogy
betegsége végleg legyőzte.
Ugyan tett még egy utolsó, erőtlen kísérletet a visszatérésre, pár napig úgy is tűnt, képes lesz
talpra állni, de végül 2018. február 10-én, 43 esztendős korában végleg eldobta magától az
életet.
Síremléke nincs, családja szűk körben vett végső búcsút tőle.

Ízelítőül verseiből:
Monológ
Mint gyermek, ki unatkozik:
agyagból játékot csinálsz,
majd rálehelsz - akár a hit,
engedelemmel él tovább.
Eret festesz agyaghúsba,
és csontot rágsz a bőr alá,
mellkasába fészkelődve
elsuttogsz tán minden szabályt.
Mondják, jóra teremtetted,
Uram, azt a maréknyi húst.
Mégis, ha úgy dobban kedve,
kerékbe tör, karóba húz.
Mert olyan az, mint a gyermek.
Hol sír, hol neveti magát.
Szakadékba löki - ha kell -
játékát vagy épp önmagát.
Sárból lettem egykor én is.
Ma a bitang - Engedetlen.
Akit egykor karodra tettél,

s lettem élve élhetetlen.
Vajon melyikünknek dobog
jobban? Válasz nincs - nem felelsz.
Rajtad áll, hogy ha jő a nap,
letaszítasz vagy felemelsz.
(látod?)
Különös dolog ez a szív,
miként a bordák mögött ül.
Amíg a tiéd tajtékzik,
addig az enyém szelídül.
---

Én szíveken tapostam
Altattam valóm,
Hogy ne láss be mögém.
Én szíveken tapostam.
Ezernyi kínon keltem át,
Csak hogy ember maradjak.
Öltem ölben nyugvó csecsemőt.
Otthonom sár mosta temető.
-sár mosta lélektemető.
Ne nézz szemembe!
Hagyd úgy a függönyt...
Én szíveken tapostam.
Fogammal téptem inas húst,
Haldoklót és halottat,
Ástam pusztakézzel, körömmel.
Minden nap egyszerű közönnyel.
-lélekölő közönnyel.
Én szíveken tapostam.
---

Egyszer, ha meghalok…
Egyszer, ha meghalok,
vers leszek.
Szavak, szótagok,
rendszerben
megszerkesztett
érzéki mondatok.
Feltörő indulat,
mely szívedben fészkel,
megszokott gondolat,
kopott ékszer,

ami fényesen ragyog,
ha másban nem, benned.
Egyszer, ha meghalok,
- Írj! -
Ezt kell majd tenned.
---

Írta: Vincze Szabolcs
Kelt: Szeged. 2022. 02.16-17.
Forrás: Wikipedia, 7torony.hu, Dokk.hu, Drót, Poet.hu, Lenolaj.hu, Moly.hu.