Hibahatár

Írta: Tóth Gabriella (Toga)


Közzétéve 1 éve

Megtekintések száma: 411



Hibahatár

Mit is várunk a másik embertől?
Emberséget. Na, igen!
Könnyű egy szóban összefoglalni, de hol maradnak a részletek?
Túl sok van belőlük. Amolyan csipri-csupri. De mondjunk csak egyet, a megbízhatóságot.

Micsoda dolog! Képzeljétek el, hogy van egy fontos, egyedi, különleges és terhelő "igazságotok", ami úgy feszít, mar, hogy kibontja mind a gátlásokat. Magatokban bírjátok tartani? Vennétek egy nagy levegőt, és a helyét kitöltő szavakat belesüvítenétek a világba? 
Megtennétek? 
Csend van. 
Épp gondolkoztok, ugye?
Pedig tudjátok, hogy a... 
Tudjátok, hogy a testvér...
A kedves ismerős...
A rendben rendetlenkedők...
mert tudjátok, a jó hír, nem hír.
Csak a szúette sebeknek van haszna!
A köszvénynek, csúznak, a
mellbevágásnak, a földön fekvésnek, a tiprásnak, az elfojtott indulatok kitörésének, a dühnek, a hangos szócsatáknak. A fehér érdektelen, a fekete nem. 
Eszmei érték? Talán a múzeumi csendben, a kemence kürtőjében, a raktárak mélyén őrzött búzaszemben, talán a falakba ivódott mészben. Ki tudja? 
Sterilizálni kellene a torkokat, vagy átöblíteni jóindulattal.
Azonban tudom, ártatlanok nincsenek. Én sem vagyok az, hogy a feszítő szavak ne parazitáljanak. Én sem. Mondom, alig hallhatóan. 
A többi csend. 
Megmaradnak a szavak: a gúnyosak, lélekgyilkosok, vádlók, becsmérlők, hiénaként üldözők, lámaként köpködők, fogcsikorgatók, az ómenek, bicskanyitogatók, a kompromittálók, és a feszültségkeltők. 
De bölcs dolog-e, hogy épp a megbízhatóság, mi alapja a barátságnak,  visszájára fordul, és - mivel a szavak bumerángja nem működik, - hibának ítéltetik?
Döntsétek el, Ti!