Hiány

Közzétéve 2 éve

Megtekintések száma: 413

Hiány

Irgalmatlan hajnal,
álmot lopó reggel,
nyerő lap nélkül jössz,
s csínján bánsz a keggyel.

Didereg a lelkem, fázik,
jöjj, vigyél az ágyig.

Kávécseppben fulladt,
fénytelen délelőtt,
jövőtlen jelenem
a múlttal összenőtt.

Didereg a lelkem, fázik,
jöjj, vigyél az ágyig.

Harangszó kongatta
déli tizenkettő,
üres vagyok ott bent,
gondolatom meddő.

Didereg a lelkem, fázik,
jöjj, vigyél az ágyig.

Vértelen, kifakult
délutáni percek,
csigolyát roppantó
mázsás kövek, terhek.

Didereg a lelkem, fázik,
jöjj, vigyél az ágyig.

Borda közé rekeszt
kétséget az alkony,
a szürkültet besző,
nincs ki vigasztaljon.

Didereg a lelkem, fázik,
jöjj, vigyél az ágyig.

Fekete lepelben
haláltáncot lejtve,
kegyetlen mosollyal
ölel át az este.

Didereg a lelkem, fázik,
jöjj, vigyél az ágyig.

Szerelmet könyörög
imakulcsos kezem:
váljon vetett ággyá
a magam ásta verem!

Didereg a lelkem, fázik,
jöjj, vigyél az ágyig.

Szikes szívem fénye
ragyogjon fel újra,
hadd lássa mindenki
csillagokra szúrva.