Ha a kagylók dalra fakadnak

Írta: Lengyel János


Közzétéve 5 hónapja

Megtekintések száma: 111



Ha a kagylók dalra fakadnak


Füzesi Magda nyugalmazott újságíró, költő a kárpátaljai Nagyberegen született, később áttelepült Budapestre, majd férjhez ment Kolozsvárra. Saját megállapítása szerint medence-lakó, élete a Kárpát-medencében zajlik, ennek ellenére megmaradt kárpátaljai Kagylóének című verseskötetéről költőnek. Eddig majd két tucat kötete jelent meg. 2012-ben a Kráter Kiadónál látott napvilágot a Kagylóének című kötete, ami az addig írt legjobb verseinek gyűjteménye. A verseket maga a szerző válogatta.
Füzesi Magda irodalmi pályafutása a múlt század 60-as éveinek végén indult. Részt vett a szovjet korszak minden kárpátaljai irodalmi formációjában, olyan neves egyéniségekkel, mint Vári Fábián László, Fodor Géza, Zselicki József, Balla D. Károly stb. Újságíróként, majd szerkesztőként dolgozott a Beregszászi járás lapjánál. Jelenleg a Budapest székhelyű Kárpátaljai Szövetség Kárpátaljai Hírmondó című negyedéves folyóiratának főszerkesztője-helyettese. 2019-ben mintegy az életműve elismeréseként, végre megkapta a már régen kiérdemelt József Attila-díjat. „Költészetének fő erőssége az egyszerűség és természetesség, a látvány és a látomás között félúton egyensúlyozó jelképesség gazdag asszociációs játéka” – írja róla Bertha Zoltán irodalomtörténész. Engem leginkább a szülőföldhöz kapcsolódó művei érintették meg. A Kagylóének ciklusban olvasható az, Agyő,Kárpátalja című vers, ami vegyes érzelmeket vált ki az olvasókból, Ivaskovics József, a Credo együttes vezetője meg is zenésítette. Nincs az a kárpátaljai magyar, akinek ne csordulnának ki a könnyei, ha meghallgatja a dalt. igen most már ti is // lassan már mi is // beletörődünk beletörünk. // a kishaza // a haza a magasban // és más // megkönnyeztető // históriák.
Lisztóczky László irodalomtörténész, a kötet utószavában a következőket írja: „Főként tájleíró költészetében nyilatkozik meg mámoros élet- és szépségszeretete, a szülőföld iránti hűsége. Újabb verseiben nemcsak Kárpátalja varázslatos tájait, hanem az anyaország és Erdély természeti szépségeit is magához öleli.”
A kötet első ciklusának névadója a Tájkép kerítéssel című vers, melynek témája a legszűkebben vett haza, a sokat szenvedett Bereg. Vert falak közt hazátlan hazában // az idő mérge lassan fakad. // Alkonytájt a koszlott Beregszászban // banánt eszünk egy juharfa alatt.
A háromnapos munkára elhurcolt és elpusztított magyar férfiaknak állítanak emléket az Egy lenvirág reggeli imája és a Kósa Anna balladája című versek. És valóban, ma már a balladák világába lép át a kárpátaljai magyarság e sorscsapása, hogy átadja helyét újabb fájdalmaknak.
Kihalt az őshonos szivárvány, // piros, fehér, zöld vére hullt, // idegenek álltak a járdán. – írja Füzesi Magda 2004. december 5.-ről a Torzó című versében. A ciklusban szereplő művekben visszatérő motívumok: föld, haza, halál, fakadás, nyár, Úr, vér. A versekben benne van Kárpátalja, az itt élő magyarság sorsának minden keserve, amit a szerző nem kívülállóként ír le, ennek a szomorú történetnek ő is szerves része: Fekete tájban jár az éjszaka, // hazátlanok közt hontalan vagyok. (Más-kor). De nemcsak, a veszteség okozta beletörődés, a fájdalom fölötti elkeseredettség cseng ki a sorokból, ott van az erő, a hit, a remény, ami eddig is segítette a túlélést. Csikorogjanak csigolyáid, // Úgy szorítsd, bajtárs, a kezem. // Hitünk kemény lesz, mint a gránit, óvjuk a jót szerelmesen. (Szőttes pirossal, feketével)
A Kagylóének című ciklus A bohóc dalával indít. Senkinek sincs kedve nevetni ezen a bohócon, bús képétől csak szavai sötétebbek. Most vigadjon, aki gyáva, // ajtó-ablak be van zárva. // Álarcom sarokba vágom, // bús táncomat sírva járom. A Lisztóczky László által említett Erdély tematikájú művek közé tartozik az Útkeresőben és az Alulnézetben. Az utóbbiból idézve: Erdélyi fák a magyar tájon. // Néha egy forrás felfakad, // Hogy sorsunkban a sors ne fájjon.
Önmagáról, a valós és az elképzelt költőről szól, de legalábbis megszólal, hallatja hangját a sokszor elfojtott énje, a ciklus, Zuhanás, a Metamorfózis és a Vihar után című darabjaiban: de hogy milyen volt // az utolsó mozdulat, // a zuhanás, // a lét és a nemlét // Pazar orgiája, // nem tudja senki, // csak a költő, // aki // nem // érte // el // a trapézt … De Füzesi Magda nagyon is elérte. Bár élete során sokszor rugaszkodott el, hogy a biztonságost maga mögött hagyva átsuhanjon a veszélyes mélység fölött, de mindig sikerült épségben elérnie az újabb állomást élete légtornász attrakciója során. Vajon külön lehet-e választani a költőt, mint magánembert, és mint irodalmárt? Hiszen együtt alkotnak egy egészet. Nem is beszélhetünk átmenetekről, átjárásokról, mert mindkét világ maga az ember, jelen esetben Füzesi Magda. Robinson –gazdag kincseim csodálom: // Fejem alatt egy kopott Biblia, // Meg egy maréknyi jóízű Dsida, // Egy ital víz és rettenetlen álom.(Vihar után) Egyik kedvenc költője Dsida Jenő, aki számos versében feltűnik. A versekből végig követhető a költőnő életútja, és bár nem minden mű van datálva, megfigyelhető lírája fejlődésének íve. A Metamorfózisban írja: Megsebzett szívvel, szelídülten // felnőtt lettem egy perc alatt.
A Kollázs című ciklusból a címadó mellett három verset emelnék ki. Újra előjönnek a kisebbségi magyar sors következményei, a váltakozó elnyomók szeszélyeinek kínjai, s a szerző felvázolja jövőképét, ami voltaképpen az újra megelevenedő múlt. Ez a múlt sem volt felhőtlen és mindig a boldogság kora, de mindent megszépít a „gazdátlanság”, amikor a szegény is magyarul nyomoroghatott. A Szovjetunióban született költő saját bőrén tapasztalhatta meg az épülgető és éjjel újra leomló kommunizmus terhes vívmányait, majd az önmagát a romokból felépítő új hatalom érzéketlenségét. s én, // elrejtve lelkem // vörös, kék és sárga sebeit, // gyertya mellett írom e verset // mint a hajdani költők.
Mintha csak az itt megkezdett gondolatot folytatná a Profán ima egy csillagtalan éjszakán alábbi soraival: de boldog vagyok Istenem // nem vallom és nem kérdezem // megleltem végre otthonom // elbújhatnék ha akarom.
Füzesi Magda valóban meglelte otthonát, egyszerre többet is, ahogy mondani szokta: „Nagyberegen az anyám lánya vagyok,Budapesten a lányom anyja, Kolozsvárott pedig a férjem felesége.”
Leány, anya, feleség, és ami ez esetben a legfontosabb: költő. Költő, aki odafigyel az olvasóira, megosztja velük féltett kincseit. Ahogy a Szeptemberi anziksz című versében mondja: rossz költő rossz verséért // ne szidjatok nagyon // merthogy a világot // reátok hagyom. De ez a világ rossz irányba halad, fokozatosan elkorcsosul, s vele a nyelv is, a szeretett magyar nyelv. Mit tehet ilyenkor a poéta? Ülök a Duna partynál, // Nézem, mit kínál ez a horda: // Kovi ubi, pari, töki, // Netán
csak eccerű ugorka? (Sárbogárdi Jolán naplójából)
Az utolsó ciklus címe: A hetedik szobában. Az itt szereplő versek témája a szerelem, a társkeresés, a vágyakozás, magány és együttlét. Az Ádám imája címűben az első homo sapiens is társért könyörög Teremtőjéhez. Adj társat, Uram, hogy vakon // ne érjen engem az Ígéret. // Vagy adj koporsót: gondokon // nyűtt testem hadd egyék a férgek. S ezek a férgek újra és újra felbukkannak, hogy szétrágják a lélek állványzatát, amíg az össze nem roskad. A Téli éjszakán című költeményben írja : Jajgat a lélek. Dörömböl hiányod. // Éjfél rikoltoz a világ felett.
A Te meg én című versében arról vall: Fényes napom, jaj, ne hagyj egyedül, // elpusztulok, míg hajnalra derül. // Mosolyod híján, látod, én szegény, // szemölcs vagyok az Isten tenyerén. Itt vitába szállok Magdával, dehogy szemölcs ő, inkább a Nap mosolyának egyik sugara, alakja termésérlelőn ragyogja be a magyar irodalom egyik rejtőzködő táját, amit néhányan úgy nevezünk - szülőhaza. Költészete egyszerre egyedi és egy erős hagyomány része, egyszerre magyar és lokálpatrióta. Remélhetőleg a költőnő még sok szép verssel gazdagítja majd irodalmunkat, ennek ellenére nyugodtan állíthatom, hogy a Kagylóének eddigi irodalmi pályafutásának jegyzőkönyve.

Füzesi Magda: Kagylóének. Régi és új versek. Kráter Műhely Egyesület. Pomáz, 2012