Györe Ibolya - Rozika, a cigánylány
Írta: Csak Nőknek!
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 571
Györe Ibolya: Rozika, a cigánylány
Rozika egy tízemeletes ház ötödik emeletén lakott. A postán dolgozott ügyintézőként. Érettségije volt. A haja befonva is a derekáig ért. Ébenfekete, csillogó hajkoronája lobogott a szélben. Bőre természetesen kreol. Halk szavú és csendes természete nem hívta fel magára a lakók figyelmét. Kedvesen köszönt mindenkinek. Amikor beiratkozott a Számviteli Főiskolára, még ritkábban láttuk, mint azelőtt. Néha megálltunk beszélgetni, akkor mesélte, hogy a város egyik multi cégénél kapott állást. Főkönyvi könyvelő lett.
Mariann, a számviteli vezető volt a főnöke, akinek a lányával egy osztályba járt középiskolába. Ez nem segített, inkább hátráltatta a beilleszkedését. Ugyanis Mariann lánya gyenge négyes eredménnyel végzett a középiskolában, amiért 1200 Forint havi fizetést kapott, míg Rozika szín ötöse miatt 1350 forint kezdő havi járandóságot tehetett zsebre minden hónapban. Mariannt ez nagyon bosszantotta.
-Rozi! Ne játszd nekem itt a nagyokost, menj a könyvelő szobába és könyveld le a szállító számlákat! – délelőtt 11 óra volt.
Amikor belépett Rozi a helyiségbe, Mariann rázárta az ajtót és még gonosz hangon bekiáltott:
- Addig innen ki nem jössz, amíg le nem könyvelsz mindent! – és a talpát erősen földhöz verve elcsattogott a helyszínről. Pedig Mariann első látásra nem volt egy visszataszító jelenség. Magas, szőke, bájos arcú csinos nő volt. Mindig elegáns. Rozika meg kissé gömbölyded, fekete, de mindig jól öltözött, tiszta és rendezett. Eltelt 3 óra a könyvelés kezdete óta. A könyvelő osztály 13 főből állt. A lányok jó indulatúak voltak, és Rozika szerencséjére azért sem ítélték el, mert cigány. Így amikor Mariann kiment az irodából, a kis ablakon, ami a két helyiséget összekötötte egy kis vizet, egy kis szendvicset, csokit, kávét csempésztek be és segítettek, amikor Rozika elakadt.
Három óra múlva kinyílt az ajtó, és Mariann döbbenten vette tudomásul, hogy Rozika kész a feladattal. Forrongott a dühtől. Amikor lejárt a munkaidő, benn maradt, és tételesen leellenőrizte az egész anyagot. Diadal ittasan vette észre, hogy 1 forint elütés van az anyagban. Másnap az igazgató hívatta Rozikát. Kifaggatta, mi történt előző nap, és utána nézett, hogy Rozika mennyi ideje dolgozott a cégnél (egy hete) Aztán amikor néhány kollegát még meghallgatott, elutasította Mariann javaslatát, hogy csökkentse le Rozika bérét 1200 forintra. Közölte a döntését, miszerint az 1350 Ft-os jövedelmet 1400 forintra emelte.
Rozika egy pár hónap múlva elment a cégtől. Nem elsősorban a történtek miatt, hanem mert gyereket –mint utóbb kiderült- ikreket várt. A buszozás nehezére esett. Ezért.
Teltek múltak az évek Rozikát a nagy ház befogadta. Én is jó barátságba kerültem vele. A férje muzsikus cigány volt, a város előkelő éttermében hegedült. Jó módban éltek. A lakásuk csillogott villogott. Koloniál bútoruk volt, ami már abban az időben is (70-es évek) nagyon előkelőnek számított.
A gyerekek nagyon illedelmesek, és jó neveltek voltak. Nem hangoskodtak, és minden vasárnap a legszebb ruhájukba öltözve mentek a katolikus templomba Isten tiszteletre. Igyekeztek a régi magyar hagyományokra ráhangolódni. Ám, aki figyelmes volt, láthatta, hogy néha napján a cigányok díszes ruházatát öltötte a család minden tagja magára, és így vonultak el, gondolom a saját családjukhoz, őrizve a cigány hagyományt. A gyerekek hamar felnőttek, és a fővárosba kerültek egyetemre. Ugyanolyan tisztelettudó rendes felnőttek lettek, mint amilyenek gyerekkorukban voltak.
Tán több évtized is eltelt, amikor Rozika örömmel újságolta, hogy felvették az adóhatósághoz revizornak. Ráadásul a VIP osztályra, ahol a nagy vállalatokat ellenőrizték. Rozika időközben még egy diplomát szerzett, számítástechnikából. Nagyon sok cégnél fordult meg a megyében.
Egyszer izgatottan mesélte, hogy éppen ahhoz a céghez küldik ki, ahol a szakmai életútját kezdte. Nagyon izgult, hogy lesz-e valaki, aki akkor is ott dolgozott, amikor ő. Az is eszébe jutott, hogy a főnökével vajon találkozik-e. Egy szikrázó napfényes napon az adóhivatali kocsival, tekintélyes szakmai hírnévvel rendelkező férfi kollegájával megérkeztek a céghez. A gazdasági igazgató fogadta őket. Kicsit nehezen ismerte meg Mariannt, mert eléggé terebélyes asszonyság lett belőle. Aztán, amikor rájöttek a régi ismeretségre, mindketten döbbenten szembesültek a ténnyel.
Megkezdődött a vizsgálat. A harmadik napon Rozika magas szintű számítástechnikai tudásával és a helyi programozó közreműködésével egy kimagasló nagyságrendű hibát talált. A napokig tartó elmélyült munka eredménye az lett, hogy bizonyíthatóan Mariann felelőssége volt megállapítható. Rozika napokig nem tudott aludni. Vívódott. Nem akarta, hogy ez az egész bosszúnak látszódjon. A részlegen dolgozók szimpátiával fogadták Rozikát, és alig várták, hogy Mariann nyugdíjba vonuljon. Kicsit kötözködő természetén nem tudott változtatni.
Rozikát épp meglátogatták az ikrek. Jót nevettek, amikor anyjuk elmesélte, hogy milyen furcsa tréfát űz vele az élet. Nevetve mondták az anyjuknak:
-
Te Mami! Veled csak jót tett ez a Mariann néni! Hát nem a világ legjobb helye, ahol most dolgozol? Egy kicsit neki is köszönheted, hogy eljöttél onnan. Azóta annyi kedves, rendes emberrel találkoztál. Ha ott maradsz, mindez a jó nem ért volna utol. Hagyd a csudába!
Rozikának azért még akadt néhány álmatlan éjszakája. Kemény munkába fogott. Nagyon alaposan átfésülte az egész rendszert, szúrópróba szerűen a legmélyebb mélységekben is ellenőrzéseket végzett. Mariann már nagyon ideges volt. Tudta, készül a bosszú.
Végre! Rozika megtalálta, amit keresett. Nagyon elégedett volt. Kipirult az arca a boldogságtól, és teljes odaadással megírta az ellenőrzési jegyzőkönyvet. Két napig dolgozott rajta.
Amikor leadta az osztályvezetőnek, szabadkozott egy kicsit, hogy alacsony a megállapítás összege. A főnök megvigasztalta, hogy ennél a cégnél nem szokott nagy megállapítás lenni. Most sincs, gondolta Rozika, mert kihagytam.
Mariann rendes időben érdemei elismerése mellett nyugdíjba vonult. Amikor a jegyzőkönyvet elolvasta, patakokban folyt a könnye. A kollegák jót nevettek rajta, mert soha nem szokott ilyen érzékeny lenni. De Mariann tudta, hogy az annyit piszkált cigánylány megmentette a szégyentől, és utolsó napjainak ellehetetlenülésétől. Végtelen hálával gondolt rá ezután.
Sokszor eszébe jutott nyugdíjas éveiben, hogy mennyi rosszat hallott a cigányokról, és mennyire nem igaz. Soha többet nem ejtette ki ezt a szót. Ha szóba kerültek, csak romáknak hívta őket, és a hála könnycseppjei ott bujkáltak a szeme sarkában.
Amikor megszületett az első unokája, és eltelt pár év, örömmel töltötte el a szívét, hogy a három éves kis Berci egy csoki barna fekete bozontos kis roma gyerekkel játszott a homokozóban, a hintán és templomba is együtt jártak vasárnaponként.
Rozikával soha többet nem találkozott. Pedig de szívesen megköszönte volna az emberséges viselkedését. Egész életében örök hálával gondolt rá, és teljes szívével elfogadta a romákat.