Forgatáson
Írta: Losonczy Attila
Közzétéve 8 hónapja
Megtekintések száma: 147
Forgatáson
Hajnali kezdés
Betonszürke reggel. A peronon és a vágányok között összegyűlt szeméthalmok őrzik a tegnapok emlékeit. Az első járatok álmatagon érkeznek, lassan kitáruló ajtókkal és leragadt szemű utasokkal. A megállóknál fel-felriadnak, ásítanak, akár az újszülöttek. Talán minden ébredés egyben újjászületés is. Talán minden hajnal a feltámadás reményében pirkad.
Érkezés – eligazítás
Kopár, lelakott gyárépület a forgatási helyszín, az udvaron zajlik a statiszták összeterelése, névsorolvasás, majd irány az öltöző és a sminkszoba. A gyűjtőből az elkülönítőbe. A stylist többszörösen szétszed és összerak minket, mire végre megfelelünk az ő művészi koncepciójának.
Újból a várószobába terelnek. Snitt. Várunk, néha percekig, néha órákig a vezényszavakra: „Figyelem! Felvétel...! Csapó…! Forog…!”
Statiszták, egymás közt
A gyülekező után régi-új ismeretségek köttetnek, hamar kialakulnak a klikkek és az anti-klikkek. Statisztája válogatja, ki hova tartozik.
A mindentudó. Bármilyen témához hozzászól, a lényeg, hogy saját hangját hall(h)assa. Mindig az övé az utolsó szó. A statisztamunkát is azért vállalja, mert itt legalább a középpontban lehet, egy ideig. Arról viszont fogalma sincs, hol a határ a szórakoztatás és a szánakoztatás között.
A sztár. Folyamatosan arról mesél, hány filmen alkalmazták már kiemelt statisztaként. A hírességekről úgy beszél, mintha gyerekkori spanjai lennének. Nem is érti, neki még miért nincs csillaga Hollywoodban.
Az antiszociális. Dacból sem, csak azért sem hajtja végre a rendezői utasítást. Tipikusan a „kis pénz, kis foci” hozzáállás. Ő sok pénzt akar, a lehető legkevesebb melóval. A catering kínálatát a végtelenségig fikázza, ha ezzel végzett, a többiek öltözékét, frizuráját szólja le. Mindenki messziről kerüli őt, de ez különösebben nem zavarja.
A sodródó. Mindig azt mondja, amit hallani akarsz. Ha megszánod, rád tapad, mint a kullancs. Forgatókönyvírót és rendezőt keres a saját kis életéhez, amiben csak statisztaszerepet mer vállalni.
Az útkereső. Vonzza a kihívás és a megmérettetés. Próbálja tágítani a képességeit. Nem bánja, ha nem a filmvásznon, hanem az életben máshol kap főszerepet.
Felvétel
Ugyanaz a tömegjelenet újra, meg újra. Azután várakozás az örökkévalóságig. A díszletesek komótosan rakodnak, a rendezőasszisztens taxival hozat magának kávét. A hosszú várakozás a legfárasztóbb. Lassan kifogyunk a szavakból és a rögtönzött társasjátékokból.
Egyszerre vége szakad a szüntelen ásítozásnak és az unaloműző nassolásnak. Új jelenet következik, ezúttal a főhősöket alakító színészekkel.
(Fölblende)
Egy gyár alagsorában vagyunk, amely a film szerint egy bunker. Egy készülő sorozat pilotjáról van szó, Stephen King: A bizonyítványosztás délutánja című novelláján alapszik. Persze a pilot ott kezdődik, ahol a novella véget ér, az atomrobbanásnál. Ehhez pedig ideális helyszín a romos és olcsó Budapest.
A két főszereplő, Janice és Bruce, végzős gimnazisták, New Yorkból. Janice, a szőke szépség csóró lány, Bruce, a jóképű srác pedig gazdag család sarja, mindketten távolra sodródva szeretteiktől, talán örökre. Talán most dől el, Bruce számára Janice próbajárat-e, vagy több annál.
– Bruce, it’s so cold here! (Bruce, olyan hideg van itt!) – hallhatjuk Janice sikolyát.
Kórusban imitáljuk a vacogást. Bombatámadások hangeffektjeit halljuk, oly erővel, hogy belefájdul fülünk-fejünk. Valódi háború kellős közepén érezhetjük magunkat.
Janice-t és Bruce-t még viszonylag ismeretlen színészek alakítják. Statisztatársaim a szünetben okos telefonjaikkal utánanéznek a leendő sorozatnak. Ún. „young-adult” sci-fi, ötvözve a poszt-apokaliptikus horrorral. Zombi-hordák és mutánsok támadásai várhatók. Az egymással nehezen megférő túlélők kolóniáiról nem is beszélve.
Ha tippelnem kéne, Bruce és Janice szerelme valószínűleg nem állja ki az idő (és a sok-sok évadnyi epizód) próbáját. A fiú fogja elsőnek a könnyebbik utat választani a túlélés érdekében, az összetört szívű Janice ezután egy afro-amerikai lány oldalán találja majd meg a boldogságot, ahogyan az amerikai sorozatokban már megszokhattuk.
Ma már közhely, hogy az elmúlt évtizedben a TV-sorozat vált az új mozivá. Nem csoda, hiszen bőven van idő a történetszálak kibontásához és a karakterek fejlődéséhez. A mai mozifilmek, blockbusterek lényegében vászonra varázsolt cirkuszi mutatványok, a látvány mindent visz (mivel történet nincs is).
Persze a minőségi sorozatnál is maximum öt-hat évad után menthetetlenül bekövetkezik a rétestészta-szindróma. Az alkotók is hirtelen ráébrednek, valahogy le kell zárniuk a sztorit. A befejezés lehet akármennyire hatásos, a nézők gyászként élik meg, ha el kell búcsúzniuk kedvenc szereplőiktől.
A hosszúra nyúlt forgatási nap is véget ér egyszer. Snitt. Kapunk fél órát, hogy verekedjünk az autogramokért. Bejelentik a következő forgatási napot, valamint, hogy közülünk kiket várnak rá. Snitt.
Indulás haza, a valóságba. Snitt…