Énekszó után
Írta: P Buzogány Árpád
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 335
Énekszó után
Ahogy a háztetők mögé került a nap, a kávéház teraszán is hűvösebb lett. A csöndes zsongás nem nyomhatta el a zakatoló zenét, még a rozsdafarkú hangja sem. Kisebb-nagyobb társaságok érkeztek, minden szabad asztalt elfoglaltak.
Alkonyodni kezdett, a külső világ zajai egészen elcsendesedtek. Autózúgás sem hallatszott be az épületekkel körülzárt helyre.
Aztán egyszer hangos énekszó hallatszott, fel is kapták a fejüket erre többen. A bejárat és a kinti kiszolgálópult közelében énekelt egy alacsony, cingár férfi, széles vigyorral. Tele torokból fújta, le-lelassítva a dallamot, majd, bokáját csapdosva, táncritmussá igyekezett felgyorsítani. Egy rövid hajú pincérnő, a pultra felkönyökölve, mosolyogva nézte, és az éppen fizetni készülő, zsebéből pénzt előkotró vendég is arra fordult.
Az éneknek aztán elfogyott a szövege, csak lálázás maradt, sűrűsödő bokaveregetéssel. Mind többen figyeltek a rövid hajú, vigyorgó férfire. A vendégek visszafogottsága mellett ő volt a kitörve mutatkozó jókedv.
Amikor látta, hogy figyelnek rá, odalépett a legközelebbi asztalhoz. Jól betanult szövege azonban nem hozta meg a várt hatást, nem adtak pénzt neki. Erre sorra vette az asztalokat, körbejárt a teraszon. Az eredmény számítása szerint igen kevés lehetett, mert egy díszbokor mellett ismét énekelni és táncolni kezdett. Egy fiatal nő, odalépve, pénzt nyomott a kezébe, egy szakállas fiatalember egy üveg sört vitt oda, pillanatnyi habozás után nem a kezébe adta, hanem letette eléje, a térkővel kirakott részen.
A férfi felkapta az üveget és az éneket félbehagyva ivott a sörből, közben furcsa tánclépésekkel ugrándozott. Amikor letette az üveget, ének nélkül figurázott, combjait csapdosva.
Aztán, a sört otthagyva, a közeli asztalok mellett járt el, torka szakadtából énekelt és közben tenyerét tartotta, szándékát világosan jelezve.
Egyik asztalnál, ahol semmit sem adtak, megállt, és az éneket befejezve kéregetett.
– Na immár legyen vége a kunyerálásnak! – szólt rá egy kopasz, zömök férfi.
– Sajnáljon meg… Egy kicsi kenyérre valót ne sajnáljon – nézett rá a vékony férfi.
A kopasz elfordult tőle. Egyik nő a táskája után nyúlt, a kopasz intett neki, feltartott mutató ujjával jelezte: Ne!
A kéregető azonban nem adta fel. Észrevette a nő szándékát, és közelebb lépett hozzá. Egyenesen neki mondta a begyakoroltnak tűnő szöveget. A nő tétovázva ölébe vette kis táskáját. A férfi erre, talán felbátrodva, egyedül őt ostromolta rimánkodásával.
– Elég legyen! – szólt ismét a kopasz.
– De maga nem tudja… – kezdte új lendülettel a férfi, most már a kopaszhoz fordulva.
– Tűnés! – kiáltott egy másik, hosszú hajú fiatalember.
A férfi megállt a mondat közepén, csupán kinyújtott tenyerét tartotta feléjük. Hogy nem visszakozott, a hosszú hajú indulatosan felugrott székéről, és az asztal másik oldaláról rákiáltott:
– Ma mindjárt…!
Erre hátrább lépett a férfi és egy másik asztalhoz indult. Ott pénzt adtak neki, majd továbblépett a következő asztalhoz.
Huszonéves fiatalok ültek két egymás mellé tolt asztal körül, lányok és fiúk.
– Táncolj egyet! – szólt rá egyikük.
A férfi újból énekelni és táncolni kezdett. Aztán tenyerét nyújtotta feléjük, az asztalhoz egészen közel állva.
– Ó, annyi nem elég! – biztatták.
Ismét énekelt és táncolt. Pénzt adtak a markába. Erre felbuzdulva, akik nem adtak semmit, azokat sorra kérlelte.
– Ennyi nem elég? – kacagott fel egy szemüveges fiú. – Egy kicsi műsorért mennyi kellene?
A társaság nevetgélt, ő pedig eloldalgott. Kisvártatva visszatért a söréhez. Ivott, és félhangosan mondogatott, maga elé.
Egy magas pincérnő ment oda hozzá.
– Megkérem szépen, ne zavarja a vendégeket! – mondta erélyesen.
– Én nem zavarok senkit – nézett rá a férfi, a sörösüveggel a kezében.
– No, csak azért mondom – halkult el a nő hangja, és visszament a pulthoz.
– Szerencsétlen keressen egy kicsi pénzt… – mondta kolléganője, még mindig a pultra könyökölve.
– Szerencsétlen?! – szólt rá egy szőke pincérnő. – A sört jól meg tudja inni.
– Az csak úgy kapta – vágott vissza a társa.– Hát te se lennél bolond, hogy ott hagyd…
– Aztán holnap valamelyik vendég elmondja a főnöknek, s az megmondja nekünk, ennyien se tudtuk kitenni – emelte fel hangját a magas pincérnő.
– Nem akkora tragédia, hagyjátok el – csitította az, aki a pultra könyökölt.
A férfi, a sörrel kezében, végignézett a teraszon. Talán azért, hogy a pincérek őt figyelték, elindult a kijárat felé. A pulttól távolabb megállt, egy bejövő társaságtól cigarettát kérve rágyújtott.
Akik fizettek és kifele indultak, azoknál sorra mind próbálkozott. Ki adott, ki nem, volt, ki közömbös arccal elhaladt mellette, mások hozzászóltak.
Így várt, amíg egészen besötétedett. A sör rég elfogyott az üvegből, állt a fal mellett és leste az arra járókat.
A pincérek sorra mind eltűntek a pulttól, leszedték az üres asztalokat, rendelést vettek fel, mintha meg is feledkeztek volna a férfiről. Az pedig, még mindig reménykedve, a jövő-menő vendégeket leste.
Nagy társaság kerekedett fel egyik asztaltól, és amint fizettek a pultnál, a férfi siránkozó hangon pénzt kunyerált tőlük is.
– Menj el, hát nekem sincs – kacagott egy fiatalember. Társa a zsebébe nyúlt, pénzt vett elő.
– Tartsunk egy kicsi kiképzést – vigyorgott társai felé. A férfi előtt meglobogtatta az ujjai között tartott pénzt és rákiáltott:
– Feküdj!
A férfi belement a játékba, a földre hasalt, vigyorogva nézett a parancsoló fiatalemberre.
Az elkiáltotta magát:
– Vigyázz!
A férfi felugrott, sarkait összecsapva.
– Feküdj! Vigyázz! Feküdj! – kiáltotta a fiatalember.
Aztán a pénzt leejtette a fekvő férfi elé.
– Te tiszta jól értesz ehhez! – kacagott.
A férfi odakapott, markába szorította a pénzt.
– Nem úgy van a katonaságnál! – röhögött egy másik. – Csak parancsszóra! Értetted? Csak, ha parancsot kapsz!
Pénzt vett elő, és a földre dobta.
– Ott hagyod!
A férfi nem mozdult. Ekkor a fiatalember felvette a pénzt, két ujja közé fogva a magasba emelte.
– Ugorj! – kiáltotta.
A férfi felállt és felugrott a levegőbe, de nem érte el a pénz. Újból felugrott.
– Nem úgy van az! – szólt oda a harmadik. – Egy parancs, egy pénz!
Ő is pénzt vett elő és ugrással gyakoroltatta a férfit.
Amint másodszor felugrott, rászökött a fiatalember lábára.
– Ne olyan mohón! – szólt rá egyikük.
– Na még egyszer! – kiáltotta az, akinek a kezében volt a pénz.
–Ugorj!
Aztán:
– Feküdj!
Egészen belejött, gyors egymásutánban hangzottak el a parancsok.
– Ugorj! Feküdj! Vigyázz! Feküdj! Ugorj!
A férfi már nem győzte ebben a ritmusban végrehajtani az utasításokat. Egy feküdj parancsszó után leült a földre.
– Mi van, ilyen gyenge katona lenne belőled? – ugratta a fiatalember.
– Nem hallottad? Ugorj!
A férfi nem mozdult.
– Hagyjad, ez csak énekelni tud – szólt oda egyik társa.
– Megmutatom mindjárt, hogy mi a katonaság – húzta ki magát a fiatalember.
Mielőtt bármit is szólhatott volna, a férfi otthagyta őket és elindult a kijárat felé.
– Hé! – szólt utána egy borotvált képű fiú. – A pénzt itt hagytad!
A férfi visszafordult és gyanakodva közeledett feléjük.
Amikor a másik fiatalember kezében tartott pénz felé nyúlt, az hátrább lépett és elkiáltotta magát:
– Hátra… arc!
A férfi amint megfordult, beleütközött a magas fiatalemberbe. Az, meglepődve, ellökte magától. Arra odaugrott az, aki a kiképzést tartotta volna továbbra is, lökött egyet a férfin. Az megtántorodott, akkor feléje rúgott. A férfi egyensúlyát veszítve bukdácsolt a másik irányba. Egyik lába megcsúszott, és elvágódott, hasra. Megfordult a földön, de arra a fiatalember már mellette állt és lábába rúgott. A férfi két kezét védekezőleg maga fölé tartotta, második rúgásra elkapta a fiatalember lábát, az is elterült a földön.
Ketten ugrottak oda, és rúgni kezdték, ahol érték, combját, oldalát. A férfi nyüszítésszerű hanggal kiáltott:
– Ne üssenek!
– Na most tűnés! – kiáltott az, akinek a kezéből nem tudta elvenni a pénzt a férfi.
Nem volt egyértelmű, a férfinek mondja-e vagy a társaságnak. Sietve tódultak a kijárat felé, aztán szaladni kezdtek az utcán.
A férfi ott maradt a földön, oldalát tapogatva. Talán zsebkendőt keresett a zsebében, kihúzta onnan a pénzt, szétszóródott mellette. Oldalára fordult, vállát tapogatta egyik kezével, másikkal a pénzt próbálta összeszedegetni. A zeneszó elnyomta a fémpénzek zörgését a köveken.