Élő bolygó
Írta: Nagykutasi Tibor
Közzétéve 8 hónapja
Megtekintések száma: 145
Élő bolygó
– Fáraó! – rontott be egy magas rangú tanácsadó Kufu palotájának egyik árnyékos termébe, és térdre rogyott az uralkodó színe előtt. – Ó, fenséges Kufu! Bocsáss meg halandóságom félelméből fakadó ijedtségemért! Bocsáss meg, kérlek, Uram, hogy zavarni bátorkodom délutáni merengésedet!
– Nyögd már ki, mit akarsz! – parancsolta ingerülten Kufu. – Rengeteg dolgom lenne még!
– Tudom, nagyuram! – hajolt meg alázatosan a tanácsadó, holt fehérré sápadva. – De történt valami! Ezt látnod kell! Odakinn! Mutatom, ha megengeded!
– Mégis, mi az, ami miatt nem hűsölhetek a saját palotámban? Eltűnt a Nílus?
– Rosszabb, fényességes nagyuram! Egy lyuk tátong a Nílus partján, a sivatag homokjában! Egyre csak szélesedik! Lassan akkora lesz, akár ez a terem! És csápok nyúlnak a mélyéről a felszín felé! Két vastag, tekergőző csáp!
– Miről zagyválsz, alattvaló? – nézett rá becsmérlően a fényességes fáraó. – Sör mámorától beszélsz ilyen valótlanságokról?
– Nem, fenséges uram! Amon Ra nevére esküszöm! Ha nekem nem hiszel, hidd a saját szemed elé táruló látványnak! A palota ablakaiból is látszik!
– Na, mutasd! De a fejedet vetetem, ha átversz! – állt fel a kényelmes párnákkal megrakott puha pihenőszőnyegről a fáraó, és gyors léptekkel a palota keleti szárnyába vágtázott, hogy saját szemével győződjön meg tanácsadója épelméjűségéről.
Kővé meredten bámulta az ablaknyílásban a Nílus partján tátongó üreget, a belőle kifelé tapogatózó két hosszú, vastag, táncoló szárral.
– Mi lehet az? – álltak tanácstalanul, megbabonázva.
– Apophis!
– Hogyan, jó uram, nagy fáraó? – néztek rá a közemberek értetlenül.
– Apophis át akar jönni a túlvilágról! Új, félelmetesebb külsőt ölt! Az a két ronda nyúlvány, biztosan a csápjai! Vagy rovarcsápok, vagy annak a sárkánynak bajsza, amit megszállt!
– Apophisz? – néztek össze remegő ajkakkal, és térden csúszva fogták meg a fáraó palástjának a földre omló szegélyét. – Ments meg tőle minket, dicsőséges Kufu! Te, az istenek földi mása!
– Öntsétek tele a vájatot pálmaolajjal, és gyújtsátok fel! Ha Apophis szembe akar szállni Amon Ra által rám ruházott hatalmammal, akkor bele fog törni a foga! Hadd égjen!
– Rengeteg pálmaolaj szükséges!
– Akkor ne tétlenkedjetek! Vagy megöletek mindenkit, aki az utamba áll, és késlelteti a harcomat Apophisszal! …
… – Jóságos Kufu! – rogyott térdre a fáraó előtt a nép kijelölt szószólója az éjszaka felé közeledve. – Nem hatásos az olaj! Meglassítja ugyan a csápokat, de nem emészti el a lángja! Pedig láthatod, a hatalmas fáklya még mindig lángol! Betölti a világot a fénye!
– Akkor vessetek rá gránittömböket! Építsetek a gödörbe egy kamrát!
– Nem értelek, nagy fáraó!
– Írnok! – intett egyik személyi jegyzőjének.
– Parancsodra, gazdám!
– Jegyezd, amit mondok! Ez fáraói utasításom! Ha meghalok, abba a kamrába tegyétek földi testemet, amit a tátongó lyukba süllyesztetek, és az egész kamrát borítsátok be minél nagyobb, minél nehezebb halommal. A legjobb az lenne, ha egy hegyet emelnétek a kamra fölé! Ha Apophisz ide akar jönni, testem lesz a megakadályozója, és ha elbuknék, a hegy súlya tartsa örökre a föld színe alatt azt az álnok kígyót!
– Miből építsünk hegyet, ó földi istenségünk?
– Miből? Sziklákból! Hordjatok ide egy hegyet, ahonnan csak lehet! Meg kell akadályozni, hogy Apophisz feljusson az alvilágból! Írd bele a rólam szóló krónikádba az új törvényemet, járjon el eztán minden sarjam úgy, ahogy magam is! Parancsolja meg mind a népnek, ahogy én is! De ne csak egymásra dobott kövekkel tartsátok odalent! A kövek közti réseken kiszabadulhat! Hatalmas, tömör súly kell! Laposra csiszolt sziklákkal, amik teljesen összezáródnak. Amik úgy illenek egymáshoz, hogy egy csontszilánk ne férjen közéjük…
***
– Több mint négyezer-ötszáz évig bírta odalenn tartani Kufu fáraó piramisa azt a valamit, ami megszállással fenyegette az egyiptomi birodalmat. – folytatta a nemzetközi konferencián felszólaló egyiptológus a mondandóját. – Most viszont, úgy néz ki, uraim, hogy Apophisz újra támadásba lendül!
– Ugyan már! – lökte ki maga alól haragosan a bársonyszéket a konferencia egyik vendége. – Elismert tudós létére, csak nem akarja azt mondani, hogy elhiszi ezt a négyezer éves mendemondát? Maga tényleg elhiszi, hogy egy mitológiai isten munkálkodik Egyiptomban?
– A tények arra utalnak. Maga mivel magyarázza? …
– Milyen tények? – vágott közbe az arrogáns kutató.
– Húsz éve rögzítjük a három nagypiramis változásait. Lézeres mérőműszerrel figyeljük folyamatosan! És mozognak!
– Mit akar ezzel mondani?
– Azt, hogy kismértékben szélesednek! Mindhárom! Mintha valami feszítené belülről, és elcsúsznának egymáson a kövek! Húsz év alatt csaknem húsz centiméteres eltérést tapasztaltunk!
– Meneküljünk! – kezdett cinikusan hisztérikus kapkodásba, fejetlen rohangálásba. –Apophisz megtámadta a világot! Hallják! Fusson, ki merre lát! Maga megőrült! …
… Rövid idő elteltével, turisták, kutatók jegyezték meg, hogy növényi hajtásokat fedeztek fel a kőtömbök illesztésénél, az alsó három-négy kősor magasságában. Sivatagi éghajlat révén, furcsállta is mindenki a megtelepedett növénykezdeményt. A tomboló szelek által felkavart finom homok erodáló hatása miatt, lehetetlennek tartották, hogy bármilyen mag ott megkapaszkodjon. Mindenesetre, megvizsgáltatták, és egyszerre lekezeltették gyomirtó szerrel, mielőtt híre megy, és a Gizai-fennsík elveszti előkelő helyét a turistalátványosságok széles listáján.
– Kiderítették már, hogy milyen növény volt? – vágott az asztalára idegesen az egyiptomi elnök. – Vagyonokat költöttünk már eddig is az állagmegóvásra!
– Azt beszélik, hogy szőlőinda, uram! Már harmadszor permetezzük, hasztalan!
– Szőlő? – kérdezett vissza értetlenül az elnök. – Nálunk? Hogy lehet az? Túl nagy a forróság, és a víz nagyon mélyen van! Egyáltalán, hogy fogant meg a kőtömbök között?
– Uram! – habozott egy tisztviselő. – Arra gyanakodnak az agrár-szakemberek, hogy nem ott kapaszkodtak meg!
– Akkor?
– Belülről! – nyelt egyet a tanácsadó, meghunyászkodva az elnök hatalma előtt. – Belülről nő kifelé!
– Ez meg mit akar jelenteni?
– Azt, uram, hogy igaznak bizonyulnak az angol egyiptológus jövendölései! Valóban szétfeszíti az a valami a piramisokat!
– Azt már nem! A világ első csodája a miénk! A milliónyi turista, akik a világ másik feléről jönnek hozzánk, hogy megcsodálják a három nagy piramist, ők az ország első számú bevételforrásai. Mióta tiltják az elefántcsont-kereskedelmet, azóta belőlük élünk! Nem hagyom, hogy kiessen az a rengeteg bevétel! Zúdítsatok a piramisok csúcsáról töménytelen mennyiségű lúgot, gyomirtót, savat! Mindent, amink van! Ha kell, egy olajfinomítónk összes benzin- és gázolajkészletét rááldozom, és felgyújtatom! Nem, magam gyújtom fel!
– Uram! – szólt közbe félénken a mezőgazdasági miniszter. – Ha valóban szőlőről van szó, hagynunk kéne, hogy szárba szökkenjen!
– Ez megőrült! – zúgolódott a nemzeti tanács minden tagja.
– Maga ostoba! – üvöltött az elnök. – Holnap adja be a lemondását! Hadd égjen az a hajtás! …
… Öt hónap elteltével különös hír sokkolta a világot! Az egyiptomi államszervezet minden erőszakos próbálkozása hasztalan erőfeszítés volt, és a szőlőindák visszaszorítására irányuló összes kísérlet kudarcba fulladt.
Látványos, szemmel látható méreteket öltött a piramisok tágulása. Ujjnyi repedések tátongtak a kőtömbök közt, több helyen az utat kereső kapaszkodószárak már a mélybe löktek egy-egy hatalmas követ, foghíjas külsőt eredményezve az addig egységes összképen, és a szabadba jutó indák elindultak lefelé a kőlépcsőn, egyenesen a Nílus széles szalagja felé, majd napról napra, egyre jobban behálózták a Szahara keleti szegletét. Már-már az államhatárokat is elérte minden irányban, így nemzetközi szintre emelve a veszélyt.
Az állástalanná tett miniszterelnök, botanikusok és természetvédők tucatjaival karöltve azon fáradoztak saját testüket pajzsként használva, hogy megállítsák az indákat motoros fűrésszel átvágni szándékozókat, feladatuk végrehajtásában.
– Álljanak el előlem! – kiáltotta egy favágó.
– Nem vághatja el! Nem érti? A bolygó gyógyítani próbálja önmagát!
– Hagyjanak engem a bolygóval! Utasítást kaptam!
– Értse meg! Miért ilyen ostobák az emberek?
– Minek nevezett?
– Ostobának! Nem veszi észre, mi folyik itt? Szőlő terem ott, ahol nem teremhetne! Valahol, nagyon mélyen Kufu piramisa alatt, gyökeret vert egy mag! Vizet talált magának a sivatagban! Még az is lehet, hogy Kufu fáraó előtt, valakinek eszébe jutott, hogy megmentheti a világot az elsivatagosodástól, ha szőlőt ültet!
– Hogyan? – nézett tanácstalanul a favágó. – Miről beszélnek?
– Az élet csírája utat talált magának ebben a forróságban! Lassan behálózza az egész sivatagot! Pár év, és lédús, édes szőlő lepheti el a dűnéket! Megköti a futóhomokot! Mélyre ás a gyökereivel, hogy megtalálja az ivóvizet! Cukrot termel! Zamatos vizet termel! Élelmet termel! Megindítja a gazdaságot! Mindenki jól jár vele, a Földközi-tenger déli partján! Jut belőle bőven, mindenkinek! Soha többé nem lesz éhezés! A sivatagi országok életre kelnek! Tíz-húsz éven belül újra kialakulhat a mezőgazdaság! Vele a feldolgozó ipar! És az ipar is fellendül! Egyik gyár, a másik után épül! A bolygó jelenleg a hét milliárd embert sem tudja eltartani! De képes lesz ellátni akár tizenötmilliárdot is! Többet, mint a mostani duplája!
– Kufu bölcs uralkodó volt! Ő mégis betemettette!
– Kufu Apophiszt látta benne! De Apophisz nem létezik! Ahogy Kufu sem él! És, ha már itt tartunk, honnan tudhatjuk, hogy Kufu nem szőlőindát látott?
– Mert leírta az írnoka!
– Azt írta, amit Kufu mondott neki! Gyanítom, hogy Kufu fáraó ezzel a tettével emelte magát isteni magasságokba a népe szemében! Elhíresztelte, hogy legyőzte Apophiszt, és a nép felmagasztalta, örök dicsőséget és örök helyet szerezve magának az istenek csarnokában!
– És miért most? Hogyan?
– Talán a XIX. és XX. századtól a fokozódó sírrablások alkalmával levegőt kapott az inda. Manapság pedig lehetséges, hogy az európai turisták táptalajt is hoztak magukkal a cipőjük talpának bordái közé tapadva! De mindez csak feltételezés! A tény, hogy úgysem tudja senki megakadályozni! A bolygó meggyógyítja önmagát, mint mindig! Akár akarjuk, akár nem! …
… – Néhány év telt el csupán a Kheopsz-piramis szétnyílása óta, de szembeötlő a változás. – szögezte le tapasztalatait egy, a világ népességének élelmezését előtérbe helyező világméretű szervezet egy évente megrendezésre kerülő konferencia záróakkordjaként. – Műholdfelvételekkel is alátámasztották, hogy lassan kizöldül a Szahara! A Nílus mentén erőteljesebb, nyugaton még nagyon ritkás, de ott is észrevehetően elindult a sivatag visszafoglalása a homoktól. A bolygó dolgozik! Él! Eddig nem vettük számításba, de talán a globális felmelegedés is csökkenő tendenciát mutat! Azzal a zöld növényzettel, ami most a Szaharában kihajt, több szén-dioxidot köt majd meg a levegőből a természet. Tíz-tizenöt év, és a Föld újra egy élhető bolygó lesz! …