Éliás, avagy Trója ostromának legigazabb története

Éliás, avagy Trója ostromának legigazabb története

Mondd nekem, ó Zeusz, itt van e vár, s vár
morc sereg, mint togyo-gólya, madár.
Trójai fővezér pisloga át ránk,
futna, ha bírna, de ott a palánk.
Lándzsahegy élesen áll lesen, s állék
íjasok, száll a sok nyíl ’latt árnyék.
Áchillesz ráncola hámloka bőrét,
mártaná, bárkibe ótromba tőrét.
Ám tervünk, ím készül, ó hajnal kél, s kél
Égi ajándokkal fúvó Főn szél.
Éliás ötletes, készül a hadterv
Vár sora tán’ ezzel fémjelet nyer…

– Ó, nagy Achilleusz! – hangzott el valahonnan a távolból a homokföveny meredélyén. A szólított a hang irányába tekintett.
– Rettenthetetlen Odüsszeusz, barátom! Neked nem a déli seregvéggel kellene foglalkoznod?
– Teljesen megrekedtünk, győzhetetlen Achilleuszom. E falak szilárdabbak, mint a Minotaurusz patája. Hullámink rendre megtörnek a vastag kőfalakon, melyeket minden bizonnyal Héra babonázott meg az áthatolhatatlanság átkával. A tököm ki van!
– Na de, szépbeszédű Odüsszeusz! Ezt mégis miért?
– Minap sütt’em egy tököt és kiraktam hűlni a fövenyre, ó verhetetlen hallású Achiellusz. Hát nem lenyilazta az egyik neveletlen trójai? Tiszta homok lett, meg minden. Rá is vezényeltem vagy harminc katonát arra a toronyra.
– És bosszút álltak, ó tökimádó Odüsszeusz?
– Igen. Bár a katonáim mind meghaltak, de a haragom csillapodott, érdeklődő Achilleuszom.
– Irigyellek, leleményes Odüsszeusz! Itt már a hetedik század próbál áttörni, ám az íjászok lépten-nyomon a falakon teremnek és tartaroszi záporral fogadnak minket. Még szerencse, hogy sérthetetlen vagyok. Különben otthagytam volna a fogam ez utolsó rohamnál. Úgy elborított a düh, mint Atlaszt az ég boltozatja.
– Sarok-köve vagy hadunknak, világverő Achilleusz! De sajnos nem tudjuk, mihez kezdjünk e fölénnyel. Eme falak szinte bevehetetlenek.
– Már dolgozunk a megoldáson, hű Odüsszeusz. A legjobb hadmérnököm épp furfangjának legjavát veti papírra. – mutatott a háta mögötti ferde sátorban lázasan dolgozó, vastag keretes okuláré mögé rejtőző ifjoncra, majd oda is kiálta néki. – Éliás! Fogsz-e még ma kitalálni valamit?
Az ifjú, homoktól sárgás tógáját megigazítva, vezére felé fordult. Szemüvegét bal keze középső ujjával látványosan orrnyergébe tolta és azt felélé:
– Természetesen, türelmes Achilleusz! Hiszen temérdek gondolatom van és ezek közül igyekszem a leginkább hatékonyakat papíron megőrizni az utókornak és jeles győzedelmednek.
– Azt erősen ajánlom! Fogytán a seregünk. Ne bánjam meg, hogy atyádnak megígértem, kitanítlak a katonáskodásra!
– Nem fogod, ó okító Achilleusz! Garantálom neked, hogy erre a támadásra mindenki emlékezni fog. Rendeld csak ide Orpheuszt, Luniszt vagy Thamüriszt, hogy a későbbi koroknak megénekeljék ezt a páratlan a diadalt!
– Legyen hát! Annyi időt adok, míg idehozatom valamennyiüket. De aztán ha a tervből nem készülsz fel, míg ideérnek, akkor jobb, ha a rohamra fogsz. – mondta, majd ismét hős társához fordult. – Látod, sokat látott Odüsszeusz? Igyekszem kihozni az embereimből a legtöbbet.
– Munkamódszereid és motivációs készségeid mindig lenyűgöztek, körmönfont Achilleusz. De most mennem kell. Ahogy mondtad, a déli seregtest nem maradhat parlagon ily soká.
– Menj csak, elfoglalt Odüsszeusz! De estére várlak tábortüzemnél. Addigra itt lészen a diadal-éneklők legjava és a háborút véges végre lezáró terv is. – azzal kezet ráztak és Odüsszeusz távozott.
Mikoron beesteledett, a hősök ím egybegyűltek a tekercs felett, melynek féltve őrzött rejtekét Éliás tárta fel előttük.
– Egy fapolip? – hűlt el Achilleusz. – Hat évnyi athéni hadtudományi tanulmány után tényleg ez pattant ki abból az úgy nevezett fejedből? Mükéne még? Bokorcápa?
Az ifjú, balkeze középső ujjával ismét orrnyergébe tolta szemüvegét, majd válaszolt.
– Ó, mindent tudó Achilleusz, biztosan tisztában vagy vele, hogy a trójai egy tengerésznép. Apollón mellett Poszeidón építette e falakat is számukra. Azért bevehetetlenek földi eszközökkel. Tengeri kötődésű tárgyat kell eléjük tárnunk, mint az isteneik ajándékát. Ennek aztán belsejében elrejtezhet egy egész századnyi elit harcos. Ajánlanám a Spárta Force-t.
Közben a sereg többi része elhagyja a tengerpartot, mintha csak feladtuk volna az ostromot.
– Minek a kerekek?
– Ó, sasszemű Odüsszeusz – fordult a másik hős felé az ifjú. –, a kerekeken vontatják majd be őket az erőd belsejébe. Hiszen a hadaink távozását ők győzelemként fogják ünnepelni. Esznek és ami a fontosabb, isznak is. Aztán az éj leple alatt, midőn vége az ünnepségnek és elnyomja őket a maligán, a harcosok előmásznak és egyenként, álmukban lekaszabolnak minden fegyvert forgató férfit és nőt.
– Nem lenne jobb egy ló?
– Parancsolsz, érdeklődő Odüsszeusz?
– Azt kérdem, nem célszerűbb volna-e egy lovat építenünk? Tekintve, hogy a polip ténylegesen nem jár a szárazföldön és ráadásul neki nyolc kerék kellene, a lónak pedig pont feleannyi.
– Jó meglátás, ó, állatismerő Odüsszeusz, de a ló ezeknek nem jelent semmit. Barbár népek. A polipot is csak azért ismerik, mert Priamosz király azokból erjesztet cefrét, amelyet rendszeresen fogyaszt is. Nem mellékesen a polipban sokkal több ember fér el és a nyolc kerék miatt stabilabb is a homokon.
A terv feltárása befejeződött. A szemek Achilleuszra szegeződtek. Végül Éliás törte meg ismét a csendet.
– Ó, mindenkinél bátrabb Achilleusz! Vezetnéd a támadást a polipból előtörve, katonáid élén?
Achilleusz pedig körülnézett a hősökön, Éliáson, majd tekintete a három énekmondón állapodott meg. Dicsfény ragyogott lelki szemébe, amelynek szárnyán glória ereszkedett alá és vakította el óvatossághoz szokott tudatát. Így mondta ki szavait.
– Színed változtasd úgy, mint polip a sziklán. Éliás! Építs! 
Alig egy röpke hét nap múltán hajó ringatózott a vízen, távol a parttól. Avatatlan szem számára akár délibábnak is tűnhetett. A fedélzet jobb oldalán többen gyülekeztek, Odüsszeusz tököt majszolt, miközben távcsővel pásztázta a partot.
– Most vették észre, hogy nem vagyunk ott. – hangzott a közvetítés.
– Ó, mindent látó Odüsszeusz! Eddig a terv szerint alakulnak az események. – örömködött Éliás. – Már készíthetjük is a hűtött metaxát.
– Most kinyitották a kaput. Felderítők nyargalnak ki a part mentén. Úgy tűnik, nem akarnak hinni a szemüknek. Most kiszúrták a polipot.
– Az istenek ajándéka. – bólogatott Éliás.
– Ezek nagyon be vannak rúgva. – mondotta volt két falat közt. – Egy szakállas öreg fószer most tántorog oda a poliphoz.
– Miből gondolod… azaz ó, nagytudású Odüsszeusz, miből gondolod, hogy be van rúgva?
– Nappal van és égő fáklyát tart a kezében, hogy jobban lásson. Közben erősen kígyózó járással közelít. Szerintem Priamosz az.
– A király, személyesen? Hát ez nagyszerű. Ha most lecsapnának…
– Elesett… – közvetített tovább Odüsszeusz. – Most felkecmergett. Ez nagyon kész van!
Megint elesett. Hú! Ez így nem lesz jó.
– Mi nem lesz jó, aggódó Odüsszeu…?
– Ráesett a polipra és… basszus!
– Mi ba… – de akkor már látta a felcsapó füstöt. Az olajjal átitatott deszkák pillanatok alatt kaptak lángra. Odüsszeusz pedig a távcsövén keresztül végig nézte, ahogy a fapolip a tűz martalékává lesz a parton, gyomrának teljes tartalmával együtt. Elvette a szemétől a távcsövet.
– Visszamegyünk segíteni, bátor Odüsszeusz? – kérdezte Éliás.
– Vissza? – nézett megvetően a hős. – Elhamvadt a sereg. Mint valami döglődő főnix.
– De hát a főnix feltámad, ó, mítosztudor Odüsszeusz. Meghát Achiellusz sebezhetetlen harcos, nem?
– A sarka a gyengéje. Szerintem az is elégett ebben a tábortűzben.
– Akkor hát mit csinálunk, ó furgangos Odüsszeusz? – mire a hallgatás mélységéből a tengeri szél súgott ötletet Odüsszeusz fülébe. Szemét felcsillantva így szólott:
– Utolérjük a hajót, ami az énekmondókat szállította és elmondjuk, miként esett meg Trója ostroma.
– Jaj, gyászban fürdő Odüsszeusz, ez egy tragédia.
– Mint a legtöbb görög dráma. – lökte oda legyintve – De, ha kicsit kozmetikázzuk…
– Mire gondolsz, ó lángelme Odüsszeusz?
– A lángot most ne emlegesd, kérlek… Inkább jegyezd le szavam: a történelem alkotja a győzteseket!
– A történelmet a győztesek… – kezdte skiccelni a papírra az ifjú – Hogy is mondtad, ó?
– Majd elmondom a dalnokoknak, hogy fából végül lovat építettünk, mert az nemesebb állat, mint a polip. Abban bejutottak a hős Achilleuszék. Harc közben őt magát ugyan sarkon lőtték és meghalt, de a végén a győzelem a miénk lett.
– Ó, hírcsináló Odüsszeusz! Hogy’ fogja ezt neked elhinni bármelyik dicshimnuszzengő énekmondó, ha nem látta a saját két szemével?
– Majd megesküszöm előttük az istenekre: állják küklopszok és szirének az utam hazáig, ha nem mondok igazat!
– A hazugságra alapozott történetet ki fogja egyáltalán elolvasni, énekelni, ó fondorlatos Odüsszeusz?
– Egy jó cím mindent el tud adni. És azt hiszem, tudok ennek a történetnek egy nagyszerűt… Éliás – szólt a hős, majd meglapogatta az ifjú vállát útban a kormány felé.