Elhagyottan
Írta: Egervári József
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 293
Elhagyottan
Elhagyott az Isten. Vagy én hagytam el őt. Már nem tudom. Végül is mindegy. Elhagyott és kész. Mint anyám. Persze anyám kurva volt. Drogos kurva, apám szerint. Gyorsan meg is halt, négy éves sem voltam még. Mintha emlékeznék rá.
Egy sikátorban találtak rá. Apám szerint megérdemelte sorsát. Apám szerint én is megérdemlem sorsomat. Olyan vagyok, mint anyám, nem életre való.
Először tizenhat évesen ütöttem neki vissza. Eltörtem az orrcsontját. A nadrágszíj tompa csörrenéssel, puffanással esett ki kezéből a koszos konyhakőre. Előtte azzal csépelt. Könnybe lábadt szemmel méricskélt.
– Felnőttél, gyerek – mondta halkan. Mintha akkor egy pillanatra kijózanodott volna szakadatlan részegségéből. Orrából koszos, szakadt nadrágjára csöpögött vörös vére.
– Édesanyád jó asszony volt – nézett szemembe sokatmondóan Gergelyné, a házmester. Bibircsókos, borvirágos arcát örökké kócos, ősz, göndör frizura keretezte, néhány megmaradt foga – a mértéktelen sok dohányzástól – sötétbarnán bujdokolt szájában. – Apád pénzért árulta barátainak, ismerőseinek. Gyakran meg is verte, amikor ellenszegült neki. Egyszer még a karját is eltörte. Állítólag ő ölte meg. Ott, a zsinagóga tövében, azon a fás, bokros részen. Persze a rendőrök nem tudták rábizonyítani. A rendőrök soha, semmit sem tudnak bizonyítani. Káosz van a világban, fiam. Csak vigyázz magadra. Vigyázz apáddal.
Egy hónapja múltam tizennyolc éves. Már én felelek tetteimért, és tartsam is el magam, mondta apám. Eddig úgyis a nyakán éltem. El is mehetek a fenébe, ha akarok. Nem fogok neki hiányozni.
A harmadik emeleti függőfolyosón botorkált három lépéssel előttem, szorította a korlátot, hogy el ne essen. Valószerűtlenül vékony lábait átnyaláboltam, s átlendítettem a rozsdás vaskorlát másik oldalára. Egyik kezével még kapaszkodott. Nem szólt semmit, csak nézett rám elkerekedett szemekkel. Aztán nevetni kezdett, rekedten, éles, magas hangon. Még zuhanás közben is.
Kicsavarodott testét körbeölelték a sárga rózsák, a tűzliliomok és az amarilliszek.
Nem jelent meg az Isten. Talán tényleg elhagyott. Én felelek tetteimért. De akár el is mehetek innét, örökre. Már úgysem fogok senkinek sem hiányozni. Tényleg olyan vagyok, mint anyám, nem életre való. De akkor sem lehet apámnak igaza.