Elcsenték a létrát

Írta: Tóth Gabriella (Toga)


Közzétéve 6 hónapja

Megtekintések száma: 537



„Elcsenték a létrát”- Köves István, költő, szerkesztő, drámaíró

Ha megengedik, kedves Olvasóink, mindenféle bevezetés nélkül kezdem el ezt a bejegyzést, hiszen egy életút pontosabb megfogalmazását annál, amit a bejegyzés végén olvashatnak, nem vállalhatom.

De azt vállalom, hogy a most következő szerzőt, költőt kicsit a hivatalos információkon túli, belső világáról faggatom.

– Kedves István, verseivel én először a Szövetirodalom, majd A Hetedik oldalán találkoztam, aztán személyesen is ott lehettem A Hetedik egyik rendezvényén, ahol társai, barátai nagy lelkesedéssel fogadták. Készülve erre az interjúra olvastam önéletrajzi adatait a Holdkatlanon, a Dokkon, és a Wikipédián is. Mindezeken túlmenően azonban engem, és remélem olvasóinkat is, érdekelne az is, hogy mi vezette az irodalomhoz, honnan származtatja az irodalom, költészet iránti érdeklődését?

–Az irodalmi érdeklődésemnek családi vonatkozásai nincsenek, első generációs értelmiségi vagyok. Talán az iskolának van nagy szerepe, hiszen nagyon jó irodalom és történelem tanáraim voltak, de főleg az egyetemi - főiskolai tanulmányaim tereltek az irodalom felé.

– Mivel tölti, hogyan éli mindennapjait? Mondana pár szót a családi életéről?

– Sajnos, közvetlen családom a közelemben nincs, a fiam Amerikában él, mindössze a testvéreimmel tartom a kapcsolatot. És hogy mivel töltöm a napjaimat? Irodalommal.

–Ha önmagát kellene definiálni, mit mondana? Van-e , és mi az ars poetikája?

– Egy elhibázott, egy eltévesztett életútról tudnék beszámolni. Amikor én az előtt a döntés előtt álltam, hogy a reál vagy a humán világot válasszam, azzal nem számoltam, illetve nem voltam a birtokában annak a tudásnak, hogy egy olyan országban élek, amelyikben a felnőtt lakosság 30%-ka ma is funkcionális írástudatlan.

–Ha a művészeti ágakat, amelyekkel foglalkozott/ foglalkozik, külön vesszük, kérdeznék először a költészetről. Mióta ír verseket és mik voltak az első visszajelzések?

– Gimnazista korom óta írok. Az első visszajelzés elég erőteljes volt: 1956-ban egy utcai véletlen találkozás során letartóztattak és a zsebemben verseket találtak, ezért alaposan megdorgáltak, hogy finomabban fejezzem ki magam. Ez azonban nem tűnt súlyos kritikának, és nem vette el a kedvemet az irodalomtól. Az én életem nem választható ketté, úgymond személyes és irodalmi életté. Amióta élek az irodalomból, irodalomnak, irodalomért élek.

–Mennyire volt rögös az út, hiszen egy helyen azt olvastam Önről, hogy valaha a „tűrt” kategóriába sorolták? Miért alakult ez így? És végül mi történt, hogy kapuk nyíltak, újabb és újabb folyóiratokban publikál(t), irodalmi csoportokat vezet?

–Mindez logikusan következik az idő múlásával, hiszen én nem változtam az idők során, viszont az élet- és befogadó közeg változott. A három kategória nem volt átjárhatatlan. Ha valaki beleesett a tiltott kategóriába, akkor esetleg átjuthatott a tűrtbe, a támogatottba azonban nem.

–Ahogy olvasom írásait, úgy gondolom, a realizmus áll közel Önhöz, kiábrándultságot, és néha „hontalanságot” vélek felfedezni költészetében. A múlt és a pesszimista jövőkép jelenik meg verseiben. Jól érzékelem ezeket?

– Időnként az emberiséggel kapcsolatban vannak bizonyos pesszimisztikus gondolataim, de a körülöttem lévő emberekkel szemben nem érzek ilyesmit. Szeretnek a körülöttem élő emberek, és én is igyekszem visszaszeretni őket. Ha pesszimista lennék, Sartre tanácsát megfogadva, felkötném magam, és megoldódna a probléma. De őszintén magamra nézve is optimistának gondolom magam. Reggel felkelek, megreggelizem, és élem az optimista világomat, és hogy valakiben esetleg a realitás pesszimisztikusnak tűnik, az valószínűleg a környezetének, a szemléletének hibája, énbennem nincsen ilyen fajta meggondolás. Az írásaim pedig — nehéz kérdés —kiben, mit vált ki, milyen érzéseket, gondolatokat ébreszt? Én azt gondolom, a verseim nem pesszimisták, de a kritikai látásmód esetleg tűnhet pesszimistának.

–Van-e egy fő, gondolati csapás, melyen haladnak művei, vagy alkotói korszakokról beszélhetünk inkább? Változott-e a témája, illetve az alkotói módszere az évek alatt?

–Itt használom ki az alkalmat, hogy fejet hajtsak azok előtt, akiktől tanultam ezt a mesterséget. A kötelező klasszikusokat nem említve, és a külföldieket is kizárva, olyan költőket mondanék, akik esetleg nem illeszkednek a nagy kánonba. Például Simonyi Imrét, akinek művei igazán méltó helyüket még mindig nem találták meg a magyar irodalmi közéletben. Mesteremnek tekintem Kálnoky Lászlót, Pilinszky Jánost, és Petri Györgyöt, el nem felejtkezve barátságáról.

–Van-e olyan alkotó, akire felnéz, akit példaképnek, vagy esetleg rendkívül ígéretesnek tart?

–Van egy- két alkotó a magyar nyelvű magyar irodalomban, akinek ha meglátom a nevét egy tartalomjegyzékben, vagy egy könyvesboltban, azonnal érdeklődés támad bennem, de nem mondom, hogy megvásárlom, mert a nyugdíjam miatt nincs rá lehetőségem, de igyekszem mégis megtenni. De igazán olyan életpályamodell nem tornyosul elém, amit zsebrevágva hazavinnék. Bár én másféle műveket írok, esetleg beleillenének a műveik az felfogásomba, világképembe, csak nem jutok hozzájuk. Jelenleg a magam irodalmi életét, megjelenéseimet szeretném még építgetni.

–Milyennek látja ma az irodalmi életet? Ön szerint van-e jövője a költészetnek, és milyen irányba halad a nyelv, mint közlési forma használata a hétköznapokban, és az irodalomban?

– A nyelv nagy mániám. Nagyon szeretem a magyar nyelvet és ámulattal figyelem az állandó változását, elkeseredve nézem az elvesző szavak tömegét. Például minap egy két és fél éves kislány mellett üldögéltem a villamoson. A hangosbeszélő bemondta a megállók neveit, és a kislány ismételgette azokat nagy sikert aratva. A Béke tér helyett a kislány úgy kommentálta, Béka tér, hisz az ő számára a békének nem volt, csak a békának jelentése. Ugyanígy, mikor a Rokolya utcába értünk, a kislány Brokkoli utcának nevezte, mert a rokolya csak egy teljesen értelmetlen szóalak volt. Hogy mi ebből a tanulság? Hogy imádom a magyar nyelvet, és imádom a gyerekeket. Örülök, hogyha a nyelvük a magyar nyelv része lesz. Rengeteg elvesző, vagy elveszett szó van, ilyen például a rikkancs szó is, amit versben ma már nem írnék le.

–Mint szerkesztő, számos lapban dolgozott. Mely alkotóműhelyek, médiafelületek őrzik nyomát?

–Szerencsére nagyon hosszú lenne a lista. A nyomtatott sajtó egyre inkább kimegy a divatból, de az én nyomaim, elsősorban a nyomtatott sajtóban vannak. Most igyekszem beletanulni a mai közlési módokba, az internet világába. Nyomaim vannak például a Holdkatlanban, a SzövetIrodalom felületén, az Ezredvég vagy a Márczius 15., illetve az A Hetedik felületein - s egy ideje én vagyok a nagy hírű DOKK főszerkesztője.

–Számomra a Story kicsit kilóg a sorból, ahol olvasószerkesztő volt. Beavatna, hogy mit takar az olvasószerkesztő fogalma, feladatköre?

–Ma ez egy kihalófélben lévő szakma, mint mondjuk az írógépműszerész, vagy az órásmester. Annak idején úgy találták ki az újságot, hogy az azon megjelenő szövegek nyelvi - tartalmi igazságát tekintve példaszerű legyen. Az olvasószerkesztő dolga ellenőrizni a formai megfelelősségét, a szöveg tisztaságát, egyértelműségét, és stiláris szempontból javítani, mindezek mellett oktatni is a megfelelősségre.

–A drámáit sajnos nem olvastam, nem láttam, mondana néhány szót róluk?

–20-25 éves korom óta én igazán drámaírónak tartom magam, és csak mellékesen vagyok költő, újságíró, meg minden egyéb. Az én drámáim a múlt századi színházeszmény jegyében születtek és olyan színházi, és társadalmi környezetet igényelnek, amelyek már történelmileg elmúltak. Manapság is írok drámát, de arról, amik valószínűleg csak engem érdekelnek.

–Színházi munkái kapcsán melyek voltak a legemlékezetesebb alkotások, feladatok, akár negatív, akár pozitív értelemben? Mely darabok voltak azok, melyek a legnagyobb hatást gyakorolták Önre?

–Olyanokról fogok beszélni, amiről a jelenlegi olvasóknak, hallgatóknak nem sok kapcsolódási pontjuk lehet. A színház egy nagyon veszélyes terület, mert a leggyorsabban avuló forma, élő produkció, ha fel is veszik őket, a felvételek vagy tönkremennek, vagy később teljesen másmilyenné válnak.
Legnagyobb hatásként Major Tamás rendezéseit mondanám a Nemzeti Színházban. Azokat betéve tudom, tudtam.

–Mesélne nekünk tapasztalatairól a színházi világból? Kikkel dolgozott együtt, mint dramaturg?

–Dramaturg Pécsett voltam, Sík Ferenc mellett, illetve a Magyar televízióban és sok más helyen. Ez egy alkalmazott műfaj, tevékenység, van néhány produkció, amit az íróasztaltól a színpadig kísértem - miután bonviván nem lehettem.

 

–Hol, mikor találkozhatnak Önnel az érdeklődők? Milyen tervei vannak a közeljövőben, esetleg új kötet, közönségtalálkozó?

– Számos tervem van, de hogy miből mennyi valósul meg, az erősen kétséges az életkoromra tekintettel, de egy biztos, karácsonyra megjelenik egy új kötetem. A közelmúltban pedig a Hungarovoxnál jelent meg egy kötetem. Terveim közé tartozik a tanítványaim segítése is: szép számmal akadnak olyanok, akik meghallgatják, megfontolják tanácsaimat.

– Van-e még valami, amit szívesen megosztana az Olvasókkal?

–Mostanában megint foglalkoztat, hogy —bár életem fővároscentrikusnak tűnik, a munkáim révén is ide kötődtem —sokkal inkább vidéken érzem magam magyarnak, mint Budapesten. Nem világmegváltó szándékkal, hanem azért, mert nekem sokkal jobb volt ott. Vidéken sokkal könnyebben és jobban meg tudtam nyílni az emberek számára, mint a fővárosban, mert itt az effajta megnyilatkozás, kapcsolatteremtés csak furcsállást, értetlenséget vált ki, az emberek szüntelen okot keresnek. Vidéken egyszerűen meg tudom osztani az érzéseimet és a gondolataimat, ott sokkal szívesebben is fogadtak.

Válogatás Köves István verseiből:

Köves István:
Elcsenték a létrát

Visszafordított tükör

Nyolcvan év alatt csak megszokja az ember,
hogy a reggeli rigófütty szép, de keveset ér,
hogy csapkodhat ugyan szótollú szárnyaival,
de irigy nézők között felröppenni nem mer.

Mihaszna időtöltés, amin csak elmosolyodik, mint
két kankalin összeborulása, cincérek civakodása,
alattad a föld, fölötted az ég – csak elcsenték a létrát,
a bolygó mind bolyong, s körül csillagok fénye csalint.

(forrás: szövetirodalom.com)

***

Köves István:
Mint aki lopni készül

Nem akarok gyereket szülni, mondta,
összefonva karját maga előtt, s kifeszítve
elém emelte dús ígérettel telt melleit, közben
úgy nézett rám, lesve, mint aki lopni készül,
s hozzá bennem bizalmas tettestársat keres.

Akkortól is ugyanúgy öleltük egymást,
csak a valami örökre elmúlt, béna hangulatban,
valahogy fölösen nagy lett az empire franciaágy,
tengernyi széles a brokáttükrös selyempaplan,
s szégyenszemre, gyűretlen maradt alattunk a lepedő.

Hajnalig harsánykodott sztereóba a plazmatévé,
néztük a gügye reklámokat résre szorított szájjal,
előttünk teli asztal: két teríték, két tányér, két kés,
két villa, két pohár, tényleg nem hiányzott semmi,
a pezsgőspalackban a gyöngyök tétován langyosodtak.

Nem akarok gyereket ölni, gondoltam, s bár régen
csatakos éjszakáinkat nagy ritkán ezután is meghitt,
nyújtózkodásos, elégedett reggelek követték, idővel
szótlannál szótlanabbak lettünk, csak csodálkoztunk,
mivé lett a kéklő ég felettünk. Akár a pattogzó festék.

(forrás: szövetirodalom)

***

Köves István:
Házi feladat írólapra

A mi utcánkban nincsenek boltok,
sokszor jönnek a rendőrautók,
de nem szirénázva száguldva,
mint a tévében, hanem csak lassan,
ki sem mernek szállni, jobb is,
mert estébb itt, errefelé az este,
és sötétebb a sötét is nálunk,
nekem nem kell a szer, nem, no,
nem is árulom, tiszta vagyok.
Űrhajós leszek vagy csillagász,
de ha kell rá pénz, előbb
kimegyek Németbe sofőrnek.
Vasárnap voltunk apukámnál is,
azt mondta: csak bátran,
és mosolygott, ha szabadul,
úgyis elvágja a szájukat.
A legjobb az, ha a nagymamám
krumplistésztát főz, sokat,
azt nagyon szeretem,
hajrá Magyarország,
hajrá magyarok!

(forrás: holdkatlan)

***

Köves István:
Nyolcvan felett a szex
(textriver)

Invokáció:
Hozsánna néked, hókarú Erosz,
Ölelésedtől jóra fordul e rossz

Nyolcvan felett a szex …
Ez jó cím, ez alatt bármi eladható
és kötözködő vitáktól sem kell tartani,
csak temetésen ne olvasd fel, oda úgy illene,
mint röpkeszárnyú szmokinghoz tarka ing.

Nyolcvan felett a szex …
Mondom, ez a cím remek,
ez alatt bármit lehet,
komolytalan vagy szívszakajtó,
ahogy tárul a hetedik ajtó,
tulajdonképpen minden mehet.

Nyolcvan felett a szex …
Kitűnő cím egy mai versnek,
idézik majd, akik nem találják nyersnek,
vakító villám bárányfelhők közül,
ócska pátosz, fauni fogócska,
kacagó puttók az ágyam körül.

Nyolcvanból az első húsz volt
bilincslerázó hajnali villámlás fénye,
a második húsz volt
a végső okok szafárija és a végső céloké,
a harmadik húsz volt
a mindenség vállalása, a beismeréseké.
A negyedik húsz?

Nyolcvan felett a szex
delej, drog, mákony,
rászokás és vulkános vágyak,
szenvedélyek, oltár és istenkáromlás,
pogányság bűnkolostora, tántorgó flagellánsok,
csillagrúgó táltosok, Attila ostora,
jaj, csókollak, Attila, befejezéshez a rímedért,
hidd el, nem sekély,
négyszer húszesztendőnyit
élni segítő e kéj.

A szex nyolcvan felett
riasztó szirénaszó helyett
szelíd-szolíd harangkondulás,
de lux sportkupéra napfénytető,
fülledt hazugságokra késztető.

Nyolcvan felett a szex
kalitkából kikerült rabmadár,
idomítóra vagy macskára vár.

Nyolcvan felett a szex
még nem megunt, csak megszokott csoda,
miért a fél karod már nem adnád oda.

Nyolcvan felett a szex
nem párálló teagőz és ánizsos keksz,
hanem, akár a költészet maga!

Nem vízesés, de áradó folyam,
mint második ősrobbanás, olyan,
aritmiás metronóm, és vízesés, katarakta,
oda, lába közé csélcsap Kata rakta,
bergamottos dióolaj és nullafaktoros naptej,
dongó darázs és mézszirup,
mágnesszalag és multi pick up,
afrozodiákum, vákuum, mobile perpetuum,
feketén füstölgő rekortán,
néha Európa- vagy világrekord tán.
Meggyvörösre koptatott ében,
pezsgőtabletta ikrásodó mézben.

Nyolcvan felett a szex?
Nem biológia, nem kémia,
nem zörgő csontzene,
nem cuppogó háj,
nyolcvan felett a szex
inkább esztétika,
gyöngédség, rokokó báj.

Nyolcvan felett a szex …
mindenkit érdekel,
akinek múzsájából nem csak a térde kell,
akit a szellemi kaland vonz,
nem a testi vágy,
de azért jó, ha kéznél van
egy vetett ágy, régi nóta, amit
önfeledten mormolok:
tomboljanak a hormonok!

Nyolcvan felett a szex
hóban lépdelő pávává tesz,
árnyával suhanó sassá,
büszkén ziháló túlkorossá,
kit nem aláz a láz.

(coda)
A nyolcvan feletti szexről, ami, már tudják,
nem harmatos almavermutos hétvégi hakni,
kéretlen tanácsként, végül egyetlen szót,
egy régies, mágikus varázserővel bírót,
egy graciőz és szeriőz, de felette
illedelmest, hadd mondjak ki:
Nyolcvan felett is, rendületlen,
szorgosan gyakni, hölgyeim, uraim,
gyakni, gyakni, gyakni!

(forrás: https://dokk.hu/versek/olvas.php?id=45125)

 

***

Köves István:
Feltöltőkártyás szerelem

(Jákvámpísu 2021)

Most, hogy nem térek haza, csak megjövök,
végre bejelöltél ismerősnek, ideje volt,
tudd, mától minden álmod a pendrivomon.
Ez ám a század eleji ámítástechnika,
Stand up fényed monoton pirosa az éjszakában,
távolból arra bíztat, nagyon ügyeljek,
ne érintsem a Powert, míg emlékké nem váltál.
Sajog a térdem, táskádban pittyeg a Samsung,
jobb lenne egyszerűen leragasztani a Save-gombot,
mielőtt lefagy a rendszer, amíg van elég térerő.
A kinti, ajtónyitásnyi megbánás bent fáj,
de semmi gond, tudom, majd hívsz, ha hiányzom.
Addig maradok Stand by.

(forrás: https://holdkatlan.hu/index.php/szepirodalom/vers/11031-k-ves-istvan-felt-ltokartyas-szerelem-jakvampisu-2021)

***

Köves István:
Csak az szóljon

Milyen, mekkora egy vízcsepp,
egyetlen, gyöngyözőn hűs, fényszikráztató csöpp víz?
Érdemben, aki csak ihatna, nem szólhat itt,
csakis az, aki egy-két napot már szomjazott,
egy falatnyi ételről lábas alján, csak az,
aki éhezett könnyezve fuldokló falásig,
a szerelem erejét is csak az emlegesse,
akit elhagytak már azért, akit elhagyott,
forradalomról, táncoltató szabadságvágyról,
csak aki helyett már barátja bitóra ment,
és hazáról csakis az érte hősi halottak,
nem az ütemre masírozó koszorúvivők.
Letérkövezett múlt, letérkövezett jövő.

 

(forrás: https://holdkatlan.hu/index.php/szepirodalom/vers/10582-k-ves-istvan-csak-az-szoljon)

***

Köves István:
Kamuflázs


Jól vagyok, majdnem boldog,
ragyognak körülöttem a dolgok,
sehol egy seb, sehol egy ránc.

Sehol a bilincs, sehol a lánc,
sehol egy ránc, sehol egy seb,
sehol egy paripa, sehol egy eb.

Sehol a kard, a legfényesebb,
jól vagyok, majdnem boldog,
mosolyog rám plakátnyi hotdog.

 

(forrás: https://www.szovetirodalom.com/2022/05/03/koves-istvan-kamuflazs/)

 

***

 

Köves István:
Radaralján, testközelben

A Füstifecske utcába idén nem jöttek meg
a vidám, feketemellényes költöző madarak,
csak néhány koszlott-vedlett rigó a bokrok alján, meg
a Fővárosi Kertészet hirdetésére fittyet hányó cinegék
töltik be a légteret, nem ügyelve a radarokra sem,
mintha önfeledten csak azt próbálgatnák, amit én is,
lehet-e, érdemes-e örökké kifutópályán élni.

 

(forrás: https://www.ahetedik.com/muvek/radaraljan-testkozelben/mu-995 )

***

Videó:

A Nagy Lajos Irodalmi és Művészeti Társaság fölolvasó estje:

 

***

hivatalos információk Köves Istvánról:

(forrás: wikipédia )

Köves István 1938. március 29-én született Budapesten. „.A budapesti Madách Imre Gimnázium latin tagozatán érettségizett, diplomáit a 44. sz. Iparitanuló Intézet, a Budapesti Tanítóképző Főiskola, a Testnevelési Főiskola, a József Attila Tudományegyetem (magyar–finn szakos középiskolai tanár), a Színművészeti Főiskola (rendező–dramaturg) hallgatójaként kapta.

Kezdetben karusszel-esztergályosként dolgozott a MÁV Északi Járműjavítójában, előmunkásként a sheffieldi Lifting and Pulling Limitednél, szerszámkészítő köszörűsként a Nyomdagépjavító Vállalatnál, majd testnevelőként a Bélatelepi Nevelőotthonban.

Később az ELTE Központi Könyvtárának főkönyvtárosa, Magvető Könyvkiadó lektora, a Magyar Ifjúság irodalmi rovatvezetője, illetve irodalmi szerkesztője, a Magyar Televízió dramaturgja, a Magyar Rádió szerkesztője, a Pécsi Nemzeti Színház dramaturgja, a Magyar Sajtó főszerkesztője, a Story olvasószerkesztője és a Kövpress Kiadó ügyvezető igazgatója lett.

Költőként indult, a kádári „tűrt” kategóriába soroltan is rengeteg verse és írása jelent meg szinte az ország valamennyi folyóiratában, napi- és hetilapjában, többek között a Világosság, a Napjaink, a Filmkultúra, az Ezredvég, a Mozgó Világ, a Jelenkor és a Tiszatáj hasábjain. A korabeli antológiák állandó szerzője, később többnek szerkesztője is volt. 1985-ben Az egészséges társadalmi tudat honában címmel riportsorozatot készített Észak-Koreáról.

Később prózai és dramatikus művekkel is jelentkezett; színpadi munkáit a Magyar Televízió, a Magyar Rádió, a Déryné Színház, a Győri Nemzeti Színház, valamint amatőr társulatok mutatták be.

Több mint kilencszáz önálló magyar nyelvű könyv kiadásában működött közre szerkesztőként. A Magyar Ifjúság Alkotó Körének, az Áprily Társaság és a Krúdy Gyula Irodalmi Kör alapítója és szervezője. Jelenleg a Nagy Lajos Irodalmi és Művészeti Társaság alelnöke.”

Megjelent kötetei:

MIDLIFE CRISIS (London, 1967)

VOLTOMIGLAN – VOLTODIGLAN (Bp., 1975)

BLUE BOX + BLACK BOX (Bp., 1986)

BABÉRT BABÉRT (Bp., 1987)

AKKOR IS BOLDOGOK LESZÜNK (Bp., 1991)

EGY/SZEM/TANÚ (Szeged, 2002)

TÖRT/ÉN/ELEM (Szeged, 2004)

KUPLERÁJBAN NINCSEN SZŰZLÁNY (Bp., 2016)

ULICKAJA SZOKNYÁJA MÖGÉ BÚJVA (Bp., 2017)

NA, NEHOGY MÁR, KEGYELMES URAM! (Bp., 2018)

Nekünk lefőtt már a kávé (Budapest, 2020)
Csak az szóljon (Budapest, 2022)

(forrás: holdkatlan , dokk )

Megjelent a NovArt Kulturális és Művészeti Magazinban