Egyedül
Írta: Egervári József
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 303
Egyedül
Kolobár Gáspár lenyelte az utolsó korty pálinkát, ült a forgó fotelben, olyannak tűnt a szoba, mintha valaki az egyik sarkát meghúzta volna, az egyenesek és az ívek eltorzultak, a csupasz villanyizzó lassú inogással köpködte ki a bántóan fehér fénynyalábokat. Háborgott a gyomra is, rátört a csuklás, vizelnie kellett, de nem érzett magában erőt ahhoz, hogy felkászálódjon, a sárga, forró folyadék hangos csurgással terült el a padlón, nadrágját teljesen eláztatta. Tudta, szégyellni kellene magát, egy valamikori minősített hegesztő nem vetkőzhet ki önmagából, persze egy munkanélküli esetében már minden bocsánatos bűnnek számít. Minden.
Kolobárné Kincses Aranka a szekrényt bámulta, a polcok porosan ásítoztak, az a kevés könyv, mely még megvolt, néma hányavetiséggel borult egymásra; akár a csönd, a végső szótlanság; a kés finoman csiszolt nyele teljesen merőlegesen állt ki két melle között, a pengéje beágyazódva szívébe. Már félórája halott volt. A Barátok közt kezdete előtti pillanatokban még sírt és ordított, ököllel ütötte férje mellkasát, aki csak némán bámult rá, szeméből csorogtak a könnyek, a fájdalom vigyorogva lesett rá a tükörből. Másnap kilakoltatják őket, de nem maradnak az út szélén, belelökik őket az út menti árokba, földet is húznak rájuk, nehogy kihallatsszon jajgatásuk; véletlen került kezébe a kés, véletlen, csak a fájdalom markoltatta meg vele.
Megivott egy fél üveg pálinkát, egész nap nem evett semmit, Samu, a hároméves odament halott édesanyjához, megsimogatta az arcát..
– Anya, éhes vagyok – súgta a fülébe.
Kolobár Gáspár felordított, megmarkolta a gyerek hátán a ruhát, s elhajította a szoba másik felébe, Samu feje nagyot koppant az íróasztal szélén, eszméletlenül terült el a padlón.
– De miért csinálod? – kiabált rá Soma, a hatéves.
Kolobár fenyegetően dülöngélt a nagyobb fiú felé, aki felkapta a hegyes piszkavasat, a férfi megbotlott felesége lábában, a piszkavas, melynek vége a falnak támaszkodott, átszúrta a szívét. Elterült a felesége mellett.
– Samu! Ébredj. Kentem neked kenyeret. Vajas.
Samu a könnyeit törölgette, s beleharapott a kenyérbe.
– Anyáék miért a földön alszanak?
– Fáradtak – felelte Soma. – Belefáradtak – ismételte meg halkan, s inge ujjával megtörölte a szemét. – Egyél – simogatta meg öccse fejét –, aztán elmegyünk a nagyihoz.
– Egyedül?
– Egyedül.