Egy Beksiński képre

Írta: Bodor Rajmund


Közzétéve 5 hónapja

Megtekintések száma: 566



Egy Beksiński képre

Zárt rendszer a világ bennem,
önmagammá eltemettem
azt aki vagyok.
S elhagyottan, elfeledten
mint szimpla semmi
az ősi csendben állok, várok
mert meg nem halhatok.

Az idő itt csak örök álom
keresem de nem találom
ki kezdte e gyötrő egészet.
Vérfolt van a hullazsákon
ahogy alteregóm a ködbe ásom
rothadt szívem lassan összevérez.

Kihűlt korong az Isten arca,
ő minden ráncát elkaparta
és abba ejtett foglyul engem.
Akár bűnös stigma a gyilkos vasba
itt hevülök gyász-alakba,
– fehér szívét beszennyeztem –.

Nem oldhatja láncom ima
itt kell végül maradnia
az eltitkolt kis gyermeknek!
Nem láthatja senki soha,
hogy mily magányos, rút, mostoha
kit pár ezüstért csontig megvesznek.