Dúvad
Írta: Kert F. Klára
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 247
Dúvad
Hol lehet az a fránya zokni? A fiú már végig kutatta az egész szobát, most az ágy alá nézett be. A poros parkettán heverő, régen berugdalt játékok között sem látta meg. Akkor megteszi ez is, és a földre dobott táskája alól előhalászta a kilógó barna zoknit. Gyorsan felrántotta a jobb lábára. Kicsit furán nézett ki a bal lábán lévő zöld-sárga színű mellett, de úgysem látja senki. Utána a kifakult melegítő nadrágot húzta fel, a jobb térdén egy lyuk keletkezett valahogyan, de ez most nem számít. A pulóverén is van már egy-két plecsni, az egyiket egy eresztő golyóstolltól szerezte, a másikat a menzán. A fésülködést kihagyhatja, úgyis sapka lesz a fején.
Éhes volt. Életének kilenc éve alatt csak az iskolában reggelizett. Most szombat van, a hétvégeken a reggeli elmarad. Petihez igyekezett, az osztálytársához kalózosat játszani. Ők ketten találták ki ezt a játékot, de mellette az a jó, hogy Petinek mindig van gumicukra meg keksze és nem sajnálja tőle. Annyit ehet, amennyi akar. Délután meg Gömböchöz megy. Neki mindig aludnia kell délután, így csak három óra után mehet fel hozzájuk. A nagymamája addigra mindig túrós meg lekváros buktát, vagy palacsintát süt a családnak. Nem szereti, ha az unokáját Gömböcnek hívják. Ő egyébként az iskolában Gömbinek nevezi, így sokkal kedvesebb, de ezt se szereti a nagymama. Előtte mindig Jóskának szólítja a barátját, így őt is megkínálják a süteménnyel.
A hétvégeken délben vagy este a szülei, attól függően, mikor kelnek fel, legtöbbször pizzát rendelnek, amit többnyire ő fogyaszt el egyedül, mert az apjáék tekézni mennek, legalábbis ezt mondják. Tudja, hogy a kocsmába töltik az estét.
Tegnap vacsora nélkül feküdt le, mint általában, de azért kinéz a konyhába, hátha mégis hoztak valami maradékot a szülei az éjszaka. A folyosóra kilépve ütemes horkolás hallatszott a nagyszobából. Apja mély torokhangon gurgulázott, anyja meg mint egy berekedt tücsök, szaggatottan ciripelt mellette.
A konyhában a savanykás sörszagon kívül semmi sem volt. Az üvegtelen vitrin üresen tátongott, a tányérok, poharak, bögrék ripityára törve már rég a konténerben landoltak. Csak akkor volt béke, ha volt ital, ha nem, akkor ordibálás, tányértörés. Jól sejtette, szülei az italon kívül semmit sem hoztak haza az éjjel. Az asztalon egy nyitott sörösüvegben talált egy félpohárnyi italt. Büdös volt, de gondolkodás nélkül felhajtotta. Durván keserű íze miatt az arca fintorba rándult. Legalább van valami a gyomromba – gondolta. Az előszobában felvette a dzsekijét meg a sapkáját és elindult.
Petiék néhány utcával arrébb a Varsó utcában, egy kertes házban laktak. Az előkertben tuják sorakoztak gondozott zöld gyepen, majd két fehérre festett, cirádás vaskapu állt az utca fronton a járda mentén, az egyik a személy bejárathoz, a másik, sokkal szélesebb, két autójuk számára. Szürke és piros térkövek borították az udvart. Belül, a ház oldala melletti járda és az autóbejáró között végig virágágyást alakítottak ki. A fiú elcsodálkozott, hogy a csípős márciusi idő ellenére milyen szépen virágoznak már a nárciszok. Még nagymamájától tanulta meg, hogy a lehajtott fejű szép, sárga szirmú növény a nárcisz, azok meg ott jácintok. Duzzadt rózsaszínű meg kék bimbóikkal még virágzás előtt álltak. Milyen jó Petinek, hazatér, belép az udvarukba és ilyen szép növények köszöntik. Biztos, örömmel jön haza minden nap. Az még külön tetszett neki, hogy a nárciszokat, egy csomóba négyet-ötöt, félig földbe ásott kaspókba ültették, és így kimagasodtak a többi növény közül. Az L alakú épület rövidebb végének a sarkáig ért el a fiú, amikor a hosszabbik oldalán egy ajtó nyílott és Peti anyja lépett ki rajta. A magas, erős testű nő bárány bekecsben, papucsban csattogott végig a betonon, amikor meglátta a fiút, rárivallt.
– Te meg mit keresel itt?
– Petihez jöttem játszani, Kati néni.
– A fiam nem ér rá! Tanulnia kell, később meg vásárolni is megyünk.
– Csak egy órát engedjen Kati néni – könyörgött a fiú. A nő viszolyogva nézett végig a kopott dzsekis, szakadt nadrágos, sovány fiún.
– Szó sem lehet róla!... Különben sem szeretem, ha a fiam alkoholista szülők gyerekével barátkozik. – mondta lebiggyesztett szájjal. – Tűnés innen, lódulj!
A fiú torka elszorult, szólni sem tudott, mintha fejbe bunkózták volna. A nő sarkon fordult és becsattogott a házba, becsapva maga mögött az ajtót úgy, hogy a csipke függöny is meglebbent.
– Te meg mit keresel itt?
– Petihez jöttem játszani, Kati néni.
– A fiam nem ér rá! Tanulnia kell, később meg vásárolni is megyünk.
– Csak egy órát engedjen Kati néni – könyörgött a fiú. A nő viszolyogva nézett végig a kopott dzsekis, szakadt nadrágos, sovány fiún.
– Szó sem lehet róla!... Különben sem szeretem, ha a fiam alkoholista szülők gyerekével barátkozik. – mondta lebiggyesztett szájjal. – Tűnés innen, lódulj!
A fiú torka elszorult, szólni sem tudott, mintha fejbe bunkózták volna. A nő sarkon fordult és becsattogott a házba, becsapva maga mögött az ajtót úgy, hogy a csipke függöny is meglebbent.
– Mi van? Miért nem játszhatok? – A fiú nem értette. – Mi rontottam el, miben hibáztam? Csak állt és érezte, a szíve megtelik keserűséggel, a korgó gyomrú éjszakák, a lepusztult lakás, szakadt ruhák mellett most még el is zavarták. Miért történik vele ez?
Hideg szél rázta meg a kopasz ágakat a kertben. Amint ott topogott, egyre nőtt benne a feszültség, a düh.
– A fene egye meg ezt a ronda világot! Ronda, rohadt világ! – Fakadt ki magában és elöntötte a düh meg a tehetetlenség érzése. – Ha ronda ez a világ, akkor a szépnek sincs helye! Teljesen elszabadult benne az indulat és hatalmasat rúgott a virágzó nárciszokkal beültetett cserép edénybe. A kaspó kifordult a földből, pördült egyet és nagy puffanással az autófeljáró térkövére esett. Ott több darabra tört, a föld a virágokkal együtt kihullott belőle. A mellette álló kis, kék bimbójú jácintot a cipője sarkával tiporta el. A fiú dühe nem csillapodott, az asszony szavai úgy égették, mint az ostorcsapás. Sorban rugdalta fel a virágedényeket, azok összetörve feküdtek hol az ágyásban, hol a kocsifeljárón, a sok sárga szirom, üde-zöld levélkék holtan feküdtek a sötétbarna göröngyök között. Az utolsó kaspóból, ott ahol legtöbb nárcisz nyílott, kézzel tépte ki, utána a járdára dobta a virágokat. A kis duzzadt bimbójú jácintokat cipője talpával kente be a földbe. Lihegve szemlélte a pusztítása nyomát. – Most legalább nekik is fáj valami! Öklével elmaszatolta a kibuggyanó könnyeit és bevágta maga mögött a vaskaput.
Hideg szél rázta meg a kopasz ágakat a kertben. Amint ott topogott, egyre nőtt benne a feszültség, a düh.
– A fene egye meg ezt a ronda világot! Ronda, rohadt világ! – Fakadt ki magában és elöntötte a düh meg a tehetetlenség érzése. – Ha ronda ez a világ, akkor a szépnek sincs helye! Teljesen elszabadult benne az indulat és hatalmasat rúgott a virágzó nárciszokkal beültetett cserép edénybe. A kaspó kifordult a földből, pördült egyet és nagy puffanással az autófeljáró térkövére esett. Ott több darabra tört, a föld a virágokkal együtt kihullott belőle. A mellette álló kis, kék bimbójú jácintot a cipője sarkával tiporta el. A fiú dühe nem csillapodott, az asszony szavai úgy égették, mint az ostorcsapás. Sorban rugdalta fel a virágedényeket, azok összetörve feküdtek hol az ágyásban, hol a kocsifeljárón, a sok sárga szirom, üde-zöld levélkék holtan feküdtek a sötétbarna göröngyök között. Az utolsó kaspóból, ott ahol legtöbb nárcisz nyílott, kézzel tépte ki, utána a járdára dobta a virágokat. A kis duzzadt bimbójú jácintokat cipője talpával kente be a földbe. Lihegve szemlélte a pusztítása nyomát. – Most legalább nekik is fáj valami! Öklével elmaszatolta a kibuggyanó könnyeit és bevágta maga mögött a vaskaput.