Dina utazása
Írta: Saláth Barbara
Közzétéve 3 hete
Megtekintések száma: 97
Dina utazása
Úgy döntött, nem megy el az osztálykirándulásra. Akkor sem, ha az anyja újabb vállfát tör el a hátán, amiért megvonják tőlük a családi pótlékot a hiányzás miatt. Nem is értette, minek töri magát az asszony, amennyivel több pénzük van, annyival többet iszik el az apja.
Őszi kirándulás az arborétumban. Ugyan már! Kit érdekel, melyik tölgy kocsányos, melyik kocsánytalan? Talán Dénes bácsit sem, csak kötelező elvinnie az osztályt. A tavalyi hatodikosok is voltak.
Dénes bácsival olyan a kirándulás, mint egy véget nem érő udvari szünet. Dina gyomra tájékáról kellemetlen érzés indult útnak, ami elnehezítette a tagjait. Húzta az ágy, de nem dőlhetett vissza, az anyjának azt kell hinnie, hogy rendben elindul.
– Szervusz, csillagom – köszönt rá az asszony, ahogy megcélozta a fürdőszobát, mire dünnyögött valami válaszfélét. – Igyekezz, elviszlek az állomásra.
Dina lépésre emelt lába megdermedt a levegőben, de a gyerek azonnal uralkodott a mozdulatain, és mintha viszketés miatt lassult volna le, megvakarta a combját a bugyija vonalában.
Az anyja meglegyintette a tarkóját.
– Viselkedj már úgy, mint egy igazi lány!
A gyerek eltűnt a fürdőszobában. Lerogyott a vécére, és arra próbált rájönni, hogy hogyan tudná elkerülni a gyülekező osztályt, miután kiszállt a kocsiból. Sehogy, döbbent rá.
A gyomrában lévő kellemetlen érzés erősödött, nyomásként érzékelte.
Azt hazudja, hogy beteg. A hasa tényleg fáj. Végül elvetette az ötletet. Az anyja nem tartja otthon, ha nem produkál lázat, márpedig a fürdőben nincsenek meg ehhez a szükséges kellékek.
Megmosakodott, hosszan fésülködött.
– Mi lesz? – kopogott rá az anyja, mire a szobájába ballagott és találomra kivett a szekrényből egy farmert és egy pólót. Tök mindegy, mit vesz fel, az összes ruhája ciki. Noname ócskaságok.
– Ott az uzsonnád – mutatott a pultra a nő, amikor Dina az előszobafogashoz ment, hogy folytassa az öltözködést, és ijedten meredt a kardigánjára. A legújabb szakadást az anyja a szokásosnál is rondábban stoppolta meg. Remegett a keze, ahogy a magasba emelte.
– Fasza – szaladt ki a száján.
– Mi az már megint?
A gyerek a pillanat tört része alatt izzadt le. A nő odalépett hozzá, a homlokára tette a tenyerét, és ő reménykedve várta az ítéletét.
– Nem vagy lázas. Induljunk.
Dina hasában manók keltek életre, és ökölvívó edzést tartottak, a lány belső szerveit használva bokszzsákként. Dina védekezőn maga köré vonta a karját.
– Görcsöl a hasam – nyögte. – Muszáj visszamennem a vécére.
– Igyekezz – csóválta a fejét a nő.
A gyerek a fürdőszobában üldögélve megnyugodott. Már csak türelmesebbnek kell lennie az anyjánál.
– Meddig vacakolsz? – kopogott be az.
– Nem tudom - próbált szenvedő hangon beszélni. Egész ügyes, kuncogott magában.
– Jó, figyelj, én nem érek rá erre. Odatalálsz magadtól is, de húsz percen belül indulnod kell.
– Oké – mondta Dina, aztán halkan felsóhajtott.
Várt még két percet, miután az anyja kiment a bejárati ajtón, aztán visszafeküdt az ágyába. Félálomban volt, amikor korgott egyet a gyomra. Este éhesen bújt ágyba, mert nem akarta hallani a szülei veszekedését.
Az uzsonna!
Nagyokat ásítva ballagott a konyha felé. Már a szobájából kilépve hallotta, hogy nincs egyedül a lakásban. Ez az idióta is lóg már megint. Valahogy be kéne osztani, melyik nap ki marad otthon.
Az apja a konyhapulttal szemben állt, és találomra arrébb helyezett az ott lévő tárgyakból néhányat: bögréket, lábost, a kenyérpirítót. A lányára emelte zavart tekintetét.
– Befalaztak minket. Észrevetted? Meg kell találnom a robbanószert, hogy ajtót robbantsak nekünk.
Visszafordult a pulthoz és eszelős rendszertelenséggel folytatta a pakolászást.
A lány az uzsonnájára fókuszált. A zacskó és közte ott állt az apja, márpedig neki esze ágában sem volt újra a férfi közelébe menni a delíriumos epizód alatt. Egy lakásban tartózkodni sem szándékozott vele.
A férfi megragadta az uzsonnáját, és még távolabb helyezte tőle.
Hogy rohadna meg!
Mindegy. Máskor is kibírt egy napot kaja nélkül. Ám ekkor az apja a tűzhelyhez lépett. Elcsavargatta a gombjait, majd ütemesen nyitni-csukni kezdte a sütőajtót.
Dina beugrott a konyhába, elmarta a zacskót, már bújt is a cipőjébe és a kabátjába. Becsapta maga mögött a bejárati ajtót, és rohant lefelé a lépcsőházban. Két emelettel lejjebb már nem hallatszott a sütőajtó csapkodása.
Lelassított, belenézett a zacskóba. Két szendvicse volt. Az egyiket megeszi most, határozott, a másikat a kabátzsebébe süllyesztette a bérlete mellé, és találomra elindult az úton.
Akkor eszébe jutott a két lány, akivel a napokban ismerkedett össze. Gimnazista korúak voltak, mégis egyenrangúként bántak vele. Az élelmiszerboltban kapta őket lopáson. Egy eladó is kiszúrta, hogy valami nincs velük rendben, és a lányok felé sietett. Dina közöttük állt, és egy hirtelen ötlettől vezérelve lesodort néhány konzervet a földre, majd ügyetlenkedést mímelve úgy szedegette fel azokat, hogy útban legyen az eladónak. A két lány addig meglépett, de az utcában beérték őt, hogy megköszönjék a segítségét. Jó fejek voltak. Valami herkát kínáltak neki, aztán megtudta, hogy az a heroin becézve, és eredetileg a hősről nevezték el. Hogy milyen hősről, az nem derült ki. Aznap sietett, előbb akart hazaérni a szüleinél, hogy megússza a kérdezősködést. Most viszont ráér utazni a herkával, ahogy a lányok mondták. Az ő utazása tutisabb lesz az osztálytársaiénál.
Amikor Dénes bácsi felhívta az anyját a hírrel, hogy kihagyta a kirándulást, a tanár aggódott, a nő dühbe gurult. Este már az anyja is aggódott, szorongva várta a fejleményeket.
– Itt kell lennie valahol. Be vagyunk falazva – nyugtatta a férje, aki immár beletörődött a megváltoztathatatlanba: bezárva fogja leélni a maradék életét.
A temetés gyorsan lezajlott. Dénes bácsi apró, de szép koszorút köttetett az osztály nevében. Az osztálytársak közül kevesen jöttek el, és az első adandó alkalommal távoztak. A rokonok messzire húzódtak a szülőktől. A részvétnyilvánításuk hamisan csengett, amikor a megzuhant anyától az alkoholmámorba menekült apa elé léptek.
– Együtt érzek önökkel – szorította meg Dénes bácsi a nő kezét, aki tehetetlenül meredt rá.
– Ha nem húzta volna az időt… – csóválta meg a fejét.