Digitalitás és alkotás
Ma fanatizmus kell az íráshoz, de hát mindig is az kellett hozzá. Viszont ez a fanatizmus nem bolondság. Távolról se. Inkább az ellenkezője. Egyébként is azt tapasztaltam, hogy a nem művészek között több a lelki sérült, mint fordítva. Így van ez a sematizáló előítélet ellenére. Nyilván összefügg ez azzal is, hogy a mai kor nem romantikus. Költészete sem az. Távolról se. A mai költők tüsténkedőbbek, józanabbak a hivatalnoknál. Szinte már túl akarnak tenni rajta.
Amúgy, nem lehet összehasonlítani az alkotó tevékenységet a munka világához tartozóval. Külön meccs, külön rendszer. Bármi történik az egyikben, mint esemény, a másik rendszer a saját kódja szerint dolgozza fel, kebelezi be azt. Ami a munka világában történik, az alkotáséban csak lehetséges nyersanyag, ami az alkotáséban, az a munka világában PR- vagy hatalmi jel.
Az ember minden időben isten akart lenni. Megostromolni a teret és időt, hogy elpusztíthassa azokat. A teret már sikerült. Hogy is volt hajdanán?
Utaztál vonattal egy távoli városba. Néztél kifelé a vonatablakon. Láttad az elsuhanó mezőket, dombokat, a gomolyfelhőket. Azután beértél az állomásra végigsétáltál az utcákon, érezed a város levegőjét, a rá jellemző napfényt. Szemlélted az épületek jellegzetességeit. Egyikük negyedik emeleti lakásában ült egy férfi vagy nő egy barna színű öblös fotelben. Helyet foglaltál vele szemben. A szemébe néztél, láttad a csak rá jellemző tekintetét. Megszólítottad. És elkezdődött a természetes beszélgetés.
Ez tűnik el. Vagy ennek a kiemelkedő szerepe. A város csak betűsorozat lesz a monitoron. A tekintet photoshop. A hangnak nincs helye. Nem is akarod tudni, hol hangzik. Akárhol. Bárhol. Mindent tudsz.
Már ahogy kimondod, egy auditív mikrofon átalakítja a hangot digitális számsorrá, utána mindez optikai kábelre megy át, 1.0.10 stb. ez a mindenható digitális hieroglifa, fényimpulzus a hangból, amely aztán a fogadónál ugyanígy alakul vissza, auditívvá az optika. Az ember úgy érezheti, istenül a lelke. Az idő elpusztítása még nem sikerült, de már dolgoznak rajta. Az ember tudatát lemásolni a végtelen digitális közegbe, a tudatod benne lesz a digitális világban, és ha fenntartják a gép működését, akkor a tudatodat végtelenre időre fenntartod, a tested addigra már por és hamu. Sőt, tudatodat végtelen számban sokszorosíthatod, másolhatod.
Ebben a kortapasztalatban már nem lehet hiteles a régi lélek-létmód és az ő bensőségének kifejezése. Hogyan viszonyul mindehhez a nyelv, a nyelv teljessége a költészet? Mi az, amit csak Ő tudhat. Ami jogot ad arra, hogy életben maradjon? Ezekre a kérdésekre válaszolnak az alkotások.