Christian Morgenstern: A felhőkhöz
Írta: Tauber Ferenc
Közzétéve 2 hete
Megtekintések száma: 107
Christian Morgenstern: A felhőkhöz
Újra és újra,
ha elfáradt tekintetem
az emberi arcokon,
végtelen blődség
számolatlan tükrén,
tekintetem
házak és fák fölé repült,
fel hozzátok,
az ég örök eszmeiségébe.
És nagyságotok, s szabadság
váltott meg újra és újra,
és együtt veletek
szakadtam el földtől, tengertől,
és végtelen
szakadék felett lógtunk együtt,
majd lettem foszló
pára,
és mérhetetlen
csillagok pollenjét
követtem
végtelen mélység
talányos szántója felett.
Christian Morgenstern: An die Wolken
Und immer wieder,
wenn ich mich müde gesehen
an der Menschen Gesichtern,
so vielen Spiegeln
unendlicher Torheit,
hob ich das Aug
über die Häuser und Bäume
empor zu euch,
ihr ewigen Gedanken des Himmels.
Und eure Größe und Freiheit
erlöste mich immer wieder,
und ich dachte mit euch
über Länder und Meere hinweg
und hing mit euch
überm Abgrund der Unendlichkeit
und zerging zuletzt
wie Dunst,
wenn ich ohn Maßen
den Samen der Sterne
fliegen sah
über die Äcker
der unergründlichen Tiefen.