Charles Bukowski: a Nap megkegyelmez

Írta: Bozóky Balázs


Közzétéve 3 hete

Megtekintések száma: 208



Charles Bukowski: a Nap megkegyelmez

és a Nap megkegyelmez
mint egy magasba emelt fáklya,
sugárnyalábjai végig lobogják a horizontot
hol rakéták pattognak, mint a varangyos békák,
és a fiaink előveszik a térképeket
és felparcellázzák a Holdat,
e vén, zöld sajtot,
ott nincs élet, de a Földön túl sok is van:
mosdatlan indiai fiúk
keresztbe vetett lábakkal furulyáznak,
behorpadt hassal, éhezve,
bámulják, hogy tekerednek a kígyók
mint gyönyörű nők az éhes levegőben;
a rakéták szökkennek,
a rakéták szedik a lábukat mint a vadnyulak,
nyalábokat húzva maguk után majd kutyákra
cserélik az elhasznált hüvelyeket;
a kínaiak még mindig vésik
a jádeköveket, csendben majszolva a rizst
csitítva a gyomruk,
az ezeréves éhínséget,
sáros folyóik tüzesen táncolnak
és dallal, uszályokkal, lakóhajókkal
melyeket a várakozás hosszú léceivel
tolnak akarat nélkül;
Törökországban kelet felé fordulnak
szőnyegeken
egy lila istenhez imádkoznak
aki füstöl és nevet
és ujját a szemükbe dugja
és elvakítja őket, ahogy az istenek teszik;
de a rakéták kilövésre készen: a béke már nem létezik,
valamiért már nem becses;
az őrület úgy örvénylik mint a tavirózsák levelei
a vízen értelmetlenül körözve;
a festők festenek mártogatva
a vörös, zöld és sárga színekbe,
a költők rímekbe foglalják magányuk,
a zenészek éheznek, mint mindig
a regényírók pedig kihagyják a lényeget,
de a pelikán, a sirály nem;
a pelikánok lebuknak, alámerülnek és felemelkednek,
rázva a halálra rémisztett félholt
rádióaktív halakat a csőrükben;
na ugye, valóban, mossa a nyálkás víz
a sziklákat; és a Wall Street-en
a piac csak tántorog mint egy eltévedt részeg
aki a kulcsát keresi; ó,
ez jó lesz, Istenemre mondom:
visszatérünk a
a szablyákhoz, a szárnyas majmokhoz
gödrökben kaparászás husángokkal
sisak darabokkal, lerobbant műszerek és üvegszilánk közt;
egy villanás csap keresztül
az ablakon milliónyi szobában
szeretők fekszenek összefonódva elveszve
betegesen megbékélten;
az ég még mindig vörös és narancssárga színben pompázik
a festőknek - és a szerelmeseknek,
a virágok kinyílnak mint mindig
kinyílnak de vékony por borítja őket
rakéta hajtóanyag és gombák pora,
mérges gombák; ez egy végzetes idő,
egy veszett idő utolsó felvonása
harmadik szín, már csak állóhely van,
MINDEN JEGY ELKELT, MINDEN JEGY ELKELT,
MINDEN JEGY ELKELT,
eladta Isten, valaki, vagy valami,
rakétákkal és tábornokokkal meg
a költőkkel, orvosokkal, komédiásokkal,
a leves és keksz gyártókkal egyetemben
olcsó-János árusok
a saját esetlenségükben;
most már látok a szenes-nyálkás
szennyezett mezőkön egy, tán két csigát,
epét, obszidiánt, egy, tán 3 halat
a sekély vizekben, a gyalázatos
szégyent, eredetünk látnivalóját….
ez már korábban is megtörtént? vagy a történelem
egy körforgás, amely ismét önmaga farkába harap,
egy álom, egy rémálom,
egy tábornok álma, egy elnök álma,
egy diktátor álma...
nem tudunk felébredni?

vagy az élet erői hatalmasabbak nálunk?
nem tudunk felébredni? kedves barátaim,
muszáj örökké álmunkban meghalni?

(saját ford.)


and the sun weilds mercy

but like a jet torch carried to high,
and the jets whip across its sight
and rockets leap like toads,
and the boys get out the maps
and pin-cuishon the moon,
old green cheese,
no life there but too much on earth:
our unwashed India boys
crosssing their legs,playing pipes,
starving with sucked in bellies,
watching the snakes volute
like beautiful women in the hungry air;
the rockets leap,
the rockets leap like hares,
clearing clump and dog
replacing out-dated bullets;
the Chineses still carve
in jade,quietly stuffing rice
into their hunger, a hunger
a thousand years old,
their muddy rivers moving with fire
and song, barges, houseboats
pushed by drifting poles
of waiting without wanting;
in Turkey they face the East
on their carpets
praying to a purple god
who smokes and laughs
and sticks fingers in their eyes
blinding them, as gods will do;
but the rockets are ready: peace is no longer,
for some reason,precious;
madness drifts like lily pads
on a pond circling senselessly;
the painters paint dipping
their reds and greens and yellows,
poets rhyme their lonliness,
musicians starve as always
and the novelists miss the mark,
but not the pelican , the gull;
pelicans dip and dive, rise,
shaking shocked half-dead
radioactive fish from their beaks;
indeed, indeed, the waters wash
the rocks with slime; and on wall st.
the market staggers like a lost drunk
looking for his key; ah,
this will be a good one,by God:
it will take us back to the
sabre-teeth, the winged monkey
scrabbling in pits over bits
of helmet, instrument and glass;
a lightning crashes across
the window and in a million rooms
lovers lie entwined and lost
and sick as peace;
the sky still breaks red and orange for the
painters-and for the lovers,
flowers open as they always have
opened but covered with thin dust
of rocket fuel and mushrooms,
poison mushrooms; it's a bad time,
a dog-sick time-curtain
act 3, standing room only,
SOLD OUT, SOLD OUT, SOLD OUT again,
by god,by somebody and something,
by rockets and generals and
leaders, by poets , doctors, comedians,
by manufacturers of soup
and biscuits, Janus-faced hucksters
of their own indexerity;
I can now see now the coal-slick
contanminated fields, a snail or 2,
bile, obsidian, a fish or 3
in the shallows, an obloquy of our
source and our sight.....
has this happend before? is history
a circle that catches itself by the tail,
a dream, a nightmare,
a general's dream, a presidents dream,

a dictators dream...
can't we awaken?
or are the forces of life greater than we are?
can't we awaken? must we forever,
dear friends, die in our sleep?