Bolti blamázs
Írta: Wessely Gábor
Közzétéve 2 éve
Megtekintések száma: 386
Bolti blamázs
A pénztáros hölgy felszisszent. Na, megint egy pályatévesztett, vevőrühellő kereskedő - gondoltam, és igyekeztem menteni a menthetőt. Megpirongattam a lánykámat, mert meglökte az ifiasszony kezét, s így a vonalkód-olvasó masina kétszer könyvelte el ugyanazt a halkonzervet.
– Csak azt vedd el, amivel a néni már végzett, ne kapkodj! - folytattam, gyanítva, hogy ekkora balhé ebben az üzletláncban talán még sosem történt.
A sértett fél elkérte kolléganőjétől a törlőkulcsot, elvégezte a szükséges műveleteket, és hangtalanul szembesítette tovább a fogyasztói társadalom produktumait, a csipogó automatával.
Mosolyszünet. Fényszegény tél. Hervatag áruk, melankolikus vevők, idegbeteg eladók. Ez a nő is tiszta pipa, de legalább türtőzteti magát - elemeztem a szituációt, s közben azon spekuláltam, mit mondhatnék még kedvest, szépet neki, hogy érezze szolidaritásomat, megértse, hogy vele vagyok,
tapasztalatból ismerem a dolgozó ember sanyarú sorsát, akit mindenki macerál, hátráltat, rugdos, és jobb belátásra bírjam. Tudom, hogy az én Vikim egy fegyelmezetlen csitri, amolyan minden lébe kanál kiscsaj, de mégsem pofozhatom fel itt, mindenki előtt. Majd otthon megkapja a magáét! Még ilyen blamázst!
Időközben elfogytak a futószalagról az általunk vásárolt nyerő termékek, fizettem, és lesújtva távoztam. Mérgesen, bűntudattal, kedvtelenül. Nem sikerült elsimítani az ügyet. Ekkor azonban valami történt. Hangok csiklandozták meg a dobhártyámat:
– Nem a kislány volt ám a hibás!
Oké, régen jártam fülészeten, de csak azért, mert azt hittem, nincs baj a hallásommal.
Visszafordultam. És egy Sherlock Homes-i pillantással, minden kétséget kizáróan megállapítottam, hogy nem hallucináltam, ezek a tündéri szavak valóban elhangzottak, méghozzá a pénztárosnő ajkáról. Ott állt a karácsonyi fényektől csillogó lampionok alatt, és mosolygott.