Bodor Rajmund és versei
Írta: Tóth Gabriella (Toga)
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 498
Bodor Rajmund és Versei — „a fizika valóság csak egy álca”
Újharangod. Ezt Szerencshez közeli Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kis falut nem csak azért érdemes megjegyezni, mert viszonylag új, hanem, mert ott él költészetével –a számomra egyedi, felismerhető— „új harangként” aposztrofálható Bodor Rajmund.
Bodor Rajmund:
Eltűnt idő
Ott távol a sötétben,
a fagyos űri légben.
Hallani zaját,- hogy valahol-
az eltűnt idő a semmibe zakatol.
Fák lombjában, rideg kő alatt,
millió szálra bomlott és szakadt
elmém elsorvadt lényege.
S mi ócskaságnak, szemétnek megmaradt,
Az vagyok én igazán,
egy szívszakadt embermás
önnön végzete.
Kibicsaklik lelkem az égi ablakon,
a fény már idegen ahogy
az eltűnő napot kihunyni látom.
Mint szent halottak a véres paplanon
-úgy fekszem mozdulatlan-
Nincs istenem e megváltatlan világon.
Magam maradtam, itt a semmi,
létlenül hullok alá a pokolba!
Szerettem volna szeretve lenni,
most szétmálló csontjaim
remegnek a porba.
Szél süvít a jeges vihar
fák lombját tépi és repeszti a kőt,
oly nyugodt vagyok, hogy végleg betakar
Szemembe fújva az eltűnt, holt időt.
***
— Rajmund, míg kicsit kutakodtam, és verseidet olvasgattam, az jutott eszembe, hogy verseid után nehéz megszólalni, most, jóval előtted születve mondanivalódat sokszor magaménak érzem, és hogy egy 27 éves fiatalember miért ír a sötétségről, a pokolról, akár átvitt értelemben is?
— A sötétség és a pokol. Az ember minduntalan saját magát keresi a világban, hogy hol is van a helye és mi is a célja a létezésének. Számomra, ahogy teltek az évek folyamatosan az a dolog vált egyre nyilvánvalóbbá hogy az ember nem menekülhet saját végzete és saját démonai elől. Számomra ez egyfajta bemelegítés a túlvilági életre, szerintem ezen mindenkinek el kellene gondolkodni, hogy mégis mi lehet odaát, és vajon az Úr hogyan vélekedik rólunk.
Ezek a versek a bűntudatról, az elhagyatottságról és az Istentől való elfordulásról szólnak. Sok esetben pedig a disztópikus szürrealizmus figyelhető meg bennük.
—Olvastam, hogy Ady, József Attila és Pilinszky a példaképed. Szoktál kortárs költőket is olvasni, illetve egyáltalán, munka mellett mennyi időt tudsz szakítani az irodalomra?
—Kortárs verseket csak kis mértékben olvasok, sőt mostanában inkább nem is az irodalom, hanem a tudományos dolgok, amik igazán hatnak az elmémre. Főleg a fizika és a csillagászat, amik furcsa módon egyre közelebb viszik az emberiséget Istenhez.
Változó mennyi időt szánok az írásra, valamikor hetekig egy szót sem írok ki magamból. Az ötletek hirtelen jönnek.
— Hogyan képzeljük el egy napodat, mivel foglalkozik Bodor Rajmund, amikor éli polgári életét?
—Szakmámat tekintve gyógypedagógiai asszisztens vagyok, de nem dolgozom a képesítésemnek megfelelő helyen.
Jelenleg a Szerencsi Mgzrt-nél dolgozom.
Egyébként a napjaim egyhangúan telnek el semmi érdekes nincs bennük. A belső "én,, végtelen világa, az az érdekes, nem a környezetem, vagy hogy mit is dolgozom.
—Sok íróval, költővel kapcsolatban azt olvasom, hogy művének köze sincs a valósághoz, csupán kitaláció a történet, a vers, hiszen szerintük „csak”egy vers. Nálad ez hogyan működik, a hétköznapi tapasztalatokra építesz, vagy amikor írsz, vezeti a tollad valaki?
—Jaj, igen, saját kis démonaim vannak, amik folyton ott vannak a fejemben, nagyon furcsán működik az agyam. Gyakran vannak rémálmaim és folyamatosan egy nyomasztó bűntudat kínoz, meggyőződésem szerint nekem kicsit több jutott a rosszak földöntúli világának felismeréséből.
Igen, vezeti a tollam valaki.
A tudatalattim az a furcsa része, ami késszúrásként megsebzi a tudatos énem.
Másként, a bennem zajló háború sikolyai vezetik a tollam, a belső világom zajai az az én verseim.
— Amit olvastam Rólad, ahol élsz, adná magát a természet szépsége, a csend, mint téma.
—Számomra a fizikai valóság csak egy álca, a természet szépsége az igaz, hogy létezik, de csak mint felület.
Én minden jó mögött ott látom az elmúlást, a gonoszt és az elkárhozást, amit minden lélek akkor kap, ha elhagyja Istent.
Engem a táj igazán úgy befolyásol, hogy én pluszban rávetítem a saját képzeletem, tehát már a környezet nem is az, ami, hanem amivé válik bennem.
***
Bodor Rajmund:
Az Istenemet gúnyolod
Régimódi, elavult vagyok,
- szokták mondani, nem értenek -
Talán ez a világ nem az enyém
mi a hátán hordoz és nem is szeret.
Elfordulnak tőlem az utcán,
bolond költő, megtébolyult elme -
Se Istene, sem szerelme,
sétál és grimaszol furcsán.
Arcon ütnek elég gyakran,
hogy állítólag ott ragadtam,
bizonyos helyeken.
És a nagy " kódot,, hiába keresem.
Ezzel bizony egyedül maradtam!
Összesúgnak a hátam mögött,
-ez tuti, hogy a diliházból szökött!-
"Lökött, a teremtés szellemét keresi,
Bár valljuk be, bátor és igen is meri,,
Kinevetnek, kacag a tömeg.
Senki sem várja jöttömet.
Nem ismernek,
csak gúnyolódnak rajtam,
Mint kolduson egy kapualjban,
ki aprót és cigit kéreget.
Egyedül vagyok, nagyon fázom.
nincs pálinkám, nincs kabátom
elfogytak mind az olcsó "gyóccerek,,
Majd két világ közt a nagy határon,
hol Mindenhatóm megtalálom,
ott leszek önmagam,
Meg valakinek jógyerek.
..........és én leszek a ki a végén nevet!
**
Bodor Rajmund:
Elmélkedés
Ha volna kit szólítani,
ha volna kinek mondani,
Úgy ahogy régen tettem
gyermek arccal,
rózsafüzérrel kezemben
mély szívverésem
félelmetes dobbanásai között.
Ha volna még aki meghallgatná
imám törött szavainak elszenesült darabjait
amit félretettem nehezebb időkre,
és most súlyukkal húznak le a földre
oda honnan származik létem
porszemenként szélben formált alakja.
De ottmaradtak zsebemben e titkos szavak,
és elmúltak mind az én-idők.
Szakadt és csöndben ragadt nyelvem,
már zsibbadt, kiszáradt!
Nem várnak rám
kik értették volna régi imámat.
A tanárok, a buszsofőr, az árus és a takarító,
mindőjük már odébblépett itthagyva engem
s lám nincs barátom, tanárom, szerelmem!
Csak egy ósdi bőrkötésű könyvem,
meg egy elfeledett, otthagyott áldozási ostya
de nem áldozhatok neki.
Nem nekem van osztva!
**
Bodor Rajmund:
Szuicid mámor
Elkékült szájjal ízlelem
saját ítéletem keserű darabjait.
Úgy vágyva minden zamatára,
mint mikor csókolunk valakit.
Soha ily jó nem volt semmi,
soha így nem fájt az élvezet.
Nem tudok magam nélkül lenni,
önnön testem összevérezett.
Lángol az elmém, átomlik rajtam,
csak gyönyörködöm végzetemben.
Szép vagyok így bűnösen!
Akár a hóhér, mikor akasztás van,
úgy figyelek én is hűvösen.
S a kötél megráng vén kezemben!
**
Bodor Rajmund :
Eltévedtem
Eltévedtem s nem tudom
hová vittek lábaim.
Elhagytam a régi földem,
elszáradtak tagjaim,
Míg téged kerestelek.
Az összes ruhám elszakadt,
cipőm lassan elkopott.
Egy szelet kenyér, csak mi megmaradt,
S gyomrom lassan elszokott,
Minden tápláléktól.
Már hetek óta éhezem,
szomjazom hűs vizekre,
Összefonom ráncos kezem,
parázs mellet dideregve,
és érted imádkozom.
Támolyogva kelek, járok,
akár részeg a kocsma előtt,
Sírok, ordítok, kiabálok,
elvetődök akár egy főbe lőtt
majd újból felébredek.
Nyughatatlan minden óra,
ver a szívem zihálva lélegzem.
Mint bűnöst, felkötve egy nagy karóra,
elnehezül jellemtelen testem.
Így vagyok súlya fájó hiányodnak.
Darabonként minden részem,
akár gyönge kártyavár,
Összeomlok kit a szélvészben,
Egy villámcsapás megtalál,
S hogy ki vagy, már meg sem kérdem.
**
Bodor Rajmund:
Panasz
Akár egy titkos sebhelyt valahogy úgy
testált reám fájdalmat, háborút.
E különös nyughatatlan fekhely.
Melyben mint bűnös halottak,
átkozottak, nem lelhetek nyugalomra
Kopogva mélyen lent a síromba!
Nincs soha fény idelent.
Ebben a szűk űrben teremt
elhagyott időt az Isten.
Bár csak a jót szerettem, hittem.
A világ eltaszított magától,
szívem kifakult a nyomasztó magánytól.
Bárhol járok én egyedül,
ott bent mélyen, legbelül.
Egy egész világ zsong, hegedül.
De nem hallom a szép dalokat,
elnézem a tűnő napokat,
s ím ittmaradok, árván, önmagamban.
Ezer darabban pihen az elmém,
csillagos égben az éjszakákba rejtve!
Elfelejtve a végtelen, zajtalan tengerén.
Mint a kő én olyan lettem!
Partonhagyott társtalan szilárdság,
nincs senki én mellettem,
És nem várom már, hogy kiássák
sárbaragadt hideg alakom.
Szánalmamban létem a semminek adom.
**
Bodor Rajmund ars poétikája: „Szerintem a költő feladata a mai világban az, hogy a múlt tapasztalatait felhasználva tanítsa a jövő nemzedékét arra, hogy milyen hibákat nem szabad újra elkövetni.
A költő egyfajta erkölcsi iránytű, aki a nemzet fejlődését szolgálja a kultúra által.”
(forrás: https://www.maradokversdalhalo.com/2022/07/interju-bodor-rajmunddal.html)
Az interjú megjelent a NovArt Kulturális- és Művészeti Magazninban