Az olvasás öröme
Írta: Marton Virág
Közzétéve 2 hónapja
Megtekintések száma: 214
Az olvasás öröme
Kint jártam a 95. Ünnepi Könyvhéten. Egész évben ezt az eseményt vártam, tudva tudván olyanokról, akikhez személyes ismeretség is fűz bizonyos szintig, hisz egyszerre indultunk Wattpadról nagyjából, kint lesznek.
Hatalmas sorok kígyóztak, rengeteg FIATAL olvasóval. Sokat hallom az évek óta conteóként repdeső vádiratot ellenünk, hogy MI NEM OLVASUNK. Én ezt így most megcáfolnám. A fiatalok nem olvasnak? No hiszen! Rengeteg banális hasonló tévhit terjeng az emberek között, de pont a Könyvhét mutatta meg azt, hogy ez így nem igaz. Büszke vagyok a generációmra, amiért ezt a cikket én prezentálhatom.
Rövid bemutatkozásom: nem biztos, hogy sokan ismernek, elég szárnybontogató madárfióka volnék a költők között is még, s reménykedem csak benne, hogy egy nap megtalálom a saját légáramlatomat ebben a csodás világában a művészetnek.
Az olvasás számomra ilyen. Egész apró, öt éves koromtól fogva forgatok boldog mosollyal, néha könnyekkel irodalmi sajtóanyagot széles skálán.
Ehhez viszont példamutatás kellett. Hogy azt lássam, a körülöttem lévőknél ez a normális. A nagyszüleimmel a kapcsolatom is ennek mentén vált úgy igazán szívbe markolóan szorossá. Ahogy lenni szokott, a kötelező olvasmányok bennem is hagytak tüskét, de A Pál utcai fiukkal indult be úgy igazán minden, közel párhuzamosan a Harry Potter-sorozattal. Mi a közös mindkettőben? Az egyik múlt századi, a másik modern, kortárs, mégis, mindkettő ugyanarról szól: fiatalokról fiataloknak.
Én itt állnék meg egy kicsit elidőzni. Volt szerencsém találkozni Zoltán Áronnal, a Vígszínház tehetséges előadójával. Sokak szerint probléma, hogy egyes művekből más médiatermékek is készülnek, én viszont hadd említsem meg, hogy miért is nem tartom ezt helyesnek. Az irodalom összeköt, közösséget kovácsol, hiába, hogy magányos tevékenység maga az olvasás. Mégis, amikor azt látom, hogy kígyózó sorok állnak a kedvenc szerzőimnél, eltölt örömmel, hogy nem egyedül szeretem annyira az adott zsánert, az adott világot.
Hétfőn volt szerencsém megnézni A Pál utcai fiúk musical előadását, amely bár technikai nehézségebe ütközött, mégis bravúrosan végig vitte a stáb, és ennek az élménynek részese lenni, látni, hogy elevenednek meg a szívünknek oly kedves hősök a színpadon, felejthetetlen.
Fontosnak tartom megjegyezni, hogy nem mindegy, mikor és mit adunk a gyerek kezébe. Hiszen minden korszakában az emberi életnek megvannak a maga fentjei és lentjei, és ezt már annyi ember élte át a bolygón, nem csak kis hazánkban. Mégis annyiféleképpen, annyi perspektívából el lehet mondani. A közös magot, a befogadásra való hajlandóságot az élményhez való kapcsolódási képesség, hajlandóság adja.
Molnár Ferenc klasszikusához az adott korszakomban azért kapcsolódtam, mert ugyanolyan gondokkal küzdöttek már előttem mások is, abban az időben, az adott lelki állapotban. Olvasnak a fiatalok. Olvasnak idősek. Aki szeret, az olvas. És azt olvassa, amit szeret. Az, hogy az olvasás minősége milyen, élethelyzete válogatja.
Mindannyian szeretnénk magunkat egy kicsit visszalátni a betűk óceánjában, és ha sorsközösséget képes vagyok vállalni a szereplőkkel, ha megmozgatnak, akkor le sem teszem, néha előfordul, hogy később szállok le emiatt tömegközlekedésen, annyira belefeledkezem. Pedig harminc esztendőt sem értem még el, hónapok választanak el tőle.
Legyen az irodalom egy kicsit a béke szigete ilyen zivataros időkben. Kapcsolódjunk mi is egymáshoz.
Ha valamit magammal vihetek a könyvhétről, akkor az ez az üzenet: nem vagy egyedül!
Olvasni jó, olvass bátran, olvas sokat és olvass minőséget!