Apaszív
Írta: Urbán Erika
Közzétéve 2 hete
Megtekintések száma: 43
Apaszív
Félbeszakadt a távolinak tűnő beszélgetés zaja. Egy kissé molett nő mögött középkorú férfi lépett ki a folyosóra, ahol az öt év körüli kislány szorosan az anyjához bújt. A gyerek a fejét a nő karjához nyomta, így a sátorként ráomló haja eltakarta az arcát. Az asszony monoton mozdulatokkal cirógatta őt.
A pszichológus odaguggolt a kislány elé.
- Szia Emma! Nagyon szép ma is a ruhád. Olyan hercegnős, amilyent te szeretsz.
A gyerek válasz helyett belemarkolt az anyja karjába és még szorosabbra fúrta az arcát a láthatatlanság illúziójába. Tudomást sem vett a hozzáintézett kedves szavakról.
Géza hátrébb állt és láthatóan nem tudta mit kezdjen a gyerek elutasító viselkedésével, mert nem akart rossz érzést okozni az egyetlen lányának.
A férfi hét évvel ezelőtt, céges rendezvényen ismerte meg Ágnest. Nem lángoló szerelem kötötte össze őket, hanem az egymáshoz tartozás és annak minden szépsége. Géza gazdag, kiegyensúlyozott családban nőtt fel, akinek a szülei a nőt nem tartották méltónak a fiúkhoz. Vele ellentétben Ágnes nem szeretett visszagondolni a gyerekkorára, az alkoholista apjára, aki előbb, majd a vele gyakran együtt lerészegedő anyja is hamarosan eltávozott az élők sorából. Az életét egyedül építette fel és igyekezett bizalmat érezni azok felé, akik közeledni próbáltak hozzá. Ágnes és Géza sem ragaszkodott a házasságkötéshez és a gyermekvállaláshoz, ezért Ágnes állapotossága váratlanul érkezett az életükbe. A nő megrettent a felelősség gondolatától és attól, hogy ő jó anya lesz-e, de a terhesség kilencedik hónapjában érkezett kislány egy szempillantás alatt elvarázsolta mindkettőjüket. Emma sűrű sötét hajjal született és nyugodt babaként nem sok álmatlan éjszakát okozott nekik. A gyerek már fél éves volt, amikorra az a nyomasztó feszültség egyre gyakrabban telepedett rájuk, amelyet a nagyszülők okoztak. Naponta zaklatták őket azzal, hogy az unokájukat gyakrabban vigyék el hozzájuk. Ágnes próbálta megérteni a két idős embert, akik ezt figyelmen kívül hagyva erőszakoskodtak. A nagyszülők szűnni nem akaró elégedetlensége beköltözött az életükbe, amelynek következményeként hangos veszekedésbe fulladó, egyre mélyebb szakadék kezdett a pár között kialakulni. A kislány kétéves születésnapja után Ágnes elköltözött vele. Gézával nem vitatták azt, hogy a feszült hangulattól és hangoskodástól meg kell kímélniük a gyermeküket. A szétköltözésüket követően a szülők kapcsolata normalizálódott, Emma örömmel töltött együtt időt az édesapjával, akivel a férfi szüleit is rendszeresen látogatták egy évvel ezelőttig. A kislány a nagyszülőktől hazaérkezve, rendszerint azt mondogatta, hogy „rosszat” mondanak az anyukájára. Ágnes beszélt erről Gézának, akinek azonban azzal tömték a fejét, hogy a kislány csak azért mond ilyeneket, mert a menyük ellenük neveli az unokájukat. Ágnes és Géza a dolgok túlnyomó többségében egyetértettek, de Géza a szülei pártján állva a gyerek tiltakozását nem tudta elfogadni. A szülők között kialakult parázs hangulatban, Emma megmakacsolta magát, hallani sem akart arról sem, hogy az apjával külön elmenjen valahová. Végső megoldásként, már hat hónapja jártak ehhez a segítő alapítványhoz és ezalatt a nagyszülőket nem látogatták. A mai napban megegyeztek és elérkezettnek érezték az időt, hogy Géza két hétre elvigye magához Emmát, és a nagyszülőknél is közösen töltsenek néhány napot. Ágnes bízott az elmúlt fél év eredményében és nem bánta a két hét gyerekmentességet sem, mert aktuálissá vált, hogy kiköltözzenek az évek óta használt lakásból. Ez a lányuk távollétében egyszerűbben megvalósítható feladatnak látszott. Nagyjából összecsomagolt és Emmának elmondta, hogy egy szép új lakásba fog majd hazaérkezni, miután visszajön a nyaralásból. A költözés hírének hallatára a kislány kétségbeesése határtalanná vált. Az addig eltervezett két hét gondolata, amelyet az édesapjával terveztek, a másodpercek töredéke alatt foszlott szét. Ettől kezdve az anyja nélkül sehová nem akart elmenni. Ágnes próbálta meggyőzni Gézát, hogy legalább a többnapos nagyszülői együttlétet hagyják ki a programokból. A gyerek érdekében azt most inkább ne erőltessék. A férfi hajthatatlan maradt, azzal érvelt, hogy a szülei meglepő türelemmel, hónapok óta erre az alkalomra vártak. Az eldönthetetlen kérésből, Ágnes és Géza között hatalmas vita kerekedett, amelynek következményeként már a férfi ügyvédje is fenyegetően lépett fel a kapcsolattartás jogosságáért. Ági alulmaradt, ezért voltak ma itt az ismerős pszichológusnál, ahová a férfi jogi képviselője is bejelentkezett.
- Emma, édesem! Apa mesélte, hogy milyen sok programot tervezett neked. Az állatkertben megnézheted a zebrákat és úgy tudom már a kiscsikót is meg lehet etetni. A Dunában is horgászhattok. Emlékszel? Egyszer neked is sikerült kifognod egy halat, amit utána vissza is dobtatok. Ja és majd elfelejtettem! A Zsömi kutya is nagyon vár téged! Tudod mit? Az új lakásunkba keresünk mi is egy kiskutyát vagy kiscicát. Azt, amit te szeretnél! - próbálta a kislánya arcát maga felé fordítani az anyja, de ez sikertelennek bizonyult.
- Kicsikém - szólt a lányához először Géza - amíg mi együtt leszünk, addig anyukád szépen berendezi majd az új szobádat.
A gyerek mozdulatlan maradt és továbbra is az anyja ruhájába temette az arcát. A pszichológus nagyot szusszant, miközben a térdére támaszkodva állt fel a gyerek mellől. A tekintetével jelzett a férfinek, hogy menjenek vissza az irodájába.
- Géza! Gondolja át, hogy jó döntés - e így magával vinni Emmát? - kérdezte a szobába lépve, miután becsukódott mögöttük az ajtó.
A férfi lehajtott fejjel, inkább csak maga elé mormogta.
- Muszáj elvinnem! Ebbe Ági is beleegyezett. Emma majd szépen megnyugszik, ha látja, hogy milyen sok élményben lesz része.
- De az anyukája éppen most költözik ki a megszokott otthonukból. Ez komoly félelmet kelthet a kislányukban. Neki ez olyan, mintha minden bizonytalanná válna körülötte és nem tudja azt, hogy mi fog történni vele, ráadásul a nagyszüleivel sem találkozott jó ideje.
Kopogás hallatszott, és anélkül, hogy a belépéshez engedélyt kapott volna, már be is nyitott az ajtón a gyermekvédelem legszőrösebb szívűnek ismert ügyvédnője. A korához képest jóval fiatalabbnak látszott.
A térde fölé érő szűk szoknyája jól mutatta a sportolástól izmossá formált lábait és az elegáns nyári blézere, bőr irattáskája a nő magabiztosságról árulkodott.
- Jó napot! Mi már beszéltünk telefonon - határozott mozdulattal nyújtott kezet a pszichológusnak, majd választ nem várva a férfihoz fordult. - Mi újság Géza? Láttam, kint a folyosón, hogy a kislány eléggé az anyjába van burkolózva.
- Arról próbáltam meggyőzni Gézát, hogy nem lesz jó így, ilyen ellenállás mellett elvinni Emmát - megértést keresve nézett a másik nőre a pszichológus.
- Géza! Maga mit szeretne? Gondolom ez nem is kérdéses, hiszen azért vagyok én is itt - hagyta figyelmen kívül az ügyvéd, a szakember közbevetett mondatát.
- Igen - válaszolta alig hallhatóan a férfi.
- Akkor induljunk, hogy ne húzzuk tovább itt az időt, mert az senkinek sem hiányzik - tárta ki az ügyvédnő az ajtót.
Emma mindhármuk meglepetésére szemben állt az édesanyjával és beszélgettek. Ránézett az apjára, aki bizakodó mosollyal az arcán odalépett hozzá és átölelte.
- Anya! - szólt a nőhöz Emma azzal a különös, csendes kétségbeeséssel, amilyenre csak a felnőttek képesek, miközben nem várnak választ.
Ágnes megölelte és bíztatóan mosolygott rá, mialatt a könnyei láthatatlanul folytak befelé. Tudta, hogy jó helyen lesz Emma, de mit számít ez, ha ő erről semmivel sem tudta meggyőzni.
A gyerek kézen fogta az apját. Mielőtt kiléptek volna a bejárati ajtón, Emma még egyszer reménykedő arccal fordult vissza. Csendben sírt.
Ágnes mozdulatlanul nézett utánuk, miközben a pszichológus a kezét a vállára téve beszélt hozzá. Semmit nem hallott a hozzáintézett szavakból. Alig várta, hogy kimehessen és szabadjára engedhesse a könnyeit.
Hazaérve, gépiesen kezdett csomagolni, amikor megcsörrent a telefonja, Géza nevével a kijelzőjén.
- Visszaviszem Emmát hozzád! - mondta köszönés helyett a férfi - Képtelen vagyok magammal vinni. Ő csak bennünk bízhat. Mi ketten, együtt vagyunk számára a fontosak. Én ezt nem tudom és nem is akarom megváltoztatni. Szóltam anyáméknak. Ők ezért egyszerűen csak lehülyéztek.