A világszirmok szonettkoszorú…
Írta: -- ismeretlen szerző vagy duplikált művek
Közzétéve 6 hónapja
Megtekintések száma: 128
A virágszirmok szonettkoszorú…
Lapunkban rendszeresen helyet adunk a magyar lírának, megidézve annak legnagyobb klasszikusait. A magyar költészet azonban napjainkban is alakul, és néha egész közel vannak hozzánk olyanok, akik ebben tevékenykednek. Mostani számunkban Csikai Gábort, a Kónyi Faluház munkatársát, író, költőt mutatjuk be egy általa nemrég nyert pályázat kapcsán.
Honnan ered írói vénád, van-e valami családi indíttatása ennek?
Erre nem tudnék igazi választ adni. Családi indíttatás igazából nincs, én legalábbis nem tudok arról, hogy bárki is szépirodalommal foglalkozott volna az őseim közül. Igazából én amióta írni tudok, azóta írok, próbálom megfogalmazni magamban a világot, ami történik velem, körülöttem.
Úgy tudom, hogy eddig több versesköteted is megjelent. Már én is olvastam belőlük, és ezek a kötetek sok területét fogják fel a létezésnek. Van-e olyan köteted, amit leginkább szeretsz?
A könyveim egy kis magánkiadónál, az Undergroundnál jelennek meg, így nem országos terjesztésűek. A verseskötetek mellett még leginkább mesekönyveket írok, és ezek lettek a legismertebbek, legkedveltebbek is. Nagyon sok könyvtárba is eljutottak, mivel a kiadó terjeszti a Könyvtárellátó oldalán is. Hogy melyiket szeretem ezek közül a legjobban? Nyilván az első és az utolsó, ami leginkább az ember szívéhez nő. Az első, a Már majdnem ott, 2013-ban jelent meg, ezt azért szeretem, mert abba lényegében összeválogattam a legjobbakat, amit addig írtam. A legutolsó pedig, ami hamarosan megjelenik, a Vázlatok az örökkévalóságról. Ezt meg pont azért szeretem, mert eleve úgy készültek a versek, hogy azok egyszer egy könyvben fognak megjelenni. Itt már nem csak összevissza írtam a verseket, hanem volt elképzelésem, egy koncepcióm, ami köré fel van fűzve az egész.
Mondtad, hogy családi indíttatás nem áll a költészeted mögött. Hogyan születnek akkor a versek?
Az az igazság, verset nem tudok úgy írni, hogy leülök, és írok egyet. Ez egyszerűen csak jön. Ha eszembe jut valami, akkor azt gyorsan elkezdem leírni, általában most már a telefonba pötyögöm be. Prózát gond nélkül írok úgy, hogy leülök, és nekiállok, de a versnél kell a lelki indítás, vagy az ihlet, vagy nevezzük, ahogy akarjuk. Ha például fél évig nem jut eszembe semmi, akkor megesik, hogy fél évig nem írok egy sor verset sem, bár szerencsére mostanában nem fenyeget ez a veszély
Világszirmok című szonettkoszorúd különdíjat kapott A Hetedik folyóirat A Betűk sivatagában pályázatán. Erről mit kell tudni?
Elsőként a folyóiratról beszélnék. A Hetedik egy interneten megjelenő kiadvány, ahová szerzőként úgy kerülhet be az ember, hogy vagy meghívják, vagy pedig egy, már a folyóiratban publikáló szerző ajánlja. Innentől lehet nekik küldeni műveket, és azokat három szerkesztő megnézi, úgy, hogy nem tudja ki a szerző. Ha pedig közülük kettő igent mond rá, akkor megjelenhet a következő lapszámban. Ez nagyon demokratikus rendszer, hisz itt tényleg csak az adott mű minősége számít, nem az, hogy ki írta. Én úgy kerültem a folyóirat közelébe, hogy most már ötödik éve megrendezik Budapesten a József Attila Vers-Dal Fesztivált, amelyen eddig mindig szerepeltek a verseim, néhányat meg is zenésítettek közülük. Ennek szervezésébe kapcsolódott be a folyóirat, és innen hívtak meg. A pályázat pedig úgy zajlott, hogy a lap és a József Attila Emlékhely közösen szerveztek egy kreatív íróműhelyt, és erre pályázatot hirdettek. Ebbe a pályázatba lehetett küldeni műveket, és azokat is belevették, amelyek a nyáron a folyóiratban megjelentek. Örömmel értesültem aztán róla, hogy művem különdíjat kapott, és külön nagy megtiszteltetés volt, hogy József Attila szülőházában vehettem át.
Úgy éreztem, hogy ez a mű mintegy Ars poétikaként is felfogható. Felmerült bennem a kérdés, mit keresel? Magadat, a világot, vagy valami szerelmet, Istent? Hisz mindegyik megtalálható benne.
Ezeket a dolgokat azért mindenképp el kell választani egymástól: önmagamat és a költői Ént, aki a versben beszél. Sokszor kérdezik az embertől, hogy mit éreztél ekkor meg akkor, mikor ezt írtad. Viszont ha én írok egy verset, az nem biztos, hogy teljesen az én személyes dolgom, hanem épp hogy valaki más helyébe képzelem magam. Az hogy én mit gondolok, és hogy a költői Én mit gondol, az leggyakrabban nem fedi egymást. Ez a vers is egy konstrukció, hiszen a szonettkoszorú, mint műforma, alapvetően is bonyolult. 14 szonettből épül fel úgy, hogy az egyes versek utolsó sora mindig megegyezik a következő első sorával, és ezek a sorok alkotják a végén a 15. úgynevezett mesterszonettet.
Mit tervezel most, mint fiatal költő, író?
Írni folyamatosan írok, és további könyveim várhatóak. Karácsonyra jön az új mesekönyvem, a Rézirozi kalendáriuma. Aztán írtam egyetemista koromban egy regényt, a Gancegált, néhány egyetemista fiatalról, most ennek készült el a folytatása, a Haudujudú? Ez azt mutatja be, mi lett annak a regénynek a szereplőiből 35 éves koruk környékére. A regény valószínűleg tavasszal jelenik meg.
Az IKSZT munkatársaként dolgozol, és itt is sok a feladat.
Igen, szerencsére rengeteg rendezvényünk van, amiken eléggé változó az érdeklődés. De a cél mindenképp az, hogy minél változatosabb kulturális programokat szervezzünk a falu lakosságának. A paletta most még színesebb lett, köszönhetően az EFOP pályázatnak, melyet az önkormányzat konzorciumban nyert meg. Így még több program valósulhat meg az EFOP-ban dolgozó kollégák munkája nyomán. A Faluház és az Önkormányzat facebook oldalán lehet a programokról tájékozódni. Ezeken kívül is sok program van a Faluházban; klubok, szakkörök, de igyekszünk az egyéni kezdeményezések mellé is odaállni.
Együtt szerkesztjük a Kónyi Kisbírót, és abban nagyon sok rovatot gondozol. Milyen élményeket ad ez?
Nagyon szeretem megírni a cikkeket, mert sok emberrel találkozhatok ezek kapcsán. Beszélgetek a riport-alanyokkal, és olyan dolgokat tudok meg róluk, aztán pedig adhatok át a kónyaiknak, melyek nem voltak ismertek addig. Arra pedig különösen büszke vagyok, - vagy legalábbias nekem úgy tűnik - , hogy egyfajta presztízsértéke van annak, ha valaki megjelenik a lapban. Például, ha valakit felkérek, hogy a következő lapszámban szeretnék írni róla, akkor nagyon pozitívak a reakciók: „de jó, köszönöm, hogy gondoltatok rám.” Ez azt mutatja, hogy a szerkesztőtársakkal együtt sikerült elérnünk a Kisbíróval egy olyan színvonalat, ahol már értéke van, ha valaki szerepelhet benne. A jövőben is szeretnénk olvasható, érdekes lapot adni az emberek kezébe. Mert egyébként ez a falu tele van érdekes emberekkel, nagy teljesítményekkel, amiket érdemes megmutatni a helyieknek, és az utókornak is megőrizni.
Dr. Boros István
Csikai Gábor:
Világszirmok (szonettkoszorú)
(részlet)
8.
Engem életillattal ő köszönt,
Ki ott fent a fellegekben szárnyal.
Mikor rám néz, tudom, lesz még pár dal,
Hisz tegnapokkal tele a bőrönd.
Benne tűz, a víz, az ég és a föld,
Ködben ázó hegyek ősi várral.
Köztük ülök, és néhány madárral
Beszélgetek. Érzem, mindent betölt
Körben ez a hatalmas nagy béke.
Hiába a múlt ezer emléke,
Még milliószor virrad reggelem.
Nem kérdezem, ami jár, az szép-e?
Egy lépéssel mindig feljebb lépve
Jeleit nyitott szemmel meglelem.
Első megjelenés: Kónyi Kisbíró, 2018 december