A pofon

Írta: Zentai Eta


Közzétéve 2 éve

Megtekintések száma: 362



A pofon

A zárás után újabb bála érkezett. Munkájának ezt a részét utálta a legjobban. Érzékeny orrát azonnal megcsapta a tisztított ruhák enyhe, vegyszeres szaga. Érezni vélte az izzadtság szagát is, különös tekintettel a nagy méretekre. Viszont némi irigységet érzett, a nádszál karcsúságot sejtető darabok láttán. Ilyenkor úgy gondolt saját testére, mint egy elnagyolt, ormótlan képződményre.
Késő este volt mikor hazaindult. Fáradt szemének jól esett a sötét, amit csak a foghíjas utcai lámpák fénye derített. A viszonylagos enyhülést hamar felülírta, a gyomrából a mellkasa felé kúszó sajgás. Ezen a májusi estén, minden szembejövő, összebújó pár látványa fizikai fájdalmat okozott.
Megkönnyebbült mikor hazaért, a szobája falai közé zárt magányt, saját választásnak érezte. 
A konyhából vidám nevetés szűrődött ki, ami azonnal elhalt, ahogy belépett. A felé forduló két arcot váratlan májusi fagy érte, megdermedt rajtuk a mosoly, és csak lassan olvadt lucskos szívélyességgé. Húga kapott először észbe, vacsorázni hívta. Megfordult, hárítóan visszafelé intett:
- Nem vagyok éhes, csak beköszöntem.
A szüleiktől örökölt közös lakásban, egyre gyakrabban érezte feleslegesnek magát. Annának
megint új kapcsolata van, és a késői órát tekintve, a férfi itt alszik. Húga megint felrúgta a megállapodást, hogy előtte megbeszélik.
A fürdőszobában rosszkedvét düh váltotta fel, a kád mosóporos vizében húga fehérneműi úsztak. Ingerülten belecsapdosta az apró csipkés bugyikat és melltartókat a mosdóba, közben
összefröcskölt mindent. A kádban sokáig áztatta magát, arra ébredt, hogy a fürdővíz teljesen kihűlt.
Reggel összefutott húgával a konyhában, aki már útra készen, gyors bocsánatkéréssel kezdte. 
Apró kezeit nyitott tenyérrel maga elé tartva, hárította a várható szidást. Az ismerős mozdulat gyermekkorukat idézte. Bevillant az a hatalmas pofon, amit elkeseredett, sokszor átvert kamaszként adott neki. Az összecsukló törékeny test, az eltört mosoly látványa, azóta is kísérti. Hetekig pária volt a családban, de hozadéka is volt az ütésnek, mert Anna attól kezdve bizonyos tisztelettel nézett rá. A pofon után jelentéktelen csínyjeiért is, ha rajtakapta, feltartott kezekkel kért bocsánatot. A teljes megadás póza azonnal leszerelte nővérét. Anna tisztában volt a mozdulat a hatásával, évek óta élt és visszaélt vele.
Magdát soha nem kényeztették. Mikor megszületett a húga, akkor szembesült azzal, hogy a szülei másként is tudnak szeretni. A kicsi mindent megkapott, aminek hiányát ő csak kamaszként fogta fel. Furcsa kettősség jellemezte húga iránti érzéseit. Egyszerre csodálta és irigyelte szépségét, cserfességét, mindazt, ami belőle hiányzott. Zokszó nélkül, talán önvédelemből, beállt a kényeztetők közé, és ennek fejében testvéri szolidaritást remélt. Az elkapatott Anna nem viszonozta nővére gesztusát. Apró gonoszkodásait, trükkös hazugságait, ártatlan arccal, őszinte szemekkel kente testvérére, akinek az elfogult szülők miatt, esélye sem volt, igazát bizonyítani.
Az a bizonyos pofon volt kapcsolatuk fordulópontja. Anna azóta abban a meggyőződésben élt, hogy nővére lelkifurdalása kimeríthetetlen. Nem sejtette, hogy a sokszor alkalmazott bocsánatkérő mozdulat, lassan korrodálni kezdett.
A zárásig félóra volt hátra. Az üzletben csak hárman voltak, két asszony, akik közösen válogattak, karjukat lehúzta a rengeteg felpróbálásra váró ruha. Magda nem foglalkozott velük, tudta, rövidesen elmennek vásárlás nélkül, és a ruhatornyot, neki kell lebontani, és helyrerakni. A harmadik vásárló egy magas, fiatal férfi volt. Az öltönyök körül bóklászott már egy ideje, minden eredmény nélkül. Odasétált hozzá, a férfi láthatóan megörült a segítségnek.
- Egy jó és olcsó öltönyt szeretnék, állásinterjúra megyek - mondta bőbeszédűen - de nem ismerem a külföldi méreteket.
Magda végignézett rajta, olyan volt, mint egy nagyra nőtt kamasz. Emlékezett egy jó minőségű, alig használt, szürke öltönyre, ami pont ennek a gyámoltalannak a mérete.
Türelmesen várakozott a próbafülke előtt, amíg felpróbálta. A férfi kicsit idegesen, mint színész az első szerep után, a fülke függönyébe kapaszkodva bújt elő. Magdát váratlan gyengédség fogta el, aggódó arcát látva. Elégedetten bólintott, választottak még egy inget és nyakkendőt is.
Szokatlanul jókedvűen sétált haza. Húgát a fürdőszobai tükör előtt találta. Teljesen ráhajolt csínos képmására, és az ajtónyitásra sem fordult meg. Hirtelen gyanús lett a mozdulatlan, kis alak. Anna, homlokát a homályos tükörnek döntve, sírdogált. Nővére egy határozott mozdulattal maga felé fordította. A látvány, sokkoló volt, majdnem annyira, mint mikor ő ütötte meg. Húga duzzadt, véraláfutásos arca elutasító lett, mikor meglátta Magdát. Azonnal jelezte, hogy nem kér a részvétéből, nővére lenne az utolsó, akinek panaszkodna. Csengettek.
Anna sebesen indult az ajtó felé, de Magda félretolta. Mindketten tudták miért.
Az ajtónyílásban, először egy csokor virág, majd Ádám bűnbánó arca jelent meg. Néhány perc múlva, melyet aláfestésként Anna folyamatos sikítozása kísért, a férfi már a lépcső alján hevert, testére utolsó ütésként a csokor zuhant. Magda, széles hátát a csukott ajtónak döntve, türelmesen hessegette, hegyes, piros körmeivel támadó húgát, mint egy a szobába tévedt, dühös darazsat.
- Irigy vagy, irigy - csípték szavai - mindig is irigy voltál. – Magda szája megrándult, hirtelen, nyers mozdulattal feltépte az ajtót.
- Menj utána, ha ez kell neked! - Anna odaugrott, de a lépcsőház már üres volt.
Egyik este megint sötétben indult haza. Nem volt gyáva, bízott kemény, nőietlen ökleiben, de húgának többször elhangzó fenyegető mondata, hogy Ádám megvereti, ott motoszkált az agyában. Ádámot többet nem látta, de a gyakran elhangzó mondat azt sejtette, hogy kapcsolatuk nem szűnt meg. Az ősziesre fordult idő, a városra hasaló koszos ég, a kihalt utcák, mintha a beváltandó fenyegetés nyomasztó díszletei lettek volna. Napok óta úgy érezte, követi valaki, de ha hátrafordult, nem látott senkit. Ez az alattomos megfélemlítés egyre jobban dühítette. A következő saroknál megbújt egy vastag, hurka formájú hirdetőoszlop mögött. Nem kellett sokat várnia, a titokzatos valaki, már a közelben szaporázta. Magda vaskos testét meghazudtoló fürgeséggel ragadta meg grabancát, és a legendás erejű pofont útjára engedte. A szerencsétlen csak azért nem rogyott össze, mert a másik kezével tartotta.
Egy arra haladó autó fénycsóvája megvilágította az ismeretlen arcát. Magda döbbenten ismerte fel a férfit, aki pár hete öltönyt vásárolt a boltban.
A férfinek idő kellett ahhoz, hogy a megálljon a saját lábán, pedig az elképedt lány már két kézzel támogatta. Végre sikerült talpon maradnia, de még sokáig imbolygott, mint az eltalált kuglibábú. Magda előkapta zsebkendőjét, és óvatosan törölgetni kezdte vérző orrát, felrepedt száját, villanásnyi emlékeire hagyatkozva a visszatért sötétség miatt.
- Miért követ? - kérdezte ingerülten, de sokkal gyengédebben, mint a helyzet indokolta.
- Nem mertem megszólítani, féltem, hogy elzavar. - nyögte.
- Miért nem jött egyenesen a boltba? – értetlenkedett.
- Nem vásárolni akartam, csak beszélgetni. - hebegte.
Mire Péter arcáról eltűntek a szerencsétlen félreértés nyomai, Magda már mindent tudott róla. 
Egy vidéki kisvárosból jött Pestre, az üzem, ahol informatikusként dolgozott megszűnt, állás nélkül maradt. Anyja nyugdíjas nővéréhez költözött albérletbe. Magányos volt. Róza nénivel folytatott beszélgetései két témára szorítkoztak, a rezsire és a napi betevőre. A világ egyéb dolgai az öreg hölgyet már nem érdekelték. Mióta özvegy lett, állandó félelemben élt a holnaptól, és egy bekövetkező betegségtől. A nénit filozófiája arra késztette, hogy továbbra is szűkösen éljen, és félretegye a rokonától kapott pénzt.
Péternek nem volt társasága, otthon dolgozott, csak ebédelni járt el egy közeli gyorsbüfébe. Róza néni ugyan felajánlotta, hogy főz neki, de rögtön hozzátette, nagyon egyszerűen étkezik, kis leves délben, bögre kávé este. Péter örült, hogy az ajánlatban világos lehetőség volt a visszautasításra.
A fiú, pár hetes pesti tartózkodása alatt az első figyelmességet, kedvességet Magdától kapta.
Mikor elnyerte az állást, biztos volt benne, hogy részben az elegáns öltönynek köszönheti.
Elhatározta, hogy megkeresi a lányt, és elújságolja a jó hírt. Sokáig halogatta, de magánya, egyik este az üzlet elé űzte. Az ajtón kilépő lányt rosszkedvűnek, barátságtalannak látta, nem merte megszólítani. Napokon át gyáván, titokban követte. Magda ébersége aztán helyrerázta a dolgokat.
A megkeseredett lány számára új időszámítás kezdődött. A fiú eleinte csak kísérgette, később a sétákat közös programok követték. Péter megismerte Budapestet, idegensége,
gyámoltalansága múlni kezdett, úgy érezte a lánynak köszönheti, hogy a hatalmas város végre befogadta.
Anna gyanakodva figyelte nővérét, aki újabban mindig jókedvű volt, kevés időt töltött otthon, hirtelen élni kezdte a saját életét, és kevesebbet foglalkozott az övével. Addig faggatta, míg bevallotta, hogy barátja van, egy vidéki fiú, aki nemrég költözött Pestre. Anna kétértelmű vihogására tiltakozott, csak barátok. Húga nevetett naivitásán, és a sok szerelmet megéltek tapasztalatával okította. Férfi és nő között nincs barátság, előbb-utóbb eldől, hogy szerelem lesz belőle vagy semmi.
.- Légy észnél, próbálj meg végre nő lenni, és az igazi nők jól bevált eszközeivel segíts magadon! - Magda csak legyintett húga női praktikáira, de az, hogy eddig nem gondolt Péterre férfiként, saját magát is meglepte. A fiú kezdeti határozatlansága, szokatlanul udvarias modora, inkább anyai, érzéseket ébresztett benne. Anna egyik mondata mégis elgondolkozatta.
.- Ha Péter minden szabadidejét veled tölti, akkor nincs senkije.
Húga kicsit léha, de logikus szavai elhintették benne a reményt.
Magdának csak lehangoló tapasztalatai voltak a tükrökkel, ha tehette elkerülte a velük való szembenézést. Újabban, mikor egyedül maradt az üzletben, elnézegette magát a próbafülkék igazmondó tükreiben, és igyekezett megfejteni, hogy mi vonzza hozzá a fiút? A váratlan lehetőség, hogy szerelemre talál, változtatásra késztette. Turkálni kezdett a ruhák között, akár korábban lenézett vásárlói, és lassan ráérzett az öltözködés ízére, a tetszeni vágyás örömére. A lejtőn nincs megállás, figyelmeztette volna régi énje, mikor egy alkalommal kicsit szégyenkezve segítséget kért húgától, mert nem boldogult a sminkkel.
Péter szerette Magda társaságát, a lány magáról alig beszélt, viszont figyelmes hallgatóság volt. Csodálta határozottságát, egyenességét, véleményét mindig tiszteletben tartotta, soha nem mondott ellent, pedig érezte, hogy ez néha bosszantja a lányt. Magda mellett biztonságban érezte magát, és holmi vitákkal nem akarta gyengíteni ezt a kellemes állapotot. Imponált okossága is, kis üzletének ügyeit remekül intézte. A lány összes jó tulajdonságát számon tartotta, de megváltozott külsejére, nem volt szeme. Mintha fizikai valósága, barátságukban nem játszana szerepet.
Magda hamar észrevette, hogy a fiúra teljesen hatástalan az új ruha, a smink. Az előnyös változásokról nem vett tudomást, sem tekintettel, sem szóval. Elkedvetlenedett.
Csalódottságát otthon nehezebb volt eltitkolni, mert Anna, aki az ideológiát szolgáltatta ehhez a hadművelethez, kíváncsi volt a részletekre. Bosszantotta nővére szűkszavúsága, okokat keresett mögötte, ha nem talált, akkor legérzékenyebb pontját vette össztűz alá. 
- Miért dugdosod előlem Pétert? Miért ne mutatod be? - cikizte nap, mint nap. Ha Magda nem reagált a féltékenységét célzó szavakra, gonoszkodva hozzátette - Mit félted, aki neked bejön, az nálam labdába se rúghat.
Róza nénit utolérte a megjósolt betegség, ami miatt minden egyéb háttérbe szorult. Péterrel vállvetve csinálták végig a szörnyű heteket. A néni előre megmondta a fiúnak, hogy akkor hagyja rá a lakást végrendeletileg, ha otthon ápolja, nem viteti kórházba. Kívánsága, hogy saját ágyában haljon meg, méltánylandó és jogos volt.
Magda a betegápolás apropóján járt először Péter szobájában. Míg Róza néni ágyánál virrasztott, sokat töprengett. Húga vádját, hogy dugdossa előle a fiút, titokban elismerte, de az, hogy kapcsolatukból a testi vágy kimaradt, hirtelen felismerés volt. Sokat voltak együtt, ha valóban akarták volna, ha sürgető lett volna a másik közelsége, intim érintése, már megtörtént volna. Alkalom volt bőven, felváltva ápolták a nénit. Magda többször aludt Péternél, megfelezték az éjszakákat, hogy napközben a munkájukat is el tudják látni. Igen, lett volna alkalom, hogy egymás karjában találjanak vigaszt, mikor a beteg időnként elcsendesedett.
Sokszor feltette magának a kérdést, vajon Péter is végiggondolta kapcsolatukat, vagy neki így volt természetes, nem akart többet barátságnál?
Mire Róza néni temetésére sor került, a gyakori szoros együttlét, ahelyett, hogy összehozta volna őket, eltávolította.
A betegápolás fájdalmas, naturális részletei, és a lakásban ólálkodó, legszörnyűbb arcát mutató halál, felejteni vágyást lopott közéjük. Mintha a hosszú hetek képeit és hangjait, csak akkor lesznek képesek elfelejteni, ha távol tartják azt is, akivel átélték.
Mikor Magda felajánlotta, hogy segít a temetést intézni, Péter hozzálépett, megcsókolta az arcát, könnyedén súrolva száját is, és megköszönte addigi segítségét, de elhárította. A lány, az alig csóktól és a visszautasítástól megzavarodva ment haza.
Magda életében hirtelen nagy lett a csend. A fiú napokig nem jelentkezett, Anna is békén hagyta, mert tudott a halálesetről. Péter közeledése, ami egyúttal távolodás is volt, felzaklatta.
Most érezte először, hogy tudná szeretni, talán már szereti is. Egyik nap váratlanul bejött az üzletbe, és elhozta a gyászjelentést.
- Mindent elintéztem, már csak a koszorúk vannak hátra. - mondta kicsit hivatalosan.
Magda némi habozás után ajánlott egy virágüzletet, ahol szépen dolgoznak és szolidak az árak.
A temetésre két hét múlva került sor. Péter rokonai közül egyedül az édesanyja volt ott. A házból eljött pár öreg lakó, szivárgó szemekkel, valami furcsa megbékéléssel nézték a szürke urnát, a szép virágokat, és hazafelé megbeszélték, hogy mit kellett volna másképpen csinálni.
A testvérek külön érkeztek, távol álltak egymástól, mint két idegen. A szőke Anna feketében, törékeny szépségében, vigasz volt a gyászban. Nővére tömören, sötéten, mint maga a gyász. A szertartás után Péter Magdához sietett, vállát átölelve Annához vezette.
- Bemutatom a gyönyörű csokrok és koszorúk készítőjét – kezdte.
- Felesleges. - zörögtek Magda szavai szárazon - Anna a húgom.
Magda a temetés után visszament az üzletbe, remélte, hogy a munka majd eltereli gondolatait a fiúról. Péterrel a kísérlet, úgy végződött, ahogy gyanította. Mikor hazaindult, meglódult a szíve, a fiú a szokott helyen támasztotta a ház falát. Elindultak, és szinte azonnal felvették a régi ritmust.
- Miért nem mondtad, hogy van egy húgod? - támadt kapásból.
- Gondolom, az okát Anna sietett közölni veled.
- Ne keverjük Annát a kettőnk ügyébe! - hárított Péter.
.- Jó, akkor, hogyan is áll a kettőnk ügye?
- Nehéz veled. - sóhajtott a fiú. - Mikor megkerestelek, vágyódtam a hangod, a kedvességed után, jó volt veled, nekem te jelented ma is Budapestet. Közel voltam ahhoz, hogy beléd szeressek. -
Magda lehajtotta a fejét, hogy ne kelljen Péter szemébe néznie, és várta a de szócskát, ami majd gorombán fellöki az előző édes mondatot.
– De te olyan voltál, mint egy megkezdhetetlen sütemény, kemény, aki óvatlanul próbálkozik, beletörik a foga. Tudtam, hogy belül tele vagy édességgel, de addig nem sikerült eljutnom, hogy érezzem is. Olyannak láttalak, mint akinek nincs szüksége senkire, egyedül vívja meg a harcait, ha nem megy másként, hát erőből. -
Magda arca megszínesedett, Péter nyilván a pofonra gondol.
- Gyerekként kezeltél, nem vettél férfiszámba, ezért nem is tudtam férfiként viselkedni veled. Róza néni betegsége alatt, igazi bajtársak lettünk, de a kettőnk ügye még mindig befejezetlen volt. Aztán elküldtél a húgodhoz. Ez üzenet volt, mintha magad helyett őt ajánlottad volna. A sok borzalom után, amit átéltünk, ott találtam magam, egy harsogóan zöld, és színes, csupa illat kis boltban, benne egy lány -
Magdában nyüszíteni kezdett a féltékenység, most mondja ki, hogy szép és gyönyörű, de Péter úgy folytatta:
- Aki kedves, barátságos és vidám volt. Aki többet beszélt, mint én, de jó volt hallgatni, aki mindig éreztette, hogy szüksége van rám, aki mellett férfinek éreztem magam.
Mikor Péter elment, Magda a szakítás ellenére úgy érezte, ajándékot kapott. A fiú szavai, hogy majdnem beléd szerettem, felemás boldogsággal töltötték el. A vonzalomról, amiről azt hitte, hogy sosem volt az övé, kiderült, hogy a kezében tartotta, csak kishitűségében nem tudott mit kezdeni vele. A fiú szerelmét átgurította húgának önként, mert nem hitte, hogy meg tudja tartani. Péter egyetlen mondata, hogy majdnem beléd szerettem, megszabadította a reménytelenségtől, attól az önsorsrontó, gyermekkorában ráégett stigmától, hogy nem szerethető, nem kell senkinek.
Anna a közös lakásban meghúzta magát, szinte lapított árulása miatt. Az első pillanattól kezdve tudta, kivel áll szemben, mikor Péter belépett a virágüzletbe. Jó játéknak tűnt megszívatni nővérét és titokban tartani a rokonságot a férfi előtt. Bevetett mindent, hogy megviselt, szomorú vásárlóját elbűvölje. Kedves volt, előzékeny és gyönyörű. Ügyesen bevonta a virágok kiválasztásába, többször hívta mobilon az esetleges változtatások miatt. Péter azt vette észre, hogy szinte naponta útba ejti a kis üzletet. Mire elérkezett a temetés napja, a lány teljesen elvarázsolta. Anna megijedt mikor Magdára gondolt, de már nem vallhatta be Péternek az igazat, mert leplezné saját magát is. Arról nem beszélve, hogy a könnyednek indult játék a tűzzel, őt is megégette. Megígérte, hogy elmegy a temetésre. 
Kínos volt mikor Péter bemutatta őket egymásnak. Ott állt álnokul, a két fiatal közé ékelődve, tudva, hogy végleg elválasztotta őket. Megúszta a lelepleződést, mint oly sokszor, és újra érezte a diadal édes ízét, amit nővére fölött aratott. Sokáig nem volt tisztában saját indítékaival, hogy mi irritálja annyira csúnyácska testvérében. Felnőttként érzett rá arra, hogy Magda szeretetét, ami sokszor agresszivitással párosult a bántások miatt, soha nem volt képes viszonozni.
Szótlan feszültségben teltek a napok Anna elköltözéséig. Magda hallgatása egyre jobban zavarta húgát, furcsállta, hogy ilyen könnyen belenyugszik a fiú elvesztésébe. Legszívesebben kirobbantott volna egy szenvedélyes veszekedést, hátha elcsattan egy újabb pofon, ami megkönnyítené távozását. Péter felháborodna, Magda pedig szert tehetne egy újabb, sírig tartó lelkifurdalásra.
Az utolsó napon bőröndje mellett állt az ajtóban és kereste a búcsú szavait.
- Akkor én megyek - mondta végül - ne haragudj rám, ha tudtam volna… Olyan ártatlanul nézett, mint a szentképek elképzelt angyalai.
- Nagyon jól tudtad. - szakította félbe Magda határozottan. Kiábrándultan nézte a jól ismert arcot. Annát először látta csúnyának, annyit csodált szépsége most elázott sminknek tűnt, kiütköztek alóla a lélek hibái, a gyűlölet, a kétszínűség foltjai.
- Nem tehetek arról, hogy Péter engem választott. - fuvolázta magára találva húga, hamis hangon. Testvérére vetett pillantása álnokul sugárzott, mint a nap, mikor egy pusztító hurrikán után az agyonvert földet nézi
- Pétert én küldtem hozzád – mondta csendesen.