A gépezet beindul
Írta: Lengyel János
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 287
A gépezet beindul
Mitracsek, azt követően, hogy kikelt koporsójából, ahová az írói szeszély juttatta személytelen személyiségét, még csak nem is volt szaga, (hiszen az csak a valóságnak van, meg valami ángliusnak a ködös brexit földjén, akit Forsytenak nevezett anno a tv-műsoros újság), mármint nem árasztotta magából az oszlásnak indult hús jellegzetesen orrfacsaró bűzét, mint ama mondabeli Lázár, (nem György, és főként nem János) anno Júdeában tette azt vala. Mármint, ahogy azt a Bibliának nevezett „besztszeller” egyes szerzői állítják. Itt jutott eszembe, hogy az évszázadok során a Bibliát adták el, ha úgy tetszik vásárolták meg a legtöbb példányban. Felmerült bennem a kérdés, ki, kik vették fel a honoráriumot, kinek fizették ki a horribilis összeget a szerzői jogokért? Nem várok választ, a kérdés csak költői volt.
Szóval a temetés. Ezúttal másként alakult a történet, a megváltó egy mobilhívás képében érkezett, de ez így igencsak képzavaros szöveg, még az íróhoz képest is. Tehát, leszámítva azt a kissé áporodott illatot, hiszen ki tudja meddig feküdt abban a koporsóban, viszonylag normálisan nézett ki. De milyen is a normálisan kinéző emberi lény, mégha az illető egy másik ember elméjének köszönheti létét? Ahhoz, hogy maradéktalanul megválaszoljam ezt a kérdést, vissza kell kanyarodnom az ősrobbanáshoz. Na, szóval, kezdetben vala az ige, később jött a cselekmény és az állítmány …
– Tovább! – kiáltott rá az íróra az Olvasó kollektív egója.
Jól van, rendben, értem ám a célzást. Ezek szerint nem csupán filozót utálják, de a fiát sem kedvelik errefelé. Tehát folytatom Mitracsek szerencsés visszatérésének ismertetését. A legutóbbi kötet megjelenése és a temetése közti időben nem volt lehetősége a tisztálkodásra. Szóval, egy kiadós zuhany és egy váltás ruha megtette a hatását. Mitracsek illő öltözetben látogatta meg a dörzsölt ügyvédet, aki már kész szerződéssel várta. Megalkudtak az összegben is. Mivel Mitracsek nem rendelkezett kellő jövedelemmel, az ügyvéd úgy állapodott meg vele, hogy majd az írótól bevasalt pénzből fogja le az őt jogosan megillető 80%-ot. Ez egy jutányos szerződés, mindenki csak jól jár, kivéve persze az írót. Mitracsek többször megismételte, hogy attól ugyan nem sok pénzt várhatnak, mert szegény az, mint egy bereg-vidéki önkormányzat egere, de van, ahol még számítógép sincs. Ám a jogtalanság pusztaságában edződött jogkiforgatónak már megvolt a koncepciója. Minden lépést gondosan megtervezett.
Most nem részletezem az olvasók számára, hogy milyen praktikákat eszelt ki, milyen csapdákat és buktatókat készített elő az író számára. Miután Mitracsek megkapta a megfelelő utasításokat, elköszönt az ügyvédtől, majd sietősen távozott. Már alig várta, hogy kint lehessen, mind a teremből, mind a joghúzás labirintusából. Egészen belefájdult a feje, és egy pillanatra már sajnálni kezdte az írót, aki még gyanútlanul élte eseményekben nem éppen bővelkedő életét. Nem sejtette, hogy mi vár rá a közeljövőben. De, ha nem sejt semmit, mint egykor Geszti Péter sejtje, akkor nyugodtan felveheti vele a kapcsolatot, hiszen Mitracseknek sürgős segítségre volt szüksége. Az még rendben van, hogy észrevétlenül léphet át egyik színből a másikba, a másik városból az egyikbe, oda és máshova, de végül neki is csak szüksége van egy helyre, ahol megpihenhet, ahol meghúzhatja magát. No, meg az írótól legutóbb kapott pénz is fogytán volt. Tervbe vette, hogy segítséget kér néhány segélyszervezettől, de előbb az írót vámolja meg. Végül is ő teremtette, ezáltal felelősséggel tartozik iránta, mint a Kisherceg a megszelídített róka iránt. Igaz, őt az író a legkevésbé sem szelídítette meg, sőt. De akkor is. A gondolatot tett követte, már hívta is a jól ismert számot, ami igencsak sűrűn változik.
–Halló, igen tessék! – szólalt meg egy álmos hang.
–Én vagyok, Mitracsek.
–Nocsak, most alaposan megleptél, neked éppen nem két méterrel az életszínvonalad alatt kellene lenned? És mióta használsz te mobilt ahhoz, hogy beszólj nekem? – mondta meglepetten L. J., vagy az író, vagy már nem is tudom, hogy is van ez kettőnk, kettőjük között. Kedves Olvasó, oszd be, hogy éppen ki van színen, és ki az, aki színtelen! Mitracsek amúgy is szüntelen az előtérbe tolakodik, de azért a teremtőjének is kijár némi rivaldafény. De ezt az egykori klasszis brazil csatár, Rivaldo is mondhatta volna.
–Ott is voltam, de a kritikus pillanatban, hangsúlyozom, a kritikus pillanatban, meggondoltam magam, szeretnék lenni még. Remélem, ebben nem akadályozol meg, nem teszel nekem megint keresztbe. Írjál nekem egy helyet, ahol elszállásolhatom magam! Na meg pénzre is szükségem lenne. Nyugodj meg, egyedül vagyok, Anna most nincs velem!
–De, hogy is van ez? Megszöktél a temetésedről? Miért? Mit keresel éppen Budapesten? Mihez akarsz itt kezdeni? Megbeszéltük, hogy amíg a Múzsám Londonban mosogat egy francia étteremben, a sírodban maradsz és meghúzod magad. Ha visszatért hozzám, majd folytatjuk a történetedet. Még rengeteg jó ötletem van. Beígértem neked az európai körutat is.
–Semmi komoly, csak van némi elintéznivalóm. Na, meg bekerültem a Maradj talpon! című vetélkedőbe is. Hátha végre szerencsém lesz, és nyerek egy nagyobb összeget. Akkor majd nem kell pályázgatnod évekig, majd én finanszírozom a könyvek kiadását. Ne gondold, hogy megint kapsz majd ösztöndíjat az NKA-tól! Ott főként a bennfentesek, a jó kapcsolattal rendelkezők szerepelnek sikeresen. Ez is csoda, hogy tízedik nekifutásra, végre sikerült némi támogatást szerezned. Hiába, ahogy a botswanai közmondás tartja, addig jár az ember a kútra, amíg ki nem szárad.
–Na, mindegy is, inkább hagyjuk ezt a témát! Ne a nagy nyilvánosság előtt tárgyaljuk ezt meg! Ugyan miért ne nyerhetnék újra ösztöndíjat? Hiszen éppen te vagy a biztosítékom erre. De, ha nem is te, még rengeteg téma van elfekvőben, ami papírért és nyomdafestékért kiált. A másik, meg az, hogy ne igyál előre a kutya bőrére! Még be sem jutottál a játékba, és te már költenéd is a nem létező nyereményedet? No meg, ha történetesen nyernél is, nyomban elfelejtenéd az imént tett ígéretedet.
–Az ember már csak ilyen, még ha költött is. Ne felejtsd el, hogy nagy részben a te jellemvonásaidat örököltem! Ez lett hát örökségem. Jajj nekem!
–Ez igaz, de miért beszélünk mobilon? Teljesen le fog merülni az egyenleged. Amúgy sincs pénzed, hiszen éppen most próbálsz lehúzni. Most nem tudok veled találkozni, dolgom van. Amúgy sem a belvárosban vagyok.
–Akkor légy szíves, utalj a számlámra némi pénzt! Legfeljebb, majd a nyereményemből megadom! Ez most nagyon fontos. Előre is köszönöm.
Az író kétszeresen is meg volt lepődve. Először, hogy Mitracsek újra felbukkant Budapesten, másodszor pedig, amiért ilyen udvariasan, már-már behízelgő hangnemben beszélt vele. Vajon miben sántikál? Miben mesterkedik már megint ez az átokfajzat?
–Na, akkor intézkedsz?
–Rendben, két óra múlva a számládon lesz a pénz, estére pedig lesz lakhelyed is.
Mitracseket örömmel töltötték el a hallottak, lesajnálóan gondolt az íróra.
–Ez valóban egy igazi balfék. Ilyen könnyen sikerült átvernem. Éppen az ellene irányuló hadjáratot készítem elő, és még ő segít szállással és pénzzel. Jól mondta a patkányképű. Hiába, na, tipikus magyar, lovagiasan önsorsrontó. Még akkor sem ismeri fel az igazi ellenséget, amikor az orra előtt áll, és kiforgatja mindenéből. Még szállást is biztosít nekem, holott az sincs kizárva, hogy záros határidőn belül neki sem lesz hol laknia. Nem tudom eldönteni, hogy ez naivitás, határtalan ostobaság, vagy valóban ilyen jólelkű lenne? Á, nem, egy cinikus ember nem lehet jó indulatú. Az teljességgel kizárt. Ahogy elbánt velem, sőt a családommal is, az nem egy szentéletű emberre vall. Mindent és mindenkit kész feláldozni egy jó poénért, egy ütős befejezésért. De valóban így lenne? Majd elválik, mint kínai cipő a talpától.
Közben megérkezett egy ódon bérpalota elé. Kikereste a megfelelő csengőt, ahol ez állt: Költött Irodalmi Alakok, Szereplők Szakszervezete. Az ügyvédtől kapta meg a társaság címét. Korábban nem hallott arról, hogy a kitalált irodalmi alakok számára létezik bármilyen érdekvédelmi szervezet. De mennyire, hogy létezik, több is. A könyv lábjegyzetében olvasta, hogy állítólag ezek is hasonló bűnpártoló szervezetek, mint a TASZ, a HB vagy a NYTA. Előbb a KIASZSZ-t kereste fel, hogy belépjen, és egyúttal a segítségüket kérje. Forradalom ez a javából, jogos lázadás az írói önkény ellen. Így vált Mitracsekből, egy szürke kisvárosi alakból, rendíthetetlen szabadságharcos. Lelki szemei előtt Barr Kochba, Spartacus, Baudica királynő, William Walace, Budai Nagy Antal, Bocskai István, Thököli Imre, II. Rákóczi Ferenc, Garibaldi, Mahatma Gandhi, a Tenkes kapitánya és Sandokán alakja sejlett fel. Micsoda bátorság, micsoda elszántság, micsoda zsenialitás …
–Ödön, azért ne ragadtasd el magad! – szakította félbe Mitracsek valóságtól elrugaszkodó gondolatmenetét Édes Anna kevésbé édes hangja.