A Fehérló fia II. rész
Írta: Veres Roland
Közzétéve 2 éve
Megtekintések száma: 337
A Fehérló fia folytatás
Egy autóbontóban találkozunk Vasgyúróval. Mint megtudtam Málnától, nevét is innen kapta. Ő tüntet el mindenféle nemkívánatos dolgot. Gondolom, most én vagyok az egyik.
Egy csarnokban vár minket az embereivel. Egy Dolph Lundgren kinézetű alak feszít egy asztal mellett. Nagyot nyelek, mikor elképzelem, ahogy vasgyúró kezeivel a nyakamat szorongatja. Úgy érzem, mintha a torkomon akadt volna egy alma, mint Hófehérkének.
– Vasgyúró? – kérdezem.
– Igen én vagyok – mondja a Lundgrenszerű alak mellett ülő másfél méter magas fickó. Az asztaltól szinte nem is láttam. A feltörni készülő nevetéstől a megakadt alma majdnem kiugrik a torkomból. Visszanyelem. – Úgy hallottam, a Sárkányt keresed. Eddig még senkinek nem volt mersze hozzá. Az apád állítólag tudta ki az, de senkinek nem mondta el. De az iránta való tiszteletből, és mivel már sikeresen magad mellé állítottad Fanyűvőt és Kőmorzsolót, üzletet ajánlok. Játszunk egy sakkpartit. Ha megversz, én is segítek a kutatásban.
– Ha veszítek? – kérdezem.
– Eltűnsz.
Málnára nézek. A fülembe súgja, hogy sakkbajnok.
Lehet, hogy ő egy sakkbajnok, de én egyetemista vagyok. A modern művészetek és a népi irodalom óra után soha senki nem mondta, hogy sakkozzunk. Activity, Arkham horror, ilyenek mentek, de sakk soha.
– És ha azt mondom, hogy hagyjuk. Fanyűvő és Vasgyúró már segít nekem. Nem is biztos, hogy szükségem van rád – mondom.
– Akkor ezt úgy könyvelem el, hogy nem is vagy a Fehérló fia. Az apád magabiztos és intelligens ember volt. És soha nem futamodott meg semmi elöl. Te ilyen lennél?
– Rendben. Játszunk – mondom.
A sakktábla már ki van készítve. Hosszan szemezek a fehér lóval.
Vasgyúró szemében ugyanazt a magabiztosságot látom, mint tegnap Kőmorzsolóéban, tegnap előtt Fanyűvőében.
– Tudod, a Fehérló fia vagyok – mondom, megkezdem a játékot az egyik gyaloggal –, de anyuci pici fia is. És minden este sakkoztunk. Ja, és édesanyám kétszer is országos bajnok lett.
Rákacsintok Málnára. Már nem kell, hogy bízzon bennem. Biztos vagyok magamban. Azért mosolya, amivel azt üzeni, ő is bennem, jó érzéssel tölt el.
Egy darabig húzzuk a partit. Vasgyúró valóban jó játékos. De hiába. A végére szándékosan úgy alakítom a lépéseimet, hogy a fehér lóval adjam a mattot. Hogy vegye a célzást. Már régen nyerhettem volna, és ezt ő is tudja. Érti is az üzenetet.
– Amint megtudok valamit, értesítelek, Fehérló fia.
Bólintok, de ez most anyuci pici fia sikere volt.
Héthatárra szóló mulatságot szervezünk Málnával ketten apa lakásán. Sikereinket ünnepeljük. Magam mellé állítottam a város három legnagyobb gengszterét. És az egészet megúsztam néhány sérüléssel és egy komolyabb másnapossággal. Az jár a fejemben, ilyen csak a mesékben van.
Apám bőrkabátjában járkálok a szobában. Fejemen a szemüvegemmel. Hátamon a fehér lóval. Mintha magamra találtam volna. De nem a ruha teszi az embert. Az ember veszi fel a ruhát, amit magáénak érez. Kivéve gyerekkorban. Akkor még a szüleink öltöztetnek.
A harmadik üveg bor után kérdezi meg Málna, amin három napja és három gengszter óta agyalok én is.
– Mit fogsz tenni a Sárkánnyal, ha megtalálod? Megölöd?
– Még én sem tudom – mondom. – Akkor majd kiderül.
Hosszan szívom be a füstöt. A borospoharat szagolgatom. Némi narancsos aroma, fahéjas fennhang. A győzelem illata, keveredve a kétely szagával.
– Apa megölt valaha valakit? – kérdezem Málnát.
Egy darabig néz rám, aztán a kabátom ujjára. Akkor tűnik fel, mintha vérfoltok lennének rajta.
– Úgy tudom, nem. De nem tudom. Nem tudom róla elképzelni.
– Rólam el tudtad volna képzelni, amiket tettem a napokban?
Nem válaszol.
Az ölembe ül. Megcsókol.
Napok telnek el. Semmi hír Fanyűvőről, Kőmorzsolóról és Vasgyúróról. Mindhármukat felhívom telefonon. Azt mondják, még nem tudnak semmit. Mindhármuk hangjában ugyanazt a zavart hallom. Valami disznóságot szagolok. Másnap estére mindhármukat felhívom apa lakásába.
A három kismalac velem szemben ül. A kanapén csak Kőmorzsoló fér el. Fanyűvő és Vasgyúró egy-egy széken kap helyet. Málna oldalt a falnak dőlve cigizik. Én előttük állok.
– Szóval semmit nem tudtatok meg a Sárkányról? – kérdezem.
– Nem, semmit – mondja Fanyűvő.
– Nada – mondja Kőmorzsoló.
– Sajnálom, eleddig nem jártam sikerrel – mondja Vasgyúró.
Fanyűvő farmermellénye alól előtűnik mellkasa. Egyik tetoválását égési sebek dekorálták át. Kőmorzsoló trikója alól kibukkanó háján hasonlót látok. Csakúgy, mint Vasgyúró inge alól kilógó karján. Friss sebek.
– Miért nem hiszek nektek?
– Ez az igazság – mondja Fanyűvő.
– Ez van, figyelj – mondja Kőmorzsoló.
– Nem egyszerű ez – mondja Vasgyúró.
Málnára pillantok. Az együtt töltött esténk jár a fejemben. Rólam el tudtad volna képzelni, amiket tettem a napokban?
– Elég volt a szarakodásból. Ki ijesztett rátok?
Szinte érzem, ahogy a hátamon a fehér ló megvadul.
– Figyelj, az a fickó maga az ördög – mondja Fanyűvő.
– Ha csak rád néz, mintha a pokol lenne a szemében – mondja Kőmorzsoló.
– Az az ember egy szörnyeteg – mondja Vasgyúró.
– Ki az? – kérdezem.
– Nem mondhatjuk el – mondja Fanyűvő.
– Megöl minket – mondja Kőmorzsoló.
– De előtte ki tudja, milyen szörnyűségeket tesz velünk – mondja Vasgyúró.
Rágyújtok egy cigire. Iszok egy korty bort.
A levegőben félelem szaga terjeng. Olyan, mint egy izzadt konditerem, ahol mindenki attól retteg, hogy nem fog megfelelni a címlapok ideáljának.
– Értem. Így már más a helyzet – mondom.
Előveszem a zsebemből apám pisztolyát, amit a fiókjában találtam. Rájuk fogom.
– Akkor kezdjük elölről. Mit tudtatok meg?
Az az este jár a fejemben. Apa megölt valaha valakit?
Olyan klisészerű. De a mesékben is vannak visszatérő motívumok. A hármas szám. A legkisebb királyfi. A fele királyság. Sokszor tűnődtem, ha az öreg király meghal, az ő fele királysága kire száll? Vagy van egy másik lánya, akit megment egy másik herceg, ő meg nincstelenül az öregek otthonába kerül?
A három hűbérestől megtudtuk, hogy egy Kapanyányi nevű fickó kereste fel őket, és kínozta meg mindhármukat. Kapanyányinak saját vágóhídja van. Igen, ez a klisészerű.
És a fickónak ez a valódi neve. Kapanyányi Márton. Ennél már az is jobb lenne, ha talált volna valami becenevet magának, mint a többiek. Mondjuk Húsfeldolgozó vagy ilyesmi.
Málnával az üzembe tartunk. A kocsiban megkérdezi:
– Meg volt töltve a pisztoly?
Nem válaszolok.
Gond nélkül bejutunk a vágóhídra. Meg is lepődhetnék rajta. De mesés fordulatnak fogom fel, bár tudom, valószínűleg már vár minket.
Félig feldolgozott disznók lógnak kampókon. Nyers hús szaga árad mindenfelől.
Próbálom magam édesanyám házába képzelni a parfümök illatával.
Vajon hogy lehet? Napok óta csak néhány sms-t váltottunk. Ha ennek vége, első dolgom lesz, hogy hazamenjek. Bemutatom neki Málnát. Vacsorázunk egy jót. Szigorúan vegetáriánus kaját ez után a hely után. Aztán boldogan élünk, míg meg nem halunk.
De elköltözöm otthonról.
Mára már nem vagyok anyuci pici fia.
Ma még a Fehérló fia vagyok.
De holnaptól én én leszek. Nem hagyom, hogy más határozzon meg.
Egy csarnokba érkezünk. Kondérokban olaj izzik. Kicsit olyan illat van, mint mikor legutóbb otthon voltam.
Középen egy vézna vénember áll félmeztelen. Mellkasán egy sárkány hegtetoválás domborodik. Ráncaitól a sárkány olyan, mintha hullámzana az Óperenciás tengeren is túl.
– Ettől a vén faszitól voltak annyira beszarva a többiek? – kérdezem Málnát.
Valamit láthat, amit én nem, mert szeme kikerekedik a félelemtől. De az is lehet, hogy csak undorodik a látványtól. Én meg a mese hőse vagyok, aki legyőz minden akadályt. Még ha az egy trottyos is a boltban a bevásárlókocsijával.
– Megvárlak itt – mondja Málna. Bólintok.
Tovább megyek. Lépéseim visszhangoznak a csarnokban. Mintha hétmérföldes csizma lenne rajtam. A távolság rohamosan csökken. Kapanyányi vigyorogva bámul rám. Három méterre megállok tőle.
– Hello – mondja.
– Hello – mondom.
Aztán senki nem mond semmit. Farkasszemet nézünk. Valahol a távolban malacok visítanak.
Megunom a dolgot. Előveszem a pisztolyt. Ráfogom.
– Te ölted meg apámat?
– Én – mondja.
– Miért? – kérdezem.
– Útban volt. Ártott az üzletnek. Le akarta állítani. Meg kellett halnia. Ennyi és nem több.
– Nem több? Egy ember életéről beszélsz.
– Mondod ezt te kezedben egy pisztollyal, készen arra, hogy megölj? – Rötyögni kezd. – Vagyis várj csak. Te a Fehérló fia vagy. Nincs az megtöltve, úgyhogy el is rakhatod. Az apád sem volt képes soha ölni. Ő jó ember volt, megkérdőjelezhető döntésekkel. Bár a jó relatív. Éreztél már olyan illatot, amit más kellemesnek gondolt, de neked a beled is kijött tőle? Ennyit jelent a jó. Egy illat, ami ízlés dolga, és egy könnyed szellőtől el is illan, mintha sosem lett volna.
– Kicsit elegem van ebből – mondom. – A Fehérló fia. Anyuci pici fia. Van egy hírem a számodra. Én én vagyok. Nem a szüleim határoznak meg.
Meghúzom a ravaszt. A golyó Kapanyányi bal vállát találja el. A hegsárkány egyik fejét.
Az öregember gargalizálva felsikít. Lábával felrúgja az előtte lévő asztalt. Edényekben forró olaj van rajta. Hiába vagyok három méterre, rám is rám fröcsög. Magam elé kapom a kezem. Mire észbekapok Kapanyányi már ott van mellettem. Egy nyárssal a fejemre csap. Arca vigyorba torzul, mintha valóban maga az ördög lenne.
Megragadom a karját. Enyhe tűszúrást érzek az enyémben. Szédülni kezdek. Halántékom lüktetni. Elhátrálok.
– Szerencsés vagy, kölyök. Ez egy teljesen új drog. A griff. Te lehetsz az első, aki kipróbálja.
– Elkaplak Sárkány. Megöllek azért, amit az apámmal tettél.
– Hihi. Te tényleg…? Haha. Valóban én öltem meg az apádat, de tévedésben vagy, Fehérló fia. Nem én vagyok a Sárkány. Ő bízott meg a dologgal, de ő nem én vagyok. De nem ám. Bár öröm volt megkínozni a Bandikát. Igazi orgazmus. Már ha felizgat az ilyesmi.
– Te nyomorult, vén fasz.
Széttörik körülöttem a világ. Utolsó erőmet összeszedve nekirontok Kapanyányinak. Felkapom. Az egyik forró olajjal teli kádhoz rohanok vele. Belehajítom. Sikítása összefonódik az enyémmel, miközben felfelé zuhanok. Még megpillantom Málnát, ahogy mellém ér. És a földön a fecskendőt, amiben a griff volt.
Egy griff hátán ülök. A város felett repülünk végeláthatatlanul. Látom, hogy fárad. Már minden elfogyott, amit adhatok neki. Mindenemtől megszabadultam. Magamból kezdek darabokat levágni, hogy a szájába adjam. A bal lábamra az van tetoválva, kétely. A jobb lábamra, gátlások. Bal kezemre, lelkiismeret. Fantomfájdalmat érzek minden végtagom helyén, de csak így juthatok el a célomhoz.
– Már nem sok van hátra, mindjárt ott vagyunk a Sárkánynál – mondja a griff. A fehér ló a hátamon riadtan táncol két hátsó lábán.
A tusám jut eszembe Kapanyányival. Az öregség szaga alatt valami ismerős illat csapta meg az orromat.
– Ez egy egyéni illat – mondta anyám egy nap, mikor az orrom alá nyomta, hogy szagoljam meg. – Egy különleges embernek.
A griff ereszkedni kezd. Leszáll házunk udvarán.
A Fehérló és a Sárkány csatároznak.
A Fehérló azt mondja: – Nem hagyom veled a fiamat, te házi sárkány. A szereiddel mérgezed a fiatalokat. Megállítalak.
– Azt hiszed, elveheted tőlem. Az anyja vagyok – mondja a Sárkány.
Az udvaron egy gyermek játszik egy pokrócon. Sírnia kellene, de egy mesekönyvet forgat a kezei között. Sátrat állít belőle. Bedugja alá a fejét.
A mesékben a jó elnyeri méltó jutalmát. A sárkányt legyőzik. A királylányt elveszik. Héthatárra szóló lakodalmat szerveznek. És boldogan élnek, míg meg nem halnak.
De ez a valóság.
Anyám egy bevásárlószatyorral lép be a házba. Az étkezőasztalnál ülök. Már órák óta csak a füstöt eregetem, míg vártam rá.
– Kisfiam, hát hazajöttél?
Megölel. Én is őt. Elnyújtom a pillanatot. Tudom, ez az utolsó ölelésünk. Azt hiszem, ő is érzi.
– Mikor akartad elmesélni ezt az egészet? – kérdezem.
– Mármint, hogy apád nem halt meg születésed előtt?
– Ne játszd meg magad, anya. Azt, hogy te vagy a Sárkány, hogy drogbizniszed van. Hogy te öletted meg apát, mert le akart állítani. Istenem, hogy lehettem ilyen hülye. A pincében nem csak parfümöket, hanem drogot is gyártottál. Ahogy hallottam, a legjobbat a városban. A parfümök illatával nyomtad el azt a szagot.
Anya leül. Kivesz egy szálat a cigisdobozomból. Még soha nem láttam dohányozni. Mondjuk ő se engem.
– Idővel megtudtad volna. Mégis mit gondoltál, hogy jöttem össze egy olyan alakkal, mint az apád. Egy koncerten?
– Néhány nappal ezelőttig azt se tudtam, ki az apám – mondom.
– A lényegen nem változtat. Hallottam miket tettél az elmúlt napokban. Készen állsz, hogy beszállj a családi vállalkozásba – mondja. – És az isten szerelmére, vedd le azt az átkozott kabátot.
– Ugye nem gondolod komolyan? – kérdezem. – Megfogadtam, hogy elkapom a Sárkányt.
– Az ő oldalára állsz? Hisz nem is ismerted. Én neveltelek fel.
– Nekem úgy tűnik, téged sem ismertelek. Ezt az egészet azért kezdtem el, hogy megtaláljam apám gyilkosát, és bosszút álljak rajta, mert elvette tőlem a lehetőséget, hogy megismerhessem. Ha valakit megölsz, megfosztod attól, hogy a lehetőségeket valósággá változtassa.
A konyhaszekrényhez lépek. Kibontom az üveg negyven éves whiskyt, amit a diplomaosztómra rakott félre anyám. Meghúzom az üveget.
– És kiderül, hogy ez a gyilkos az anyám volt. Akit ha megölök, csak annyit érek el, hogy teljesen szülő nélkül maradok. Hol itt a happy end, amit a mesékből tanítottál nekem?
– Az előbb még azt mondtad, ha valakit megölsz, elveszed tőle a lehetőségeket. Mégis a meggyilkolásomról beszélsz – mondja.
– Nem, én épp arról beszélek, hogy nem foglak megölni. Az anyám vagy. De még ha nem is az lennél sem végeznék veled. Sokáig tanakodtam magamban, ha megtalálom a Sárkányt megölöm-e. Most már tudom, hogy soha nem tettem volna meg. De hála neked és a az új drogodnak, egy embert mégis sikerült.
Sírni kezdek. Anyám aggódva lép mellém. Eltaszítom magamtól.
– Kisfiam, Márton nem halt meg. Alaposan összeégett a forró olajtól, de életben van. Nem öltél meg senkit.
Ő is könnyezni kezd. Reszketve ül vissza a székre.
– Mégis csak apád fia vagy. Ő soha nem volt rá képes. Az én lelkemen már több ember halála szárad.
Letörlöm a könnyet a szememről. Még egy utolsót húzok a whiskyből.
– Itt téved mindenki. Van bennem mindkettőtökből valami. Olyan is, amire büszke lehetek, és a hibáitokból is örököltem. De én én vagyok. A saját erényeimmel és tévedéseimmel.
Elindulok az ajtó felé. Még visszanézek anyára. Sír. Az én lelkem is.
– Többé ne keress, anya. Én el is felejtem, hogy létezel. Szeretnélek úgy megőrizni magamban, aki esténként meséket mesélt nekem és sakkozni tanított. Nem a Sárkányt.
Elvesztettem az egész királyságot. A jó nem kapta meg méltó jutalmát, a rossz méltó büntetését. Már ha ebben a mesében van ilyen. Vagy ezek a fogalmak csak illatok, amik ízlés kérdései, és egy könnyed szellőtől is elillannak?
Beülök Málna mellé a kocsiba. Megfogja a kezemet. A királylány kezét azért csak megkaptam a végére.
És ha ennek a mesének van tanulsága, talán csak annyi, mennyi felesleges utat megteszünk, mikor, amit kerestünk sokszor ott van az orrunk előtt. Nekem ki se kellett volna lépnem a házból, hogy megtaláljam a Sárkányt. De talán az út számít, míg meg nem halnak.