A biciklista
Írta: Vitányi Iván
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 237
A biciklista
Novella, 1992
–Talán ott kellett volna maradni- gondolta, miközben lazán lefelé gurult a dombon. Nem tekert, csak ráfeküdt a kormányra, és hagyta, hogy a tavaszi szél a dzsekije alá vágjon.
–A kocka el van vetve - gondolta - most már biztos!
Erre nem is igen számított.
–De talán jobb így! ...Ha öt évet tudtam várni, ezen a pár napon már nem sok múlik!
...Jobb kezével a vázon kotorászott, hogy ötösbe tegye a gépet. Pontosabban egyesbe, mert a biciklisták fordítva számolnak, mint az autósok. De ezt ő sem vette komolyan. A lánc olajozottan ugrott át a megfelelő fogaskerékre, és csendben duruzsolt tovább, ahogy tekert. Nem volt fárasztó, enyhe lejtőn haladt, és a szél is talán inkább hátulról jöhetett. Mindenesetre kellemes szagokat hozott: a tavaszi délutánét. Alig akarta elhinni, hogy mindez igaz lehet, és vele történik, nem pedig Robert Redforddal.
–Leszögezhetjük, hogy a Dzsinn most már végleg kint van a palackból. elmélkedett Sőt a Dzsinn nem is Dzsinn többé, hanem anyagi valóság!
...Nem nagyon akart hinni saját magának. Mi volt itt?! Övé a lány, ölelheti, csókolhatja, mint már annyiszor álmában. És ő most is attól félt, hogy egyszer csak lefut a stáblista, és fölgyullad a villany. És ő ott marad a nézőtéren, és tapsolhat Robert Redfordnak.
...Vége lett a lankának, hosszú vízszintes szakasz következett. Tapasztalt kerekes volt, ezért inkább előre gondolkodott egy kicsit. Lenyúlt a kulacsért. Fogával lepiszkálta a kupakot, majd szájába vette a kiöntőnyílást, amit pont erre terveztek a gondos konstruktőrök. Kellemes savanykás íz öntötte el kiszáradt ínyét. Párszor megforgatta a kortyot, mielőtt lenyelte, hogy az egész száját átöblítse a friss íz. “Spórolni kell vele” gondolta.
...A történet hét évvel azelőttre nyúlt vissza. Az egyetemen kezdődött, a felvételin szúrta ki. Aztán folytatódott a gólyatáborban. Találkoztak a zöldséges előtt. Egy almát kapott tőle. ...Vagy ő adott neki? ...Vagy csak mindketten almát vettek? Már nem emlékezett. De hogy valami alma volt a dologban, abban biztos volt.
–Starking volt...
...Szájában érezte a picit zöldes húsú, savanykás almát, amit akkor evett. Aztán véletlenül kiderült, hogy mindketten épp ebédelni indultak. Ketten voltak nemdohányzók a társaságból, így hát egymás mellé ültek. Talán már akkor szerelmes lett volna belé, ha nem egy másik nő töltötte volna ki a szívét, meg az agyát, aki két héttel azelőtt vette el a szüzességét. Ezért a Dzsinn bekerült a palackba.
...Kicsit hajtós rész következett. Elhatározta, mit sem enged a tempóból, csak teker, mintha mi sem történt volna. Lenézett a földre. Hosszában a képet a csillogó kék váz szelte ketté. Lejjebb a pedál, amint hol jobbról, hol balról benézett a kép alján. Köröskörül pedig a csíkokká összeolvadt aszfalt húzott el sietve.
–“It's a long way to Tipperary, it's a long way to go”
-dúdolgatta magában, mert úgy könnyebben tudta tartani a tempót. Lassan egy fél órája, hogy utoljára látta. Úgy érezte, mintha az egész valamikor az előző életében történt volna. Vagy egy filmen látta volna. Ilyet már érzett vele kapcsolatban. Amikor épp nem volt vele, elfogták mindenféle kételyek: Hátha nem is igaz az egész. Egyszer csak meggondolja magát. Hirtelen megváltozik a véleménye. Aztán amikor találkoztak, kiderült, hogy még optimista pillanataiban is alulbecsülte a lány érzelmeit.
–Ej, az anyád, de hosszú vagy! skandálta ritmikusan a pedál taposása közben, s ezalatt ellenállhatatlan vágyat kezdett érezni, hogy visszavegyen a tempóból.
–Csak nem szarsz be?! - mondta benne egy másik hang - Már csak a kanyarig kell taposni, onnantól Havaj!
Hitte is, nem is, mindenesetre nem lassított, hanem tovább nyújtogatta azokat az érzéketlen valamiket, amik a lábai helyén nőttek az elmúlt tíz percben.
Sokat gondolkodott már, miért olyan különleges neki ő. Annyira különb másoknál? Vagy csak mert soha sem kapta meg, és ez izgatta? Talán mindkettő. Egy biztos: A Dzsinn soha sem hagyta nyugodni. Néha hosszabb időre kiszökött a palackjából. Aztán megszelídült, és önként visszabújt. De a palack csak szúrta a szemét, és mindig kipiszkálgatta belőle a dugót. Csak egy résnyire, csak egy picit, de soha sem volt nyugta tőle. Néha eltűnt a palack hosszabb időre. Nem tudni, hová. Már-már azt hitte, lekerült a többi feliratos palack közé a tizenkettedik szobába. De nem! Ez mindig előjött valahonnan.
Talán az esze imponált legjobban: gyilkos penge. Metsző lézerszemeivel a veséjébe látott. Vagy a májába. S közben tisztán és ártatlanul mosolygott.
–Mindig tudta, mikor játszom meg magam!
...Pihentető szakasz következett. Nem is tekert, csak hagyta, hogy a gravitáció játsszon vele. Kezeivel minden eshetőségre készen markolászta a fékkart. De nem feszítette meg a bovdent, csak hallgatta, ahogy a racsni muzsikál, és élvezte, ahogy a szél leszárítja arcáról a verejtéket.
–Holnap? ...Holnapután? Milyen lesz vajon?
...Ezen már régóta rágódott. Sehogy sem tudta elképzelni. Hiába tört össze a palack, túl sokáig volt már elérhetetlen istenség, ideál, vágy. Mindig egy intellektuális izgalom volt számára, amikor együtt voltak. Szellemi gyönyör. Attól félt, hogy talán már ez ő. Izgalommal várta, hogyan barátkozik majd meg a gondolattal, hogy egy hús-vér nővel van dolga, akinek teste is van...
...A kanyar után a dombon feltűnt egy szpojler. Aztán egy kamion. Aztán már késő volt...
A szemtanuk szerint külföldi rendszámú kamion eddig ismeretlen okból áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol halálra gázolta a vele szemben szabályosan kerékpározó Bende Árpád, 25 éves mérnök, kaposvári lakost. A kamion a helyszínről segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A rendőrség ismeretlen tettes ellen nyomozást folytat.