Bálint Erika

Békéscsabán születtem, Gyöngyösön nőttem fel, és ott is érettségiztem a Berze Nagy János
Gimnáziumban. Első diplomámat 1979-ben szereztem a debreceni Kossuth Lajos
Tudományegyetemen magyar-történelem szakon. 1986-ban ugyanitt kaptam diplomát mint
közművelődési és népművélesi előadó, majd 1993-ban a Szolnoki Főiskolán mint
marketingkommunikációs szaküzemgazdász, 1995-ben pedig szakközgazdaként végeztem a
BGF Pénzügyi és Számviteli Karának vállalkozási szakirányán. Dolgoztam középiskolai
tanárként, népművelőként, könyvtárosként, vállalkozóként. 2015 óta szellemi
szabadfoglalkozású vagyok. Életem nagy részét Debrecenben éltem le, jelenleg Budapesten
lakom.
Viszonylag későn, 2016-ban kezdtem el írni, azóta, három regényem jelent meg, az Adj esélyt!
(2018), A Nap csókja (2019), valamint az És ott lesz majd a szeretet (2022), mindhárom a
Könyvmolyképző kiadónál. Őszre megjelenik a negyedik, a Félszárnyú angyalok.
2023 őszétől kezdtem novellákat is publikálni. Írásaim nyomtatott és online folyóiratokban
jelentek meg, többek között az Opusban, az Irodalomismeretben, a DunApart magazinban, és
egy novellám megjelenés előtt áll a Látóban.
Történeteim középpontjában hétköznapi emberek állnak, férfiak és nők, akik önmagukat és
saját helyüket keresik az emberi kapcsolatok bonyolult szövedékű hálójában.


Nagyvárosi mese
Nagyvárosi mese

Szerző: Bálint Erika

Kategóriák:
Novellák és kisprózák

Közzétéve 6 hónapja

Ecce homo
Ecce homo

Szerző: Bálint Erika

Kategóriák:
Novellák és kisprózák

Közzétéve 6 hónapja