Petrezselyem
Írta: J. Simon Aranka
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 531
Petrezselyem
Már csak két nap karácsonyig. Az idén jóval szerényebben ünnepel család, de így is elfolyt a pénz, hiába próbált ezt-azt kihúzni a „feltétlenül kell” listáról. Már korábban bevásárolt, csak a biztonság kedvéért jött be a boltba, hátha eszébe jut, mi hiányzik még otthonról. Olcsón megúszta. A tejen és kenyéren kívül csak néhány csokor zöldpetrezselyem lapult a szatyorjában. Odakint friss, igazi télies idő fogadta. A hideg, és a csekélyke hó visszahozott valamit a békebeli telek ízéből. Vékony talpú csizmájában kezdett fázni a lába, ezért szaporábbra fogta lépteit. Már majdnem elsietett a villamosmegállóban fázósan toporgó idős férfi mellett, amikor ráeszmélt, hogy az megszólította. Megtorpant.
– Asszonyom! – hangzott újra a bátortalan kérés. – Nem venne tőlem zöldpetrezselymet?
– Ne…– válaszolta volna gépiesen, de hirtelen elharapta a szót.
A kezében fehér reklámszatyrot szorongató öregember arcán szégyenkezés ült. Viseltes kabátja valamikor jobb napokat látott. Megkopott, de tiszta, rendes, mint a gazdája. Reszkető, ráncos keze vörös volt a hidegtől.
Elszégyellte magát saját érzéketlensége miatt. Gyorsan folytatta a megkezdett mondatot, de egészen másként lett vége, mint ahogy az elején gondolta. – Nem hiszem el! Nahát! Ez kész csoda. Képzelje, éppen azon keseregtem a boltból jövet, hogy nem kaptam friss
petrezselymet, márpedig anélkül petrezselymes burgonyát készíteni.... Magát egyenesen a jó Isten küldte az utamba. Mennyiért adja?
– Ötven forint – mondta zavartan a férfi, majd gyorsan hozzátette: – Húsz szál van benne.
– Húsz? – kérdezett vissza tettetett álmélkodással a nő. – Látom, nem sajnálja. Mindenképp megveszem. Csak ez az egy csokor van?
– Nem, dehogy – örült meg az öregember. – Kettő van összesen – nyitotta szét a reklámzacskót.
– Akkor elviszem mind a kettőt – mondta a nő a szatyorba pillantva. Észrevette, hogy valami van még a zöld levelek alatt. – Az micsoda?
– Zeller – mutatta az öreg.
– Milyen szép nagy! Szívesen megvenném. Tudja, van egy otthon, de elég kicsi, és mi nagyon szeretjük a húslevesbe a sok zellert. Szóval eladja?
– Persze – az öregemberben a hideg ellenére oldódott a fagy. – Száz forint az ára.
– Maga az én megmentőm! Így most már nem kell a piacra is kimennem. – Elővette pénztárcáját. Először arra gondolt, hogy többet ad, mint amiben megállapodtak, de a bácsira nézve meggondolta magát. Nem akarta megsérteni. Odaadta a megállapodott kétszáz forintot, és elbúcsúzott. – Jó, hogy találkoztunk! Boldog karácsonyt!
A férfi arcán gyermeki mosoly ömlött el.
– Boldog karácsonyt magának is, kedves! Örülök, hogy segíthettem!
A nő elindult hazafelé. Az öröm, ami az imént még melengette belülről, hirtelen szertefoszlott. Szemébe könnyek tolultak; elnehezült körülötte minden, még a levegő is. Görnyedten ment tovább, mintha nem is néhány csokor petrezselymet, hanem mázsás köveket cipelt volna a szatyorjában.