Kirekesztve
Írta: Szolnoki Irma
Közzétéve 1 hete
Megtekintések száma: 16
Kirekesztve
Kényszerhelyzet elé állították. Fizikai munkás helyett alkalmazotti állásba került. Szükség volt a segítségére, tanult szakmáját kamatoztatni egy fejlesztési osztályon.
Nem akart menni, rossz előérzete mindig jelzett, de szerette a kihívásokat, a megmérettetést. A fizikai csapat szókimondó, néha már nyers, de összetartó gárda volt. Kicsit kilógott a sorból, nem járt velük moziba, szórakozni, de a munkahelyen mindenben egymás segítségére voltak. Itt, úgy tudta, a pletyka, az önös érdek az első, mindenki a saját hasznát lesi, ami a munka rovására megy. Ezért rendelték ide, hogy szakismeretével segítse a betanított dolgozókat. Ez már önmagában elég volt ahhoz, hogy utálják. Hiába próbált közeledni, ismerkedni, csak fagyos válaszokat kapott. A három lépés távolságot nem tudta áttörni.
Egy nap, olyan feladat várt az osztályra, amit csak együtt és azonnal lehetett megoldani. Most végre maga mellé állíthatja a munkatársait! A megbeszélésen okos tanácsokat, megoldásokat javasolt, ötleteit elfogadták, gyorsan haladtak. Apró tippekkel segítette a többieket, hogyan gyorsíthatják fel a munkájukat. Elfogadták a segítségét, és befogadták a közösségbe. Egyre többet beszélgettek vele, már pletykákat is sugdostak a fülébe, magánéleti gondokat is megosztottak vele. Befogadták! Legalábbis elhitette magával, hogy így van, mert szeretett volna közéjük tartozni, hiszen a jó munka feltétele, az, hogy mindenkivel mindent meg lehessen beszélni. Egyre többen kértek tőle tanácsot, és ő szívesen segített, sőt meg is mutatta, hogyan képzeli a megoldásokat. Egyre többet dolgozott, túlmunkára kényszerült, mert olyan népszerű lett, hogy a saját munkájára már alig maradt ideje. A főnökeinek tetszett a kitartása, a munkabírása, örültek, hogy átvették őt, sőt az osztály vállalati kitüntetést is kapott. Itt kezdődött a baj. Mindenkit a végzettségének megfelelően jutalmaztak. Ő, 50 Ft-tal többet kapott, mint a betanított dolgozók. Ez nem tetszett a női alkalmazottaknak, szájukra vették, hamis pletykákat kreáltak róla és a munkájáról. Nehéz lett talpon maradnia, de állta a sarat. Jó képet vágott, alkalmazkodott, újra közéjük tartozhatott.
Az élet azonban most sem kímélte, újabb és újabb megpróbáltatások várták. Egyre több lett munkája, s egy életveszélyes betegség is elkapta. Dolgozott, amíg csak lehetett, majd műtét és hosszú lábadozás következett. Amikor újra munkába állt, kedvesek voltak hozzá, kérdezték az állapotát, elmondták az aktuális pletykákat, úgy tűnt, minden a helyére került, semmi nem állhat a jó munkahelyi kapcsolatok közé. Észrevette azonban, hogy a többiek olyan feladatokat kapnak, ami mellett nem kell mást csinálniuk. Kiemelt dolgozók lettek, őt viszont elárasztották ezernyi feladattal, sőt a társosztályokról is hordtak hozzá megbízásokat. Mindent megcsinált, hiszen a betegség sok pénzt elvitt a családi kasszából. Egy idő után azonban figyelni kezdte a többieket. Ráérősen tették a dolgukat, nekik nem kellett azonnal elkészíteni, amit rájuk bíztak. Ez hogyan lehet? Hiába kérdezte, senkisem mondta el az igazat.
Egy alkalommal sürgős munkát kapott. Azonnal kell, ha tegnapra készen lett volna, az is késő lenne. Minden tudását, szakmai tapasztalatát bedobta, még otthon, éjjel is ezen dolgozott. Amikor elkészült, örömmel adta le egy mérnöknek, aki azonnal elsietett vele, ám már délután visszahozta az egészet, hogy miért nem írta alá a dokumentumokat?
– Ezeket sohasem szabad aláírnom, hiszen nyomdába megy! – válaszolta, de szörnyű gyanúja támadt, mert az ő munkáit nem ez az ember szokta a nyomdába vinni.
– Majd én elintézem, ne írd alá! – szólt rá egy munkatársa, egy hölgy, aki a nyomdával tartotta a kapcsolatot. – Nincs itt semmi hiba, így kell oda, aláíratlanul. Majd én elviszem.
A gyanúja beigazolódott. A társosztályról egy hölgy mindent elmondott a toaletten, amikor értetlenül panaszkodott neki, hogy egy félreértés miatt esik csorba a nevén, csúszik a nyomdai kidolgozás, mert a hölgy helyett ez a férfi ment a nyomdába.
– Téged jól átvernek már két éve! Mialatt beteg voltál, szerződést kötöttek a nyomdával. Ezért nem kell mással foglalkozniuk, csak erre a munkára koncentrálnak. Persze jól visszaélnek vele, húzzák, halasztják, lassan haladnak vele, hogy minél több pénzt csikarjanak ki a nyomdától. Szerintem a te sürgősséggel kapott munkáidat is ők írják alá, élén a hölggyel, aki a nyomdába viszi. Nem kötötték az orrodra a szerződést, hallgattak róla. Te ingyen dolgoztál, s a hölgy írta alá, és vette fel azt a pénzt, ami neked járt volna. Ezt jól kifundálták a mocskos némberek!
– Annyit segítettem nekik, hogyan tudtak ilyen pofátlanok lenni? És a főnökök? Nem szégyellik magukat, hiszen tudják, hogy a betegségem miatt minden fillérre szükségünk van?!
– Rosszul álltál a dolgokhoz. Segíteni akartál, beilleszkedni. Tanítottad őket, dolgoztál helyettük! Látszólag jóban voltak veled, beavattak a bizalmas dolgokba is, csak a szerződést titkolták el, és azt, hogy a női csábjukat is kihasználják a főnökeik felé. Te megközelíthetetlen vagy, nem is kapsz juttatásokat. Jól kiismerted már te is ezeket a nőket! A pesszáriumos, azt hazudja a férjének, hogy nem lehet több gyereke tőle, mégis védekezik, mert mással hetyeg, és fél, hogy teherbe esik. Na, ne már, hogy a férje aktus közben ezt észre sem veszi? A tablettásnak három főnökkel is el kell bírnia. Cserébe a férje remek állást kapott, és szemet huny felesége kilengése felett. A kis mimóza beugrik a kocsiba, és kiugrik a kiserdőbe egy kis hancúrra. Kiterjedt pacientúrája van. Az aktivista? Ő csak agitál, szövegel, ahogy neked is, szervez és beszervez, neki nem is kell dolgoznia. Folytassam? Látom, nem kell! Okos csaj vagy gyorsan kapcsolsz. Keress másik munkahelyet, mert itt nem lesz maradásod, vagy olyasmit varrnak a nyakadba, ami alól nem tudsz majd szabadulni!
Megfogadta a tanácsot, otthagyta az osztályt, de a szíve keserű maradt. Próbált máshol másokkal is hangot találni, de az esze nem hagyta, hogy közel engedjen magához bárkit is. Egy barát maradt a számára, a hölgy a toalettről. Nem jártak össze, mindegyiküknek megvolt a maga gondja. De ha az utcán összefutottak, tudtak családról, bajokról, örömökről, gondokról. Néha telefonon is beszélgettek, de arra ritkán adódott alkalom. Mindketten tudták, ha baj van, a másik ott terem segíteni. Önzetlenül, szeretetből, emberséggel. Kár, hogy ez már csak a múlt, de szép emlék maradt. Egyetlen egyet nem tud róla, hogy a sírja merre van. Nem mondják el neki, hiába kérdezi. Kicsinyes bosszú az egykori munkatársaktól. Kirekesztve, ártatlanul, egy életen át.
Gödöllő, 2025. január 24.