Kiáltás az éjben
Írta: Ferenczfi-Faragó Eszter
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 313
Kiáltás az éjben
Hiába kiáltok, kiáltottam százszor!
Hangomat a csönd folyton elnyeli.
Itt e szörnyű pusztán visszhangot se keltek:
Süketek és vakok is a néma emberek.
Lapos tetős apró házak, didergő faágak
hidegben is, melegben is összehúzódnának -
ha a szívük megnyithatnák minden idegennek!...
A hó alól virágszirom könnyei peregnek.
Hiába kiáltok, kiáltottam százszor,
magányomat most ki oldhatja fel?
Idegen mosoly kél idegen szívekben -
közös dal nem születik ahol ének sincsen.
Hideg fényű örök napok, makacsul megállnak,
sosem jönnek, sosem mennek, senkire sem várnak.
Egyszerre csak búcsú nélkül titokban elmennek
s huss, az éjjel teret ad egy fekete seregnek.