Hogyan ne beszélgessünk a szülésről?
Írta: B Hargitai Margaréta
Közzétéve 1 hete
Megtekintések száma: 42
Hogyan ne beszélgessünk a szülésről?
Azért nem szeretem, ha a feleségemhez eljönnek a munkatársnői vagy a barátnői, amikor én is otthon vagyok, mert rövid időn belül szülni kezdenek. Ehhez elég egy csésze tea vagy kávé, egy fél óra, amíg megtárgyalják az aktualitásokat, aztán rátérnek kedvenc témájukra, a szülésre. Nem zavarja őket, hogy én is ott vagyok, hogy nem kívánom őket ilyen mélységükben megismerni, ha épp van egy új élményük, azt lelkesen megosztják. Én bölcsész vagyok. A leginkább az inspirál, hogy felfedezzem, mi az élet értelme. Nem állítom, hogy nem érdekelnek a világ kézzel tapintható dolgai, így például a nők, mint belőlünk, férfiakból testi és érzelmi reakciót kiváltó entitások, ám sokkal szívesebben beszélgetnék velük filozófiai témákról, a dekonstrukcióról, a posztmodernről vagy legalább az utolsó olvasmányukról.
Tegyük fel, hogy bevásárolni megyek, és a tejespult előtt összefutok Zoéval és Trixivel, a feleségem üzlettársaival. Ha semmit nem tennék, megállítanának, és feleségem hogyléte felől érdeklődnének, ebből pedig szülés lenne, ott a Lidl kellős közepén. Ehelyett én teszem fel az első kérdést:
– Hallottátok, hogy meghalt Paul Auster?
Ugyan már májusban, gondolom, de nem hiszem, hogy tudnák.
– Ú, nem. Ki ő? Zenész vagy színész?
– Egy amerikai író. Az egyik legnagyobb. Biztos olvastátok valamelyik szövegét.
– Szövegét?
– Könyvét, na. A New York trilógiát?
– Nagyon ismerős a címe. A trilógia… az ugye hármat jelent. Három new yorki könyv? Én nem hiszem, bár elég jó vagyok angolból – mentegetőzik Zoé. – Te, Trixi?
– Én is jól vagyok angolból, de angolul nem olvasok könyvet. Nem fordították le véletlenül?
– Dehogynem. Nem is feltételeztem…
– Mármint, mit nem feltételeztél? Ha azt hiszed, hogy nem szoktunk olvasni, nagyon tévedsz. Én minden nap több órát olvasással töltök. Ugyan nem könyveket, csak a telefonomon, de azért… És jó író volt ez az izé, aki meghalt?
– Kiváló. Szerintetek fontos eszköz egy történetben a véletlen?
– Azt szeretem a vígjátékokban és a krimikben is a legjobban – lelkesedik Zoé.
– Akkor legközelebb, ha nálunk jársz, kölcsönadom az egyik Auster-regényt. Én úgy gondolom, a modern egzisztencialista regény csúcsteljesítménye, amit ez az ember csinált.
– Akkor miért nem krimit vagy vígjátékot írt?
– Krimit, de nem klasszikust. A krimijeiben egyszerre foglalkozik az emberi lét értelmével és identitásával, valamint implicit módon a nyelv és az irodalom kérdésével is, azaz a nyomozó nem csak a gyilkost keresi, hanem azt is, mitől ember az ember.
– Hát jó… – bizonytalanodik el Zoé.
Trixi ki sem meri nyitni a száját, nehogy neki is kölcsön akarjak adni egy könyvet. Ez után már csak másodpercek kérdése, és el is búcsúznak. Így ma nem kell velük szülnöm.
Épp elég a feleségemmel.
Ha anyósom jön vagy anyám, az a legborzasztóbb.
– A huszonharmadik órában döntötték csak el, hogy császár lesz. Addigra már szabályosan vért verítékeztem.
– Én simán szültem, pedig négy kiló hússzal született Zoli. Gátvédelem volt, miután hazamentem vele, másnap már főztem, mostam.
Lilla holnaputánra van kiírva a harmadik gyerekünkkel. Az elsőnél szándékosan maradtam kint. A másodiknál muszáj volt bemennem, de egy idő után velem többet kellett foglalkoznia a szülésznőnek, mint Lillával. Ennek ellenére az én drágám ragaszkodik hozzá, hogy most is bent legyek vele, mert nem hajlandó még egyszer egyedül végigcsinálni. Ha most nem ájulok el, még a köldökzsinórt is én vághatom el. Sóhajtok egyet. Paul Auster. Ezt a lapot Lillánál nem játszhatom ki. Mert ő pontosan tudja, hogy mi az értelme a mi életünknek.