Cicák és kutyák
Írta: Haász Irén
Közzétéve 2 hete
Megtekintések száma: 110
Cicák és kutyák
Cica, ne csináld már, könyörög a szobatársam, és látom rajta, hogy megijedt, de ha egyszer
kimondtam, hogy elmegyek, akkor úgy elhúzok, mint a vadliba, még ha éjfél el is múlt már, még ha
rémesen néptelen is mifelénk a tengerpart. Engem ne piszkáljon mindig a súlyommal, örüljön, hogy ő
olyan piszkafa, bezzeg amikor fizikai erőre van szükség a csomagjai cipeléséhez, akkor nem nyavalyog
a méretemen a nagyokos. Na.
Szóval, itt bérelünk szobát a tengerparton, ki ne hallott volna már erről a helyről, persze, ahol az a
hatalmas vidámpark van, a világ egyik vagy a legnagyobb hullámvasútjával. De nem ott dolgozom,
isten ments, nem vagyok én cirkuszos vagy hintásleány, nem azért mondom, mintha szégyen volna
annak lenni. Nem, én rendes, mezei bébiszitter vagyok, mi legyen egy nyelvtanulásra, egyetemre
vágyó lány húsz alatt, ha nem gyermekfelvigyázó? Csak hát a belvárosban nagyon drágák a lakások,
ezért fogtunk össze a szobatársammal, és kerestünk a külsőbb részen kiadó albérletet. Itt meg is
találtuk Mrs Robinsont, aki ugyan finom ősz hajú, elegáns dáma, aki szobakiadásból szaporítja
tetemes nyugdíját, de úgy káromkodik, ha valaki nem fizet időben, mint a promenádon lovat hajtó
nosztalgia-hintós.
Na, szóval, feldühített Klári, és rácsaptam az ajtót, mert megmondtam neki múltkor, ha még egyszer
kiejti előttem a dagadék szót velem kapcsolatban, én otthagyom, akárhol is vagyunk. Mit foglalkozik
az én súlyommal, elég nekem az, ha belenézek a tükörbe, vagy amikor a nyelviskolában
meghökkennek a fiúk, ha meglátnak. Mert igaz, szép kis arcom van, és arányos a testem, de hát nincs
mit szépíteni, van vagy harminc kiló felesleg rajtam. Cikiznének is, ha középsuliba járnánk, de mi már
tudunk viselkedni, kinőttünk abból a korból, meg azért elég jóban vagyunk a tanfolyamon, nagyon
toleráns népek laknak errefelé, pajtásként kezelnek, udvariasak. Cica, gyere moziba, Cica, segíts már
felkészülni a felmérőre, mondják folyton, tulajdonképpen népszerű vagyok, a jó kedélyem miatt,
mert szeretek nevetni.
A nevem különben C. Ilona, de régóta csak Cica, mert addig C. Icáztak otthon a suliban, hogy a C. Ica
összemosódott Cicává. Na, aztán, mikor kijöttem ide tanulni Angliába, és leírtam a Cicát, volt, aki
Kikának akart szólítani, meg Sziszának, hát hogy nézne az ki, hogy úgy hívjanak, mint egy
bútoráruházat? Így lettem Ket, de a magyaroknak persze Cica maradtam.
Na, szegény Cica, sajnálom magam, ahogy talpalok a sötétbe veszett kavicsos tengerparton, dühösen
rugdalva a dagálymosta hínárszalagokat. Fekhetnél a jó kis meleg ágyban most, ha nem lennél olyan
méregzsák. Mindegy, majd lehiggadok lassan, addig legalább mozgok egy kicsit, úgyis futkároznom
kéne a fogyáshoz, sokkal többet. Csak hát elég elhagyatott a környék, ház is elszórva van erre, a
fények, pubok, büfék odébb kezdődnek. Itt ritkák a lámpák és semmi nyüzsgés, amúgy is későre jár,
elmegyek a promenád elejéig, ott még éjjel is van egy kis élet, aztán visszafordulok. Világít a hold,
csend van, sós szellő, távoli moraj a város zaja. Szemereg valami ködféle is, fázósan összehúzom az
ingemet a trikó fölött, sajna begombolni már nem bírom, ezt is kihíztam már rég.
Ahogy odaérek a parti sétány első nyitva tartó ételbárjához, szembejön velem legádázabb
ellenségem.
Mégis, mit gondolsz, ki lehet egy Cica legnagyobb ellenfele? Hát a kutya, természetesen. A forró.
Nagy reklámtáblákon, harsogó piros ketchuppal, nyálcsordító hot dogok, hamburgerek, úristen, de
befalnék egyet… kettőt… hármat… nem tudok ellenállni, hát pont ez a baj!
Még jó, hogy mindig van nálam pénz, lehet, mégis megkockáztatok egyet… kettőt.
És ekkor odajön hozzám egy hot dognak öltözött fiú, arcát nem látom, mustár színű sapkaféle borítja,
és rám köszön.
- Helló, Ket, hogyhogy itt látlak?
Kinek reklámoz ez ilyenkor, hisz alig látni már valakit?
Szó szót követ, kiderül, a suliból ismerem Andrew-t, aki itt szendvicsemberkedik hattól éjfélig,
mellékállásban. Amúgy egy másik csoport nyelvtanára. Magas, szőke, deltás, hmm. Már egész jól
belejöttem az angolba, ha a konyhanyelvről van szó, veszem észre.
Elkísérlek, mondja, és kénytelen vagyok fájó szívvel otthagyni az üzletet, egy nyomorult hot dog
nélkül, miközben elismerően néz rám, hogy késő éjjel is kocogok a fogyás érdekében.
Olyan zavarban vagyok, hogy ellenkező irányba indulok el. Aztán meg nem világosítom fel a
tévedésről, mert tisztára hülyének nézne. Így hát végigkocogunk a parti sétányon, amíg a belvárosba
érünk. Cirka öt kilométer, én száznak érzem. De legalább elállt az eső.
Harminckét büfé, ételbár, hamburgeres, pub és vendéglő van útközben, szenvedek, mint a kutya, úgy
érzem a kálváriát járom végig harminckétszer, akkor is, ha némelyik már bezárt...
Töröm a fejem, hol lakhat, hogy elszakadhassak már tőle, de az utolsó háznál be kell vallanom, hogy
az ellenkező végleten lakom, erre azt mondja.
- Tudod mit? Ilyen későn nem engedhetlek vissza egyedül… elkísérlek.
És visszajön velem. Végig!
Kiderül, az első bódé mögött lakik, ahol összefutottunk!
Hajnalban zuhanok ágyba, még jó, hogy csak reggel kilencre kell dolgozni mennem, és a közelbe.
Igen ám, de búcsúzáskor valahogy kiszedte belőlem az ígéretet, hogy este újra futkosunk, és nem
tudom elérni napközben, hogy lemondjam. Kénytelen vagyok éjfélkor odavonszolni magam.
Frissen fogad, és a bódé mögül egy hatalmas kutya pórázát csatolja ki. A kutya fekete, morog, és
száját nyalogatva néz rám. A sátán kutyája!
- Futás, kiáltja Andrew jókedvűen, ki ér előbb a kikötőhöz?
És megint futok, muszáj, mert a kutya ott liheg a nyakamba, pont olyan sebességgel futunk, hogy el
nem ér, de le sem marad.
Másnap nem akarok menni, nem akarok, nem akarok - de megcsörren a telefon, megszerezte a
számomat egyik tanulótárstól, és értetlenül kérdezi, elaludtam-e? Mert ő vár a büfénél.
Így futkározunk egy hétig, majd csatlakozik hozzánk egy bohóc a vidámparkból, aki arra lakik, régi
ismerőse Andrew-nak, kedvet kapott, mert ő is akkor végez. Telnek a hetek, most már a szobatársam
is noszogat, mert egyik nap eljött megnézni, hova slisszolok el minden éjfélkor, és szerintem
belezúgott a bohócba. Később a hullámvasutas fiú és az egyik pub pincérnője is közénk keveredik.
Végigfutjuk a nyarat, hol kutyával, hol anélkül, és én egyetlen hot dogot sem vettem, ó, jaj.
Leteszem a megfelelő vizsgákat, és meglepődve veszem észre, hogy már nem gondolok iszonyattal az
éjféli időpontra. Lassan eljön a szeptember, beállnak a hűvösebb éjszakák, és egyik este, pont a
születésnapomon, a kis társaság lefékez egy mérleg előtt.
- Állj rá, Cica, szólítanak fel körbeállva, én pedig dobogó szívvel engedelmeskedem.
Régen láttam ilyen kis számot, ha mérlegre álltam… Nevető arccal felém nyújtanak egy hot-dogot, -
és én sóvárogva, de visszautasítom!
És végre, hosszú, hosszú idő után büszkén, végig begombolom az ingemet.