Bányászati érdekeltségek
Írta: Saláth Barbara
Közzétéve 2 hete
Megtekintések száma: 85
Bányászati érdekeltségek
Géza otthonában tartották a gyűlést, mert a sztrájkot szervezők közül neki volt annyi lámpaolaja, amennyivel bevilágíthatták a decemberi délutánokat. Nyolc tagbaszakadt férfi ülte körbe az egyetlen, hat személyes asztalt. A vendégek által hozott pótszékek éppolyan silány anyagból készültek, mint a háziaké. A helyiség homályba vesző végében, a tűzhelyhez közel, széles ágy állt, takarói között három csenevész lányka üldögélt. Szemüket alig-alig fordították el a tárgyalókról, akkor is csak azért, hogy egymásra villantsák izgatott tekintetüket.
– Üzenetet küldött! – csattant fel az egyik férfi. – Arra sem méltat bennünket, hogy elénk álljon.
Az asztaltársaság egyetértően felmorajlott. Egymás szavába vágva hadartak.
– Egyszeri karácsonyi segéllyel akarja betömni a szánkat!
– Annak is az a feltétele, hogy felvegyük a munkát.
– Még mint nem!
– Mintha magától nem tudná, hogy ez szóba sem jöhet. Heccel minket talán?
– Ha hihetnénk neki, akkor sem állnánk munkába, de ez tele van hazugsággal – lökte magától távolabb a levelet Géza. – Szerinte semmivel sem alacsonyabb a bérünk a tatabányaiakénál. Sőt!
– Pedig ők lakás- és fűtéstámogatást is kapnak.
Géza egyesével belenézett mind a hét társa szemébe és megkérdezte:
– Megegyezhetünk abban, hogy az eredeti megállapodás szerint folytatjuk a sztrájkot?
A társai egy emberként bólogattak, csak a legidősebb mondta jelentőségteljesen:
– Ha elbocsájtásokra kerül a sor, márpedig ezzel fenyeget, akkor mi leszünk az elsők.
Mielőtt reagálhattak volna a szavaira, felpattant a bejárati ajtó és egy tömött szakállú, zömök férfi nyomult be rajta hideg párát hozva magával.
– Tudod, hol a feleséged? – szegezte a kérdést Gézának.
– Ennivalót szerez a lányoknak – intett a fejével az ágy felé az.
– Megélnek szénen is?
– Mit beszélsz!
– Imola a bányába tart – tájékoztatta a házigazdát a szakállas.
Géza arca elszürkült.
– Az nem lehet! – Segélykérőn pillantott egyik férfiről a másikra, de azok az asztal élén babráló kezüket vagy a földet bámulták, egyedül Csiszka, a legfiatalabb társuk arcán látszott rosszallás, akinek gyereke, de még felesége sem volt. – A kutya úristenit! – emelkedett fel Géza és úgy, ahogy volt, ingben és az egyetlen lenvászon nadrágjában a felesége után eredt.
Imola félúton járt, amikor meghallotta a közeledő ember zaját. A munkafelügyelőt várta, meglepődött, amikor felismerte a férjét. Nyakát a vastag kendőjébe húzta, tekintete riadalmat tükrözött, de lábát erősen megvetette.
– Nem lehetsz áruló – köpte a feléje tartó férfi.
– Nem lehet a gyerekeink gyilkosa – mondta szelíden a nő.
– A gyerekek jövőjéért éppúgy harcolunk, mint a saját jogainkért. – Géza töretlen lendülettel haladt Imola felé. Megragadta a nő felkarját, aki felszisszent a fájdalomtól. – Nem mehetsz le az aknába!
– Meg tudja akadályozni, mert erősebb nálam. – Imola továbbra is szelíden beszélt, de ellenállt Géza noszogatásának.
– Számítottam sztrájktörőkre, de éppen te?
– Nem én vagyok az egyetlen, akinek elege van az éhezésből. A többi család kamrája is éppolyan üres, mint a miénk. Azon rimánkodom, hogy betévedjen egy egér, hogy legalább azt megnyúzhassam.
Imola tartása megrogyott, látható erőfeszítéssel küzdött a férje ellen. A férfinak elég lett volna egyet rántania rajta vagy felkapni őt, de Géza az elhatározását akarta megtörni.
– Megszégyenítettél az összes bányász testvér előtt. Hogyan várhatom el a hűségüket, ha a tulajdon feleségemet sem vagyok képes kordában tartani?
– Attól ne féljen! Vakon mennek kendek után. Tudják, hogy magukkal kivívják a követeléseik teljesítését. Csakhogy azt a lányaink nem bírják kivárni. Legelőször Kitti hal meg, aztán sorban a másik kettő. Mihez kezd a jogaival a gyermekei nélkül? Arra gondolt? Ha ezeket megöli, nem szülök magának másikakat, Isten engem úgy segéljen!
Géza megrendülten bámulta Imola dacos, könnyes arcát. Szorítása enyhült, a nő kirántotta magát a markából.
– Nem lesz bántódásuk – húzta a mellkasa elé az ökölbe szorult kezét Géza.
– Ne ígérgessen a levegőbe!
– Küldöttséget indítunk a miniszterhez. – A férfinak megtetszett a saját ötlete, beszédes tekintettel várta Imola reakcióját.
– Mikor? – kérdezte az halkan.
– Holnap reggel. Addigra megírjuk a petíciót is.
Az iparügyi miniszter éppen a pilisi bányásztársaság vezetőivel tárgyalt, amikor a titkára a tárgyalóterembe lépett és diszkréten a tudtára adta, hogy két munkás vár kint az érintett bányából. A petíciójukat tartalmazó írást is átadta neki.
– Úgyis végeztem az urakkal – mondta a miniszter kemény, pattogó stílusában, és a bányavezetők nemtetszését figyelmen kívül hagyva véget vetett a látogatásnak.
Géza és Csiszka a sapkájukat szorongatva tekingettek körbe, ahogy az irodába léptek.
– Szerencse fel! – köszöntek.
– Bocsásson meg, miniszter úr az öltözékünkért, de ez a legjobb ruhánk – mentegetőzött Géza, amit Csiszka megtoldott:
– Az egyetlen.
– Tíztagú küldöttségként indultunk el, de útközben motorosrendőrök rontottak ránk. A társainkat elfogták és visszaterelték a falunkba, nekünk az erdőn át sikerült elmenekülnünk. Minket a csendőrség fog várni odahaza.
A miniszter ülve hallgatta végig a két rongyos alak beszámolóját, de nem kínálta hellyel őket. Amikor azok elsorolták a sérelmeiket, azt mondta:
– Figyelemmel kísérem valamennyi magyarországi bánya helyzetét és a friss fejlemények is eljutottak hozzám. Már kiadtam az utasítást egy bányászati kongresszus megszervezésére, ahol minden érintett fél előadhatja az álláspontját, és szándékomban áll addig be sem rekeszteni, amíg a megfelelő intézkedési terv meg nem születik. Kérem, hogy a bizottságuk készüljön fel az érveik megtámogatására.
– Hogy érti ezt a miniszter úr? – Csiszka teljesen apróra húzta össze magát, miközben beszélt.
– Gyűjtsék össze a szavahihető embereket, akik beszámolnak a munkakörülményeikről a bányában, az esetleges támadásokról és minden olyan dologról, amit lényegesnek ítélnek. Hozzanak számlákat, szerződéseket, munkalapokat… Ugyanezeket bekérem az ország többi bányájából is. – A miniszter érdeklődéssel figyelte, hogyan szélesedik ki Géza előreesett válla a szavai által éledő reménytől. Azont tanakodott, hogy valójában olyan súlyos-e a helyzet, mint ahogy vázolták, ha ez az ember legyalogolt huszonöt kilométert, és pihenés nélkül így jelenik meg előtte. Számba vette a legedzettebb ismerőseit. Valamennyien jól tápláltak voltak, mégsem tudta elképzelni egyikükről sem, amit ez az állítólag kiéhezett férfi véghez vitt. A fiatalabbon azonban látta a megpróbáltatás jeleit, ezért így folytatta: – Egy dolgot meg kell tenniük a saját érdekükben. Haladéktalanul fel kell venniük a munkát, különben semmilyen tartalékuk sem marad télre.
Géza csökönyösen, Csiszka feszülten meredt a miniszterre.
– A sztrájk lényege a munkabeszüntetés – közölte az idősebb.
– Én a munkások mellett állok, és nem magam miatt kérem ezt.
– Ön volt az utolsó reménye az éhező gyermekeinknek.
– Téved – vonta meg a szót Gézától egy intéssel a miniszter. – Maguk és a maguk munkája a remény.
Az útjukra bocsájtott munkások súlyos léptekkel haladtak az ajtóhoz, a miniszter utolsó mondatai ott érték utol őket.
– Autó viszi vissza magukat a falujukba. A titkárom intézkedik az ügyben. Vegyék fel a munkát.
– Azt leshetik – mormogta maga elé Géza.
A belga bányásztársaság tulajdonosa elégedett fintort vágva hessegette ki az irodájából a bányavállalat főigazgatóját. Visszaült az íróasztala mögé és tiszta levélpapírt vett elő. Rövid töprengés után határozott, cirádás írással a következőket írta francia nyelven:
Drága barátom,
ilyen kalandosan, mégis egyszerűen sem zártam még be kimerült tárnákat. A pilisi bányászok hetven százalékát elbocsájtottam azzal az indokkal, hogy nem akarnak dolgozni, a munkanapok számát pedig olyan alacsonyan tartom, hogy a maradéknak nemcsak sztrájkolni nincs kedve, örülnek, ha lemehetnek a föld alá a kis pénzükért. A bányászati kongresszus még tart, és az iparügyi miniszter mindent megtesz az igazságos bérreformért. Tehát most kell lépni. Most még tömegesen hagyják el a bányamunkások a szakszervezetet a napvilágra került korrupciós ügyek miatt, és a miniszter sem élvezi a bizalmukat.
Nem tartható, hogy a Loire-völgyi bányákban munkaerőhiány miatt felboruljon az egyensúly, miközben Magyarországról százával vitethetsz ki olcsó munkaerőt.
Külön lapon küldöm az itteni sztrájkszervezők és főbizalmik névsorát...