Akarjatok szabadok lenni!
Írta: Udvarhelyi András
Közzétéve 11 hónapja
Megtekintések száma: 513
Akarjatok szabadok lenni!
Táncsics Mihály aktualitása
„Imádság
Természet ura, jóságos isten, hallgasd meg kérésemet. Nem aranyozott oltár előtt térdepelek, sőt csak kis, keskeny falak közt fennállva sóhajtok hozzád, de azért meghallgatsz engem, ugye. Adj egyetértést polgártársaimnak, kivált az íróknak, olvaszd eggyé szíveiket, önts szeretetet és bátorságot lelkeikbe, hogy kölcsönös bizalommal viseltetvén egymás iránt, sükeresen mozdíthassák elő nemzetünk javát.
Irtsd ki szíveikből a visszavonás és meghasonlás magvait.
Világosítsd fel őket, hogy előbb a szükségest, aztán a hasznost, végre a kellemest eszközöljék embertársaik javára.
Esmértesd meg velük, hogy mind egyes nemzetek, mind az egész embernem csak okos nevelés által juthat óhajtott céljához.
Ne engedd, hogy az írói gőgtül elragadtassanak és hiú semmiség után vágyakozva rendeltetésükről megfeledkezzenek.
Nyújts szent malasztot s kegyelmet nekik, hogy a parányi emberkéknek, kik hozzájuk föl nem emelkedhetnek, hibáikat megbocsáthassák s kicsinységüket békével tűrhessék, mert nem lehet mindenki tudományos, más hasznos és munkás polgároknak is kelletvén lenniök.
Adj erőt és bátorságot minden polgárnak, hogy magán jogtalanságot elkövettetni ne engedjen.
Irtsd ki az előítéleteket és hitvány tudákosságot, s helyettök hintsd el a felvilágosodás és morál magjait.
Tanítsd meg mindenkit kötelességére, s ösztönözz annak teljesítésére, mert anélkül boldog senki nem lehet.
Gyűjts bennök szeretetet, hadd lobogjon az szíveikben, sok haszontalan, sőt gyakran ártalmas parancsok helyett.
Áldd meg gyermekeiket jogassággal, hogy egymást ne hátráltassák munkálkodásukban.
Ne szíveld, hogy a lomha és röst az iparkodónak verejték közt szerzett keresményét dobzódva költhesse.
Ne negedd, hogy teremtményeid szemeiből fájdalmi könnyek csorogjanak, hanem csak örömkönnyeket folyass azokbul.
Engedd, hogy amit az alattvalók az elnökükrül, mindegyiknek befolyásával választott elnökrül mondanak, igazak legyenek. Sőt, munkáld, hogy az emberek egyenlő rokonok és barátok legyenek.
Szeretet uralkodjék a trónuson, szeretet viselje a koronát, szeretetnek járma alá hajoljon minden élő teremtményed, szeretet legyen a Corpus jurisok helyett egyenlően kötelező törvényünk.
Nyisd meg az emberek hályogos szemeit, hogy lássanak, mert a vakság minden nyavalya és gonosz közt a legnagyobb rossz.
Tudod, édes istenem, hogy jogon alapulhat csak az emberek boldogsága, azért esedezem, súgd meg minden nevelőnek, szülőnek,
tanítónak, hogy ezt magyarázzák a kisdedeknek, de minthogy a tanítóknak maguknak sincs még erről józan fogalmuk, világosítsd meg előbb ezeknek elméjét.
Tudod azt is, hogy a csupa jogos cselekedet még csak az első lépcsőjét teszi az emberi tökélynek, melynél fogva embertársunkat meg nem sértik, kérlek istenem tedd őket erényesekké, hogy ne csak rosszul ne bánjanak hasonfelükkel, sőt jót tegyenek egymással.
Ó kérlek, édes istenem, tedd meg azt a jogot és erényt gyakorló emberek a tökélynek tetőjére emelkedve, eme lgfenségesebb címet megérdemeljék: morállal vagynak fölékesítve. Ámen.”
***
Ezt a szívbe markolóan, gyönyörű, őszinte vallomásos imát fedeztem fel egy a Gondolat Kiadó által megjelentetett Nemzeti olvasókönyvben, amelynek közreadója Lukácsy Sándor kitűnő irodalomtörténész. - minden elismerés megilleti őt az értékmentésért, - mert ahogy lenni szokott, nálunk sok esetben csak a múlt nagyjainak szövegeivel üzenhetünk a jelennek. Megértettük ezt az üzenetet: és szeretnénk szabadok lenni, immár hány évszázada! De hát a körülmények. Fontos a mű megjelenésének dátuma, 1988 is, hiszen a szabadság szele már betört Dévénynél, és nem Verecke híres útjáról, hanem még mindig Nyugatról és már düledezett a diktatúra. Ebben a nemzeti szabadság-imában mindaz megtalálható, amiért aktuális Táncsics Mihály, amiért szeretjük mi többnyire kompromisszumokat kötők, akik szobrokat állítunk a nem megalkuvóknak. És azt becsüljük a szakálla megszállottban, és csodáljuk benne, ami belőlünk többnyire hiányzik, az örökös lázadó. És azt is tiszteljük benne, hogy ő valóban a Köz-ért áldozta életét, a szabadság, egyenlőség, testvériség, a sajtószabadság, a felvilágosodás értékeinek terjesztése volt a dolga. Jó magyar volt, talán volt akkora, mint a legnagyobb. Hasznos, szorgalmas életet élt, mély magyar volt, aki magyar hazánk javításáért tevékenykedett hosszú életében. Élete jelkép. Tanulnunk kellene tőle, bátorságot, kitartást, szorgalmat, elhűséget. Ha azt mondom, börtön, megjelenik a cellában sínylődő író jellegzetes, szakállas szigorú, okos alakja, amint kézirata vagy könyve fölé görnyed. Ha azt mondom, üldözött, megint csak őt látom, egy pincébe bújva ellenségei elől írása fölé hajolva. Ha azt mondom sajtószabadság, ő jut eszembe, sajnos a hivatalos hazának, csak a Sajtónapon, de akik ismerik Táncsics műveit, azoknak eszükbe jut gyakran a Sajtószabadságról nézetei egy rabnak című alapkönyve is. És Táncsics jut eszembe, ha azt mondom 1848 március 15-e, őt látom a végre magára ismert tömegtől körül ünnepelve, amint a lelkes ifjak, Petőfi és társai, kifogva a lovakat, maguk húzzák izzadva szekerét. És látom, amint házal könyveivel és alig vesznek tőle. és látom, amint előfizetéseket gyűjt könyveire és alig-alig csurran. És látom őt a magyar parlamentben, ahol képviselőtársai úgy bánnak vele, mint egy csodabogárral. Mert a szókimondó ember ma is gyanús. Hát ezért és még sok mindenért aktuális a mi Táncsics Mihályunk.
Imádsága a Kritikai értekezések második kötetében jelent meg. Pesten és Kolozsvárott 1835-ben!, amikor sötétség borította az országot és amikor a hallgatás és a behódolás volt a túlélés eszköze, de már élt a remény, ha kimondani nem is lehetett, ami mindig szertefoszlott, de a jelenben élők nem akarták tudomásul venni, hogy nincs remény az ember farkasfogvetemény.
Hogy Táncsicsot újra felfedeztem magamnak, azt két igazságszeretőnek irodalmárnak köszönhetem: Stáncsics Erzsébetnek költő, publicistának, aki sok esszét írt távoli őséről. Lankadatlanul napirenden tartja, népszerűsíti rokonát. Ő méltán, Ácsteszér, Táncsics szülőfalujának díszpolgára. Bebizonyította, hogy őse nemcsak 1848. március tizenötödikének jelképe, hanem annál jóval több. Mint ahogy Madarász Imre a Debrceni Egyetem tanára, irodalomtörténész, italianista, a felvilágosodás ismerője és népszerűsítője, aki sokat tett esszéivel, előadásaival, hogy Mihály bátyánkat ne felejtsük el. Ők emlékeztettek adósságomra, hogy mélyebben megismerjem és ismertessem másokkal is Táncsics Mihályt. Az Akarjatok szabadok lenni közös könyvünk lesz. Célja a az író feltámasztása, az ötletet nekik köszönhetem, én csak, mint e mű szerkesztője, összeállítója jutalmat kaptam e munkával, mert az utóbbi hónapjaim Táncsics könyveinek olvasásával telt, telik. Talán több lettem általuk. Bölöni György kitűnő író és szerkesztő, meggyőződéses kommunista tollforgató, száműzött, majd Magyarország hollandiai nagykövete, a Hallja kend Táncsics máig egyetlen színvonalas Táncsics életrajzát is elolvastam. Bölöni 1942-44-ben Párizsban emigrációban a náci megszállás alatt bujdokolva írta és álmodozott egy jobb világról, a szabadságról. Könyve, 1946-ban jelent meg, amikor még reménykedtünk hogy egy élhető hazát építhetünk, - ma még mindig reménykedünk. Könyvében szeretettel ábrázolja kollégáját, korrekten, nem túldicsérve ír róla, hibáiról és erényeiről is szól. E mű befejező részében szinte folytatja Táncsics Imádságát, de ő nem Istenhez fohászkodik, nem imádságot írt, hiszen nem volt hívő, hanem egy szépen megírt episztolát a túlvilágra, hajdani tisztelt író kollégájához, levele, üzenete éppoly aktuális és majdnem olyan csodaszép, mint Táncsics Imádsága.
„Lebbentsük fel a feledés szemfedőjét!
Hallja kend Táncsics! Itt az idő, mely mindig is a kendé volt, és újra kendé marad: az idő, mely mindig is a kendé volt és újra a kendé marad: harcolni a szabadságért, harcolni a dolgozókért, késő unokáiért a siklósi jobbágyoknak, késő unokáiért a pesti mesterlegényeknek, akiket kend mindenáron szabadítani akart.
Segítsen Kend, hogy legyen végre a népből nemzet, mint Kend kívánta, legyen a nép a nemzeti állam birtokosa és életének hordozója. Segítsen, mert a hatalmat vesztő uralkodó osztály éppen olyan rövidlátó, mint Kend korában, olyan esztelenül védi kiváltságait, mint védte a nemesi osztály hajdan.
Itt a Kend ideje!
Hirdesse, hogy csak akkor boldogul az emberiség, ha igazságosan osztja el a javakat, ha nem lesz más tulajdon, mint amit az ember saját munkájával szerzett és a magyar föld is csak annyira lesz az uraké, mint Kend mondotta: a gólyáé a mocsár, ahonnan fáradság által élelmét szerzi.”
És mi valósult meg Bölöni kéréséből? Ezen érdemes elgondolkodni.
Ha figyelmesen elolvassuk ezt a szomorú-szép vallomásos, szebb jövőt óhajtó levelet, rájöhetünk, hogy állampolgáraink kiszolgáltatottsága sokat változott ugyan, de nem eleget Táncsics meg Bölöni kora óta. Ezért is aktuális Táncsics.
Különleges életmű az övé, könyvei tankönyvek, az Őszinteség, az Igazságok gyűjteményei, tele vannak bölcs gondolatokkal, igaz néha téved. De ki nem? Neki a börtönben és a sötét, gyertyával megvilágított pincéjében kellett világosan látnia, alig volt néhány könyve, amit irodalomként felhasználhatott volna, szinte csak saját kútfőjére számíthatott. És kitűnő memóriája és asszociációs képessége volt írásaihoz a forrás. Ez emlékezete volt a kútfő. legnagyobb erénye, hogy ő aki a sajtószabadságért küzdött, soha nem alkudott, soha nem cenzúrázta magát. Táncsics művei okos Hitvallások a szabadságért.
Jó alkalom, hogy ajánljam a Summárium című művet, amelyet 1947-ben adtak ki, amikor már készülődtek a sztálinista kommunisták, hogy erőszakkal átvegyék a hatalmat és a szabadság, amit elnyomtak volt a minduntalan. göbbelstől tanult sokat ismételt mantrájuk, jelszavuk. Ennek a Summáriumnak átdolgozott, átszerkesztett kiadása hamarosan megjelenik. Ez ittend a reklám helye. Ez a munka ugyanis Táncsics életének és műveinek summája, lényege. Egy életében üldözött, halála után időnként felfedezett, évekig bujkálni kényszerült elvhű írónak üzenete, aki a felvilágosodás legfőbb eszméinek – a szabadság, egyenlőség, testvériség - megvalósításáért küzdött egész életében. Harcolt egy olyan sötét korban a cenzúra és a sötét hatalom ellen, amikor az elhallgattatás volt a természetes. A többségért a többség helyett küzdött. Vállalta a szegény sorsot, a nyomort, lelkesen harcolt a jobbágyfelszabadításért, a sajtószabadságért, később munkások jogaiért, a felül lévők visszaélései ellen. Metternich és utódjai börtönnel jutalmazták hazaszeretetét. A vesztes szabadságharc után, Bach-korszakban a szószoros értelmében föld alatt élt nyolc évet, egy földbe vájt pincében. Aztán hét évig szenvedett a budai börtönben, Ott, mint már említettem, ahonnan 1848. március 15-én a pesti ifjak kiszabadították. De a szabadságharc idején, amikor országgyűlési képviselő volt sem hagyta el parasztjait, be is tiltották lapját, az Aranytrombitát. A Bach korszakban bujkálnia kellett, bebörtönözték. A kiegyezés után az orosházi parasztok képviselővé választották, újra azonban nem választották, mert az úri huncutság győzött. Megöregedve elfeledve küzdelmes szegényégben élt és halt.
Táncsics művei könyvei, gondolatai különlegesek még ma is, ő ritka kivételt jelentett, jelent irodalmunkban. Nem volt zseni, csak következetesen és irritálóan tisztességes. Alig voltak olvasói, sokszor maga árulta könyveit, járva a fóváros utcáit: Könyveet vegyenek! És az istenadta nép alig vette könyveit, pedig ő nem árulta el őket soha és írói hivatását még időlegesen sem hagyta cserben. Táncsics Mihály nem volt nagy író, az Értől, Ácsteszérről nem is jutott el az Óceánig, még népéhez is alig, „csak” egy kisebbséghez, nem is volt olyan jelentős alkotó, ahogy Bölöni is méltatja, nem volt korának mint meghatározó írója, mint kortársai, Petőfi, Arany, Jókai, de emberségből örök időkre példát adott minden magyarnak és hatása, ahogy az idő telik, szabadságunk csökken, remélhetőleg egyre erőteljesebb. És ez a lényeg.
Végül egy is gondolkodni való ajándék. Kigyűjtöttem kedves olvasóimnak néhánya megfontolandó Táncsics gondolatot ízelítőnek.
Nézzük, mit üzen a szabadságról:
- Az olyan nép, melynek alkotmányos szabadsága nincs, csak uráért, csak ura által, csak urában létezik.
- A leghatalmasabb zsarnoknak sincs semmi ereje, mihelyt ti sokan együtt akarjátok, hogy ne legyen ereje: egész hatalma a ti gyávaságtokon alapszik.
- Mit gondoltok, a zsarnokot okozom-e, vagy a népet? Ez utolsót, mert ahol a szolgalélek nincs, zsarnok nem támadhat.
És mit ír a szabadság hiányáról?
- Azt észrevesszük, látjuk, tapasztaljuk, hogy az országban nagy sürgés-forgás, zaj, versengés van. Mindenféle gyűléseket, tanácskozásokat tartanak. Az újságok tele vannak mindenféle jó tanáccsal indítvánnyal. Haza, nemzet, kormány, adminisztrátor, sérelem, ipar, gyáralapítás, dohányügy sat. töltik e levegőt. Egy idő óta persze a Kánaánnak nevezett magyar földön leginkább e rettenetes szavak hangzanak: szükség, éhség, nyomor, stb. Mi paraszt eszünkkel azt hozzuk mindezekből ki, hogy valami nevezetes bajnak kell lenni, hogy hiányzik valami fődolog, ami az ügyeket természetes útjukba igazítaná, megindítaná, melyre aztán a zsibaj önként megszűnnék.
No comment.
És mit ír a sajtótörvényről?
- A sajtótörvény arra szolgál, hogy a gondolatközlést eleve meggátolja, vagy arra, hogy a már közlött gondolat vétkes eredményéért az írót megbüntesse. Tagadom, hogy az író állításaival akár egyes embert, akár társaságot, vagy pedig az Istent sérthesse. Nincs az ember agyában gondolat, nincs lelkében meggyőződés, amit közölnie nem volna szabad. Hiszen a földön embernél felsőbb lény nincs, ember pedig embernek ilyet nem tilthat, mert ő is csak ember.
Sajtótörvénynek a józanész szerint nem lehet helye!
No comment.
***