VIRÁGNYELVEN
ORCHIDEA
Vékony ujjak érintik a szalvéta szélét, s mint egy virágszirmot, oly gyengéden emelik ki a sárból. Elgondolkodva nézi, hiszen ez is több életet, színt és játékot tartalmaz, mint a fejében kongó néma üresség. A sötét massza lággyá és hívogatóvá tette a papírdarabot, melyet hirtelen gyúlt szenvedéllyel ölel arcához. Mámorító érzés fogja el, ahogy a törékeny tárgy átmeneti orvosságként szolgál bánatára. Bánat, vagy magány, maga sem tudta már, ő csupán egy érzést volt képtelen feledni, mely folyamatosan mellkasát szorította, s ébren tartotta éjszakánként. Álom és ébrenlét határán evezett nap, mint nap, ilyenkor pedig legtöbbször egy tó partján találta magát, s a vízben egy árva Orchidea[1] várta. Büszkén, vakítóan tisztán pulzált, miközben apró fodrokat ráncolt maga köré, ahogy a lányt hívta, ám ezzel sóvárgást és vágyakat ébresztett benne, melyek elviselhetetlenek, félelmetesek és kerülendőek voltak számára. Egyre csak fojtogatta torkát, először az érzés, majd lepillantva saját karjait pillantotta meg álla alatt. Rémülten rogyott a földre, ahol a zsenge fűből hirtelen vaskos indák nőttek ki, és húzták le magukkal a lányt. Ekkor kezdődött a zuhanás.
JÁCINT
Olykor egy templomban találta magát, fehér jácintcsokorral 2 markában, az ég felé sírva könyörgő imáját, valamilyen ismeretlen nyelven, mígnem megérkeztek a papok, és kirángatták a szent helyről.
Máskor sárga színű 3 , kissé már megbarnult párjára talált a kihalt utcán. Ezt rendszerint felemelte és magához szorította, mígnem az hatalmas tüskéket növesztve keresztül nem szúrta mellkasát, torkát vagy éppen hasát.
A legrosszabb azonban a lila 4 volt, ennek már a puszta látványától is rettegés fogta el. Hatalmas volt, igaz, mégis a halál illatát hordozta, s ez menekülésre késztette. Hátra sem mert nézni, ahogy izmai lassan lázadozni kezdtek az erőltetett menet ellen, tüdeje pedig végképp feladva a küzdelmet kényszerítette térdre a lányt. Sikolyát elnyelte a jácint harang alakú virága, szirmai közt visszhangzott tovább ez a félelemmel telt melódia.
RÓZSA
Meztelen test hever a sár oltalmazó ölelésében. Papírszalvéta takarja arcát, haja szinte eggyé vált a talajjal, míg kezei imára fonódva támaszkodnak homlokán. Fohászra nyílt szájából egy sötét karmazsin rózsa[5] kandikál ki, a maga eleganciájával koronázva meg eme absztrakt portrét. Lelkében nem dúlnak többé viharok, s elméjében sincs már látomásnak helye: egy tündöklő alkotás része lett, lábai közt egy szál szárított fehér rózsával[6].
2017 márciusában a Vendégoldal Turczi István szerkesztésében készült. A szerző Turczi István Íróiskolájának tagja.
[1] jelentése: szerelem, szépség, finomság
[2] jelentése: bájosság, imádkozom érted
[3] jelentése: féltékenység
[4] jelentése: bocsánat, bocsáss meg, bánat
[5] jelentése: gyász
[6] jelentése: kívánt halál, erény elvesztése